Az utolsó könnyű meccs vagy a menetrend szerinti szenvedés?

Na, mi jön holnap Kövesden? Azt hiszem sokunk fejében villan át ez a kérdés, és a posztcímben taglalt két fő válaszlehetőség között ingadozik jó eséllyel a kispesti szurkolók jelentős hányada. Sokan érvelnek azzal, hogy a (most) iszonyat nehéznek tűnő Diós-Hali-Fradi-Pécs-Videoton-Győr sorozat (dobogósok és dobogóra pályázók sora, tényleg nem néz ki jól e széria első blikkre) előtt az utolsó olyan meccs jön, ahol az ellenfél alsóházi, tavasszal mélyponton lévő alakulat, ezeket verni kell. Kell! Nana! – kiált fel rögtön a pesszimistább vonal, rámutatva arra, hogy idén a legváratlanabb és legfájóbb pofonokat pont azoktól szedtük be, akik ellen (szinte) tuti 3 pontért jelentkeztünk be (Pápa oda-vissza, Kecsó, Paks itthon, és bizony Kövesd – itthon). Ezek után vátesz (vagy tipszmikszcsabi) legyen a talpán aki itt jósolni tud…

…mi mindenesetre abban a reményben indulunk lefelé Matyóföldre, hogy a jobbik verzió sül el. Reményben, igen , ez a pontos szó, mert én persze tartok a másik forgatókönyvtől. Mikor az UTE meccs előtt a meccsjáró csapattal elemeztük az esélyeket meccsről-meccsre, a lilák elleni sikerben majdnem mindenki biztos volt, és a Névrablók elleni presztízssiker ellen sem fogadott senki, mert azt nem lehet. De bizony a Paks és a somogyiak elleni győzelmekre többen tettük le a voksot, mint a holnapi sikerre, Lovi fotós egyszerűen a „na ott kapunk egy értelmetlen hármast, ahogy szoktunk” predikcióval csalt akkor még önkritikus mosolyt arcunkra. Aztán eljött ez a meccs is, itt állunk előtte, és mivel eddig majdnem 100%-os a tavasz, már rohadtul nem vicces az, hogy holnap jó kispesti módra lezakózunk egy elviekben bucira verendő ellenféltől.

Tényleg, bucira verendő a ‘kövesd? Ha csak a feléjük megnyilvánuló alap attitűdöt nézzük, igen. A „kis Felcsút” a mostanság divatos, politikai hátszéllel megtámogatott gyökértelen alakulatok sorát gyarapítja a Bohócban, kispadján egy megosztó edzővel, aki múlt héten megtette félévente esedékes elgulult_a_gyógyszer nyilatkozatát, annyi magas labdát adva fel a magyarfocit még követő közegnek, hogy lecsapni is tereh’… Ezek a dolgok már önmagukban egy fehérvárihoz hasonló alázásra predesztinálnák a matyó fürdőcsapatot, ha van igazság. De igazság nem mindig van, csak néha, és idén mi már megkaptuk a kvóta szerint ránk szabott jussunkat, a Puskás-örökség tényleges kifejeződésével a ‘csút elleni meccsen. Viszont, hogy ne legyek igazságtalan, az előbb leírtak csak magánvéleményt tükröztek, sokan kedvelik Véber mestert is a hazai szurkertársadalomban, van egy (szerintem persze téves) képzet arról, hogy ő a Guardiola-iskola hazai letéteményese (muhaha), mert a csapatai sokat passzolnak és játszanak (mondjuk szerintem semmivel se nézhetőbben, mint mondjuk mi, ámde eredménytelenebbül. Befejeztem).

No ez a Mezőkövesd az ellenfél. Idény előtt sokan biztosak voltunk benne, hogy nem lesznek kiesési gondjaik, hiszen a Gyakadémiához hasonlóan presztízsből őket is benntartja a zöldasztali hatalom, hiszen minek kapna új stadiont egy egy éves retúrjáratra az NB2-ből a Zsóry, ha azonnal megy is vissza oda, ahonnan jött? Aztán azóta változott a kép, az őszközepi megindulásukat idén tavasszal hullámvögy követte, bár persze ez is túlzás, hisz szoros vereségek szegélyezték eddigi útjukat idén, leszámítva a fehérvári égést, ami ugye meg is makkantotta Gyurit. (Égés – persze ez is relatív – játékosállományra a Csút dobogón is lehetne, a Kövesd meg hiába UTE reloaded, azért van különbség egy Tóth Balázs-Czvitkovics-Gallardo középpálya és Bognár Stefi vezérürüsége között). Idén tehát nincs épp topon a kék-sárga társulat, mi viszont igen, így tuti a 3 pont – mondják sokan, szurkolók, honlapok, újságok, TV-műsorok. Ez eddig jól is néz ki.

Viszont ne feledjük: Rossi ittléte alatt a tavaly tavaszi (megismételhetetlen?) csodát leszámítva nem igazán jellemző ránk a 4 meccsnél hosszabb veretlenség, vagy méginkább győzelmi széria. Még szofisztikáltabban fogalmazva a kiegyensúlyozott teljesítmény. A Bohócliga meg attól Bohóc, hogy a legelképesztőbb eredményingadozások jellemzik, így simán benne van a holnapban a lovifotósi jóslat betlejsülése – mint ahogy pont a kiszámíthatatlanság miatt a 3 fordulóval ezelőtti meccsünket idéző könnyedebb sikerünk is.

Az biztos jó dolog, és helyzetünket javítja, hogy az Ignja-Lovresz kettős visszajöhet középre. Én a magam részéről a tavasszal haloványabb csöppnyi Uralkodót padoztatnám, és Botira heggeszteném fel a jobbhátvéd-mezt, baloldalra meg mehet Rossi házikedvence, a derék Alci, akit már mi is kedvelünk. Hidi szűrhet középen, Vécsei helye ugye mostanság hátrább biztos, Nagy Gerit betenném szívem szerint, de Rossi jó eséllyel a tapasztaltabb Zsiványra voksol majd – jó lenne, ha Borisz is kicsit kiszürkülne az utóbbi hetek észrevétlenségéből. Diarra max padozzon! Elöl Zoli papa helye megkérdőjelezhetetlen, ha holnap is tol 1-2 gólpasszt, komolyan elkészítjük neki a Csakblog márkajelzésű aranyozott visszérkrém-tubust. A szélekre Rossit ismerve Daud és Job pályázik majd, előbbi helyett jöhet Holender a második félidőre, utóbbi pedig (bár én kedvelem) kezdhetne a padon is, hogy Prosszert egyszer vége megnézzük kezdőben is. Persze álmodozni lehet, úgyis Rossi knows, szóval majd a talján dönt, ő pedig nem sokszor téved szerencsére. Néha azért igen. De eddig azért a jó irányba húz a mérleg.

Nohát, nohát. Sok a kérdés. Holnap délután jönnek a válaszok. Ahogy a jó idő is vissza. Régen látott, klasszik, elhúzódó focitavasz ez az idei, doppingolja is a szurkolói lelkeket. Jól is van ez így. A címben vázolt két forgatókönyv közül pedig akármelyik is valósuljon meg, a végelszámolásnál 3 pont legyen a zsákban! Ennyi! Útra fel.