Szerző: vh

Kikérjük magunknak, hogy Alcibiade, Vernes, Baráth Botond egyáltalán a pályán maradhatott, hogy Rossit senki sem volt hajlandó elküldeni a kispadtól, hogy nem ürítették ki a vendégszektort, hogy nem büntették meg parkolóőrök a Honvéd csapatbuszát!

Kikérjük magunknak, hogy megkaptuk az egyenlő feltételeket, hogy a két kapura nem lövő csapat közül továbbjuthatott a jobb, hogy elmaradt a kompenzálás, pedig azt külön kikérjük magunknak, hogy létezhet egyáltalán.

Kikérjük magunknak, hogy egy vesztes párharc után ünnepeljük a csapatot, hogy nulla rúgott gól, és négy piros lap adjon nekünk hitet a tavaszra. Kikérjük magunknak, hogy a futball kifordult önnön sarkaiból.

Ki lehet így is esni, csak éppen nem így szokás. Vécsei szombati kiállításánál is húztuk már a szánkat, hogy talán egy, a kapuba együtt beeső védő és támadó párosánál nem feltétlen az az ítélet, hogy büntetőt adunk és kiszórjuk a védőt, de legyen, elfogadtuk, szőrös volt a bíró sporttárs szíve. (Amúgy arra megoldás, ha vénásan bednak neki egy zsilettpengét?)

Az viszont már csak a véletlenek valóban szerencsétlen összjátéka lehet, hogy a bírói karban akár többen is küzdhetnek a szőrös szív betegségével, sőt, Bognár Tamás egyenesen beszopott egy olyan szövődményt, hogy a szívszőr ráment a szemére és az agyára is. Pedig csak egyet hibázott (eleinte), de akkor sikerült elindítania egy lavinát, ami végül a fegyelmi bizottságnál fog kikötni – fizetett túlóraként.

18:18-as szabálytalanság-arány mellett elég furcsa, ha a mi adagunk 6 sárgát és 3 pirosat tartalmaz, miközben a győrieké 3 sárgát. Mindezt egy olyan meccsen, ahol egyáltalán nem a szabálytalanságok domináltak. Igaz, a látvány sem. Mindkét csapat a saját játékát, elképzelését akarta csinálgatni, sok volt a hiba, de látszott, a Győr nyugodt lehet az előnye birtokában, mi pedig kivárásra játszottunk, hogy gólt nem kapni, egyet pedig majd lövünk valahogy. Még Diarra kiszórása után, a második félidő első 20-25 percében is tudtuk hozni magunkat. Unalmas volt a meccs, és látszott, ha a Győr betalál, mindennek vége, ha mi, akkor még bármi lehet. Ignja leküldése után azonban az egész bukott. Egy gól már nem lett elég, mert hiába a hosszabbítás, kilencen 25+30 percet letolni szinte lehetetlen.

És lélekben még ekkor sem adtuk fel. Az első és a második meccs addigi részének tapasztalatai alapján, ez a Győr nem mutatott annyival többet, amennyivel toronymagasan vezeti a bajnokságot. Volt keresenivalónk, elhittük, és ez benne maradt a srácokban, ugyanúgy hajtottak, mit sem törődve a kiállításokkal. Szabi leordította a fejeket, és akkor még hol volt a szétugró sorfal, a megtört, a labdának aláfutó Lovric?

Kár érte. A futballjáték lényeg, hogy nincsen mi lett volna ha?, így mi sem tudjuk meg, ha nincs Diarra kiállítása, mire lettünk volna képesek. A lefújás után, minden más esetben, még akkor is, ha sosem fogalkoztam a bírókkal, mert nem érdekelnek, a fütyülő kapufa ugyanúgy a játék része, szóval minden más esetben vörös fejjel jöttem volna ki a stadionból, de most nem, most abszolúte nyugodt voltam. Rossi ebbe a Honvédba beleverte az olaszos nyugalmat (képzavar, mindjárt érthető lesz), a taktikus, kivárásra játszó futballt. Ez pedig bíztató a tavaszra nézve. Nem rosszak voltunk, csak merőben mások, mint az itthon megszokott jó játék. Olaszosak lettünk. (Az más kérdés, hogy személyes preferenciáim szerint a sztereotíp olasz futball az minden, csak nem szép.)

