Egy vallomással kezdem: nekem az igazi Honvéd-mez mindig a Skála logós 10-es marad a 80-as évekből. Szeretem a mai Détárit is, aki a sportmédia állandó hőbörgője, de nem szeretem azt a Lajost, aki immár másodszor szegődött ugyanahhoz a zöld klubhoz. Pedig volt idő, amikor éppen Döme jelentett húshegynyi veszedelmet a Fradi kapujára.
.jpg)
Így lőtt Döme a Fradi ellen (forrás: Örülünk, Vincent!)
Nincs okom kételkedni Détári szavában, de első Fradihoz igazolása örömére ostorral mért csapást honvédos arcomra a puszta hercege (a csárdás királya). Azt mondta, hogy gyerekkora óta Fradi-drukker. És lám, ezt is meg tudom bocsátani neki, de arra azért nem vetemednék, hogy akár miatta egy kicsit is szorítsak a Fradiért.
Inkább gondolok nedves szemekkel 1985 húsvétjára, amikor egy kettős rangadón az orrom előtt vert kettőt az FTC-re a Népstadionban. A pontos napra nem emlékszem, de húsvét volt az tuti. Először is bevillan, ahogy nagyi fortyog: „hogy lehet nagyszombaton meccsre menni”, de szerintem, ha létezik a menny, akkor Krisztus is meccset néz onnan húsvétkor. A rigmusra is emlékszem a stadionból, melyet egy évre rá a magyar-brazilra alkalmaztak az alanyi költőként működő szurkolók. Itt a húsvét, itt a nyúl: Honvéd-Fradi három-null!
Itt a húsvét, itt a nyúl…
Az akkori Vincze Géza-féle Fradit minősíti, hogy a gránitkemény hátvéd, Jancsika Karcsika volt a legveszélyesebb emberük, ám erre válaszként a mi beállósunk Garaba (később a vasutasok aranya) vert egy gólt. Na, kinek a passzából? (Vincze Géza az 1984-es ifi európa-bajnokokra építette volna csapatát, csak az ifik legjobbját, Kovács Kálmánt felejtette el leigazolni. KK nálunk játszott és Dömével szemben ő sosem mondta, hogy gyerekkora óta fradista.)
Csak a felvezető meccs (Vasas-Dózsa 2-2) második félidejére értünk ki. A nagypapát vártuk volna meg a metró kijáratnál, de nem jött. Mobilról még nem hallottunk akkoriban, úgyhogy nem tudott ránk csörögni az öreg. Nyolc éves kölyökként aztán fasza volt ordas dumákat és a fradi táborból rigmusokat hallgatni a lelátón, melyeket eszetlen nagy királyként idézgethettem a suliban hétfőn („csik-csik-csik-úttörőcsik” vagy „lila majmok, mit akartok”, persze „Honvéd-drukker segge kukker, abba néz a Fradi-drukker).
„Azért ez a Törő nemcsak a kocsmában érzi jól magát” – jegyezte meg mögöttünk egy őszes tag. Igen, én még láttam Törőt is, de véletlenül sem miatta mentünk ki két tesómmal meg jó apámmal a stadionba. Mi a Dömét akartuk, s hamar eljött a 40 méteres keresztzsugák, a kivétel nélkül veszélyes szabik és szögletek, a dömés cselek és a pontos-erős lövések ideje is. Az elején támadgatott a Fradi, de ahogy egy Népstadionbeli lakos jelezte, nem volt átütőerő a játékukban.
Hol a pipa?
Bezzeg a miénkben! Elég, ha azt mondom, nem volt túlzás a három-kopasz sem, sőt. De a lelátón is zajlott az élet. A fölső karéjból láttuk, ahogy alattunk a Honvéd táborba a piros-fehér zászlók közé keveredett néhány lila is: bosszút állni az úttörőcsikezésért (képzelnénk ma Újpest-fant a kispesti ultrák között, nemcsak a zászlaja, de a feje is lila lenne hamarosan az ütlegeléstől). A Fradi táborból rá is kérdeztek a Dózsa-zászlókra, mire a tagok hirtelen elejtették azokat, majd röhögve üvöltötték vissza a fradistáknak: ”Szivattyú, szivattyú”.
Nem volt nálam boldogabb kölyök a meccs után. Lelkendezve faggattam a fatert, hogy a Döme jobb, mint az Öcsi? Apa nem akart a lelkembe gázolni, elnéző mosollyal mondta a bölcset: „más a kettő”. Én viszont már a Honvéd következő évi BEK menetelésre készültem és a válogatott részéről mexikói világbajnoki címet haluztam.
Egyik se jött össze, bár a Honvéd a végső győztes Steauát itthon még verte Bodonyi góljával a BEK-ben, aztán jött a bukaresti 4-1 és két év múltán Döme is kiröppent Frankfurtba. Azóta jöhetett Pista, a legnagyobb király, a kutyabőrös séróbáró, Illés Béci, vagy Torghelle Sanyi, nekem csak Döméék maradtak az igazi Honvéd.
A mai napon ünnepli 70. születésnapját a magyar futball egyetlen aranylabdása, a válogatottban 75 mérkőzésén 31 gólt szerző ferencvárosi legenda.
Bármennyire is bíztatónak ígérkezett a szombati pápai túra (vonzó kisváros, szép tájképi keret -szolgáltatja: a Bakony-, jó formában lévő csapat nálunk, pechszériás Pápa amott), a vége az lett, mint Kecskeméten. A második félidőben széjjelfociztak minket. Hiába jobb a csapatunk most, mint tavasszal, hiába játszottunk élvezetesen az első félidőben, hiába jöttünk most sokkal jobb előjelekkel Pápára, igazolódott a Honvéd-axióma: ha nekünk áll a zászló valamennyire, akkor valószínűleg Francis Ford Szoppola rendezi az esti filmet.
