Végre egy idény, amikor talán nem kerül elő Szuribá neve. Harmincadik perc, tikkasztó hőség, a korzón sétálok az eredményjelző oldalán lévő mosdó felé. Szuribá, ahogy mindig, ismét ott áll a kanyarban. Kis kihagyásokkal negyven éve a Bozsikban. Klublegenda.
Elmosolyodok, végre egy idény, amikor talán nem kerül elő Szuribá neve. Jól játszunk, eggyel megyünk, csak a büfében ne lenne akkora sor. Nyugodt vagyok. Visszafelé Szuribá ugyanott áll, ugyanúgy klublegenda, bár kissé hátrébb húzódik a kandaláber vetette árnyékba.
Idén nem, az nem lehet, hogy idén is vele riogassuk az aktuális mestert, nem jöhet még egy kilátástalan idény. Idén nem.
Vagy mégis? Ki voltunk éhezve. Nincs rosszabb, mint hónapokig várni, majd egy szezonnyitón kikapni. Így meg pláne. Talán nem volt ember a lelátón, aki az első harminc perc után elhitte, ma és itt nem ütjük ki a Győrt. Talán még negyed órával később sem, amikor pedig már kimondottan rosszul játszottunk, de még visszajöhettünk volna egy büntetővel (kimaradt), talán akkor sem hitte senki, ennek vereség lehet a vége. Egyszerűen nem volt benne a meccsben a vendéggól.
Ahogy múltak a percek a második félidőben, egyre inkább látszott, ez a csapat csak egyszer pörgött, és számára már nincs visszaút. Nem volt aki lendületet vigyen bele, aki tartást adjon neki. Jött az egyenlítés, és némileg váratlanul (de ha őszinték akarunk lenni magunkkal, akkor nem) a fordítás.
Hogy hol buktuk be? Nem tudom. Többen úgy vélték, a vezetésünk után visszaálltunk, de erre semmi bizonyíték sincs, hiszen annyira korán kerültünk előnybe, hogy nem lehet előttéről és utánáról beszélni.
Egy biztos, a jobboldalunk piszok gyenge volt. Kostolani a meccs elején szinte tapadt az emberére (egy szélsőhátvédnek honnan van embere?), majd később levált róla, és fogalmatlanul szaladgált szerteszét. Előtte Németh Norbi karistolt, akit ugyan a szíve visszahúzott Kispestre, azonban a játéka inkább középre. Az üresen hagyott területet pedig a Győr hamar kiszagolta, és sorra vezette a támadásokat rá, a szegény, szerencsétlen Kostolanira. Hiába jószándékú gyerek, esélye sem volt. A második félidőben ugyan lemostak minket, mégis vállalhatóbb volt a jobboldalunk miután Zelenkát lehozta Supka, Némethet betolta középre, és Danilo bejövetelével Abass ment ki a szélre.
Aporopos, Abass. Lehet szidni a srácot, hogy róla mintázták egykor a Százból egy néven futó vetélkedőt, mégis meg merem védeni az álláspontom és kijelenteni: tegnap ő volt az egyik legjobbunk. Úgy látszik Franciaországban erőszakosabbá vált, megtanult küzdeni a labdákért, ráadásul felfogott valamit az ún. taktikai elképzelések fogalomköréből. Rendre megszerezte, megtartotta, és alkalmanként jól meg is játszotta a fellőtt labdákat; agilis volt; helyzetbe került, mindezt úgy, hogy a sebessége mit sem kopott a rövid távolléte alatt. Csak így tovább, lesz ez még jobb is.
