Mastodon

Az ország focijának büszkesége, a szimpatikus jugoszláv csapat hozta azt, amit elvártunk tőle: az igazán szimpatikus labdarúgást

Bp. Honvéd – Videoton 0-3

Danilo mellel átveszi, síp – kéz. A labda továbbkerül Gazdaghoz, érkezik a sárgás Vinicius, a többi mutatom:

25. perc, az állás 0-0, Juhász és Vinicius már húsz perce nem kapott lapot, Danilo nem kéz, nincs mit fújni, viszont ahogy Vinicius odamegy Gazdaghoz, az sípszó után is piros. Élből. Meg tizenegyes, mondjuk ahhoz viszont tényleg nem kellett volna fújni Danilonál, ami tényleg nem volt kéz. (Ilyenkor minek áll a maga hatalmas rutinjával a kapu mellett Solymosi Péter sokadik számú játékvezető?) Mutatom ezt is:

A kontránál Skvorc beragad, nincs les, a bepasszt ketten is benézik, Kovács gól, 0-1. Remek kezdés.

A kihagyott tizenegyest leszámítva, mármint Husztiét, amit Gróf védett, egészen eddig nekünk voltak helyzeteink (Vadócz fejese, Gazdag lövése), a Videotonon látszott, hogy bár szinte az alapcsapatával játszik, nem fog kiadni magából többet, mint ami kényelmes tempón kihozható a meccsből. Vagyis maradnak az alapsebességen, a második félidőben majd jönnek a pihentető cserék, de ha a Honvéd rúg netán az elején egyet-kettőt, akkor nem fogják megerőltetni magukat, hogy mégis három pont legyen.

Ennek talán ellentmond, hogy a fegyelmező részleg, vagyis a tiszteletbeli jugoszlávokok, Juhász és Vinicius már az első öt percben besárgult, de mindezt tudjuk be annak, hogy tényleg valami lazább sebességet gondoltak a meccsre, amihez képest a Honvéd jóval gyorsabban kezdett. Mindegy, jó lesz nekünk, két sárga az két sárga, két belsővédőnél pedig egészen parádés az elkövetkező 85 percre nézve.

Kolléga erre csak ennyit mondott: figyeld meg, nálunk lesz mégis az első piros.

Hülyebatik természetesen megcsinálta. Az összes kamera és a sajtószektor előtt, a partjelzőtől öt, a sporitól legfeljebb tíz méterre úgy rúg vissza Kovácsnak fektében, hogy nincs kérdés, sima piros. Mondjuk azzal, hogy nem sárga-piros, legalább két meccset kap, nem játszhat a Loki és az Újpest ellen, ami nem feltétlen lesz rossz nekünk, mert

bevallom, nekem egyelőre egyáltalán nem tetszik Batik játéka. Rettenetesen sokat hibázik, amit belsővédőként nem kéne, jóval többet, mint ahányszor ment az utolsó pillanatban, mint tette azt Kövesden többször is a második félidőben. Aztán ott van, hogy valamiért azt hiszi, kihagyhatja a középpályát a játékból, miközben képtelen mélységből irányítani, képtelen értelmesen passzolni hosszan előre, képtelen értelmesen megindulni. Tényleg nem értem, Supka miért őt nyomja Kamber és/vagy Lovric helyett? Nyilván, fiatalabb, talán több perspektívát lát benne, de ezek a sorozatos hibái, és a mostani hülyesége együtt már sok.

Kettőnél vége is lett a meccsnek. Azért Uzomát még lerúgják, csak úgy reflekxből, hogy Tonci bejöhessen már az első félidőben, de igazából mindegy, vége. Tíz emberrel, mínusz kettőről nem fogunk fordítani. Érezheti ezt Supka is, mert félidőben lehozza az elmúlt hetekben sérült Gazdit (Luki jön be), később a nagyot hajtó, amúgy erősen idegroncsnak látszó Danilót is (Májer jön be). Bakker, azt láttátok, ahogy odament az ünneplő fehérváriakhoz Huszti gólja után? Mármint amikor Huszti mutogatott ki a nézőknek, Danilo meg szóvá tette, erre az ilyenkor egy masszává összeálló jugoszlávok ellökdösték onnan. Mondom, rettenetesen szimpatikus csapat.

És erről a mutogatósdiról azért beszélni kéne. Azt már megszoktuk, hogy a Videoton gyűjti a legtöbb sárgát és pirosat az NB I-ben, és ezzel nagyjából a felét se kapják meg annak, ami járna, szóval azt megszoktuk, hogy rájuk mintha kicsit más szabályok lennének érvényesek, viszont ez a – nevezzük így – kivételezés azzal is jár, hogy a vidisták elvárják a védelmet a bíróktól és a szövetségtől, és mivel rendre meg is kapják, így elkanászodtak, és mostanra azt hiszik, bármit megengedhetnek maguknak. Nem csak én állítom, bárki ezt mondja, aki megnéz akár egyetlen Videoton-meccset,  és még csak nem is kell ellenérdekelt szurkolónak lenni a nézőpont felvételéhez.

