Három hónap. Három teljes hónapnyi gyötrelem ér ma véget, amit mifelénk úgy neveznek: a téli szünet. Amennyire vártuk az iménti bűvös szópárt kisiskolásként, annyira rühelljük teljes szívünkből szurkolóként. Talán még a Vasasnál is jobban, pedig Angyalföldön öt keservesen hosszú éve nyeretlenek vagyunk. Itt az idő, ma este mindent szépen rendbeteszünk, helyreállítjuk a világ rendjét, kiegyenesítjük a boronát, becsíkozzuk a kockás füzetet.
Egy Hercegfalvi-féle sarkalás
Szintén tavaszi idényrajt volt, kikaptunk 3-1-re, és hiába Zoli remek kis gólja, a szél úgy belekapott Pölő füleibe, hogy csak jóval arrébb, a Hungária körúton engedte landolni. A mérkőzés amúgy annyira egyhangúra sikeredett, hogy még a szerencsétlen B. Tóth is betalált nekünk egy bombaszerű valamivel, ám tőle felettébb váratlanul. Herceg maradt, Sisa érkezett, mire valahogy kiesett a pixisből és elment kölcsönbe Amerikába. Amerikából egy év múlva sérülten vissza, hogy felépüljön nálunk a fakóban, játsszon egyszer a Ligakupában és néhányszor a másodosztályban, majd végül télen átköltözzön csendesen a Fáyba.
Mellékesen nem ő az egyetlen egykori játékosunk a Vasas jelenlegi keretében. Venczel Balázst és a 14 kispesti meccsét nevezzük mondjuk intermezzónak, egy kósza és egyben hibás gondolatnak, viszont Barika és Takács Zoli mellett nem rohanhat el szó nélkül még Csámi Krisztián sem. Ugyebár Herceggel együtt mindhárman kispesti nevelésűek, nyelték a Téglaégető ásványi anyagokban gazdag porát, és hisszük, abban a felettébb nemes vörös salakban lehetett valami ezidáig azonosítatlan vegyület, mert nem kevés innen indult és mindmáig meghatározó élvonalbeli játékos tüdejében hagyott csak műtéti úton eltávolítható nyomokat.
Barika igazolási lapján három sorban is szerepel valamelyik éppen aktuális neve a Honvédnak. Volt idő, amikor benne láttuk az új Bélát, és főleg azért, mert volt idő, amikor egymás mellett játszottak, ráadásul jól, és gyűjtőnéven úgy hívtuk őket, hogy egy bajnokesélyes keret tagjai. Később nagyon menni akart külhonba, ezért hirtelenjében több párhuzamos szerződést is kötöttek az eladására, kellemes mennyiségű szekrényből kidőlő csontvázat hagyva hátra a következő klubvezetéseknek. Később visszatért egyszer, majd visszatért másodszor is. Első próbálkozása nem jött be, máig példátlan módon kipottyantunk a minket megillető élvonalbeli tagság néven futó halmazból, hogy nyáron zsenánt legyen neki az enbékettő, és csak fél évvel később, télen fogadja el a közvetlen ellenfél Vasas ajánlatát. Másodszor Hemibá alatt próbálkozott meg a modernkori kispesti legenda státuszának begyűjtésével, ment is neki, gólokat lőtt, de valami elpattanhatott, így a kísérlet ugyanúgy torzó maradt, ahogy az egész bozsikbéli pályafutása. Előbb az akkor még NB3-as második csapathoz került, majd Pápára. Finito, negyedik esély nem lesz.
Taki más tészta. Amikor menni akart, megértettük, hogy menni akar, mi gyengék voltunk, őt meg hívta a Debrecen, a bajnoki cím lehetősége. Nehéz ellenállni egy ilyen kísértésnek, és amúgy is, még a klubhűség bajszos márványszobra, akiről Kovács Kálmánt szoktak formázni, szóval még a Kálmi is játszott néha máshol. Egy évre rá azonban már Olaszországban, valahol a sokadligában találjuk, ami láthatóan még úgy sem jött be neki, hogy Olaszország alapvetően a védők országa. Inkább hazakéredzkedett – Újpestre, mivel Kispesten valamiért nem kellett. Így fordulhatott elő egy időben az a szentségtörés, hogy Kabát Peti társaságában gyakorlatilag két exkispesti csékája volt a Dózsának.
