Mastodon

Koronanapló 9. nap

Videótelefon és bezárkózás, szakadó esőben kiütjük az MTK-t, Prosser nagy hete.

Kezdem megérteni, miért extra büntetés a börtönökben a magánzárka. Az embert teljesen kiragadja a megszokott, nonverbális kommunikációval teli világából. Az még hagyján, hogy nincs kivel beszélni, azonban a visszacsatolások ebből következő totális hiánya már sok.

Ha nem is ugyanazt a nagyságrendet, de valami hasonlót vélek néha felfedezni ismerősökön. Otthon, sokan egyedül, a szociális kapcsolatok a szöveges(!) csetelésre szorítkoznak, miközben iszonyatosan sok idejük szabadul fel, amit nem tudnak hasznosan kitölteni, hiszen eddig nem voltak rákényszerítve. A munkaidő, a munkába eljutás ideje, a társas szórakozásra fordított idő, a családdal töltött idő mellett külön dolgozni kellett azon, hogy magunkra is jusson valamennyi, amikor végre egyedül lehetünk, nekieshetünk egy könyvnek, vagy bármi. Viszont mindig megvolt a lehetőség, hogy kiléphessünk az egyedüllétből.

“Koronanapló 9. nap” bővebben

Osztályozókönyv // Diósgyőr – Honvéd 2-1

Az van, hogy lassan hozzá kell szoknunk, az ellenfeleinknél legalább annyi kispesti nevelés játszik, mint nálunk. Bukrán, Vernes, Prosser vs. Szendrei, Holender, Gazdag és Májer.

Bukrán hatalmasat véd N’Gog fejesénél, Vernes gól, Prosser gól, Gazdag gólpassz – ezt hívják rossz leosztásnak. Mondhatjuk tehát, hogy Diósgyőrben magunkat vertük meg, és nem csak személyekre lebontva, hanem egy valóban gyenge ellenfelet engedve játszani.

Felkészül az MTK és King, Torghelle, Schön és Gengeliczki.

“Osztályozókönyv // Diósgyőr – Honvéd 2-1” bővebben

Napikispest 2018.06.20.

  • Európa-liga // ma sorsolnak, ha minden igaz, akkor délben. Az ellenfélről külön poszt lesz.
  • Jiangsu Suning // még mindig nem tudjuk [9:10], hogy mikor lesz ma a meccs.
    • [11:15] továbbra sem tudjuk, viszont egyes eredménykövető oldalak szerint 13:00 a kezdés. update [13:30] // úgy látszik nekik sincs fogalmuk róla, mert már 20:00-t írnak.
    • [14:30] // megtudtuk: a meccs 17:00-kor kezdődik, és a klubhonlap szövegesen közvetíti.
  • próbajátékos //
    • “(…) tette hozzá Supka Attila, aki egy bosnyák és egy magyar futballistát is szemügyre vehet a találkozón. Csapatunk 19 fős kerettel utazott Milánóba, (…)” – írta tegnap a klubhonlap, ezzel szemben mára maradt 18, és a bosnyákból montenegrói lett: “(…) megtartott tréningen 18 labdarúgó vett részt, köztük két próbajátékos, a montenegrói Igor Cukovic és a magyar Lippai Tibor.”
    • Lippai Tibor // amennyiben a magyar bajnokságok bármelyik szintjéről jön, akkor a Kecskemét ellen az NB III. osztályozóján alulmaradó megye egyes Hajdúböszörmény az egyetlen csapat, ahol Lippai Tibort találtunk. 20 éves múlt decemberben, és tavaly a megyében 28 meccsen 16 gólt lőtt. A pedigréje amúgy nem vészes, a Vasas és a Debrecen utánpótlásában játszott, azonban az U19-et már három megyei szezon követte. (A privát Facebook-oldala nem nyújt semmi kapaszkodót.)
    • Igor Cukovic // már egy ismertebb valaki. 25 éves, belsővédő, montenegrói (és nem bosnyák, vagy boszniai). Tavasszal az albán nyolcadiknál játszott, előtte a norvég másodoszályban, ahol sikeresen kiesett a csapatával. Még előtte egyéb montenegrói csapatokban, például a Sutjeska Niksicban, akinek a pályáján játszottunk 2013-ban a Celik ellen. Érdekesség, hogy a transfermarkton csak a  2013/14-es bajnokság óta, vagyis alig négy éve vannak róla adatok, és még így is sikerült az egyik télen klub nélküli időszakot produkálnia.
  • Prosser Picit // a román élvonalban megragadó Sepsi igazolná le. A Felcsút kettőnél azért jobb helyre kerülne. (via NSO)
  • Marco Rossi // egyelőre munkahelyhalmozó, és az Európa-liga idejére a DAC edzője marad. Vicces lenne, ha bekerülnének a csoportkörbe. (via NSO)
  • Gergényi Bence // kölcsönbe a ZTE-hez került. (via ZAOL)

Ugyan nem ránk tartozik, de annyira érdekes statisztikára bukkantam a Felcsútnál, hogy kiteszem, hátha nektek is beindítja a fantáziátokat

A meccs utáni kibeszélőbe bedobtam egy kommentet, ahol segítek Pintérnek választani, miután kijelentette, nem mindenki alkalmas a Felcsút mezére, hiába igazolta esetleg pont Pintér, és hiába volt már korábban is a játékosa. Egyszerűen sikít ezt a téma azért, hogy jól megstatisztikázzák, mégpedig egy egészen furcsa irányból:

azt fogjuk megnézni, hogy az adott fordulók napján a Felcsútban pályára lépők hány napja igazolt játékosai a Felcsútnak.