A hétvégén végérvényesen bohócligerré váltam a szurkolói vonalon: nem volt elég a fekete triónk bemutatkozását végignéznem a tribün sarkából szombaton ebédidőben az otthoni csirkepaprikás előtt, de az NB2-eseinket is csekkoltam vasárnap a REAC pályán… öregszem, hülyülök, vagy nem tudom mi történik. Persze a legviccesebb az az, hogy az örökké morgómedve Fatert is kivittem, aki egészen addig csóválta a fejét hogy „ilyen hülyeségre rávenni őt, neki bőven elég az NB1„, míg le nem tolta az első korsó félmeleg Mister sört. Utána már a bajsza is lehullott a helyéről.
Sokszorosan bizonyított futballistafabrikáló-mesterünk, Supka Attila ezúttal bátran nyúlt bele a keretbe, hiszen ezúttal a Kemenes – Baráth, Botis, Gengeliczki, Hajdú – Horváth, Marshal, Ikande, Tchami – Hercegfalvi, Diaby kezdőt dobta a pályára olyan határozottsággal, mint Véber Gyuri a vizesbödönt. Ifjoncaink közül a képen látható Baráth Boti mellett abszolút újonc Gengeliczki Gergő feszíthetett a zöld gyepen a kezdőrúgás alkalmával, később pedig Kapacina, Ablonczy és Szala is megkapta a bizalmat.
A gyorsan akklimatizálódó Diaby hamarost vezetéshez juttatta vadonatúj klubját egy hibátlan hálószaggatóval. A címercsókot a magunk részéről túlzásnak tartottuk tízpercnyi Kispest-lét után, a populista ’csontparti viszont a hátralevő időben is jó benyomást tett (a sérült Hajdú helyére még vissza is állt), így jár neki a légszív részünkről.
Tchami ellenben nem lehet maradéktalanul elégedett teljesítményével. Bár az első félidőben többször átjátszotta a gyenguszka Sütőt, beadásai nem mindig találtak célt. A pauzát követően Supi úr átgardírozta a jobb oldalra (Abasst mégiscsak pótolnia kell valakinek), ott azonban nem volt annyit játékban, hogy objektíven meg tudjuk ítélni pörformanszát, ezért nem is izmozunk.
Botis bratyónk összekötötte a kellemest a hasznossal: a labdát kifogástalanul eltakarította Kemenes kapujának közvetlen közeléből, a levegőben kivitelezett szumó-alapállásnak köszönhetően pedig a combja belső része is hibátlanul lebarnult a perzselő nap segedelmével.
Lelátón a bajnoki csapat krémje. Németh, Ivancsics, Délczeg és Novák (valamint Babócsy kapusedző és a REAC-kém Kunsági Roland) aggódva figyelhette az újonnan igazolt spílerek magabiztos, erőtől duzzadó játékát. Kemény harc lesz a csapatba kerülésért.
A második gólunkat a remek csel után kilépő Összhang Ikande (egy gyengébb Rejtő-mű főhőse lehetne) zúdította a vendégkapuba. A védekező feladatokkal ellátott középső középpályás posztján bevetett skac párjával, Marshal Johnsonnal együtt megállta a helyét. Az újhúsok szűrőként való szerepeltetésével párhuzamosan a Magyar szókincstár társszerzője, Horváth Adrián a jobb oldalon száguldhatott fel-alá. Ezen a szélen vezetett kevesebb veszélyes akciót a Vasas.
Hajdú Norbit faragták, de Hajdú Norbi is faragott. A képen épp a vasasos Kulcsárt vitte földre a mindig lendületesen játszó baloldali mindenes, később viszont sérülés miatt le kellett hozni. A kispadot méretes jobb lábfeji kötéssel hagyta el, reméljük, Pápa már bevethető lesz. Ha nem, akkor baj van.
Jó másfél éves kényszerpihi után Hercegfalvi Zoli második meccsét játszotta a héten, a Vasas ellen már hatvan percet bírt a térde. Ezúton szeretnénk gratulálni mindenki HZ-je felépüléséhez, valamit a kis jövevény, Hercegfalvi Liza világrajöveteléhez!
„Már a tizedik csapatom” – mutatja a lecserélt, a tüzes nap elöl a játékoskijáró árnyékába menekedett Bárányos Zsolt. A Kispesten (és Angyalföldön) már három etapot lehúzó rutincsászár egyszer került helyzetbe a meccsen, közeli emelését bravúrral védte a jó formáját továbbra is őrző Kemenes Szabi.
A meccset követően közös kép készült a Székelyföldért Társaság & Menasági Fenyők vegyes csapatával. Ezután a béke jegyében Sorin Botisnak nyújtottak át egy székely zászlót vendégeink, amit a román cséká különös meghatottsággal konstatált.
Úgy alakult, hogy tegnap, az átigazolási szezon utolsó napján igaznak bizonyult egy múlt heti 
Hiába lesz a pénteki (jelen helyzetben a hátunk közepére sem kívánt) válogatott csörte miatt egyhetes kényszerszünet szeretett Bohócligánkban, szurkolóink számára szombaton ugyanúgy garantált a futballdús szórakozás, mint egy Akassou-csulázással, Véber-hisztivel, Sisa-infarktussal gazdagított hagyományos forduló közepette.