Az, ahogy Juhász röhöghet a bírón, ha a sima piros helyett legfeljebb csak lefújja egy szabálytalanságát (láttunk már ilyet tőle, ellenünk is) egy általános kép lett a magyar fociban. Juhász mosolya a magyar Mona Lisa.

Juhász, Májer lerúgása után az áprilisi meccsünkön. A lap természetesen elmaradt

És a mutogatásaik. Jó, kapnak rendesen meccs közben, de basszus, ha 2007 néző, mert ennyi volt összesen, így fel tudja hergelni őket (akár hétről-hétre), akkor hogy beszélhet Hernádi Zsolt érett profizmusról? Az nem normális, ahogy kifelé mutogathatnak – büntetlenül. Még csak rájuk sem szól senki. Lazovic, Huszti és Juhász – elképesztő köcsögtrió. Fejlettebb futballkultúrákban teljesen normális, hogy akár utólag, videó alapján is eltiltást adnak a hasonló megnyilvánulásokra. (Az már mellékes, hogy alig játszottak még olyan meccset a magyar bajnokságban, ahol csak a szabálykönyvben foglaltaknak egy kicsit megfelelve, egyáltalán pályán maradhatott volna ez a hármas, annyi mindent néznek el nekik.)

Egyszerűen nevetséges ami megy a Videotonnál, és ahogy megkapják a védelmet. Tényleg, mi értelme így egyáltalán pályára lépni ellenük?

Tegnap például tisztán látszott, hogy baromira nem akarnak focizni, csak le akarják tudni a meccset valamiféle kímélő üzemmódban. Erre nem adnak meg ellenük egy tizenegyes/piros kombót, és belövik a kontrát. Jó, utána Hülyebatik, beragadó Kukoc, szóval találnak még egyet, és vége, lehet menni haza, csak valahogy csorgassuk le a maradék ötven percet.

Talán, és ez egy nagyon halvány talán, ha nincs Hülyebatik, akkor esetleg és ez is egy nagyon halvány esetleg, visszajöhettünk volna a meccsbe, de így képtelenség volt. Tíz ember ellen a hikomatra kapcsolt Videoton is kényelmesen elfocizgat.

Nagyjából ennyi. Nehéz mit írni egy olyan meccsről, amit – a tizenegyes leszámítva – 25 percig uraltuk (igaz, hagyták is) a meccset, majd jött egy rossz bírói ítélet, egy elmaradt kiállítás, egy elmaradt tizenegyes, és a kontrából egy gól. Itt még csak nehézzé vált (l. előző bekezdés), majd tíz perc múlva a kiállítással lehetetlenné.

Nem a legjobb debütálás a Hungárián.

Annyi viszont kiderült, hogy 2000 néző remek hangulatot tud teremteni egy ekkora tornateremben, vagyis nincs minden veszve, csak tessék, csak tessék kijönni a meccsekre, engedjük el ezt a szombatot, és bízzunk benne, hogy ugyanúgy képesek leszünk felállni, mint a szkopjei és a luxemburgi vereség után.

Videó egyelőre itt nézhető meg a meccsről, és az M4 Sport szokásaival ellentétben benne van a hibás ítélet is Danilo ellen, valamint Vinicius talpalása Gazdag ágyékára, mert ebből vezette a Videoton a kontrát, és talán ezt már ők is cikinek érezték volna kivágni.


Osztályozókönyv //

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

“Az ország focijának büszkesége, a szimpatikus jugoszláv csapat hozta azt, amit elvártunk tőle: az igazán szimpatikus labdarúgást” bejegyzéshez 89 hozzászólás