Az adatokat természetesen az MLSZ adatbankjából gyűjtöttem ki, és mindenkinél az a nap szerepel nulladik felcsútinak, amikor először tűnik fel az adatlapján a P*skás FC. Erre a megkötésre mindenképp rákényszerültünk, mert például egy Spandlernél ki mondja meg, hogy épp hol játszik, melyik Felcsútban?

“Ugyan nem ránk tartozik, de annyira érdekes statisztikára bukkantam a Felcsútnál, hogy kiteszem, hátha nektek is beindítja a fantáziátokat” bővebben

Igazán szomorúak akkor leszünk, ha a tegnapi nap mögé nézünk

Bármilyen szempontból. Igen.

Nekem úgy mostanáig tartott a lehiggadás, kábé, tegnap még csak permanensen fröcsögtem Öcsémnek, Faternak, Hantának, Ábelnek meg Viktornak, este meg otthon a falnak. Nyilván ezzel nem voltam egyedül.

És mondom, a legrosszabb az, ha túl az első fölinduláson elkezdünk egy kicsit gondolkodni hogy mi miért történt… “Igazán szomorúak akkor leszünk, ha a tegnapi nap mögé nézünk” bővebben

Fekete hétfő Kispesten (olvasói levél)

2017. január 9. – egy ideig nem felejtjük ezt a napot. Teljesen szokványos, hogy a Kispest, jórészt saját nevelésű játékosokkal pontegyenlőséggel vezeti a bajnoki tabellát. Megszoktuk, erről szólt az elmúlt 23 év.

Nem. De arról sem, hogy elárasszon, magába faljon minket a totális tehetetlenség érzete. Hogy bármit csinálhatunk, nem mi vagyunk az erősebb kutya, amelyik b*szni fog. Ha a hatalom hív, akkor menni kell, mindegy hány év van mögötted, minden mindegy.

Milánt is elkapta a hév, összeomlott kicsit, és úgy érezte összeszedi a gondolatait egy amolyan vendégposztnak. Ahogy eddig, úgy ezután sem zárkózunk el a vélemények megjelenítésétől, szóval következzenek Milán gondolatai. Ilyen ez. Kispest’17.

“Fekete hétfő Kispesten (olvasói levél)” bővebben

Azért ha Proszi tényleg Felcsútra igazolna, akkor az egész totálisan értelmét veszti

Pedig a csakfoci most Rossira hivatkozva ezt írja.

Arról már volt korábban is szó, hogy menne, de akkor még a külföld, egy állítólagos lengyel ajánlat volt a képben. Erre például simán mondanánk, hogy előrelépés, azonban a Felcsút nem más, mint trollkodás, nettó kibaszás a lelkivilágunkkal. Nem tudom elhinni Prosziról, tényleg nem.

update // Az NSO szerint ma már Felcsúton edzett.

update2 // Hát, persze, hogy aláírt a drága. Közben a Felcsút Facebook-oldaláról valahogy eltűnt az átigazolási hír, de sebaj.

Napikispest 2016.11.23.

  • Szöllősi György // “kinevezését” a Nemzeti Sport élére gondosan elhallgattuk, de aki kíváncsi rá, annak mondjuk, hogy reggel volt a DigiSport Reggeli Startjában. Videó a poszt végén, lehet önsanyargatni. (Még mi sem mertük megnézni.)
  • Prosser Pici // a csakfoci lengyel lehetőségről pletyizik :(
  • Baráth Botit // műtik. Visszatérés: jövőre.
  • Az Öreg blogolt // és elárulja, hogy 2012-ig lehetett leiratkozni bírókról, amíg egy elnökségi tag meg nem fúrta az MLSZ-ben. Szóval ennyit a városi legendákról, és azt küldenek sporinak, akit akarnak.
    • Egyébként Kassai a hétvégén “pihen“.

“Napikispest 2016.11.23.” bővebben

Bár idilli a hangulat, de Lanzáért úgyis jönni fog a Fradi – a fotelból úgy látszik legalábbis

Régen sok hazain ott voltam. Aztán már csak elég sokon. Amikor kiestünk a másodosztályba, akkor megint jártam, még vidékre is. Eltelt öt év és már csak a rangadókra mentem, aztán már csak a nemzetközi meccsekre. Na, az sose tetszett. Még pár év és már csak a tévé maradt, ma meg már csak az összefoglaló.

És az ilyen.

“Bár idilli a hangulat, de Lanzáért úgyis jönni fog a Fradi – a fotelból úgy látszik legalábbis” bővebben