Bemondták az interneten, hogy a Honvédnak a legmenőbb szurkolni mostanában!

Furcsa meccs lesz a mai. Egyrészt ugye az előző két bajnok találkozik egymással, ami mondjuk pont nem jelent semmit, az viszont végképp semmit, de mégis beszédes, hogy amíg a Videoton megúszta Ibrahimovicot az utolsó percben, amikor a kapu előtt luftot rúgott, addig nekünk nem volt ilyen szerencsénk, és az orosz UFA ellen a legvégén kieső Alsógabonási Haladás (Progrés Niederkorn) belőtte, amit be kell. Ennyit fejlődött a luxemburgi futball. Ha átvánszorog rajtuk egy magyar csapat, akkor abból simán lehet akár csoportkör is.

Mindez persze csak játék a szavakkal, a kínkeservesen összehordott aránypárokkal, hogy kissé megnyugtassuk magunkat, jó, jó, szarok vagyunk, hiszen ez mégis a magyar futball, de azért annyira mégsem, mert Luxemburg sokat fejlődött. Ahogy mondjuk Ciprus is, meg minden olyan ország, ahol a földterület korábban is alkalmas volt a labdarúgásra, mert volt rajta százszor hatvan méter sík felület, ami bevethető fűvel, viszont valamiért mégsem űzték a sportágat. Aztán belekezdtek, és úgy hagytak állva minket, hogy azóta néha koszorú kerül a lábunk elé, mert pár közepesen rosszul tájékozódó nemzetközi küldöttség azt hiszi szobor vagyunk. Tudod, hathárom, oktattuk a világot.

Mondjuk mostanában is oktatunk. A seggnyalás tanszéken alákérdezésből és szemérmetlen hazudozásból (tényferdítésként keresd az indexben) hozzuk a világszínvonalat. Nekünk ez jutott a gender helyett. Szöllősi kérdezi Hernádi Zsoltot. (A társadalmi nemet tényleg úgy sikerült értelmezni, hogy a társasdalom nemet mondott a szakra?)

Itt van ugye az elmúlt tíz év sikertörténete, ami a számok alapját természetesen igaz, hiszen a Videoton ennyi idő alatt három bajnokságot nyert (a Debrecen ötöt), másodszor jutot be egy európai kupa csoportkörébe (a Debrecen is járt a BL-ben és az EL-ben ennyi idő alatt), mégis tudatos építkezés, Nemzetközi Szinten Mérhető profizmus csak a Videotonnál van. Még véletlenül sem véletlen az egész történés, ahogy történhetett volna akár tavaly, vagy tavalyelőtt is, hanem tudatos építkezés. És ezt természetesen díjazza a legnagyobb magyar állami cég, a MOL, és nevére is veszi a klubot. Mert ugye 2007 óta ott vannak.

(Zárójelbe: csak az igazán hülyék hihették azt, hogy 2007 környékén nem kell elkezdeni helyezkedni. Aki kicsit is előrelátó volt, az pontosan tudta, hogy legfeljebb három év, és földrengésszerű változások jönnek az országban. Ha jó oldalra csorgatsz egy kicsit, az kamatostul visszajön a későbbiekben. Így történt? Pontosan így.)

Az állami milliárdokkal kitömött Videoton sikertörténete innen nézve nekem minden, csak nem sikertörténet. Persze, tök menő, hogy pár tucat jugoszlávval véletlenszerű időközönként el lehet jutni egy csoportkörbe, a szurkolók szeretik az ilyesmit, csak éppen ennyi lóvéból, meg ugye ott van az összehasonlítás, hogy a környékről, vagy nem a környékről, hanem bármilyen tetszőlegesen választott, lenézett, csóré országból is sűrűbben járnak csoportkörben, mert valahogy hatékonyabban sikerül felhasználni a forrásokat. Ha szerencsétlen MOL úgy működik az olajkutatásban, mint a futballban, akkor a fél világ tele lenne lyukakkal, olaj viszont csak párból csordogálna.

Aki nekem pár véletlenszerűen elért sikerre azt próbálja bemagyarázni, hogy itt valamiféle tudatosság van, valamiféle profizmus, sőt, futballprofizmus, az vagy teljesen elvakultan hisz valamiben, és akkor tisztelem, mint szent őrültet, vagy nettó hazudozó.