Tegnap, Győrben megértettem ezt a Honvédot. Befogadni, elfogadni még egy kis idő lesz, ahogy volt az Morales idején is, de végre látni lehetett, hogy mit szeretnénk csinálni. Utoljára ugyanilyen érzésem pont Győrben volt, 2011 novemberében, amikor Supi csapata gyalázta földbe Danilóval, Torghellével, Gegével az ETO-t. Ott és akkor játszottunk valamit, ahogy most is.

Próbálom győztesenk kihozni magunkat ebből a párharcból, érzem ahogy csorog végig az izzadtság a homlokomon, de menni fog, mert elkezdtem hinni. Árulkodó nyom volt, ahogy Rossi lekapta MaxiKinget, aki néha fejét vesztve ment előre, mert hiába tűnt jónak a mi szemszögünkből, nem illett bele a csapat játékába.

Kiestünk, sajánálom, ez van. Vasárnap jön a Videoton, de ha tudjuk folytatni a most megkezdett játékunkat, nagy gond nem lehet. Ez a csapat rettenetesen stabil taktikailag, és csak idő kérdése, hogy mentálisan is beérje magát.

Győri ETO – Bp. Honvéd 2-0 (0-0)
Győr, ETO Park
Kemenes – Baráth, Lovric, Ignjatovic, Alcibiade – Ikenne-King (Martínez, 60.), Hidi, Diarra – Ivancsics (Zivanovic, 63.), Délczeg (Vernes, 12.), Lanzafame
gól: Völgyi (71.), Kamber (76.)
kiállítva: Diarra (44.), Ignjatovic (66.), Lanzafame (88.)

fotó: 1909foto.hu

* ötöl-hatol tn (és ts) ige Bizonytalanul, kertelve beszél.|ts. ritk Így mond vmit. (Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985)

Hajdú, Tchami, Vécsei, Ivancsics, Délczeg, Diaby, Lanzafame. Nem lenne túl bonyolult feladvány kitalálni, hogy mi a közös a felsorolt nevekben. Igen, mind a heten kihagytak legalább egy büntetőt az 2011/12-es szezonnyitó óta. Ha nincs Danilo és az ő féléve, akkor nincs aki képes legyen tizenegyről a kapuba találni. Sok kis Robben csapata lettünk.

Ez a Győr például simán megvolt, a hosszú idő után először néger játékos nélkül felálló Honvédnak. Kapura igazán egyik csapat sem volt veszélyes, így a végéhez közeledve már azt kezdtük el számolgatni, hogy a 0-0 után milyen esélyeink lehetnek a visszavágón. Totális nyugalom telepedett ránk, ha kupa, akkor az ETO ellen általában idegenben jutunk tovább. Aztán jött Vécsei kiállítása.

Biztos az volt, nagyon karakánul fújta be a spori, mi a túloldalról nem láttunk belőle semmit, és az utólag megnézett videó se segít nagyon. Tizi, tíz ember, Kink, 0-1, tíz perc a végéig. Ennyit a totális nyugalomról.

Valami fura és érthetetlen okból hirtelen felpörögtünk, úgy tettünk, mint egy csapat, amelyik hátrányban van egy oda-visszavágós párharcban, otthon játszik és legalább egyenlíteni akar. Szó szerint úgy tettünk, és a látszat néha csal.

Egy perc sem volt hátra, amikor újra reménykedni kezdtünk. Lanzafamét buktatják, mi is rúghatunk egy büntetőt. A szülinapos Ivancsics, Délczeg és Vécsei már, Diaby még nincs, Tchami nem is volt, Hajdú pedig máshol játszik. Maradt Lanzafame, aki egy apró toporgás után egyszerűen belelövi az eldőlő Sztevába. Nabasszameg.

Pedig egy 1-1 még simán belefért volna, legutóbb is elég volt. Így viszont ugyebár minimum egyet kell lőni, ha büntetőpárbajt akarunk, amit viszont jobb nem akarunk, tehát inkább kettőt, és akkor kaphatunk is egyet. Nehéz lesz. Amúgy szerda hatkor, mert – ahogy az már szokás – újfent módosítottak egy kőbe vésett dátumot a tévések kérésére.

