2012. március 23. Bp. Honvéd – Kecskemét 1-4. Életem talán egyik legkiábrándítóbb meccsélménye. Sz-szel voltunk kint, és a meccs után egy közeli közértben kértünk egy üveg Hubertust, az eladó levette a polc tetejéről, a forró lámpa mellől, gondosan leporolta az üveget, majd kiadta nekünk. Fizettünk, kiléptünk az ajtón, felcsaptuk, és kb. ott, együltő helyünkben megittuk.
És bambultunk ki a fejünkből: ez mégis hogy történhetett?
Talán nem sokan emlékeztek az előzményekre, szóval egy kis felfrissítés:
- a Honvéd 2011.10.01. óta veretlen volt: kilenc mérkőzés, négy győzelem, öt döntetlen, közte például döntetlen az Üllőin és Debrecenben, győzelem Győrött, vagyis egész jó eredményeink voltak. Dobogóközelben álltunk, és bár télen távozott Danilo és Torghelle, nem indítottuk rosszul a tavaszt.
- a Kecskemét eközben az utolsó öt bajnokijából négyet elvesztett, ráadásul
- nem is a legerősebb kezdőjével érkezett hozzánk. Hiányzott például Tököli és Bori.
Ha létezett országos egyes, vagy legrosszabb estben is döntetlen, akkor 2012. március 23-án a Bp. Honvéd – Kecskemét annak ígérkezett.
Jó, a két csapat NB I-es közös történelme nem mellettünk állt (hét meccsen mindössze két döntetlen), azonban a sorozatoknak pont az a lényeg a futballban, hogy egyszer mindig megszakadnak. A legközelebb talán a két csapat első meccsén álltunk a győzelemhez, azonban a Csordás a 92. percben egyenlített. De majd most.
A félidő 0-1, nincs nagy gond. Aztán Lencse rögtön a szünet után lőtt még egyet, 0-2, majd jött 63. percben a – ha jól emlékszem sérüléssel, összedrótozva játszó – Szavke és becsavart egy szabadrúgást [rosszul emlékeztem], 0-3. Bazzzz, baj van.
Faggyas szépített a 82. percben, majd két percre rá ismét Lencse, és 1-4. Vége.
Hubertus.
Két évvel később a Kecsó eltűnt az NB I. környékéről is, mert több egymást követő évben negatív volt a saját tőkéje, így nem adták meg neki a licenszet. (Hmmm, honnan ismerős ez a helyet?) Lementek megyébe, maradtak egy ideig, majd NB III., ott is egy ideg, majd hirtelen NB II., és most dobogósok az NB I-ben. Lassú, azonban erősen gyorsuló visszatérés.
Hogy őszinte legyek, a francnak se hiányoztak. Én például elkényelmesedtem, szeretem az új stadionokat, és a kecsóihoz hasonlóba legfeljebb romantikus hangulatban, egy őszi szerdán szeretek járni – kupameccsre. Mindegy, erről nem ők tehetnek. Mármint arról, hogy talán a legnagyobb város jelenleg az országban, ahol még nincs modern stadion.
Aztán azt is el tudtam fogadni, hogy eltűnt egy olyan csapat, aki ellen nagyon nem megy nekünk. Kecsói ismerősökkel egy időben azon viccelődtünk, hogy amikor a Honvéd legközelebb bajnok lesz, akkor tuti mínusz hat pontról kell megoldania, mert ennyit biztosan elvesznek tőlünk.
Jó is, hogy eltűntek, mert alig két évvel később ha hiányzik az addigra kilencre emelkedett hat pont, akkor nem bajnokok vagyunk, hanem bronzérmesek. Szóval, köszi!
Erre most megint a nyakunkon vannak, és nagyon úgy néz ki, ezúttal mi teszünk arról, hogy jövőre már ne találkozzunk egymással.
Viszont legalább a tőlünk lepattanó játékosok bizonyíthatnak, ha már itt nem kellettek, mert nálunk ugye, más a vonal,
a Honvéd minőséget igazol és nagy célokra tör.
Az, bzmg, nagy célokra.
Jelenleg Banó-Szabó, Tóth Barna, Buna, Polyák, és az elmúlt napokban igazolt Májer Milán tartozik a keretükhöz, tavaly pedig ott volt még Lukács is, és gólkirály lett az NB II-ben.
