Achilleus kardja lebeg felettünk

ahogy korának Révésze, Komora Imre mondta egyszer.

Mert valami ilyesmi történik. A Kispest amióta feljutott az első osztályba, azóta törzsgárdatagnak számít. Egyszer estünk ki, annyi épp elég volt, hogy a szép sormintát elcsesszük.

Gondoljatok bele, a két háború között, egy viszonylag szegény, Budapest melletti kisváros, sokáig értelmezhető stadion nélküli csapata folyamatosan ott tudott lenni a legjobbak változó, olykor 12, olykor 14 csapatos mezőnyében. Három klubnak sikerült ugyanez rajtunk kívül: Fradi, Újpest, és a megszűnéséig az MTK-nak. A kor világfutballjának egyik legerősebb bajnokságában voltunk állandó résztvevők.

Tettük mindezt egy elkötelezett vezetőséggel, élén Mayer Bélával, valamint idősebb Puskás Ferenc játékossal, edzővel, az ificsapat egyik szervezőjével. Ez a klub valóban kispesti volt, játékosai döntő többsége a környező településekről származott, és töretlen működésével felhelyezte a várost Magyarország térképére.

“Achilleus kardja lebeg felettünk” bővebben

Inkább kiírom magamból előre, hiszen tudom, többen is rákérdeznek majd a jövő héten: mégis, mi a tosz van a Kispesttel?

Egyszerűen nem fogok irigykedve nézni egy három per hárommal nyitó Kisvárdára, sem a hatpontos Mezőkövesdre, vagy a tavalyi gólkirályt padoztató, látványos meccseket játszó Paksra. Kellemes színfoltok, semmi több.

A futballban egészen addig minden mulandó, amíg történeted nem lesz, saját narratívád, amit lehet mesélni, amibe lehet kapaszkodni. Pakson alakul valami, ebben a mezőnyben lassan történelmi csapatnak számítanak, szinte mindig összejön nekik a beszédtémaság. A Kisvárda és a Kövesd egyelőre mindegy, most átmenetileg jók, jónak tűnnek, de majd elmúlik. Nem mondom, hogy ellenszurkolójuk vagyok (pedig de, nagyonis), azonban bőven akad sztori a magyar foci mögött, és ezen a kicsi piacon egy újabb módszerváltás indokolatlan lenne.

“Inkább kiírom magamból előre, hiszen tudom, többen is rákérdeznek majd a jövő héten: mégis, mi a tosz van a Kispesttel?” bővebben

Most komolyan, hogy létezhet olyan ember, aki el tudja fogadni, értelmezni tudja a Kispestet a másodosztályban?

1915-ben, a már akkor is félidióta MLSZ, miután megnyertük a harmadosztályt, átsorolt minket egy Pestkörnyéki serleg néven futó bajnokságba, majd a következő évben, 1916-ban az első osztályba. Azóta mindössze egyetlen idényt, a 2003/04-est töltöttük lejjebb, vagyis mondhatni, hogy állandó résztvevőnek számítunk az NB I-ben.

Nem azért, mert valamiféle ősi jogra hivatkoznánk, miszerint nekünk jár, hanem mert meg tudtuk tartani a tagságunkat a folyamatosan változó, és sokszor nem nekünk kedvező körülmények ellenére is. A Kispestet, amikor igazán szükség volt rá, akkor szívvel csinálták, mert felelősséggel tartoztak egyrészt a klubnak, másrészt a közösségnek, a városnak, a környéknek.

“Most komolyan, hogy létezhet olyan ember, aki el tudja fogadni, értelmezni tudja a Kispestet a másodosztályban?” bővebben

Utolsó utáni célnak maradt: a felsőház

ZTE – Honvéd 2-0 // Osztályozókönyv

Az első félidő tetszett.

A második nem.

Az első félidőben felszabadultnak tűntünk, be mertünk vállalni cseleket, passzokat a Zete térfelén, néha kifejezetten látványosan játszottunk. Nem állítom, hogy tudatosan, de mindenképp látványosan. Jó volt nézni. Közben hátul mázlink volt.

Aztán Batik berúgta, miközben Bobál mögötte méteres lesen. (Vagy mégsem.) Pech. Nem omlottunk össze, de nem is volt benne a játékunkban a gól. A Zete csinálta amit tud, helyzetekben került, nekünk újra mázlink volt, és közben a játékunk is megadta magát. Szenvedtünk, daráltunk, közel fogalom nélkül, mert menni kell előre, az benne van a srácokban, azonban a mit csinálni már nem.

“Utolsó utáni célnak maradt: a felsőház” bővebben

Ha nem megy sok pénzből, akkor oldjuk meg még több pénzből, vagy akár cselekedhetnénk racionálisan is

Az átmeneti kellemetlenségek miatt a kedves szurkolók megértését kérjük.

Vajon miért és kinek van a futball? – mostanában intenzíven foglalkoztat ez a kérdés. Gondolom nem véletlenül, hiszen hetek óta egy problémahalomnak érzékelt dolgon ücsörgünk, ilyenkor hamar eljut az ember arra a szintre, hogy elkezdjék érdekelni a nagyobb összefüggések.

(Mégis:) mindez a hegy tetejéről áll(a)ni látszik.idézi közben Gábor Lucretiust. Érteni vélem, hogy mire gondol. Ha amit tapasztalunk, az futballnak tűnik, futballnak látszik, a futball szabályai szerint játsszák, a futball meghatározottságai szerint működik, akkor az futball?

Igen, valószínűleg az futball.

Ellenben a kérdésre, hogy miért létezik, nem ad választ a létezésének elfogadása.

“Ha nem megy sok pénzből, akkor oldjuk meg még több pénzből, vagy akár cselekedhetnénk racionálisan is” bővebben

Valakinek nem ismerős egy-egy név véletlenül az 1936-os kispesti reálgimnázium csapatából?

Kivágás a Nemzeti Sport, 1936. május 12-i címlapjáról

Annyi biztos, hogy a jobbösszekötő a nagyfaterom, és az egyik védő, Onódy (helyesen: Ónody) nem más, mint Andor, aki később bajnok lett a Nagyváraddal, ezüstérmes a Nagy Fradival, valamint a válogatottban is bemutatkozhatott. A későbbi években aztán helyet cseréltek, és nagyfater ment vissza balhalfnak, Ónody pedig előre balösszekötőbe.

update // Csomor Lajos később a Hungáriában volt peremember, mint azt közben kiderítették.

“Valakinek nem ismerős egy-egy név véletlenül az 1936-os kispesti reálgimnázium csapatából?” bővebben

Akadémiától Parókáig

Olyan szemrehányóan nézett már rám a bicikli az előszobában, hogy láttam rajta: nagyon is rossz néven veszi, hogy már ennyire belelógtunk a tavaszba, de idén alig használtam. Sehol egy ESMTK-meccs, már másfél éve nincs Bozsikba-kigurulás, és a hűvös tavasz is gyenge indok a munkahelyre bringával való bemenetel negligálására – szinte hallottam/éreztem a sértett szóaradatot felém szállni a kormány felől, így nem tehettem mást, nyeregbe ültem és lecsorogtam a wekerleközepi körúton keleti irányba Apuért, aki viszont egy igazi bringamanó, annyira, hogy Fanta wekerlei újságíró barátja egy remek leíró-definíciót is gyártott róla tavaly: “Édesapád sokszor látom kerékpáron…elég sokat mozog a telepen“. Eufemisztikus megfogalmazása ez Fater hrabali bringás csavargásainak, annyi szent.

“Akadémiától Parókáig” bővebben