– A Dudelange elleni meccs utolsó pillanataiban gondolta volna, hogy ilyen messzire vezet az út?
– Tíz év szisztematikus munkája áll a Vidi-sztori mögött. Biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb áttörünk. De kétségtelen, hogy a frászt hozták rám a fiúk. Azt a tíz percet jó lenne elfelejteni…

Ez így, ebben a formában lett leírva, a Hivatalos Sportlapban, abban a lapban, amit a Főnök legnagyobb rajongója főszerkeszt, a Főnök haverjának cégében, és a Főnök felesége minden nap vasaltan helyezi fel a Főnök asztalára, amikor a Főnök reggelizni indul. Természetesen, ha a Főnök egyik klubja éppen eredményes, akkor minden egyes fillér, amit a magyar futballra elköltöttünk jó helyre került, mondhatni megtérült, itt a siker kapuja, nini, már be is léptünk rajta, hiszen csak le kell másolni a Profi és Sikeres Videoton receptjét. Vajon a Fővárosi Csatornázási Művek mikor koppint rá a Fradika orrára, hogy héló, hol a pénzükért járó siker és a profizmus?

(Ismét egy zárójel. A koppanás, vagyis a következő év, amikor újra kiválik egy ország Jugoszláviából, és a bajnoka/dobogósa kiejti a magyar csapatokat az első nemzetközi körök egyikében, akkor majd nem beszélünk áttörésről, sőt, végre kimondjuk, hogy ki az igazi felelős: természetes, hogy Gyurcsány!)

Tényleg itt tart ma a szervilis magyar labdarúgás. Ha a visszásságokról próbál beszélni valaki (TAO, bújtatott állami pénzek, szabályozó környezet, 2Rule-jelenség, etc), akkor az mind és kivétel nélkül politikai támadás, ha beüt némi eredmény, akkor az természetesen a Mi sikerünk (a Mi nagybetűvel, vagyis azé a politikai képződményé, akit egyébként támadnak, miközben láthatóan sikeres), ha pedig nagyon nem menek a dolgok, akkor még mindig ott van Gyurcsány. Lassacskán 500+ milliárdból.

Én komolyan, pont a Videoton idei sikerét látva mondhatom azt, hogy baromira féltem a magyar focit. Egyszerűen mert semmi kényszer se mozgatja, rángatja az eredményesség irányába. Hogy felmutasson valamit. Hogy értéket teremtsen. Hogy bármit tegyen, ami a nemzetközi futballhoz csak kicsit is mérhető.

Elég megnézni az elmúlt éveket. A klubcsapataink augusztus eleje környékén gondosan elengedték Európát, onnantól pedig jöhetett tizenegy hónap önhülyítés, hogy a magyar futball bizony növekedési pályán, láthatjuk, tele minden új stadionnal, meg kényszerfogdosott női focistával. Tessenek összeverni a két tenyerüket és a seggüket a földhöz, mert mi az európai középszint, ha nem ez?

Luxemburg, kiskezitcsókolom.

Szóval tisztelem én a Videoton idei eredményeit, mert valahol mégis a magyar futball teljesítménye (meg a jugoszlávé), de azért azzal legyünk tisztában, hogy az eredmény nem azonos a teljesítménnyel, illetve nem mindig. Én is voltam ötös olyan tárgyakból az egyetemen, ahol még a tanárt se láttam pályafutásom során.

Amit viszont nem értek, hogy amíg az eredményt a környező országokban képesek voltak megvásárolni viszonylag stabilan egyes klubok (l. a CFR 1907 Cluj, azaz magyarul a Kolozsvári Vasutas, a Pászkány-éra fénykorában, vagy a bolgár Ludogorec Razgrad), mert rájöttek arra, hogy vesznek játékosokat jó pénzért, majd azzal bedarálják a hazai bajnokságot, Európában csoportkör, amolyan kifutó, meg lehet nézni az argentinokat, brazilokat, portugálokat, magyarul a portékánkat, és lehet licitálni, csak tessék, csak tessék. Ezek a csapatok sorozatban jutottak be valamilyen csoportkörbe, miközben a költségvetésük nemhogy magasabb, talán még alacsonyabb is volt/van, mint a Videotoné manapság. Érthetetlen.

Sajnos ki kell jelenteni, hogy Magyarországon az állam nem igazán képes jó tulajdonosként viselkedni. Parádé lesz negyven éves ruszki metrókkal kibumlizni Európa fajlagosan egyik legdrágább stadionjába, és megnézni az állam által kitartott Videotont. Ez van.