Négyen együtt 385 meccset játszottak és 77 gól lőttek piros-fekete mezben. Vagyis alig 24-el kevesebb meccsük van, mint a jelenleg leginkább várható kezdőnknek összesen. Gyakorlatilag életszerűvé vált minden stadionok alapmodorossága: csak úgy győzhetünk, ha előbb saját magunkat sikerül legyőznünk! Esetleg: csak úgy léphetünk egyet előre, ha a múltunkkal elszámoltunk. Kinek amelyik tetszik.
Még mindig érdekel a magyar futball
Legalább a játékunk maradjon meg
Ennyit kérünk, nem többet. Évek óta először, tavaly ősszel mertünk olyan állítást megfogalmazni a Honvéddal kapcsolatban, hogy kidolgozott, látható játéka van. Nem volt valami baromira bonyolult, mindenki megértette aki elég sokáig nézte. Vettünk két jó kapust, eléjük raktunk egy négyelemű remek védősort, kitettünk a szélre két futógépet, előre egy harmadikat és egy erőcsatárt. Ennyi. A szélsők futottak, Danilo is futott és ha valamelyiket felvágták, akkor az vagy már bőven a büntetőterületen belül történt, hogy később Danipaci gólra váltsa, vagy egyáltalán nem vágták fel őket, és akkor valahogy megoldották – mondjuk nyolcból egyszer. Mivel azonban gyorsak voltunk, így elég sokszor tudtunk próbálkozni ahhoz, hogy végül mindössze csak egy olyan meccs legyen, amin nem lövünk gólt, vezetve ezzel az NB1 vonatkozó statisztikáját.
Nem csak mi mondjuk ezt, mindenki Szuribája ugyanígy gondolja.
Télen a két futógépből elment egy, valamint elölről Danilo. Sanyika most mindegy, vele nem számoltunk amúgy sem, örültünk, hogy jött az ősz második felére. Az érkezők nem rosszak, csak mások. Ceolin jóval ügyesebb és okosabb, mint Abass volt, viszont nem annyira gyors. Előnye továbbá egy másik hátránya is, hogy szívesebben indul be középre, üresen hagyva ezzel a szélünket, fenntartva annak a veszélyét, hogy egy kontrát sebességből vezethetnek rá Lovricra, viszont ha már bement, akkor kapura lő, vagyis gólt próbál elérni. Más lesz vele, mint Abassal.
Elől a Danilo helyére érkezett Hadzic egy teljesen más stílusú játékos. Danilo lendületes volt, szertelen, és így teljesen kiismerhetetlen, ebből fakadóan pedig roppant veszélyes. Hadzic erőszakos, klasszikus célember, jól tartja meg a labdákat, háttal a kapunak is képes megoldani a helyzeteket. Délczeggel nem lesznek rossz páros, de ahhoz, hogy igazán jók legyenek, mindkettőnek valóban jónak kell lennie és legfőképp egyszerre. Egy esetleges külön-külön jósággal sajnos és nagyjából nem megyünk semmire, mivel jelenleg egyikükből sem nézzük ki az Elsőszámú Kezdőcsatár megkérdőjelezhetetlen glóriáját.
A harmadik jelentős tavaszi változás a balszélen lehetséges, és lényegét tekintve talán ez a legfontosabb. Czár Ricsi személyében Tchami egy épkézláb vetélytársat kapott a posztjára. Czár szerepe azért is kritikus, mert vele nyilvánvalóan nem fogjuk erőltetni a széleken rohanós játékunkat, mivel arra jelenleg nem alkalmas. Játéka sokkal inkább hasonlít Ceolinra, mintsem a jó Hervére. Vagyis úgy állunk, hogy mindkét vonal mentén egy-egy középre is szívesen behúzódó, távolról is lődözgető figura jelent meg, nem a korábban és arrafelé megszokott agyatlan futógép. Lényegében az őszi taktikánk bedőlése a szerepeltetésük, és így egyben a legnagyobb félelmünk is.
Nem véletlenül. Egy Ceolin – Hidi – Gege – Czár középpályát egyszerűen nem érzünk annyira átütőnek, mint amilyennek lennie kéne, ha középpályaként akarjuk kezelni. Abass, Hidi, Gege és Tchami teljesen más koncepciót követett, őket eleve nem is gondoltuk középpályának, csak egy jó labdákat adó valakinek és két szélsőnek. Lényegi különbség. Ha tavasszal játszani akarunk, akkor félő kevesek leszünk. Ha viszont tavasszal a tavalyi hagyományokat akarjuk folytatni, akkor egyértelműen gyengültünk. Ez van, nincs mit szépíteni rajta.
Szuribá szerint marad a korábbi játékunk, csak a nevek változtak.
Bemutatjuk: Fáiutcay Győző
Ha lehet, és miért ne lehetne hinni Supka mesternek, úgy a kapuban Sántával nyitunk. Ugye az volt a Szabi vs. Sánta dilemma eldöntése, hogy Supi előre bemondta, aki Aradon kezd, az kezd a Fáyban is. A meccset végül Makón rendezték, de a lényegen gondoljuk nem változtatott, és az első félidő Sántával indult. Legyen. Amíg ilyen jól állunk kapusokból, addig nagyjából mindegy, játsszon az, aki inkább formában van.
A védelem vélhetően a szokásos lesz, annyi kitétellel, hogy Novák kidőlt fél évre, így Hajdú került a helyére, vagyis a saját helyére, ahonnan épp Novák játszotta ki tavaly nyáron. Debreceni és Botis kérdés nélkül középen, ők ketten úgy képviselik az állandóságot a csapatban, mint Taxis barátunk komenistázása a lelátón. Lovric szintén fixes a jobbon, reméljük a két hete beszedett apróbb sérülése teljesen rendbejött.
Középről kidőlt Németh Norbi, viszont ez csak annyiban érinti a kezdőt, hogy Gegének nincs igazán cseréje, hacsak nem nevezzük Porcarit, de akkor már inkább Hore, a mislenyi Pelé legyen a supkai értelemben szitokszó pótkarmester. Hidi bejátszotta magát, szűrőben nyilván vele rajtolunk. Ceolin friss igazolás, jó játékos, meglepetés lenne, ha kimaradna. A másik oldalra Tchamit jósoljuk, mert Supka mester lehet bármekkora stratéga, az elmúlt években bebizonyította, járt utat járatlanért csak a legvégsőbb esetben hagy el, plusz ott van neki az első fordulós Kostolani-féle affér. Ettől függetlenül ha lesz biztos csere a meccsen, akkor egy Tchami-Czár váltást előre bemondunk.
Elől a Torghelle érkeztével, és az ezzel egyidőben zajló formahanyatlásával rövid időre harmadik számú csatárrá visszaminősített Délczeg, valamint friss szerzemény Hadzic fog szerintünk kezdeni, mert egyszerűen nincs más. Erdélyi a jövő, Bozsó a múlt zenéje, Diabyt pedig nem tudjuk hova tenni jelenleg.
Ez volna nagyjából a névsor, és ami még fontos, az a mez, amire majd felvésik őket. Nyílt titok, hogy tavasztól az olasz Givova szereléseiben toljuk majd, és az sem meglepetés, hogy nem készültek el az új szerelések időre. Emlékezhetünk, tavaly bejött, hogy egy fura, feliratozott edzőmezben mentünk neki a bajnokságnak, sőt, egy elég hosszú győzelmi szériába is belebonyolódtunk. Hátha idén újra összejön, és csak május végén, a pécsi idényzárón rohad le rólunk a Nike fehér színű, hosszú ujjú szerelése.
100.
Ha jól számoltuk, akkor Debinek ez lesz a 100. NB1-es meccse. Mindenképp hatalmas tiszteletünk!