~o~

Már nem a mérkőzéshez tartozik, de egy sajnálatos dolog mellett egyszerűen nem lehet elmennünk szó nélkül. Egyes biztonsági emberek minősíthetetlen viselkedése a mérkőzés után igencsak sok szurkolóból váltott ki erős rosszallást.

Az most mindegy, hogy ki kezdte. Valóban, egy baromarc tényleg bedobott egy hógolyót a pályára az egyik győri szabadrúgás előtt (érdekesség, hogy az akkor intézkedő rendőr nem a dobálózót fegyelmezte, hanem a tőle két méterre ácsorgó, amúgy a korlátnak dőlve a meccset bámuló biztonságit), majd ezt megismételte a lefújás után, a sajtótájékoztatóra igyekvő Pintért megcélozva. Eközben a játékosok a pálya közepén gyülekeztek, hogy majd együtt vonuljanak az öltözőbe, mire …

… mire teljesen érthetetlen módon, az épp nyugodtan elvonuló szurkolókat alpári és vállalhatatlan hangnemben („Lehet hazamenni!” – és társai, artikulálatlanul, kirívóan erőszakos stílusban) elkezdték kiterelni a pálya mellől. Abszurdum. A lekövezett rész, ahol a tömeg elvonulhat, alig egy méter széles, és basszus csoda, de nem lemmingek módjára vonulunk, tehát előfordulhat, hogy valahol feltorlódunk. Hűűű, ez aztán rendbontás a javából, azonnal intézkedni kell!

Többen is szóvá tették egyes biztonságiak hangnemét, hogy ha lehetséges, próbáljanak meg úgy beszélni hozzánk, ahogy emberekhez illik, mert az a pillanat, amikor ő kezel minket állatként, kissé kifordítja sarkaiból a fennálló világrend nyugalmát. Ez persze csak olaj volt a tűzre. Az egyes biztonságiak erre még dühösebben reagáltak, volt egy pillanat, amikor azt hittük, egyikük – szó szerint – megcsapja az egyik „hőbörgőt”, de látván, hogy azon az MLSZ által kiadott megkülönböztető-mellény van, inkább visszafogta magát.

A rendőrség eközben elkezdett kivonulni a stadionból.

Mi is megtettük volna, de a pálya sarkánál, ahol végre elhagyhattuk volna a korláttal övezett részt, ott állt egy másik biztonságis, aki – a maradék rendőrségi jelenlét mellett – nagyjából és szó szerint verekedni invitálta magához az egyik szurkolót. Látott már valaki ilyet? A rendőröket nem érdekelte, egyedül az egyik, amúgy korábban minősíthetetlen hangnemben terelő biztonságis ment oda hozzá, hogy ezt abba kellene fejezni (sic!), mert mégiscsak.

Nehéz túltenni magunkat ezen a néhány percen. Így még sohasem bántak velünk a saját stadionunkban. Azzal mindenkinek tisztában kellett lennie, hogy ha az edzőpályán, egy kiadós havazás másnapján rendezünk mérkőzést, akkor utána előfordulhat hógolyózás, és előfordulhat, hogy vagy a nézőknek kell várniuk a helyükön, amíg az öltözőbe vonulnak a csapatok, vagy fordítva. Olyan viszont nincs, hogy mindenféle intézkedési terv nélkül vágunk bele a meccsbe. Mert annak ilyen következményei lesznek.

Ezek után jogosan gondolkodik el a szurkoló, hogy valóban szeretné-e egy ilyen megoldásokat választó klubnak kiadni a személyes adatait a jegyvásárlás során.

~o~

Bp. Honvéd – Győri ETO 0-1 (0-0)
Bozsik, műfüves
Kemenes – Baráth, Lovric, Ignjatovic, Alcibiade – Zivanovic (Ikenne-King), Hidi, Vécsei – Ivancsics (Diarra), Délczeg (Vernes), Lanzafame
gól: Kink (11-es)
kiállítva: Vécsei

fotó: 1909foto.hu [galéria]