  1. A szombati Kispest – molvidi meccs után vasárnap kint voltam Szentlőrincen az NB3-as csapatunk meccsén is.Áprilisban is láttam a két csapat meccsét Szentlőrincen,kikaptunk 2-0-ra,sok közünk nem volt ahhoz a meccshez,sokszor a félpályán alig jöttünk át.Az akkori csapatból,akik nevezve voltak a meccsre,a 16 játékosból csak 7 maradt mára nálunk,a kezdőből csak Tomori a kapuban (Nem értem,hogy miért nem Berlát próbálják meg felépíteni,Tomoriból nem lesz első osztályú kapus,nem védett ma rosszul,de Berla sokkal jobb és érettebb).Akkor csak 2000-es születésűek ültek a kispadon,közülük Kalmár és Soltész ma már a kezdőcsapat tagjai voltak.Megmondom őszintén ,főként Soltészre voltam kíváncsi a mai csapatból,az ő játékára.Volt jónéhány visszajátszó az első csapatból (Lovrics,Holdampf,Kovács,Szendrei,Banó-Szabó),a meccset és az ő teljesítményeiket látva sajnos nem véletlen,hogy itt vannak,kivéve talán Kovács Nikot,de az ő esetében valószínűleg a nagyobb rutin miatt preferálja Supka Hefflert.Maga a mérkőzés főleg a küzdelemről szólt,kapuralövés szinte alig-alig volt,kivéve a meccs utolsó 15-20 percét,de azok is inkább a mi kapunk előtt történtek,de a szépítés után azért próbálták a srácok kiharcolni a döntetlent,akkor voltak lehetőségek,csak a végén hibázott a pontos beadás vagy a kaput eltaló lövés.A hazaiak kapusát sajnos nem tettük túl nagy erőpróba elé ma.Azt lehetett látni,hogy Pisont Pista mit akart játszatni.Ahogy a lőrincieknél volt a labda,már megindult a letámadás,néha ez sikerrel is járt és már az ellenfél térfelén megszereztük a labdát,helyzetekig viszont sajnos nem nagyon jutottunk az első félidőben sem.Ment a passzolgatás,néha elég ügyesen,de azért a pálya állapota nem tette könnyűvé a folyamatos játékot.Az első félidőben Soltész nagyon agilisen játszott,a második félidőben viszont nem nagyon emlékszek tőle semmire,az első félidőben ott játszott előttem,talán azért is volt könnyebb szemmel követni.Sok volt a szabálytalanság,jópárszor állt a játék ápolás miatt,a hazaiak sokszor szidták a bírót.Banó-Szabó próbált hajtani,főleg az első félidőben,néha talán ék vagy az ék mögötti pozícióban is játszott,de nagyon messze van a tavalyi teljesítményétől.Volt egy állított labdából való beívelt szabadrúgása ,de iszonyat dekoncentrált volt,mert amellett hogy a pálya talaja is hagyott kívánni valót maga mögött,sikerült térdmagasságban beadnia,amit egyből ki is vágtak a védők.Szerintem ő most nagyon formán kívül van,valószínűleg az se tett jót az önbizalmának,hogy a kupameccsen a 20. percben lecserélték a sérülésből való visszatérés után,de azóta csak a 2. csapatban játszik.Lovrics hozott egy megbízható átlagos játékot,irányította a védelmet,nagy mentésekre nem volt szükség tőle.Látszik rajta,hogy azért az NB3 szintjénél ő jobb,de hogy NB1-ben ez elég-e még,az nem biztos,viszont hétvégén előfordulhat,hogy Batik eltiltása és Uzoma esetleges sérülése esetén a kispadra odaférhet.Azért az látszott a fiatalokon,hogy fizikailag ők még az NB3-ra sincsenek kész,mert jópárszor lepattantak a nagyobb darab,erősebb testfelépítésű hazaiakról.Figyeltem Holdampf játékát,nem egy labdazsonglőr,rendesen megküzdött a pályával,ráadásul össze is szedett teljesen feleslegesen egy sárgát,amolyan Kukoc módra buktatásért,de azért próbálta magát kivenni az összjátékból.Azért ő 24 évesen Lovrics mellett korelnök volt ebben a csapatban.Nem tudom,kinek a helyére tenném be az első csapatban,valószínűleg senkiére,max arra jó,hogy csereként bejön és lerúg egy Lazovicsot vagy Juhászt egy sárgáért cserébe.Bármikor benne van a játékában a sárga lap.Kovács Niko hajtott,a végén lőtt is egy szép gólt,talán kaphatna kicsivel több játéklehetőséget az első csapatban,főleg,hogy látjuk,hogy meccsről meccsre a védelmünk milyen hibákat csinál.Bár ő inkább a 4 védős rendszerbe illeszkedik bele szélsővédőként.De akár Heffler helyén is meg lehetne próbálni az 5 középpályás rendszerben a jobb oldalon,Heffler meg jöhetne hátra a védelembe.Szendrei küzdött,hajtott,de szerintem súlytalan.Neki még kell itt edződnie NB3-ban.A mai teljesítmény alapján eléggé fel lenne adva a lecke,hogy kinek lenne helye az első csapatban ,akár meccskeretben is.Pisont hajtotta őket,azzal nem is volt gond,meg tényleg nagyot küzdöttek,sokszor saját testi épségüket sem kímélték,csak kialakított helyzetig nem nagyon jutottunk el sokszor,Számomra a legkedvesebb emlék a mai napról,hogy Pisont Pistával készült néhány közös kép.Nekem hatalmas megtiszteltetés,hogy a gyerekkorom Kispestjének egyik közönségkedvencével közös képet készíthettem.Igaz,hogy majdnem egy órát kellett várnom meccs után,már az összes játékosunk eljött,talán a stáb is,Pista lehetett az utolsó,de mivel meccs előtt megígérte,hogy a majd a meccs után tudunk fényképezkedni,nem jöttem volna el semmi pénzért a kép nélkül.Egyébként volt egy srác,itt játszhat Lőrincen,mert a hazai szurkolók beszélgették vele,elkaptam néhány szót a beszélgetésből,Nem volt mecskeretben,de annyit hallottam,hogy a kispesti keret felével korábban együtt játszott az akadémián és Pisont is volt az edzője.Néztem a srácot,magas,jó felépítésú ,valószínű hátvéd gyerek lehet,de az arcáról nem ugrott be,hogy ki lehet ő és melyik évben játszhatott Kispesten.Barna,rövid hajú,szakállas srác,kb 185-190 cm magas.Olyan 19-20 körüli lehetett.

    1. Közben én nézegettem,hogy kik mentek el az elmúlt 1-2 évben és próbáltam fényképeket is keresni,én Nemes Barnára tippelek,de az életem nem raknám fel rá.

