Mastodon

Egy érthetetlen átigazolás margójára firkantott százalékok és értelmezések

Somogyi Ádám @ Videoton, kölcsönbe

A télen furamód három U20-as kategóriába eső játékostól is megváltunk. Közülük nyilván a most bejelentett Somogyi a legfájóbb, hiszen 2025-ben elég sokat játszott, ráadásul több poszton, belső középpályásként és belsővédőként is használható.

  • Simon Benedek (2006) -> ??? lejár a szerződése, állítólag nem hosszabbítana.
  • Somogyi Ádám (2007) -> Videoton, kölcsönbe.
  • Szabó Ákos (2007) -> Szeged, átigazolással.

Maradt tehát, akit legalább egy meccsre neveztek: Balázs Teó, Gáspár Dávid, Hancz Dominik, Kovács Erik, Liziczay Zsombor, Nyers Ádám, Papp Lőrinc, Schön Botond, Somogyi Tamás, Szamosi Ádám, Tasi Gergő, Ujváry Ferenc, valamint nem tudjuk mi van a korábbi keretekből Petrók Viktorral és Simon Szabolccsal. Utóbbival annyira nem, hogy az adatbank szerint 2025/26-ban egyetlen meccse sincs Magyarországon.

_arányok

Somogyi kölcsönadásával konkrétan az U20-as szerepléseink harmada távozott, ami sok, nagyon sok, ugyanis egy kipróbált játékosról beszélünk, akit valahogy pótolni kell. Rajta kívül Szamosiban van kb. egy évnyi tapasztalat, és most kezd feljönni Ujváry. Nyers egyelőre peremember, a többiek pedig összesen játszottak 139 percet az ősszel.

nevezvemérk.percgólgólpassz
távozók251892800
összes8756293341
távozók aránya28,74%32,14%31,64%0,00%0,00%
A távozók adatai egyelőre nem tartalmazzák Simon Benedeket

Mivel két U20-as játékosnak folyamatosan a pályán kell lennie, nem lesz egyszerű dolga Feczkónak kimatekoznia a tavaszt. A Videoton ellen például a jobboldali védőt játszó Ujváry helyére állt be a középcsatár Nyers, miközben Szamosi végigjátszotta a meccset a középpályán. Jelenleg ugyanis ennyi a változtatási lehetőség.

Hirtelen nem tudom elképzelni, hogy ki lenne az a játékos, aki miatt megbontana bármit a mester. Még azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy ha úgy adódik, behoz egy fiatal kapust.

És hogy nem a levegőbe beszélek, ahhoz elég megnézni, egyáltalán a 16 bajnokiból hányra neveztük az egyéb fiatalokat:

  • 9 // Kovács Erik
  • 6 // Gáspár Dávid, Nyers Ádám
  • 5 // Schön Botond
  • 3 // Papp Lőrinc
  • 2 // Somogyi Tamás
  • 1 // Balázs Teó, Hancz Dominik, Liziczay Zsombor, Tasi Gergő

Nem csak játékperceik nincsenek a srácoknak, hanem még a meccskeretbe se jutnak el, mert közben ott van a fakó, és az U19, amit szintén fel kell tölteni játékosokkal. Hogy még érthetőbb legyen, nézzük hányszor szerepelt a nyártól egy-egy imént említett játékos a többi csapatunk meccskeretében:

névNB IINB IIIU19U17
Kovács E.949
Gáspár658
Nyers638
Schön B.57
Papp376
Somogyi T.2621
Balázs1116
Hancz113
Liziczay134
Tasi189

A játékperceket inkább hagyjuk. Van olyan játékosunk, amelyik négy (!) csapat keretéhez tartozott az ősszel, és van olyan kapus, aki három keretben is szerepelt, és mégis alig van meccse (Liziczay).

Nagyon nehéz eltalálni az egyensúlyt, hogy ki hol játsszon. Az U19-ben van BL, és mint megtudtuk, az idén prioritást élvez. Az NB III-ban már felnőttek között játszanának, míg az NB II. maga a kirakat, a jelenlegi nagycsapat. A legrosszabb ebben a korban az, ha valaki sehol sem játszik, mert rángatják a csapatok között.

Ha jól látom, erre rájöhettek a klubházban is, ugyanis visszarendelték Kocsis Gergelyt Putnokról, valamint szerződést kapott egy támadó a megye1-ből. Mindketten a fakóban érkeztek, mert ha az U19 prioritás, a felnőttbe pedig kell fiatal, akkor a fakót mivel töltöd fel? Furamód úgy néz ki, hogy akadémiai csapatként küzdünk valamiféle játékoshiánnyal.