Amit viszont nem értünk. Akassou a lelátón (rendben, hazai pályán alkotóbb felfogású védekező középpályást illik játszatni, de hogy az pont szegény Horvát Adrián legyen, az valahol felfoghatatlan, kedveljük bármennyire is a jó Horét), Németh Norbi a szélen, Abass csatárban. Supka kockáztatott, és bár az első félidő nagy részében minden, de tényleg minden bejött neki, az utolsó hatvan percre fejreálltunk. Elismerem, egy Zelenkát, egy Némethnorbit, egy Abasst nem lehet padoztatni, és azt is, egy csapat legfeljebb 11 főből állhat (pedig 12-re milyen, de milyen jó taktikánk lenne), mégis valahol meg kell húzni a határt. Zelenka egy zseni, őt függetleníteni kell, szabad teret adni neki, csinálja amit tud: alkosson – amíg bírja szusszal. Ehhez pedig az kell, hogy mögötte alázatosan dolgozzon egy-két szűrő, amelyikből az egyik képes előre is játszani. (Alakul a fejünkben egy 4-3-1-2, és a visszakézből érkező pofon: jó, de akkor hogyan oldjuk meg a széleket?)
Végre bőség a baloldalon. Novák, Ivancsics és Hajdú egy csapatban, a fél NB1 szakvezetése pedig nyáladzva a lelátón, hogy nekik nemhogy három, egy igazi ballábasuk sincs. Norbit egész tavaly a középpálya szélére követeltük, és mire most megkaptuk, gyengének találtattuk. Novák rendben volt hátul, Gege pedig a becserélése után. (Hihető vajon Supka nyilatkozata, hogy Hajdút a kialakult versenyhelyzet zavarta meg? Tavaly is hárman voltak, Novák helyett Sadjoval, versenyhelyzet csak ezen a posztokon volt akkoriban.)
A lényeg, hogy saját dugánkba dőltünk, jelentsen ez bármit. Amíg bírtuk az alkotást, addig közönségszórakoztatóan toltuk, volt taps, folyt a sör, meg minden egyéb, azután valahogy összeestünk, feljött a Győr, mi pedig képtelenek voltunk újítani. Supka próbált cserélni, de mivel mindenki, aki valami többletet volna képes a játékba vinni ekkor épp a pályán volt, csak Daniloban és Ivancsicsban bízhatott, ez pedig kevésnek bizonyult.
Eltaktikáztuk, eltaktikázta? Talán igen, talán nem. Láthattuk, tudunk játszani, és láthattuk, tudunk szenvedni (ez utóbbit nem kellett nagyon gyakorolni a felkészülés során, megy rutinból is).
Bizakodhatunk? Bizakodhatunk! Egy remekül összerakott Győr ellen voltunk jobbak, de tényleg sokkal jobbak harminc percen át. Nyilvánvaló, hogy azt a játékot nem lehet két félidőn át húzni, de okos butításával, némi taktikai változtatással egy igen jó átlagra lehetünk képesek, ami (látva a nyitó forduló többi mérkőzését) bőven a középmezőny elejére repíthet minket. Mondjuk képzeljünk el valami hasonlót hazai pályán: Kemenes – Lovric, Debreceni, Botis, Novák – Akassou – Németh, Hajdú/Ivancsics – Zelenka – Délczeg, Abass/Danilo. Ugye-ugye? Támadó felfogású, megvan benne minden, ami színezheti, ami gyors, és ami biztonságot nyújthat. Rendben, egyszerre sohasem lesznek formában, de ne feledjük, van egy egész vállalható cseresorunk, akikből egy-két-három ember berotálásával még mindig nem kéne nagyon visszaesnünk.
Amúgy lehet, az egész vakvágány amit írtam. Mentségemre legyen mondva, a vasárnap délután négyórási kezdés a nyári hőségriadók közepén legalább kimeríti az emberiség elleni bűntettek számos vádpontját. Iszol egy sört, kimennél a mosdóba, napra lépsz, azonnal fejbevág. Lehetetlen szituáció.
Bp. Honvéd – Győri ETO 1-2 (0-1)
gól: Hajdú ill., Dudás, Dinjar
Bp. Honvéd: Kemenes – Kostolani, Lovric, Botis, Novák – Horváth Adrián – Németh N., Zelenka (Ivancsics, 60.), Hajdú (Danilo, 61.) – Abass, Délczeg
sárga: Horváth A., Hajdú, Németh N.
Összefoglaló:
Galéria:
fotó: babvik