Tényleg.  Ma már a Hungárián játszunk. Ki tudja meddig, de ma már biztos. Meg jövő héten a Loki ellen. Fura lesz. Amikor legutóbb elhagytuk a Bozsikot, meg amikor előtte legutóbb, akkor mindig úgy jöttünk el, hogy kis idő, és visszatérhetünk, ugyanaz vár majd ránk, csak kicsit tisztább, kicsit modernebb, talán még a budit is lefestették. Ezzel szemben most nem, azt sem tudjuk mikor, azt sem tudjuk mi, ha majd egyszer újra az Adyn zötyögünk ki a villamossal. Valami talán lesz, de nem az igazi. (Még egyszer, félkövérrel: aki a kanyarhoz vezető fákat – ami körül vélhetően a gyerek Bozsik és Puskás focizott – engedi kivágatni, és semmit sem talál ki legalább az átültetésére egyiknek-másiknak, az történelmi bűnt követ el a Honvéd ellen.)

Költözünk. Szokatlan lesz eleinte, de majd valahogy belerázódunk. A Hungária bent van a városban, egész jó a közlekedése, a jegyár és a sör ugyan jócskán megdrágult, de ennyit igazán megérhet az ember ideje, hogy ha nem kispesti, lőrinci, akkor könnyebben juthat hozzá a betevő futballjához.

Pláne, hogy négy per néggyel indultunk, az albiavatón a Videoton jön, talán erősen cseresorral, mert szerdán AEK Athén a BL-ért, vagyis nem kéne lesérülni, elfáradni, ilyesmik. Túl nagy a tét.

A csoportkörrel amúgy nagyjából megnyerik a bajnokságot a Fradinak (vagy nekünk – ez majd a végén eldől). Nincs két sornyi játékosuk, Nikolic be is mondta, hogy igazolniuk kell az őszre. Visszakanyarodás: profizmus, beérett, építkezés, satöbbi. Muhahahaha. Csak Gazdit ne vigyék el.

Remélem elkap minket a lendület. Sok néző, remek hangulat, alakul valamiféle versenyhelyzet a csapatban (mondjuk ez pont megbicsaklik, ha Batikra gondolok, miközben Kamber padozik), ami egyrészt áll abból, hogy adott posztokra sokan vagyunk, másrészt abból, hogy adott posztra kevesen. Mindegy, a hatás ugyanaz, aztán Holender legfeljebb visszamegy Hefflerbe.

Supka mintha ráérzett volna valamire. Gazdag ugye sérült, Banó a keretben sincs mostanában, Kamber padozik, Lovric a fakóban, amolyan szentnek hitt tehenekről beszélünk, akik nélkül korábban azt sem tudtuk elképzelni, hogy félidőig ikszre kihúzzunk egy Gyirmótot. Közben totális csatárhiány, az egész keretben van másfél szélső, aki alkalmas az 5-3-2-re, és valahogy mégis működik.

Rendben, a Haladás, Kisvárda, Paks és Mezőkövesd nem éppen a mezőny eleje, de négyből négy akkor is. Mondhatjuk, hogy a Valódi Szintmérő (jajj, valamiért nagyon szereti ezt az értelmetlen, de kényelmetlenül modoros valamit a magyar közbeszéd) majd a Videoton, Debrecen, Fradi és mondjuk MTK lesz, de kérem alásan, a magyar bajnokságról beszélünk, ahol bármi megtörténhet.

Figyelem, az előző bekezdés ellentmondást tartalmazott! Minden megtörténhet versus, hogy Supka ráérzett valamire. Nos, bontsuk ki, ha nem is az igazságnak, vagy a valóságnak egy szeletét, mert azt nyilván nem ismerhetjük, hanem az elméletünket, vagyis gondolatunkat, aminek a lényege az, hogy elég jó manapság honvédosnak lenni, akár még egy irigyelhető állapot is, és mivel már elég régen műveljük, valami átragadhatott ebből a csapat magjára is, akik aztán húzzák magukkal a többieket. Nekünk ugyanolyan nehéz egy Kisvárda, mint egy Videoton.

