Még mindig alig kapok levegőt, annyira ledöbbentett a Magyar Távirati Iroda híre, miszerint Felcsútra kerül Puskás Ferenc hagyatéka. Először csak hápogni tudtam, majd leesett a vércukrom, végül minden lehetséges fórumon megosztottam a linket. És most posztot írok, mert eljött a pillanat, amikor tényleg megálljt kell parancsolni a dolgoknak, mert nagyon-nagyon rossz irányba mennek!
Puskás Ferenc nemzeti kincs. Nem tagadjuk. Alig van a világon olyan civilizált ország, ahol Puskás nevét ne ismernék, talán tényleg a leghíresebb magyar emberről beszélünk. Puskás Ferenc emlékét kötelességünk ápolni, kisajátítani viszont tilos. Mégis, most azt kell mondjam igen, kispesti vagyok, és igen, ki kell sajátítanunk, mert különben kitagadnak minket belőle, megtagadják Puskás Ferenc múltját, életét.*
Mégis egyre inkább úgy tűnik, Puskás Ferenc emlékét, a Puskás Ferencről emlékezés jogát egyre többen és többen vallják sajátjuknak, miközben elfelejtik, Puskás Ferenc kispesti volt. 25 év után, mikor újra hazatérhetett, szülei sírja után szinte elsőként azt a kispesti pályát kereste föl, ahonnan elindult a világhír felé, ahol a szomszédos negyedet máig Lipták telepnek hívják, ahol a legendás Lipták grund feküdt, ahol felnőtt, ahol barátságokat kötött, ahol a klubunk egyik legnagyobb legendája lett.
Nekünk nem jár belőle! – látom, hiszem, és ez messze túlmutat a klubsovén hozzáállásomon, egyre inkább érzem, kitagadnak, kiírnak minket Puskás Ferenc múltjából. A Kispestet, a Honvédot, a mi családunkat, akik ha kéthetente kimennek a stadionba, és meglátják az utcatáblát, elhaladnak a klubház előtt, mindig és mindig eszünkbe jut, van mire büszkének lennünk.
És most fel kell emelnünk a fejünket, hangosnak kell lennünk, mert betelt a pohár. Most nem érdekel, hogy Puskás Ferenc nevének van jogtulajdonosa, nem érdekel, hogy ki és mennyi pénzt csinál Puskás Ferencből, csak az érdekel, hogy Puskás Ferenc helye Kispesten, vagy legrosszabb esetben is a Magyar Sport Egyetemes Panteonjában lenne. Hidegen hagy, hogy arcmásával ásványvizeket hoznak forgalomba, iskolákat, akadémiákat, reptereket neveznek el róla, de a hagyaték, az emlékének ápolása nem vehető el tőlünk, főleg nem a beleegyezésünk nélkül.
Milyen ember az, aki ha birtokában van ennek a páratlan kincsnek, akkor azt nem ajánlja fel a Bp. Honvédnak, meg sem kérdezi, lehetne-e, hogy a felújított klubházban egy szobát leválasszanak, és ott kialakítsanak egy látogatható Puskás-múzeumot?
Milyen ember az, aki ha birtokában van ennek a páratlan kincsnek, akkor azt nem használja másra, mint szervilizmusát még inkább bizonyítandó, elveszi tőlünk, kirekeszt minket belőle, és valahova olyan helyre viszi, amitől még talán maga Puskás Ferenc, az egyszerű kispesti vagány is berzenkedne?
Milyen ember az!?
Eljutottunk egy pontra. Gondoljunk bele, milyen reakciókat váltana ki egy ferencvárosi szurkolóból, ha az Albert-hagyaték Újpestre kerülne, vagy egy újpestiből, ha Benének az Üllői úton találnának helyet? Vagy manapság már az sem elképzelhetetlen, hogy Illovszky Rudolf az MTK legendájává nemesül, Hidegkutit megkapja a Debrecen, Nagymarosit a Pécs és így tovább? Mi a határ? Ez!
Követeljük vissza Puskás Ferencet! Ígérjük, mi is jó gazdái leszünk, ahogy jó gazdái voltunk eddig is az emlékeinknek, a múltunknak, annak, ami kispestivé, honvédossá tett minket. Ígérjük, mi sem feledkezünk majd el róla, ahogy nem feledjük Bozsik, Tichy vagy Kocsis Lajos emlékét sem. Mert Puskás Ferencnek Kispesten a helye.
Még mindig kapkodok a levegő után, a fejem vörös, szinte eldurran – dühös vagyok. Nézzétek el nekem, hogy a fentebbi mondatokat csak idedobtam, hirtelen jött, és kiírtam magamból azt, ami eszembe jutott. Talán kicsit később, egy kicsit nyugodtabb pillanatomban még visszatérünk a témára, mert van, amit nem lehet annyiban hagyni. És Puskás Ferenc ilyen téma.
* Az utolsó mondat utólag, az egyértelműség kedvéért került a posztba.