      1. Soltész nagyon gyors,nagyon ügyes,próbált benne lenni a támadásokban,főleg az első félidőben.Bal lábas létére inkább a jobb szélen játszott.Viszont néha a túlzott lelkesedés átment durvaságba is egy-egy elkésett szerelési kísérlet esetén.Van benne fantázia,de azért még nem árt szerintem neki néhány meccs NB3-ban.Látok rá esélyt,hogy ő még ebben a bajnokságban bemutatkozik NB1-ben,de nem most még.Cipf nem volt.Előfordulhat,hogy válogatott meccs van.Pedig őt is szívesen megnéztem volna.Egyébként Banót nézve az NB1-ben az embernek sokszor az az érzése,hogy lassú,viszont NB3-hoz képest meg szerintem a sebessége elég gyors.És most itt inkább a sprintekre gondolok.

  2. Bobál Geri kettőt vágott a Vasasnak, facebookon egy Vasas-szurkoló így jellemezte:

    „Igen jó ez a Bobál-gyerek, gyors, erőszakos, erős fizikumú”

  3. Batik – Supkának nem szabadna így nyilatkoznia, ez egy qrva nagy hiba volt, ami – ahogy más is írta, – már kispesti mezben sem az első volt, csak eddig megúszta. El kell beszélgetni a játékossal és zsigerileg ki kell ezt a mozdulattípust írtani belőle, ha hosszú távon tervezünk vele. Ettől függetlenül meg kell adni neki az esélyt a bizonyításra!
    Boti – nagyot ment tegnap, ha a többiek az ő teljesítményének csak a 80%-át hozták volna, más lett volna a meccs.. Nagy gratula Neki!
    Gazdag szitu – Danilo kezezését benézte a spori, de ha már így tett, akkor Solymosi jelezhette volna Vinicius mozdulatát. Itt mivel a labda már játékon kívül került (kifelé szabadrúgás a kezezés miatt), így tizi nem lett volna adható, de a mozdulat minimum sárgát ért volna.. Persze a legjobb az lenne, ha a sporik megtanulnák, hogy Danilo így is le tudja venni a labdát szabályosan és akkor tizi+pirossal fejeződött volna be a támadásunk!
    Stadion – ahogy vártam „jól szóltunk”. Ebből a szempontból jó, hogy a Hungária lett az ideiglenes otthon. Remélem az állandósuló jobb hangulat a nézőszámban is javulást fog eredményezni. Persze ehhez jó eredmény is szükséges lesz.

    1. Holtidőben (jóval sípszó után) elkövetett durva szabálytalanság (ágyékon rúgás) egyértelműen piros lap! Egyébként teljesen egyetértek.

  4. Pető Péter

    hír: 61 (mondom, hatvanegy) néző volt a felcsút-kisvárda nb1-es találkozón szombaton.

    adat1: a két csapatban a 22 kezdőjátékos közül 13 idegenlégiós volt.

    adat2: a kezdőcsapatokban 0, azaz nulla saját nevelésű játékos kapott helyet.

    adat3: a taóból a legutóbbi összesítés szerint a felcsúti úgynevezett akadémia kapta eddig a legtöbb állami pénzt, 17,72 milliárd forintot. a kisvárda hatodik a klublistán 2,24 milliárd forinttal.

    mondás1: hatvanegy fogyasztó = rosszul promózott random slampoetry-est, ingakció a zarában kedd délelőtt, felháborítóan alacsony látogatottságú megyei 1-es meccs, egyetlen darab 9-es busz közönsége.

    mondás2: 20 milliárdért nulla játékost neveltek, 13 légióst betettek. de haszon azért van: mészáros lőrinc éveken át nyert a közbszerzéseken, így közpénzen szerzett nyereségéből taózott mészáros lőrinc klubjának, amely megbízta mészáros lőrinc építőipari cégét stadionépítéssel, így lesz a nap végén magánpénz a közpénz. a futball meg ócska maskara ahhoz, hogy hazavigyék a közösség pénzét.

    mondás3: nincs annál nagyobb szégyen ma, hogy ehhez a közpénz-magánosításra adott jelmezhez még elvitték puskás ferenc nevét is kispestről. a nemzetalázó legendalopás eredménye az, hogy ezt a 61 nézős kabarét puskás fedőnéven adhatták elő.

    mondás4: lehet, hogy tartósan száműzték az igazságot magyarországról, de egyszer majd hazatér. és akkor a tabellán megint az lesz kiírva, hogy 1. magyarország, ahelyett, hogy 1. felcsút, 2. kisvárda.