És ez itt a lényeg. Alapvetően nincs rossz keretünk, tudjátok, a Valódi Szintmérő hű társa a kenegetésben a Rutinos Játékos, és olyanból azért van pár nálunk. Tehát a Rutinos Játékosok képesek bárkivel felvenni a versenyt, mert ugye bennük van a tehetség, szóval a Fradi csak gazdagabb, meg pár drága és külföldi igazolása van, de igazából annyival nem jobb, szóval 0-0-ról indul (számolja még valaki az alapmodorosságokat a posztban?), bármi lehet, ahogy a Kisvárda is 0-0-ról indul, aztán szintén bármi lehet, mert mi van, ha a rutin csak akkor áll össze, ha érzékeli a tétet?

Na, és szerintem erre érzett rá Supka. Mármint arra, hogy képes megértetni a tétet a kerettel, hogy egy Kisvárda ellen sem mehetünk biztosra, és egy Fradi ellen is meg kell dolgozni az egy pontért (pontokért!) is. Ha a helyén kezeljük magunkat, ha nem zökkenünk ki a játékunkból, akkor az már félsiker, mert erre szerintem az NB I-ben nagyon kevés csapat képes. Mondjuk Feczkó MTK-ja hasonló még, ott is vannak mögöttünk a dobogón.

Csak szeretném hozzáfűzni, hogy Rossi idején nagyon hasonló volt a működés lényege. Volt egy alapjátékunk, ami nem volt a legszebb, az ellenfelek utálták rendesen, mi viszont ragaszkodtunk hozzá, mínusz kettőnél ugyanúgy játszottuk, mint plusz háromnál, aztán ahogy összeállt a Tökéletes Elegy, menetelni kezdtünk. Figyeljük meg, hogy Supkánál most valami nagyon hasonló történik, és Supka baromira nem EvdM, aki volt olyan hülye, hogy az egészet szétverte, mert a szurkoló támadófocit akar látni. Hát nem.

A szurkoló győzni akar.

Jelen állás szerint nyugodt vagyok. Nyilván jön majd a szokásos őszi hullámvölgy, a tavaszt is lassan indítjuk, de kezdek érezni valami olyasmit, mint 2011/12-ben, amikor augusztusban beálltunk a negyedik-ötödik helyre, majd eltelt pár forduló, és nulla amplitudóval rátapadtunk a negyedikre. Közben eladtuk Danilot, távozott Torghelle, szóval gyengült télen a csapat, jött Ceolin és hasonlók, Supka mégis megoldotta.

Egyelőre az van, hogy valami hasonlót várok idén is. Azt nem tudom, hogy hányadik helyen, ugyanúgy benne lehet a második-harmadik, mint a hatodik-nyolcadik, viszont azzal, hogy kisimult grafikonról beszélek, kizárom a középmezőny harcosabb részét, inkább az elejére lenne igaz, amit lehet vezetni, kicsit lemaradva mondjuk a bajnoki címre kijelölt csapatoktól. (vö., vagyis vesd össze: kisimult helyezés a harmadik-negyedik helyen, mint a beteg mellett pittyegő gép, amikor megáll a szív, és ez is mekkora visszakanyarodás a modern, államosított focinkról szóló részhez. meg is lapogatom a vállamat kicsit.)

Például az megvan, hogy bármit játszunk, a forduló végén másodiknál rosszabbak nem lehetünk?

Egy témáról még mindenképp szerettem volna pár szót írni.

Mostanában, de lehet, csak mostanában veszem észre, viszont már tart évek óta, szóval az van, hogy kevéssé kezdenek érdekelni a pályán történtek. Mármint, hogy 5-3-2, meg mi lesz, ha nincs ez vagy az, hogyan oldjuk meg, ki lesz a csatár, hasonlók. Konkrétan hidegen hagy.

Ott vagyok a meccsen, mert kivisz a lábam, nézem is, mert érdekel, sőt, magamban szurkolok, szarul érzem magam másnap, ha kikaptunk, boldog vagyok, ha nyertünk, megélem a klubhoz tartozásom, az eredményeket, ez a rész nem változott.

Azonban olyan érzésem van, mintha kicsit távolabbról kezdeném nézni a dolgokat. Az apróságok mintha nem érdekelnének. Mondjuk az is igaz, sosem voltam olyan, akinek a labdarúgás az a kilencven perc, amíg gurul a labda, és akkor csak annak az esztétikuma létezik, azért kell gyermeki módon rajongani, majd hétközben csak és kizárólag arról beszélni, ha szóba kerül. Láttad azt a szerelést? Mekkora csel volt! Szerintem Pilík egy pengés játékos, csak hozza ki magából, amit tud.