Semmi gond, nekünk nem kellettek, ahogy nem kellett még egy csomó játékos, bezzeg Doka, Ennin, vagy mondjuk Cirkovic igen. Esetleg Mitrovic, aki mondjuk egyidős Lanzafaméval, viszont utóbbi nem. Teljesen érthetetlen, hogy mi történik náluk.
Nyilván egyáltalán nem arról van szó, hogy ezeknek itt kell lenniük, ezeknek fizetést kell adni, és ezek aztán végképp nincsenek kapcsolatban senkivel, akinek aztán nagyon hálásak, hogy itt lehetnek. Pedig könnyen gondolhat valami hasonlót a szurkoló, amikor ránéz a csapatra, és azt látja, hogy a hétről-hétre alulteljesítő és hibázó játékosok a következő héten is ott vannak a kezdőben. Miért?
Baromira nehéz úgy szurkolni hétről-hétre a csapatnak, hogy sokszor az ellenfelek tele vannak kispesti nevelésekkel, és mi magunktól kérdezzük, mert hangosan már nem merjük: tényleg annyival jobb a helyére igazolt légiós, és nem csak jóval drágább?
Nyáron simán elküldtük Banó-Szabót, miközben a féléves Nonót leszámítva masszív belsőközéppályás problémánk van Gazdag eladása óta. Majd Mitrovic meg Plakushchenko megoldja. Jah.
Érthetetlen ami nálunk történik.
Illetve nagyon is érthető, azonban nem tudja senki bizonyítani, a szakma és a közeg úgyis összezárna, mindenki félti a saját seggét, szóval rohad tovább minden.
És pont ez a legszarabb a Kecskemét elleni meccsben, hogy minden ilyen aljas kis húzásunkra rávilágít a szereplésük, a keretük összetétele, az egész hangulat, ami körüllengi a klubot.
Alig pár éve nálunk volt hasonló hangulat, tudjuk miről beszélünk, mit veszítettünk el,
mit vettek el tőlünk alkalmatlan, és igen, kimondom: rossz szándékú emberek.
Sokat meditáltam rajta mostanában, és akiket esetleg korábban jó szándékúnak, azonban naivnak, hozzá nem értőnek gondoltam, azokról egyre inkább az a véleményem, hogy a klub történetének legkárosabb alakjai, és igen, vélek felfedezni szándékosságra utaló mintákat.
Nem akartak ők kiesést, nagyon nem. Azt hitték, iszonyat sok pénzből nem lehet akkorát bukni, hogy téma legyen – mégis sikerült.
Ennyi.
Szar a kedvem, ne haragudjatok, szarrá tették. Viszont ha nem írom ki magamból, akkor hazudnék a poszttal, ahogy hazudtam volna kedden is, a Vasas előtti kupameccs előtt, mert igen, én tényleg úgy gondolok a Kispestre/Honvédra.
Találkozunk Kecskeméten.
A kecsói kollégák posztját itt olvashatjátok a meccsről. Szeressük őket, mert 2010 óta töretlenül írják a blogjukat, ami óriási riszpekt az elmúlt éveik alapján.
Ja, a 2012-es sztorihoz tartozik, hogy Ádám barátom megtette egy szemmel is jól látható összeggel a Kecskemétet, mert ha minden mellettünk szól, akkor gyakorlatilag semmi. Bejött. Sokáig a vendége voltam, mert úgy érezte, tartozik nekem ennyivel.
a címlapkép nem a meccs után, hanem két héttel később, április 10-én készült, és nem ketten, hanem hárman fogyasztanak rajta Hubertust. az apropója pedig az volt, hogy Gy. barátunk valamiért nem akart jönni a társaság közös nyaralására Albániába, és meg kellett győznünk, hogy mégis akar. azóta Hubertust csak akkor ittam, amikor egy korábbi munkahelyemen a távozó kollégákat pohár Kőbányaival és kis Hubival búcsúztattuk a Budafoki úti Libellában. megjegyzem, a Hubit ott is egy spotlámpa mellett, forró állapotban tárolták, cserébe rajtunk kívül senki sem fogyasztotta.
