2 nap van még hátra a Vojvo elleni EL-visszavágónkig, és miközben ezt a posztot írom, már itt van a kanyarban a Győr BL-selejtező visszavágója is Izraelben. Drukkolunk persze innen messziről a győrieknek, de valahogy az ember agya mégsem rezeg azon a fordulatszámon, mint teszi majd azt csütörtök este. Szóval a gondolatok már most a fénypászmákban úszó Bozsikban repkednek képzeletünkben és várjuk, de nagyon várjuk ezt az egyszerre félve-félt és mélységesen kívánt estét.
Mert itt a lényeg, amit már a múlt heti meccs-beharangban leírtam: szeretjük ezt a csapatot. És hiába volt kiábrándító a “játékunk” múlt héten, hiába ült magába roskadva a meccsen nem is annyira jól meccselő Rossi a sajttájon, hiába volt mentes mindenféle nézhetőségtől a csütörtök esti teljesítményünk, ez a csapat nem szidható. És ez jó. Persze ez a kegyelmi állapot nem tart örökké, a legendásan empatikus kispesti közönség is előbb utóbb hisztizni kezd, de hogy még nem teszi, az is már nagy eredmény. És ez a jelentősen megfiatalított, saját tehetségekkel teletömött keretnek köszönhető. Meg annak, hogy a melléjük érkező legionárok is valahogy a kedvelhető típusok (csak kisManciót tudnám feledni). Van köztük magyar szinten kiemelkedő ász, akit nem nehéz imádni (Ignja, Tandi – ha ő még itt van persze…), és van csöndes, szerény, hajtós koma (Zsivány, kicsiKing – és bizony az ilyen szürke de hajtós srácok nekünk többet érnek, mint egy megsértődött, valamikor jó bal lábbal bíró, manapság csak sértettségében a csapattársait cinkelő kiégett bohócliger…), + a blog által egyedül elismert Diaby. Szóval ha szerethető csapatot keres Egervári Sankó bácsi, akkor a szemléltető ppt-jéhez a mi csapatképünket teheti be nyugodtan a következő telki szeánszon.
Persze az a felvetés is jogos lehet: RW ne nyáladdzon itt, mi továbbjutást és sikereket akarunk látni, inkább 10 unszimpatikus gyökeret ide, semmint egy kezdőcsapatnyi fantáziátlan szerencsétlent – csakhogy pont a tavasz a bizonyítéka, hogy nem fantáziátlan szerencsétlenekkel van tele a keret, mert egy Vécsei Bálintban, egy Lőrinczy Attiban, egy rafkós Vernes Ricsiben már ott van a finesz, egy Bobál Geri lábában a sok gól, Holender Filipről nem is beszélve, ráadásul az övéből már ki is gurult néhány… csak hát basszus, kéne melléjük még 1-2 évig egy-két olyan húzónév akire ők is felnéznek, aki löki őket előre a pályán és nem engedi elszállni az öltözőben, hogy aztán észre se vegyük és már Vernesen feszüljön a karszalag, és Attis kenje a zelenkai zsugákat a 20-szoros válogatott Holendernek, aki nyugdíjba küldte Dzsudzsit.
Viszont egy dolgot sürgősen változtatni kell a múlt héthez képest. Hinni kell, srácok! Legalább abban higgyetek, hogy ez a szerb gárda semmivel sem különb mint ti. Higgyetek abban, hogy lehet keresnivaló. Amikor jöttünk egy hete haza Újvidékről, elkeserített a benzinkutas találkozónk: Kemi azt ecseteli, hogy egy gól itthon, és végünk, a fiatalok olyan lógó orral mászkálnak körülötte, mint Balaskó Iván a Lövér körúton, mikor bezárt a kedvenc soproni tékája, szóval mindenki maga alatt, szinte csak azt nem mondják a srácok, hogy inkább hagyjuk is ezt a visszavágót… NEM! A tavaszi elszántságot kérjük! Ott se mi voltunk a favoritok a Győr vagy a Fradi ellen, Újpesten évek óta roller a jussunk, de most ott sem voltatok beszarva! Hát most se legyetek! Kemenes Szabi, te pedig űzzed, hajtsad őket, mint Lilákiában! Gyerünk srácok, higgyetek magatokban, könyörgöm, ha már mi hiszünk…!
Na, most viszont már kezdek rohadt éhes lenni, és e poszt cunamim 3. epizódja előtt, meg Pinyőék tel-avivi vendégjátékát megelőzően összeütök magamnak némi vacsorát, szóval folyt köv.