Tényleg nem érdekelnek. Aranyos, meg tisztelem, akit igen, mert ez ugyanúgy foci, ugyanúgy rajongás, de bocsi, ez nekem kevés. A mi mozgat mit, mitől működik már egészen pici korom óta érdekel. Bármit képes voltam szétszedni, legyen az nagyfater karórája, vagy egy konyhai eszköz, hogy láthassam, mi van benne, mi mozgatja? És azóta is ez érdekel. A csillagászatban is nagyon szépek a csillagok, az emberi teljesítmény, hogy eljutottunk a Holdra, mégis, sokkal érdekesebb számomra, a miért? Hogy miért akartunk elmenni a Holdra? Miért szépek a csillagok? Mi egyáltalán a szép fogalma, és mi köze ennek a csillagokhoz? Vannak egyáltalán ronda csillagok?

Sok a politika a blogon? Nem, egyáltalán nincs politika a blogon. Egy ember van a túloldalt, aki látja valahogy a világot, és benne a labdarúgást, azt a labdarúgást, ami nem csak a pályán játszódik, hanem van körülötte egy valós, egy valósnak hazudott (l. pl. linkelt interjú a poszt elején) és egy szimbolikus tér is, amik együttesen, sokszor egymással ellentmondásban léteznek, kicsit versengenek is, mint legfőbb meghatározó elv, és közben garantálják, hogy amíg le nem számolunk végleg a valósággal, vagy a hazug valósággal, addig itt nem lesz semmi, legfőképpen futball nem.

Mondhatnám, hogy nem én hoztam be a politikát a fociba, jött az magától, egybenőtt vele, képtelenség egyetlen mondatot is leírni úgy, hogy ne legyen benne, vagy ne olvassa bele az, aki akarja. Balról adta be a szögletet? Balról! Mi ez kérem, politikai támadás? Tisztességes magyar ember szögletet csak jobbról ível be! Vicc az egész.

A politikum az első perctől ott van a magyar futballban. A legelső perctől. Hol jobban, hol kevésbé, hol látványosan, hol visszahúzódóan, hol van sajtója, hol nincs, hol lehet beszélni róla, hol nem.

Gyorsan tisztázzuk: a politikum van a futballban és nem a politika. A kettő egészen más fogalom. Politika talán nincs is ma Magyarországon, csak erők vannak, meg akaratok, meg heti körlevél, amihez igazodni kell, ha tartozni szeretnél a Győztesekhez, a Jövőhöz. Az sem baj, ha az a múlt.

Valami ilyesmi van. Távolról nézem az egészet, próbálok minél szélesebb látványt befogni, még ha ez az a finom részletek rovására is megy. Persze, elsikkadnak apróságok, mások felnagyítódnak (nevezzük ezeket a részeket hobbinak, érdeklődési körnek), a valóság torzul, hiszen ez az én valóságom, a tiéd, övé teljesen más, lehet, nem is ugyanazt a képet nézzük, lehet, nem ugyanazon akad meg a szemünk, tartjuk érdekesnek a látványból. Nincs ezzel gond, de tőlem ne várjatok mást, mint amit az elmúlt években mondtam, és ahogy mondtam.

(via Zoom)

Az pedig legyen az én szerencsém, hogy ebben a közegben a Kispest, mint versus szinte bárki, remek példatár arra, miért káros a NER futballpolitikája, ami valójában ugye, nem is egy futballpolitikája, inkább valamiféle hozzáállás a futballunkhoz. Erre talán a legjobb példa, hogy bármennyire szeretném, ha nem Hemingway lenne a tulajdonos, mégis az van, hogy jelenleg el sem tudok képzelni nála jobbat. Inkább választom a biztos napi tökönrúgást, mint az Ismert Ismeretlent, ahol mi is egy lehetünk a sokból, és talán néha-néha, amolyan esélyegyenlősdit játszva, néha mi is elérhessünk mondjuk egy bronzot, vagy odadobjanak nekünk egy kupadöntőt.

A lényeg az egészben az, hogy sokan sokfélék vagyunk, és ez így jó. Legfeljebb majd RW-vel vagy egymással vitatkoztok, hogy Kamber vagy Batik, (nyilván Kamber), esetleg mennyire érdemes támadóra venni a középpályát, kit próbálnátok ki csatárban, satöbbi. Engem ez a része nagyjából másfél percig tud érdekelni.

a címlapképet a megboldogult Cinkről nyúltam.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése