Az utolsókat rúgó tél egy hideg, fogvacogtató estével kedveskedett a Bozsikot szerdán úti célul választó kispesti és fehérvári szurkolóknak az aktuális kupafordulóban. MK meccsre került hát sor kedvenc stadionunkban és bizony nem a párharc esélyeseiként készülhettünk a kezdő sípszóra – dicső MK-s közelmúlt ide vagy oda. Supka azért olyan eredményt célzott be a meccs előtt mellyel még élne a remény a jövő keddi visszavágóra, lehetőleg kapott gól nélkül – ezt a vágyálmot kisebb defektusokkal (már amennyire a bekapott gól kicsi) azért kvázi hoztuk.
A Fradi elleni derbihez képest jóval szellősebb lelátók előtt került sor a mérkőzésre. A Vidi „B jellegű” csapattal érkezett, főleg támadószekcióban, nálunk pedig egy amolyan „a lehetőségekhez képesti vegyes” futott ki a gyepre. A védelem pl. abszolút első soros volt, ám lehetőséget kapott a gólvonalon Kemenes, szűrőben pedig az inkább tartaléknak minősülő H. Adri és Hidi, elöl pedig az ifjú tehetség, a Sisa alatt anno az NB1 mélyvízében már megmártózó Vólent.
A találkozó álmos kupa jelleget mutatott kezdéskor, nekem a két évvel ezelőtti, Kecsó elleni hazai MK meccsre emlékeztető módon. Sokáig nem történt semmi érdemleges, majd szép lassan elkezdtük átvenni az irányítást. E pálfordulás hamar eredményt hozott: azt hiszem Zelenka indította Lovricsot, a horvát bekk jól osonkodott el a jobbszélen, centerezését pedig a Danilóra mozduló Bozovics mellett Zelenka belsőzte a kapuba! A korzón csak Pelenkaként emlegetett irányítónk tehát második meccsén már be is köszönt, várjuk a folytatást! (Ahhoz viszont no comment hogy egy-egy rosszabb passza alkalmával már jött is jól megszokott ordenáré szidás egy-két torokból „ez is minek kell nekünk” felütéssel. Én kérek elnézést.) A félidő hátralevő részében a játék képe már nem nagyon változott, belőlünk sajna hiányzott a 2. gólhoz kellő plusz, ami majd a 70. perc után meg is bosszulja magát.
A szünetben határozottan jó kedvvel tekintettem a II. félidő elé és a kiürült műanyagkorsó fenekére – uraltuk a meccset, a Vidinek alig volt momentuma. Egy + gól azonban nagyon hiányzott a nyugodt visszavágó fogalmához.
A II. játékrész első harmadában aztán 2 hatalmas ziccert is rontottunk – ekkor nem sok hiányzott a Vidi megregulázásához. Ám ami hiányzott az hiánycikk is maradt, a Dottore cserélt, jött a már szünetben bevetett Nikolics és Polonkai mellé Gosztonyi is, a Fehérvár ritmust váltott – jött is az egalizákló találat. Védelmünk egyszer hagyott ki, a 2 cserejátékos által behülyített hátsó alakzatunk csak leste Nikolics találatát. NAGY KÁR VOLT EZÉRT! Félek, sokba kerül majd nekünk ez a Nemanja-gombóc. Percekkel később Kemenes egy remek kijövetellel akadályozott meg egy újabb találatot egyúttal -remélem- jelezve a kispad felé hogy kivel kezdjünk szombaton. Meleg lett a pite. A végére aztán védelmünk úgy-ahogy helyreállította önnön stabilitását elöl azonban már impotensek voltunk, ezúttal sem Azevedo, sem Bright nem tudott sokat hozzátenni az attakokhoz.
1:1. Sajnálatos a kapott gól, nem is kicsit… Azért az eredmény nem egy vészesen rossz kiindulási alap a fehérvári túrához – bár nagy kérdés, a sóstóiak játszanak-e még egyszer íly ötlettelenül mint ezen az estén.
A sajtótájon jó hangulat uralkodott, Mezey voluntarista gesztusroham részeként dícsérte a „masszív Honvédot” és a „remek színvonalú, élvezetes kupatalálkozót”. A Dottore kissé régi gombfocis önmagamra emlékeztet. Én is ha győztem vagy iksz lett, nagyvonalú szóvirágokkal dícsértem az ellenfelem, modoros, egykori Népsportot idéző közhelyeim helyből pofont értek volna. Viszont ha kikaptam, az egész világ hibás volt… emlékezhetünk, a Moraleses fehérváris siker után minden voltunk csak masszívv, szimpi csapat nem – ellenben bekkelős förmedvények Mezey szerint.
Hazafele a 42-esről lecsúszva gyalogolhattam végig az Adyn hazáig. A wekerlei estében épp a főtéren rongyolva át a kivilágított, regionális operatív programból kistafírozott kulisszák látványától elérzékenyülve magamhoz képest ultrameglepő módon optimista hullám kapott el: lassan itt a tavasz, mi meg elkapjuk a Vidit a visszavágón? Aztán bekanyarodva a sötét Mészáros Lőrinc utcába egy alattomos kátyúba lépve 1 dupla cukaharát idéző performansszal zuhantam majdnem az árokba, ami azért visszarántott a realitás talajára. Jó lenne ha a jövő kedd nem ezt tenné velem -velünk.
Jó: Kemenes, Debreceni, Botis, Lovric, Zelenka, Vólent.
Fotó: Babar.