    1. Pedig ahogy hallom, még különvonatot is indítottak a stadionhoz. ;)

  5. jövő héten meleg lesz kezdőcsapatot állítani.. Egyik legjobban és leggyorsabban támadó csapat jön hozzánk, a Debrecen…
    Batik kiesett, Uzoma kiesett…

    1. Batik kiesése még lehet előny is… lehet befizetett last minute útja van :-)

  6. Megint egy gyöngyszem a honlapról, a második csapat meccse előttről:

    Több, mint három órás út végén érkezett meg második csapatunk a mai ellenfelünk a baranya megyei Pestszentlörnc SE sporttelepére. A hazaiak, úgy mint a mieink próbálják kijavítani az első két fordulós ükmeccs eredményét. Bár fiataljainknak ez a félév még a tanulás, fejlődés időszaka és kell nekik még idő, meccsrutin, amíg összeszoknak és kész NBIII-as, sőt akár NBI-es futballistákká válhatnak. Valóban van egy-két visszajátszó rutinos NBI.-es játékos segíti játékukat a mostani csapatban, mint például a Holdampf Gergő, Banó-Szabó Bence középályás és a formába jővő bajnok Ivan Lovric, de a csapat összeszokott játékához még szükség van több mérkőzésre és játékidőre az NBIII-as mezőny ritmusához való felzárkozáshoz. Mivel kimondhatjuk, hogy az NBIII. is egy következő fejlődési lépcsőfok az akadémiánkról kikerülő leendő Honvéd játékosoknak az NBI felé vezető., majd az esetleges külföldi karrier felé vezető úton.

    1. ” a mai ellenfelünk a baranya megyei Pestszentlörnc SE sporttelepére”

      :D

      1. Lehet, hogy akkor én is Baranyában lakom…

        1. Akkor Tőletek már csak egy köpésnyire van Pécs, nem? :D

          1. „Nálunk Szendrei építi a támadást előre vont ékként”

          2. Na, közben visszakerült az eredeti szöveg, megint PEstszentlőrinc!:)

            1. Én kint voltam a meccsen , majd később írok róla .Meccs előtt beszéltem Pisont Pistával hogy szeretnék vele egy fényképet, most arra várok.

              1. Akkor írjál egy összefoglalót :) várjuk :)

      2. Már ki is javították, és a nagy részét levették!:)

    2. az reális lenne, hogy Holdampf a szélső hátvéd a meccsen?

      1. A fenét reális, nagyjából felsorolják a játékosokat…

    3. Nem érdemes a tájékoztatással foglalkozni, mert az is olyan, mint általában minden ennél a klubnál.Komoly kluboknál profik foglalkoznak ezzel a területtel, nálunk olyanok, akiknek nem biztos, hogy sikerül nyelvi hiba nélkül közölni valamit…

    4. Szerintem a cikket talán Lovrics írhatta, ahhoz képest egész jó. :)

  7. Amennyiben Magyarországon is lenne videobíró 0:0-nál mi is bűntetőhöz jutottunk volna és második sárgával emberelőnybe kerülünk. De nincs…

    1. elég lett volna 1 hagyományos, normális, nem vak… nem kellett volna a videó. :(

    2. büntetöhöz biztos nem mert a sipszo elhangzott. Ahhoz, hogy 11-es legyen tovabb kellett volna engedni a jatekot, ami nem törtent meg. a Piros az biztos villant volna.

  8. Az a resz kimaradt, amikor Uzomat a tizinel nem allitotta ki a spori, holott egyertelmu piros volt

    1. Bantukám! Vedd meg a szennysportot, meg a forfortút, olvasd el a dajkamesét, aztán jólakottságodban meg rántsad rá a répát a rác kutyáidra. Utána levezetésként tankold még tele a szurkolói buszotokat útban Athénba!

      1. „Utána levezetésként tankold még tele a szurkolói buszotokat útban Athénba!” —-) Nyugi, Dani a Transporterre gondolt…szerintem annál többen nem lesztek kinn. :)

    2. A fél Fidimolton úgy esik el a tizenhatoson belül, hogy egy arra járó szúnyogtól is fetrengenek, maradjunk ennyiben, aztán ha a bíró még nem adott az ellenfélnek pirosat, berohannak a vízgyógyászok is spriccelni. Ez már egyezményes jel a sporinak.

    3. Miért lett volna piros?:) Szerintem valamit nagyon elnéztél, véletlenül, vagy szándékosan!:)

      1. A nem labda megszerzesere iranyulo szabalytalansag a tizenhatoson belul – piros lap :)

        1. Kifejezetten a labda megszerzésére irányult, csak a „molvidis” belassult előtte! Ha te ezért pirosat adnál, vagy nem értesz a focihoz, vagy nagyon elvakult „molvidis” vagy! Én utóbbira gyanakszom!:)

          1. Láttunk már ilyenért pirosat bőven, ez az igazság… Utolsó ember volt, aki kapura tört, a bíró megkönyörült Uzomát.
            Ez tény.
            Én nem éreztem, hogy a bíró szándékosan a Vidinek fúj

            1. Eléggé ki volt sodródva, ráadásul megadta a tizit is! Ilyenkor csak akkor szokás pirosat adni, ha nyilvánvaló a gólhelyzet, vagy brutális a belépő…

              1. Az egy abszolút ziccer volt, utolsó ember, szemtől-szemben a kapussal.. Legalább 50%-ban pirosat adnak ilyenért általában.

                1. Igen, írtam már fentebb, hogy igazatok van, elfelejtettem, hogy még Baráth is ott volt. Nem volt piros lap

              2. Bocsi, most újranéztem, igazad van mégis, mert Baráth még ott volt középen…

        2. Akkor Viníciust statáriálisan kellett volna felkötni az első lámpaoszlopra, mert ott meg a piros is kevés, ahogy ráment Gazdag golyóira :)

          1. Az a helyzet, hogy Dani nem kapott időpontot herevizsgálatra, ezért a Fidimolton védői igazolták, hogy felkérte Vinicsini nővért egy stoplis mogyorózásra….
            Bocs a jópofizásért,de hányok ettől a hatalomkegyenc undorító seggfejektől.

        3. A vinicius heréntalpalja Gazdagot a tizenhatoson belül az nem az? :D jézusfasza mekkora hülye vagy xDDD

          1. De, az. Viszont:
            1. A tizenegyes elobb volt, addigra 10 emberrel lett volna a Honved, minden mas.
            2. Elotte mar le lett fujva (jogtalanul)

            1. Milyen 10 emberrel? Miért kellett volna kiállítani Ekét? Nézd vissza a meccset, tök felesleges volt a szabálytalanság, mert a Baráth éppen keresztezett, és simán elvi(he)tte volna a labdát. Tehát a sárga volt a max.

    4. Parmalatos vagy? Már ezek is járnak ide. Kevés nekik a csakfoci.

      1. A meze viszont részben piros volt, ezt jól látta.

    5. Miért kellett volna kiállítani? A dupla büntetést (11-s kiállítással) már tiltják a bíróknál…

  9. Batiknak már az előző meccseken is voltak hasonló, elesés közbeni visszarugásai, csak eddig – szerencsénkre – nem vették észre a játékvezetők. Danilo meccsek óta fáradtnak tűnik, szinte helyzetbe sem tud kerülni. Az elmúlt szezonban többen Eppel helyére követelték, mondván, centerben lőné a gólokat. Most ott játszik, öt bajnoki, egy akciógól. Uzomának örülök, de a tegnapi nem élete meccse volt. Ő adta el a labdát a tizenegyes előtt, majd ő csúszott be szabálytalanul, az első gól is az ő hibája után született, akkor verték meg, amikor akarták, ráadásul minden beadásával – nem csak tegnap – az ellenfél védőjét találja telibe. Összességében nem kell elkeseredni az eddigi eredmények miatt, így is többet kaptunk, mint amire számítani lehetett. A Debrecent viszont verni kell!

    1. azért Danilo mellett nincs egy Lanza, aki úgy kiszolgálja őt, hogy csak 5 méterről kelljen befejelnie, mint sokszor Marcinak
      Májert viszont többet játszatnám mellette

      1. Ülnek a téli meg a nyári igazolások, ahogy régen, mind kuka!

  10. Szerencsés emberek ezek a játékvezetők, hogy ide születtek, mert dél Amerikában már gyászolna a kiscsalád.

  11. Szerintem az sajnos nem úgy volt, hogy „uraltuk a meccset” az első 25 percben.

    Érződött végig, hogy egy-két húzásból bármikor oda tudnak kerülni a kapunk elé és a hibáinkra várnak. 25 perc alatt két ziccert dolgoztak ki ellenünk, ez nagyon sok. A csapatunkból hiányzik 2 minőségi játékos, hogy felvegyük a versenyt a bajnoki címért. Egyik a védelemből, másik szélről.

    A játékunkban már az első 25 percbe is nagyon sok felesleges, ki nem kényszerített pontatlanság volt, Nagy Geri mintha elizgulta volna a meccset, olykor 15 méteres egyszerű passzokat rontott, Gazdag még nem volt formában. A múlt heti Pilik hiányzott a középpályáról, szerintem Supka egyetlen hibát követett el, hogy Piliket kihagyta a csapatból.

    Múlt héten írtam, hogy nálam a szélsők játéka nem elég magas szintű és szerintem most is ezt lehetett látni.
    Uzoma nincs azon a szinten, mint King támadásban, védekezésben pedig látszódik, hogy annak idején igazából kényszerből lett balhátvéd… Azok az apró helyezkedési hiányosságai ilyen csapatok ellen kiütköznek (lásd: 1-2. gólok).. A gyengébb csapatok ellen elmegy a játéka, többnyire jó, de bajnoki címhez kevés. Ráadásul most megsérült, kérdés, ki fogja helyettesíteni két döntő mérkőzésen Újpest ellen, DVSC ellen.
    Heffler meg már lelassult, bár a védekezés részét szerintem ő alap szinten megoldotta eddig. Ő is túl sok kritikát kap ahhoz képest, amit lerakott az asztalra.

    Depresszióba azért nem esek, mert múlt héten viszonylag simán vertük azt a Mezőkövesdet idegenben, ami az Újpest ellen most majdnem nyert idegenben (1-1 lett).

    1. Pilik stabil, nem rohangál feleslegesen mint a mérgezett egér. Kár volt kihagyni.

    2. Látszott hogy a fideszoton a jobb csapat, de az is hogy ebben a meccsben benne volt a dötetlen/győzelem,,,

  12. Vannak csapatok, akik egyenlőbbek. Ennyi, sajnos :((

  13. A tegnap látott bírói tevékenységgel együtt képtelen vagyok leosztályozni a játékosokat. Becsülettel, méltósággal küzdöttek az óriási ellenszéllel szemben.
    Szép volt fiúk!

  14. A címben a focinájak szót direkt így írtátok vagy csak elírás?

  15. Nekem egyáltalán nem tisztem védeni Batikot, de amit itt a virtuális világban, és a valósban is kap már KEZDETEK ÓTA a szurkolóktól az rendkívül kontraproduktív sőt szégyenletes.
    A gyermeteg fradi előítélet rabjaiként lassan sikerül egy egyébként ígéretes srácból egy roncsot csinálni.
    Miért mondom ezt? A srác rendkívül atletikus, gyors és szerintem nagyon jó képességű. Az általa elkövetett hibák tipikusan az indiszponált, önbizalomhiányos és frusztrált játékosok ismérvei (vö. „koncentráció” – a la Supka).
    Ne gyertek nekem azzal, hogy „profi focista, ha nem bírja há’ mé’ nem megy kapálni”, meg hasonló baromságok, mert minden játékos más és más, másként viseli a nyomást. Van akit ez feltüzel, van akit megnyomorít.
    Szinte minden meccsen ott vagyok, de már az érkezése óta kiborít a tipikus proli előítélet. Ha valamit jól csinál, semmi. Ha valamit elbasz „mé’ nem megy vissza a fradiba”, ha valaki más (pl. Kamber) basz el valamit hátul akkoris jön a „Batíík bazdmeg”. Ha nem látja a paraszt, hogy ki baszta el, akkor „- Ki volt?” „- Biztos a fasz Batik!”.
    Így szerintem nem lehet egy lelkileg kicsit megrottyant srácot helyre rázni (biztos hogy mentálisan kivan, mert (i) komoly sérülés, (ii) padozás és hosszú kihagyás, (iii) klubváltás, (iv) kezdetek óta fikázás a szurkolók részéről – akikért ugye te mint focista játszol – (v) mutatott tipikus koncentrációs hibák. Erre még tovább tromfolni nagy ostobaságra vall.
    Hanta, mi ez a Hülyebatik? Legalább neked lehetne ennél több eszed… (hamár mégis egyfajta véleményformáló vagy). Nem láttam még Hülyegerit, Hülyedanit, Hülyegyurit, Hülyeakárkit (de asszem Még Hülyekukit sem) bármikor bárki elbaszott volna valamit.

    1. Van benne valami, de a” hülye … ” szerintem azért nincs, mert Ők letettek már valamit az asztalra-nálunk.

    2. Tavaly a fagyiban pont ugyanennyire formán kívül játszott, mikor szóba került a leigazolása, el is mondtam többször, hogy nem kéne idehozni. Ennek ellenére, vagy pont azért, mert nem vártam tőle semmi jót, eddig egy szóval sem szídtam, sőt, talán Őt dícsértem meg Krisztián után a legtöbbször a „brávó” kifejezéssel. Számomra eddig Skvorc sokkal nagyobb csalódás, ahogy be lett harangozva, azt hittem a védelem legnagyobb bástyája lesz, de ez sajnos csak vágyálom volt részemről. Batikban legalább a jövőre nézve látok némi potenciált, de Skvorc már se testben, se gondolkodásban nem fog gyorsulni… Ne legyen igazam!

    3. Fogadjad örökbe, és vigyed messzire, köszönöm

      1. Tőled is mennyivel jobb hely ez a világ…
        Sokat megértettél abból amit üzenni akartam…
        Köszönöm, hogy azért legalább arra alkalmas vagy, hogy többé-kevésbé illusztráld a mondandómat!

        1. Szerintem az üzeneteidet tartsd magadban, mindenkinek jobb lesz .

          1. Szerintem az üzeneteim NEM a hozzád hasonló kvalitású emberekhez szólnak. Nyugodtan hagyd őket figyelmen kívül!

            1. Már nem csak üzenő hanem megmondó ember szerepét vetted fel, nem áll jól

    4. Ha valaki így odarúg az ellenfélnek, az simán Hülyebatik, Hülyekamber, Hülyegazdag, Hülyebárki. Ilyen nem csinálunk egyszerűen. Pláne nem a harmincvalahányadik percben, mert fix, hogy kiálíltanak, és rendesen kicseszel a társaiddal – és velünk.

      Jár az agyam, hogy ki csinált hasonlót az elmúlt években kispesiként, de nem jut eszembe senki, pedig úgy megnézném, hogy utána mit írtam róla. Nem hinném, hogy nagyon mást.

      update // Elez volt korai piros 2015 májusában az utolsó fordulóban, a Pápa ellen. Akkor RW írta posztot: http://csak.taccs.hu/2015/05/30/happy-end/ és Elez jelenete nem lett kifejtve benne.

      update2 // 2013 április, Lanza egy ötéves szintjén, Lanza egy paréj, amikor kiállítják, mert vitatkozik Martínezzel: http://csak.taccs.hu/2013/04/29/arrol-nem-is-beszelve-hogy-a-masodik-felidoben-beindult-egy-locsolo/

      update3 // 2013 augusztus, Lovric a Pápa ellen, még az első félidőben. Ketten is írtunk róla, de valahogy kimardt mindkettőből a jelenet.