Somogyi kölcsönadása viszont még úgy is érthetetlen, ha amúgy erős kötődése van Székesfehérvárhoz, ha ott jóval több játéklehetőséget ígérnek neki, ha itt nem fért volna be, mert ebben a korban nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, ha a kényelmeset választjuk. Ebben a Kispestben jelenleg Szamosi már rég alanyi jogon kezdő, és nem az életkora miatt, viszont félő, Somogyi kölcsönadásával úrrá lehet rajtunk valamiféle elkényelmesedés, mert beszűkült a könnyebben bevethető U20-as játékosok darabszáma. Konkrétan 1+1-re (Ujváry és Nyers). Valaki ne azért játsszon, mert nincs más, mert kötelező, mert nincs versenyhelyzetben. És értem, hogy fiatalok, ilyenkor kell a bizalom, akár több rosszul sikerült meccs után is, azonban közben egy akadémia van a klub mögött, és onnan jönniük kellene azoknak, akik miatt nem biztos, hogy lesz idő kivárni azt a pár rossz meccset.

Nagyon nem örülök Somogyi távozásának, és ennek csak egyik oka az, hogy 2024 őszén instant kedvenc lett egy Szegedi VSE elleni NB III-as meccsen. Nem volt még 17 éves, és nem csupán a két lőtt gólja volt a lényeg, hanem hogy valami egészen mást villantott a pályán, mint a többiek. A pályán nem látszott, ezért a meccs után direkt elsétáltam mellette, amikor – gondolom a családjával és a menedzserével – beszélgetetett, hogy lássam, egyáltalán mekkora darab. Az nyilvánvaló volt, hogy nem egy újabb 40 kilós törpe, azonban nagyon megörültem amikor megláttam, hogy inkább egy Vécseihez hasonló méretről van szó. Jó lenne sok Nagy Geri (tényleg jó lenne), azonban kellenek olyanok is, akik méretüknél fogva képesek odabaszni a modern fociban, miközben az sem baj, ha kellően intelligensek a játékhoz.

Na, a lényeg, hogy Somogyinál jobban örültem volna, ha megpróbálja, megpróbálják megugrani a szintet, és bejátssza magát a Kispestbe. Nem hiszem, hogy ha most nem is játszatja az edző, vagy esetleg problémája van vele, az ne arról szólna, hogy lát a játékosban valamit, és a jelenlegi módszereivel már nem tudja kihozni belőle. A foci egy ilyen dolog: minden féltől kell az elszántság és a beletett munka. Oké, nem patentek egymással, jajjj, ha minden karrierút mozgó járdával vinne a Real Madrid öltözőjéig, akkor másfélmillió Messi és kétmillió Christiano Ronaldo szaladgálna a világban, és full értéktelen lenne a futballista, mint szakma. A sportban, pláne a csapatsportokban a kihívás mindig egyedi, és mindig az aktuálisnak kell megfelelni.

Mindegy, döntöttek. Most viszont kíváncsian várom a tavaszt, mert innen már nem fér bele komolyabb formaingadozás vagy sérülés a fiataljainktól, mert akkor tényleg jöhet a kapussal oldjuk meg az egyik posztot című megoldás.


címlapkép: honvedfc.hu

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.



Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

Feliratkozás
Visszajelzés
guest

4 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Sanzi
Sanzi
1 órája

A középpálya közepén szerepel és Pekár egyértelműen jobban teljesít. A két fiatal meg Szamó és Ujvári, aki ráadásul még jól is nyomja mint szélsőbekk! Bencenleitnernél szerintem egyértelműen tehetségesebb. Ő se csak azért van ott mert fiatal. Úgyhogy sajnos Somogyi valszeg ment volna az u19 be, oda még nem akart… Szerintem ennyi a sztori. Menni akart!
Jövőre NB1, biztosan jön vissza, kivétel, ha külföldi ajánlat befut érte… és lássuk be, be fog futni, mert tesznek érte.

Last edited 1 órája by Sanzi
belos
belos
4 órája

Nézzük a jó oldalát.
Ki gondolta volna pár éve, hogy a videoton lesz a „fiókcsapatunk”?

radnar
radnar
6 órája

Nekem a gondom csak az, ezekkel a kölcsönadásokkal, hogy ezek mindig többek annál, azaz nagy eséllyel soha nem jön vissza Kispestre a srác..

Last edited 6 órája by radnar
Mészöly Sámán
Mészöly Sámán
6 órája

Én többször éreztem azt ősszel, amikor a Somogyinál volt a labda támadásban, hogy gyere kicsi bzmg, most csinálj valami minőségit, aztán sosem történt semmi. Lassú, fejben is.

Viszont kölcsönadtuk a Vidinek, hogy bebassza 16-ról a Kecsónak és 25-ről a Vasasnak.