Idén -nem utolsó sorban helyezésünk miatt- sok rangadót játszunk. Ősszel úgy alakult, hogy ezeket rendre itthon vívtuk meg. És nyertük meg – tegyük hozzá! Ha nem lennének a bosszantó döntetlenek és vereségek a középcsapatok ellen, a tabella csodásan festene – no de így se csúnya. Osztályozókönyvünk következik az újabb behúzott derbi után.
KEMENES: Szabinak észveszejtően sok dolga nem volt – az inkább kontrákra építő Diósgyőr olyan rengetegszer nem jutott el a kapunkig. Amikor mégis, akkor volt hogy butaságot csinált kapusunk (középre öklözött szabadrúgás), és volt, hogy nagyot védett (Luque löqeténél). Magabiztosnak magabiztosnak tűnt ezúttal is, de a két előbb említett irányzat eredője most 5.5, szóval kedvenc zenekarai egyikének analógiájára mondhatjuk: olyan volt ma mint a ‘tallica új , Lou Reeddel kooperáló albuma – volt már jobb is.
HORVÁTH ADRIÁN: Egy hibáját fedeztem fel egész meccsen, ezt leszámítva a tavalyi katasztrofikus jobbhátvéd-mutatványaihoz képest nagyot játszott. Két Mátyus-díjas szerelést is bemutatott (értsd: míg az ellen továbbfut, nála, a szerelő játékosnál marad a zsuga), a vége felé pedig egészen a saját tizenhatosáig űzte-hajtotta az egyik vendégtámadót. 6.5.
DEBRECENI: A gólnál Lovriccsal együtt besültek, mint napjainkra idősb Mészöly egykori török kapcsolatai, de a második félidőben volt 1-2 nagy mentése. Ez így összesen 5.
LOVRICS: Dettó mint Debrő. Ezen a posztján nem kell annyit nyargalnia, mint a szélen, ez jól is esik neki, viszont földön továbbra is verhető. 5.
NOVÁK: A meccs első 2/3-ában nem nagyon dicsértem: úgy tűnt, a sérülése óta nem igazán találja magát. Aztán Abass gólja környékén valami elpattant és előjött az idényeleji Alexisz, nagy becsúszások, jó ütemű megfékezések, köszönjük, ez már jobban tetszett. 5.5.
TCHAMI: Egy jó elfutás, de inkább inaktív foszforeszkálás jellemezte őt az első játékrészben – eltűnt mint a Taurus-pálya a KHFC könyveléséből anno a kora kilencvenesekben. Lekapása jogos volt. 4. Cseréje, Hajdú Norbi szokás szerint az agyát is szétpörögte, szerencsére ezúttal egy fokkal kevésbé önpusztító módon, mint általában, aminek gólpassz lett a vége. 5.5.
MARSHAL: Fegyelmezettnek fegyelmezett volt ma is, de nekem valahogy nem elég kemény (jó értelemben véve) és határozott ott, a szűróposzton… Kissé olyan mint a BKV Előre a mindenkori NB2-ben: elvan. 4.5.
IVANCSICS: Sokat kárhoztattam már Gegét irányítóposzton, ma este viszont ebbéli minőségében az eddigi legjobbját hozta Kispesten. Egy-két meglepően jó ütempasszal örvendeztetett meg minket, be a védelem mögé, ahogy kell. A végére megfáradt, de ha ezt a formát tartaná… 6.
ABASS: Nagyot játszott, jó elfutásokkal és tipikus utolsó passzrontásokkal, de amikor kellett, akkor végre beverte, pedig nagy tétekben fogadtam volna a labdalevétele után hogy mellé-, vagy a kapusba durrant – de nem! A vastaps kijárt neki…6. Cseréje, Hidi átmozgatta merev izmait, és 1-2 odalépésénél végre láttam némi vért abban a pucában (-).
DÉLCZEG: Gergő ment előre, hajtott, küzdött, fogcsikorgatva…és itt most a csikorgáson van sajna a hangsúly mert csikorog-nyikorog az a gépezet. Nem jöttek be a megmozdulásai, nem nagyon került helyzetbe, egyszer még lesről is mellélőtt… kellene neki a bizalom, és még inkább a gól. 4.5. Cseréje, Szekulics meglepő módon ezúttal pörgött, mint Lipcsei Betta ha kamerát lát, gyorsnak is tűnt ezúttal, ha mindig így szállna be / játszana, nem toloncoltatnám haza Montenegróba a télen talán én sem. 5.5.
TORGHELLE: Sanyika csípett, rúgott, harapott, brusztolt, élből lefoglalva két embert, majd amikor kapott egy kvázi ziccerpasszt, azt behegesztette mint tetóválómester a sárkánymotívumot az egyszeri fancy bohócliger hátára. Ezért hoztuk haza és ezért sajnálnám ha már télen menne is tovább. A második félidőre kissé eltűnt, de amit kellett azt hozta. 6.
Szóval újabb rangadó behúzva, talán elindulunk kifele a hullámvölgyből….? Itt az ideje. No és nem sámli meccsel folytatjuk jövő héten ugyebár…
Fotó: 1909foto.hu (Lovi/Babar).