      1. Így? Hogy? Mogyeszra? Mert ha helyezett volt Batik rúgása, akkor annak a gyereknek a tarkóján is van legalább 1 szeme…
        Megnéztem a visszajátszást. Tolt egyet hátra a lábával (talán, -ismétlem- talán rúgott??) de hogy nem szándékosan ment arra a testrészre, az biztos.
        Supkával értek egyet: „Előttünk történt. Én azt mondom, hogy ezért nem járt volna kiállítás, de a játékvezető döntött, így ezzel nem szeretnék vitatkozni.”
        Máskor meg mindenkinek az a baja, hogy a játékosok nem keménykednek vissza amikor a mieinket sérelem éri. Egy ilyen paprikás hangulatú meccsen (vö. konkrétan végig csalt a bíró, Gazdagot a szomáliai kalózgyerek talppal kibelezi a tizenhatoson belül, stb.) még pár keményebb belépő is belefért volna (jó mondjuk nem szegény Kiskokónak, hanem pl. Lazovicsnak).
        Miért nem Kambi vagy Lovrics Batik helyett? Most komolyan? Imádom mindkettőjüket, de hajmeresztőek és döglassúak még az indiszponált Batikhoz képest is. Ha meg adná Isten lenne egy fejben egyben lévő Batikunk, szerintem még te sem tennéd fel a kérdést.

        1. Sajnos, igazat kell adnom.. Azok a hozzászólások, hogy miért nem Lovric Batik helyett, nem reálisak.. Lovric tavaly sorozatban követte el a döntő hibákat.. MOst talán kap még egy utolsó lehetőséget.

        2. Lehet keménykedni, visszarúgni, meg hasonlók, de nem akkor, amikor az embernek már van egy sárgalapja és a Csapata vesztésre áll.

          1. Igazad van. Az én megjegyzésem arra irányult, hogy ez a húzás megérdemel-e egy Hülyebatikozást és hogy hasonló esetben más a csapatból megkapná-e ugyan ezt a megtiszteltetést.

          2. CSAK kérdezem,egy sárgával el kell engedni az ellenfelet ?? Szerintem keresztbe lenne lenyelve az a játékos ,aki ilyet csinálna…..

            1. Batiknak befújták a szabadot…onnantól kezdve hova rúgdos?

        3. Figy, egyszerűen fegyelmezetlen volt Batik, odarúgott, miközben már volt egy sárgája, és hátrányban is voltunk. A szabálykönyv szerint mindegy a találat, a szándékot is büntetni kell, márpedig Batik mozdulata minden volt, csak nem természetes abban a szituációban. Sima piros, fegyelemezetlenségből, tehát ebben a kontextusban jogosan hülyézem le, mert erre nincs más szó.

          1. Fegyelmezetlen volt ez szerintem nem kérdés.
            Csak azt vonom egy kicsit kétségbe ha megengeded, hogy bárki mást is konkrétan lehülyézel-e ha fegyelmezetlen, vagy ez a kiváltság csak Batiknak van fenntartva. Burkoltan olyan kettősmérceféleségre utalgatnék itten, de nem vagyok naív, komolyan mondom nem várom el, hogy elismerd. Én se szoktam bevállalni az ilyesmit.

        4. Sajnos teljesen jogos kérdés, hogy miért nem védjük meg magunkat ezeken a meccseken? Juhász szokás szerint az 5. percben lerúgta Gerit, annyi különbséggel, hogy most csodaként kapott egy sárgát érte. Ha én vagyok a CSK/ edző ezután biztos kapott volna egy csomagot pl. a hozzá hasonló termetű Danilótól..+ egy kis piszkálódás, és eközben úgy játszani a labdákat, hogy folyamatosan juhász mellett megtolni, amiből lesz egy visszarántás/ sárgás szabi és már mehet is zuhanyozni. Meg se próbáltuk, csak néztük ahogy megint szétkeménykednek minket és szegény frusztrált Bencénél elszakad a cérna..

      2. Baráth Botinak voltak eleinte hasonló hülyeségei, de szerencsére ilyen szempontból már benőtt a feje lágya. :)

      3. update4 Eppel marci mikor asszem a vasas kapusára ráugrott a bíró előtt 5 méterrel (2016?)

      4. Tök jó, köszi hogy összegyűjtötted ezeket. Szerintem ezekben a posztokban leírtak alapján olcsó fogás felülni a batikotfikázók vonatára írástudóként (a.k.a. „könnyebbik út”).
        Szólhatott volna így is az a mondat:
        „A 37. percben Batik is felcsapott urológusnak és törlesztett egy kicsit a kölcsönért amit Vinicius adott Gazdagnak. Nehogymár az összes fehárvári sajgó here nélkül utazhasson haza”. Vagy valami ilyesmi.
        Tény, hogy fegyelmezetlenség kiállíttatni magadat és az is tény, hogy ezzel nem segíted a kistársaidat, de ez mindig, mindenkor és mindenkire igaz; nincs olyan meccshelyzet és alkalom amikor ez ne így lenne.

      5. Nem Ő a hülye, csak amit csinált az volt óriási hülyeség!

    5. Teljesen egyetértek, valószínűleg a stábtól sem kapja meg azt a mentális támogatást, ami egy ilyen helyzet kezeléséhez kell.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.