Mastodon

Csak a szokásos: az első 88 percet le se kéne játszani

Kispest–Vasas 1–2

Meghúzta a váratlanokat Jacobacci a meccsre:

  • Tujvel helyett Hadzikic kezdett a kapuban (két nagy védés, fogott tizenegyes, magabiztosnak tűnt). Utoljára a 2024-25-ös bajnokságban fordult elő, hogy nem Tujvellel kezdődött az összeállításunk. Akkor Gyetvánnal indultunk (U20-as játékos a kapuba), majd ött meccs után jött Dúzs, megint öt meccs után pedig Tujvel. Télen érkezett Rácz Gergő, azonban belebakizott rögtön az első meccsébe, és a következő héten már újra Tujvel kezdett. A 26. fordulóban kapott pár percet a fiatal Liziczay, a következő körben, Szegeden megsérült Tujvel, Rácz állt be a helyére. Maradt a Kazincbarcika ellen is, majd jött a hazai Kisvárda elleni parádé, Megyerivel a kapuban, mert nagyon le voltunk maradva mindenféle elvárt percekben. Az utolsó fordulóban, a Fáyban megint Rácz védett. Vagyis legutóbb pont a Vasas ellen fordult elő, hogy nem Tujvel kezdett.
  • Pekár követő emberfogással követve fogta emberét, Urblíkot. Mivel a belső középpályát nem akarta gyengíteni Jacobacci (vagy Fórizs, a fene tudja), ezért inkább beáldozta Zuigebert.
  • A Kállai vagy Pauljevic most Kállait dobott.
  • Baki visszakerült a védelembe. Szabó Alex ki.

És a kezdéssel még nem volt vége a váratlanoknak.

El kell ismerni, az első félidőben is jobbnak tűnt a Vasas, velünk ellentétben olyan csapatnak, amelyiknek van játéka, valamiféle elképzelése, hogy mit szeretne csinálni. Nálunk egyedül a rombolási szándék látszott, és a majd hátha megoldjuk valahogy gondolata.

Például azt nem értettük, hogy Hangyát miért kellett lecserélni félidőben? Jóval előrébb játszott, mint a cseréje, Pablo Garcia, ráadásul nyugodtabbak is voltunk vele a pályán. Garciánál konkrétan alig volt a labda, a biztosat úgy-ahogy megoldotta, viszont nagyon nem tett hozzá a játékunkhoz. Azt elismerem, hogy a Vasas kapujához közeledve, a támadóharmadban mintha hatékonyabban passzolt volna, azonban ennyi kevés ahhoz, hogy az amúgy jól játszó, a keretben (és a pályán) amúgy is erős embernek, központi figurának nevezhető játékos helyére behozzuk, pláne akkor, ha Tujvel és Szabó Alex sincs a pályán. Minden szempontból súlytalan volt Hangyához képest. (Esetében nagyon, de nagyon, szinte kiütéssel jobbnak kellene lennie Hangyánál ahhoz, hogy játszhasson, mert Hangya eleve több szerepet vállal a pályán, amit ellensúlyozni kellene valamivel.)

Ami viszont akár tetszhetett is volna, az a három védekező felfogású belső középpályás, és a támadó középpályások szélre helyezése. Ezt a fajta 4-3-3-at (4-3-2-1-et) legutóbb talán Rossi játszotta Kispesten, mégpedig 2012-14 környékén. Akkoriban előfordult, hogy Marshal Johnson, Drissa Diarra és Hidi egyszerre kezdett, Ivancsics inkább a szélen játszott, és volt, hogy a szintén belső középpályás Vécsei vagy a csatár Diaby is csak a szélen fért be. Igaz, akkoriban több középcsatárunk volt, szóval bőven lehetett próbálkozni (Lanzafame, Martínez, Délczeg, Diaby, Vernes), miközben a védelem közepén ott tornyosult Ignjatovic.

Nem lett volna ez rossz ötlet a Vasas ellen sem, vagy akár tartós megoldásként, mert bár Pekár feladata igencsak kötött volt, cserébe Somogyi Ádám jóval szabadabban játszhatott. Az már más kérdés, hogy talán ez volt eddig a leggyengébb meccse ebben a bajnokságban. Viszont azt se felejtsük, hogy az lőrejátékunk erősen létszámhiányos volt, főleg a második félidőben, amikor már se Hangya, se Kállai nem volt a pályán.

A másik pozitívum, hogy amíg Hangya és Kállai fent volt, a szélre kitett belső középpályások (Szamosi és Somogyi Tamás) is aktívabbak lehettek. Helyzeteket ugyan nem sikerült kialakítani belőle, mert itt jön ki igazán az, hogy nagyon, de nagyon hiányzik elölről a tapasztalat. Vegyük át még egyszer:

  • Alic 2002.03.05.
  • Csontos 2002.11.08. (eredetileg belsővédő)
  • Pekár 2004.02.10. (eredetileg belsővédő)
  • Szamosi 2006.12.11.
  • Somogyi Ádám 2007.11.23.
  • Somogyi Tamás 2009.08.19.