Kezdjük a lényeggel, magával a bárhogy olvasható statisztikával: a Diósgyőr két éve nem nyert idegenben, ami még a Videoton vonatkozó mutatójánál is rosszabb. Természetesen a Diósgyőr az elmúlt évet egy teljesen más ligában töltötte, mint mondjuk mi, így a statisztika relevanciája máris kérdéses. Főleg úgy, ha tudjuk, előtte – részben – Tornyi Barnával próbálkoztak valamit karistolni. (Velünk ellentétben Miskolcon képesek ugyanabba pocsolyába kétszer, sőt háromszor is belelépni, de persze ez is túlzás picit, mert Tornyi Barna minden Diósgyőrnek csak egyszer volt edzője, és gondosan sosem ugyanannak.) Jó lenne, ha nem épp most törne meg ez a széria, amikor …
Budó. Nyilván vele kell kezdeni. Egyetlen és a rémálmainkban még néha előjövő másodosztályú idényünkben „Ikertornyok” néven futott a Budovinszky-Vámosi belsővédő-párosunk. Két lóbaszó nagy állat, akit ha meglátott egy szegény dabasi csatár, inkább kiszaladt a korlátnál hagyott biciklijéhez és menten hazatekert anyukához. Pedig Budó karrierje nem indult nálunk egyszerűen. Osztrák sokadligából jött, darabos mozgásával igen messze állt a bábiki könnyedségtől, nyakát behúzva loholt vissza a túltérfélen elvégzett szögletektől. És akkor egyszer nagyon bebaszta vagy negyvenről, később technikásan tizenhétről, hogy azóta a posztplókai-i korszak fogalmává váljék az ütemes: Budovinszky, Budovinszky, néha már akkor is, amikor Kemenes Szabi készül elvégezni egy kapukirúgást.
1997-98 egy 
Iván, Iván, és megint Iván. 1335 játszott percével bőven utasítja maga mögé állandó jellegű tettes- és védőtársát, az 1110 perces Botist és gólkirály-jelöltünket, az 1101 perces Danilot. Az egészben az a szép, hogy az imént említett Bjelkanovic összes eddig kapott perce nagyjából annyi, amennyi az első és a második szerepeltetési helyezett közötti difi, vagyis ha az egyéb jellegű mérkőzéseken őt játszattuk volna mondjuk Lovric helyén, akkor rosszabbul nem állnánk, ellenben lenne egy pihentebb játékosunk. És ezzel eljutottunk oda, hogy ismét magunkat igazoltuk, vagyis a védelem rövidségét. Az alábbi ranglistából jól látszik, a kezdő bekksor viszi a prímet pályán töltött idő terén.
IVANCSICS [5]: Zelenka fájó hiányában Gege kezébe került a karmesteri pálca, ami alapból nem lenne gond, mert belőle legalább kinézzük a pontos passzokat, de ahhoz, hogy azok váratlanok és jók is legyenek (azaz helyzet alakuljon ki belőlük) jóval több önbizalom, és játékperc kell. Az utóbbi időben egyre többet szerepel, és ez meg is látszik a teljesítményén. Csak így tovább, egy jó Ivancsics mindig jó ha van a keretben.
Unalmas az elmúlt hetek idegenbeli meccseinek szcenáriója, de úgy tűnik, hogy a spílerek által alkotott rendezőgárda rendkívül élvezi az idegeink tönkretételét. Kaposváron megint megvolt a fór – sőt egyenesen két góllal mentünk bő fél óra után –, azonban nem sikerült megtartani, így ismét csak a szentségelés, a fogszívás maradt számunkra. Feldúlt, de egyre inkább beletörődő értékelést olvashattok a hajtást követően.
Nem lesz itt baj – gondoltuk magunkban, azonban csak ekkor jutottunk el addig, hogy megvizsgáljuk a pontos összeállítást. Szívfájdalmat okozott Botisunk előre jelzett hiánya, melyet Lovric beljebbtolásával és Adrink jobbhátvédként való szerepeltetésével oldott meg Supi mester. Már a szerdai Ligakupa-derbin is ezt a formulát alkalmaztuk, a legendás kozármislenyi kreativitás kispesti reprezentánsa akkor sokszor futott fel a támadásainkkal, most azonban ezt megoldotta helyette a szokásos posztján szereplő Abbas. A másik sokakat megbotránkoztató húzás az Akassou eltiltása miatt megüresedett szűrőposzt Mashal Johnsonnal való betömése. A három belga bajnoki mérkőzéssel a lábában Kispestre transzportált uyoi születésű nigériai fiú egy remek lövéssel vétette észre magát az első félidőben, és… és ennyi. Társai láthatóan nem igazán bíztak benne, körülbelül annyi passzt kaphatott, mint a kecskeméti afrikai légiósok a nyári UEFA-meccseken, így fennállt a veszélye a kaposvári árnyékszék félidő közepi felkeresésének, természetesen hasmenéses pénzzavar jogcímen.
Aztán a szokásos butaságunk miatt hamarosan csupán megosztott első hellyé redukálódott ez a mesterlövész-pozíció. Túlzottan ideális szitu volt, hogy idegenben, a negyvenedik percben kettővel vezetünk, így össze kellett hozni egy büntetőt még a szünet előtt, amelyet a hazai ügyeletes gólvágó Milan Perics bevágott, így azonnal hűlni kezdett a fogunk alatt ropogó forró kása.
A gyengébb bajnoki szereplés után általunk olyannyira várt fellélegzés, megtisztulás két hetének ma vége szakad, a kispesti hopliták délután Somogyország szívében, a