Sokáig kerestem, hogy mi lenne a legjobb szó a tegnap mutatott játékunkra, és arra jutottam végül, hogy a beszarit fogom használni, azonban nem a pejoratív, hanem a kockázatkerülő értelmében.
A Bódog utáni átmeneti(?) éra első meccsén természetesen visszarendeződtünk a klasszikus 5-3-2-be, annak is a lehető legdefenzívebb verziójába:
- a középpályán Hidi és Aliji;
- a széleken Mézga és Tamás inkább nem támadó felfogásban, vagyis;
- hét ember felelt azért közel direktben, hogy ne kapjunk gólt, miközben
- maradt három, akinek gólt kellett volna lőnie, és
- lehet bármekkora zseni külön-külön Gazdag, Balogh és Eppel, pár szép villanáson kívül nem sokat várhattunk ebben a formában tőlük.
Valahol el kell indulni – gondolom gondolta magában Pisont.
Ha nem kapok ki, az már fél siker – tette hozzá, bár egészen biztos vagyok benne, hogy tudja, a döntetlen igazából csak harmad siker, ha pontszámban mérjük.
Ha nem kapok ki, és találok egy gólt, az győzelem – halad tovább az írásban most kicsit megbicsaklott logikai fonál.
És így lett.
| mutató | Honvéd | Kisvárda |
|---|---|---|
| szabálytalanság | 11 | 18 |
| passz/sikeres (pontosság%) | 466/381 (81,7%) | 532/440 (82,6%) |
| lövés/kapura | 7/2 | 23/6 |
| nyert párharc (összes%) | 64 (41%) | 91 (59%) |
Se fault, se lövés, vesztett párharcok: tényleg bátortalannak tűnt a focink.
Viszont észrevettem egy furcsaságot: végre nem kaptunk ki egy olyan meccsen, ahol viszonylag sokat volt játékban a labda:
- 0 pont // 51%, 53%, 58%, 60%, 68%
- 1 pont // 48%, 52%, 54%, 59%, 64%
- 3 pont // 54%, 58%
A százalékok azt jelentik, hogy a 90 perc nettó játékidőből mennyit volt játékban a labda. Jól látható, hogy minél többet, annál nagyobb az esélye annak, hogy veszíteni fogunk.
Ehhez képest a Kisvárda elleni 64%-ból arra is lehetne következtetni, hogy a srácok átérezték a felelősséget, és végig koncentráltak tudtak maradni.
Ahogy tavasszal, úgy most is azonnal megugrott a labdabirtoklásunk ideje, ahogy Pisont átvette a csapatot. Bódognál csak a futballozó (futballozni próbáló) csapatok ellen birtokoltunk relatíve sokat, tegnap viszont a Kisvárda ellen hoztunk olyan számot, amit korábban csak a Felcsút, MTK (még az elején), Fradi ellen sikerült.
Az már más kérdés, hogy a labdával képtelenek vagyunk mit kezdeni. Az például egészen nonszensz, hogy nekünk átlagosan 212 másodpercnyi labdabirtoklás szükséges ahhoz, hogy egyáltalán kapura lőjünk, miközben ellenünk elég 136 másodperc is. A kaput találásnál azért valamennyit visszajövünk: 551 vs. 483 másodperc.
Érthetetlenül bátortalanok vagyunk. A Kisvárda 80 másodpercenként lőtt, mi 230 másodpercenként. Nagyjából 26 percet birtokoltuk a labdát, és az mindössze 7 lövésre volt elegendő.
Önbizalomra lenne szükségünk! Gyorsan és nagyon sokra.
Nem hiszem, hogy képességbeli problémák lennének; azt se hiszem, hogy ne tudnánk összeállni csapatként a pályán; igazából azt sem hiszem, hogy mindenért Bódog a hibás, egy csapat ennyire nem vesztheti el a hitét saját magában csak úgy. Valami kell legyen, ami visszafogja őket, amitől elbizonytalanodnak.
Valami, ami kételkedésre készteti őket. Talán mégis a mindenkori edző és a csapat, valamint a sportigazgató és a csapat közötti kapcsolatok minőségének és milyenségének ordító eltérése lenne? Az edződ mond valamit, miközben az edződ főnöke teljesen mást? Nyilván elbizonytalanodsz, nyilván beesik az önbizalom, és az ilyen szétállásnak nyilván hatása lesz a teljesítményedre is.
Szóval önbizalom kéne, gyorsan és sok. Ha pedig ehhez az kell, hogy buborékba zárjuk a csapatot, akkor zárjuk buborékba.
Kurvára nem vicces Kispesten a kieséssel játszadozni. Ha valaki történelmi bűnt készül elkövetni, mert teszem azt, a nárcisztikus személyisége megakadályozza abban, hogy helyesen értékelje a haladási irányunkat, akkor kívülről kell felhívni a figyelmet rá. Nem a személlyel/személyekkel van a baj, az ember így működik, teljesen normális dolog. Viszont mindig kell legyen egy főnök, akinek el kell vinnie a balhét. Ha ez a főnök főnöke, akkor neki, ha pedig a főnök főnökének főnöke, akkor neki. Akkor van igazán szopó, ha a lánc végén lévő főnök a korábban körbeírt balfasz, mert – és megint Parkinsont kell idézzem -:
Az okos főnök magánál okosabb beosztottakat, a buta főnök viszont magánál butább beosztottakat választ a cégéhez. Így fordulhat elő, hogy az okos főnök a cég legbutább, míg a buta főnök a cég legokosabb embere.
Szurkolok azért, hogy a klubnál a köldöknézegetést a magunkba nézés váltsa fel, akár úgy is, hogy megbíznak egy külső céget/szereplőt a problémák/anomáliák feltárására, és megfogadják a tanácsait. Ha magunk nem vesszük észre, hogy mitől nem működünk, akkor bizony szakértőt kell hívni. Nem ciki az, na. Sőt.
[Nekem sajnos már vannak prekoncepcióim, így inkább nem szeretnék megszólalni egyelőre (vagyis egyértelmű bizonyítékok hiányában) ennél jobban a kérdésben, mert félő, a prekoncepcióim miatt egyes részletekre egyszerűen vak lennék. Igen, a klubhonlapon elérhető névsor alapján az ügyvezetőt és a sportigazgatót hibáztatom magamban leginkább a kialakult helyzetért. Nyilván, hiszen az ismert ranglétra legfelső két fokán ők állnak.]
Osztályozóköny //
címlapkép: Móricz Csaba/kisvardafc.hu