Alic, a középcsatár a legidősebb a maga 24 évével. A kreativitást viszont 17-19 éves gyerekektől várjuk, hogy a folyamatos jó játékot is. Sajnos nincs senki, aki húzná őket előre, mint húzta Lanzafame Vernest vagy később Eppelt, vagy mondjuk Ignjatovic Debrecenit. Tartom, hogy Hangya szerepe ezért is különösen fontos, mert egyedül benne van meg az ehhez szükséges karakter a jelenlegi kezdőnkből. Ez is egy feladat, amit meg kell ugrani. A fiatalokra épülő keretek már csak ilyenek.

Ennek a csapatnak nagyon kellene egy vezér, bár a fórizsi teljes összeférhetetlenségre épülő modellben a franc se tudja, meddig húzná egy másik erős ember Kispesten. Láthatóan az eredményesség és a népszerűség se volt elég hozzá. (Igen, itt Feczkóra gondoltam.)

A végén kikaptunk, ez benne van. Lassan viszont jó lenne látni valami elképzelést, valami előremutató dolgot. A jövő heti Fradi elmarad, legközelebb két hét múlva játszunk, akkor jön a szintén fostalicskának tűnő ZTE.

Utolsó percek

  1. Kisvárda, 88. perc, Baki egyenlített +1 pont
  2. MTK, 94. perc, Tujvel belebakizott, -2 pont
  3. Paks, 90. perc, Csontos egyenlített tizenegyesből, +1 pont
  4. Vasas, 98. perc, nem tudtunk kivédekezni egy beívelt pontrúgást, -1 pont

Kitettem egy grafikonra, hogy mi lenne akkor, ha a meccsek nem 90+ percig tartanának. Például ha legfeljebb 52 percesek, akkor most 8 pontunk lenne a 3 helyett.

Bár csak négy meccs adatait tartalmazza, azért az látszik, hogy a jó indulást követően hamar visszaesünk, és a végén nagyon kell kaparnunk, hogy valami legyen.

Csontiról külön

Csontos meccse lett végül a Vasas. Gyakorlatilag mindenben benne volt oda-vissza.

  • a 27. percben jól vette észre a szélen beinduló Hangyát, ment is a labda. Sziszka benyeste, középen pedig Alic befejelte. 1-0 ide.
  • a 76. percben rosszul fedezett egy labdát a tizenhatosunkon belül, a kezéhez ért, jogos tizenegyes.
  • a 78. percben Hadzikic kivédte a tizenegyest, azonban a kipattanóra Tóth Milán előbb ért oda, mint Csontos, és egyenlített. 1-1. Centiken múlt.
  • a 87. percben a Vasas lőtt egy lesgólt, amit nagyon kellett vizsgálni, mert pont Csonti ragadt be.
  • a 88. percben Szamosi helyett Kántor érkezett, és mivel Hangya már nincs a pályán, Tujvel és Szabó Alex pedig nem is volt, így Csontos kapja a csapatkapitányi karszalagot.
  • a 97. percben Urblík ívelt egy szabadrúgást a kapunk elé, Csontos megcsúsztatta, de pont Csóka fejére. 1-2.
  • a 100. percben a félpálya közepéről ívelt a Vasas kapuja elé, érkezett Pekár, aki kapásból éppen csak mellé lőtte.

Elképesztő mennyit vállal egy meccsen.

Állítólag

Távozik, vagy már távozott is a kft. ügyvezetője, Séllei Árpád, a pótlását pedig házon belülről oldják meg. Ha minden igaz, akkor az akadémiai igazgatóval, Bajúsz Endrével.

Érthetetlen.

Ahogy Mészáros Lőrinc cégének megjelenése is.

Mi a franc történik Kispesten?

***

Apropos, az megvan, hogy Séllei korábban éveken át vitte a Haladást, és amikor nagyjából pályára álltak, akkor jött egy új tulajdonos (Homlok Zsolt), és ez az új tulajdonos nem sokkal később elvált Mészáros Lőrinc lányától, ezért a cégei onnantól nem kaptak több megrendelést, ami pedig azt eredményezte, hogy a Haladás csődbe ment? Furcsa egybeesés, hogy Kispesten most megjelent Mészáros (egyik cége, az Opus eddig is ott volt a pálya melletti fényreklámon), Séllei pedig ment. Nyilván csak véletlen egybeesések.

(Az előző bekezdést utólag átírtuk, még egyértelműbbre, hogy esetleg rossz olvasatra se az jöjjön le belőle, Séllei vitte volna csődbe a Haladást. – a szerk.)

Osztályozókönyv


✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.



Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

Feliratkozás
Visszajelzés
guest

7 hozzászólás
Laszka
Laszka
3 órája

Boldor, még mindig lassú, a helyezkedésével sem vagyok kibékülve, de Koszta nem sokat evett meg ellene. Sz@r meccs volt, romboltunk Erős múlt évben építkezett, kevés fontos ember ment és erre igazoltak….a sportigazgató is népszerűbb ott, mert nem a saját egójával törődik, hogy neki is jusson érem….

Last edited 3 órája by Laszka
Timby
Timby
1 órája
Reply to  Laszka

Sajnos a helyezéseken is látszik, hogy a rozsdanegyedben tudatos építkezés folyik megfelelő pénzügyi háttérrel. Ellenben nálunk az látszik, hogy a hombárfejű fórizs valami oknál fogva, nem épít, hanem rombol (lásd elkótyavetyélt tehetségek és a posztra igazolások hiánya). Az is látszik, hogy a tulajdonos a skót felmenőkhöz ragaszkodik, bár fórizs azt hazudta, hogy van pénz. Ha nem igazolunk minőségeket a hiányposztokra, akkor meg fog pecsételődni a sorsunk. Az ankéton (sajnos munka miatt nem tudtam résztvenni) ki kellett volna kényszeríteni kérdésekkel a választ, hogy ha van pénz, akkor mi a rozsdásokkal ellentétben, hogy nem tudunk igazolni és megtartani minőségi játékosokat! Elfogadtuk a mellébeszélést, pedig ott a példa a rozsdanegyedben, hogy meg lehet csinálni. Vékonyak vagyunk a mennyeiben és ezt a helyezésünk is hűen tükrözi!

John Doe
John Doe
3 órája

Hangyát azért cserélte le Jákob, mert megsérült, meghúzódott. Séllei összekapott Sanyival, aki ellen egy kisebb palotaforradalom tört ki a klubon belül és elkezdtek ellene a női csapatra történő nagyobb költések miatt anyagokat összerakni, hogy túltolja. Ezt megneszelte Sanyi és kirakta Sélleit. Bajusz egy jóval simulékonyabb pali. :( AZ MFA igazgatói pozíció megszüntetésre fog kerülni. Mészárosék max. fél évet lesznek itt, hoztak egy szemmel is látható összeget, hogy hirdetési felületet kaphassanak, mutatva, hogy a kormányváltás után most is „szem előtt vannak”.

Peterung
Peterung
2 órája
Reply to  John Doe

Az infóidról látszik, hogy közelebb vagy a tűzhöz mit bármelyikünk. Nagyon vegyesek az érzéseim mert nyilván nem azért vesz meg valaki egy klubbot, hogy elsüllyessze. Viszont nem értem, hogy egy sportigazgatónak aki ki tud rakni egy ügyvezetőt hogyan lehet ilyen hatalma.Remélem belátja még Fórizs is , hogy valahogy komolyabb erősítés kellene mert anyagilag biztos nem jobb az nb2-ben lenni. Lehet, hogy Fórizs nagyobb góré mint hinnénk csak ebben a poziban tudja legjobban a saját elképzeléseit megvalósítani.
Tehát lépés kényszerben van a klubvezetés bárki is legyen az.

Last edited 2 órája by Peterung
CST_1909
CST_1909
3 órája

Remek, még véletlen sem mindentudó, qrvaokos, polihisztor Sándorunk falcol le.

Gábor
Gábor
3 órája

A helyzet elemzéséhez hozzátartozik, hogy a második meccset fújják el. Pakson 2-2-nél nem adtak meg egy 11-est, igaz ott más bírói baki nem volt. Ez vélhetően két pontba került. A tegnapi játékvezető Antal félidőnként 4-5 labdát vett el azzal,hogy szinte minden kétes esetben ellenünk fújt. Ezeket a labdákat visszaszerezni eléggé fárasztó illetve a támadás esélyét is szűkíti. A csimborasszója: a 11-es előtt nekünk kellett volna szabadrúgást kapni a Vasas kapuja előtt, ebből jött a az egyenlítés. És az utolsó szabálytalanság is kétes volt. Ez hazai pályán. Mi lett volna idegenben.

Az edzőktől és tulajdonosoktól független,megállapítás, hogy legalább 10 – 12 meccs ment az utolsó 5 percben vagy a hosszabbításban mióta az új Bozsikban játszunk. Igaz ebben a szezonban idegenben meg mi egyenlítettünk kétszer a hajrában.

Szóval megkezdtük hosszú harcunkat a kiesés elkerülésére.

Mészöly Sámán
Mészöly Sámán
3 órája

Ez a meccs gyenge volt, konkrétan visszalépés.

Követő emberfogást rakni bárkire az nagyon rossz előjel azzal kapcsolatban, hogy mit is gondolunk arról, hogy mire vagyunk képesek.