Tudjuk le végre.
De még előtte annyit, hogy ma 36 éve annak, hogy egyik legnagyobbunk, a Honvédot csak a válogatottért egyetlen meccsre elhagyó Bozsik József itthagyott minket.
Mindenképp szeretném elmondani, hogy Bozsik, bár sosem találkozhattunk, nekem minden, amit a Honvéd jelent számomra. Az origópont.
Kispesti srácként kezdte, haverokkal, ha hívták, nem ment külföldre, pedig minden pénzt megadtak volna érte. Később Honvéd lettünk, maradt, és a világ egyik legjobb futballját csinálta velünk. A Honvéd és a korszak magyar válogatottja megújította azt, amit addig labdarúgásnak hívtak, és elindította azt a folyamatot, amit ma annak hívunk. Bozsik pont ezekben az években volt a csapat motorja.
És kicsit a nagyfaterra is hasonlított. Ugyanúgy kopaszodtak, ugyanaz a csendes orgánum, ugyanaz a feltétlen szeretet a klub iránt. És ugyanúgy kispesti (lőrinci) srácok voltak. A Lipták-grundtól nem messze van a Benedek Elek utca, ahol nagyi felnőtt. Ismerték egymást, hasonló korosztály. Később én ezekből a történetekből tudtam meg, mekkora emberről is beszélünk.
Nekem továbbra is ő marad a legnagyobb.
Most viszont Debrecenbe megyünk. Utolsó forduló, végre vége lesz ennek a gyászosba fordult szezonnak.
Valahogy semmi sem sikerült. Oda-vissza nullázott minket (gólra is!) a Pápa meg a kihulló Mezőkövesd. Mindkét meccsünket nyertük Fehérvárott, időtlen idők óta újra kikaptunk a Fraditól, ilyesmik. Még csak felemás idény sem volt, mondjuk ki: úgy volt ez szar, ahogy.
Pedig jöttek az akadémisták, és jöttek neves(nek mondott) külföldiek is. Testardinak pedigréje volt, Mancininek faterja, Perea villant néhányat, Daud tavasszal semmi, Job szürke, Lupoli és Bonazzoli alig mutatott valamit, Godoy hamar megsérült, a többieknek meg a neve sem fontos. Kozma jól indult, nemzetközi meccsek, aztán eltűnt. Prosziról azt hittük tavasz elején, bejátssza magát, de nem sikerült stabilra a forma. Vernes Rikkiárdó (© mészöly sámán) hosszan sérült volt, Holdender pedig nemes egyszerűséggel ellaposodott.
Baráth Boti is megingott kicsit a második teljes évében, de ha visszatalál a debütánsként mutatott mókára, nagy értékünk lesz. Ahogy Nagy Geri is. Iszonyat idegesítő kis kullancs, nekem ő az új Sikesdim, aki a Szomszédok Góliátjaként cipeli a zongorát, hogy Vágási Feriből sztár legyen. Neki csak egy Vécsei jutott, illetve hagyjuk ezt a csakot, neki egy Vécsei jutott. Bálint közben ugyebár válogatott-kerettag lett, és nem feltétlen érdemtelenül, bár kicsit az ingadozó formáját tekintve megelőlegezett bizalommal. Mondjuk az is igaz, nem sok hasonló fizikumú, balos, szervezni képes középpályás szaladgál manapság itthon a korosztályában. Ja, és Hidi, aki maga az állandóság. (Évek óta mondjuk róla, hogy csak még egy kicsi kéne, és minden rendben lesz.) (Szpojler alert: idén is ezt fogjuk mondani.)
Szabi külön bekezdés. Ennyi.
Szóval iszonyat fura kis idényen vagyunk túl. A tavaly tavaszi, végül bronzos mozdulatsorból semmi sem maradt, pedig látjuk, ha elkapjuk a fonalat, akkor simán ott lehetünk az élmezőnyben.
Igazából teljesen érdektelen számomra a debreceni meccs. Nyilván, lemegyünk, ott leszünk, elbúcsúztatjuk ezt a csapatot és ezt a szezont, de most inkább annak fogunk tapsolni, hogy vége. Vége a szenvedésnek. Az, hogy folytatódik-e ősszel már más kérdés, a bajnokságok úgy működnek, hogy van X forduló, azokon lehet pontokat szerezni, a végén összeadják, és akinek több van, az a bajnok. Mi könnyűnek találtattunk, de legalább lezárunk egy versenykiírásnyi agóniát.
Hurrá.
Amúgy azt mondják az okosok, hogy aki nem tiszteli a saját múltját, nem érti a jelenjét, az nem számíthat semmi fényes jövőre. Vagyis a voltból és a vanból lehet csak építkezni.
A volt nagyjából rendben van. A történelem veretes, a hagyományaink rendben vannak, és a közelmúlt sem vészes. A saját nevelésekből lehet bármi, jön az utánpótlásuk is, a tömegből pedig csak kiválasztódik a krém, hogy nekünk is jó legyen. A légiósok szintén jönnek és jönnek és jönnek és jönnek és jönnek és jönnek (…) és jönnek, és rájuk is igaz, talán kiválasztódik a krém, ahogy kiválasztódott MaxiKing, vagy Ignja.
A van a nagyobb bajom inkább. Meg az a kapkodás, fejetlenség, koncepciótlanság, aminek a bűze úgy ellepi a klub körüli mezőt, hogy oda csak orrcsíptetővel vagyok hajlandó egyáltalán bejárni. (Ezt a részt most kihagyom, már fejtegettük sokszor, csak kulcsszavakat írok: Cordella, sportigazgató, fizetési sapka, etc.)
Szóval hogy lesz ebből jövő? Kicsit most pesszimista vagyok. De pesszimista voltam Supka tavalyelőtti távoztakor is, pláne amikor meghallottuk Marco Rossi nevét. Sőt, akkor sem lettem bizakodóbb, amikor rákerestem, mit kell tudni az új mesterről. Aztán jött egy bronz. Vagyis bármi megtörténhet ebben a magyar futballban.
Ettől én még borúlátó vagyok, mert magyar vagyok, és a magyar legyen borúlátó, mert azt úgy szokjuk. Aztán ha majd mégsem jön be, akkor sírva vigadunk. Vagy csak egy random benzinkútnál valahol a pusztában, sört locsolva egymásra, játékosokkal fényképezkedve.
Ilyen ez, bsszmg. És ez nekem jó. Ilyenkor nem számít a sok vereség, pont leszarom, mert tudom, nem lehet mindig nyerni, és hiszek benne, fogunk mi még.
Mert mi vagyunk a Kispest, csókolom!
