Poszt a posztokról 1. – A kapu

Amíg várjuk a (persze számunkra eleinte tök semmitmondó) új igazolásokat, illetve a Rossi örökébe lépő edzőt (defetista hangulatomban ehhez most inkább semmi kommentet nem fűzök), a Hanta által tegnap feldobott kibeszélő mellé  a következő napokban, ha minden jól megy, felrakunk még 3-4-et. Mint a blog (h)őskorában, amikor még szerzőink időmilliomosabbak voltak, és majd’ minden félszezonvégen végigmásztak posztonként a kereten. Hát tegyünk erre egy kísérletet most is.

Az első rész perszehogy a kapuval kezd. Itt túl sok írnivalónk nincs az idény tekintetében – a meccsbeszámolóinkban, melyek idén pszeudo-osztályozókönyvként is szolgáltak sok esetben, már konkrét numerikus kalkulusok nélkül, hisz még a Gege-érában a leosztályzások a hírek szerint nem estek jól a srácoknak, mi pedig nem azért vagyunk, hogy bárkivel is mindenképp bajszot akasszunk össze. Szóval a beszámolóinkban beszámoltunk, és a kapuskérdésen kérődztünk is rendesen, Veletek együtt. Pedig kérdés az nem nagyon volt. Azazhogy dehogynem – ha a kérdést ügyként nézzük. Mert a magához kezdőkapus kérdéséhez (ti.: ki védjen?) túl sok hozzászólnivaló tényleg nem akadt: van Szabi, + a két ifjonc, akik úgyse védenek soha, hacsak a metaller cerberus nem sérült, avagy eltiltott. És mivel az elmúlt idényben az MLSz FB nem kínált meg minket a 2012. nyári négymeccses elmeszeléshez hasonló döntéssel, így Kemi talán ha 1 meccset hagyott ki, a felső utasításra megfiatalíttatott pécsi vendégjátékunkkor (+1-2 kupameccs).

Csakhogy míg a korábbi években Kemenes kezdőpozícióját azért nem kérdőjelezte meg senki, mert az új Vezérádit láttuk a kapusunkba, addig idén már azon ment a sopánkodás: miért nincs méltó társa neki, aki versenyre késztetné. Mert bizony a mögöttünk hagyott szezonban kicsit sok lett az elnézett beadás, az elkésett kifutás. Konkrét, szemet szúró farkashiba kevés volt (Kövesd elleni itthoni blama fájó nagyon), de igazi bravúr, sőt bravúrmeccs még kevesebb, talán a DVSC elleni utolsó fordulóbelit idézhetnénk itt a legkövérebb kiemeléssel, illetve a Fradi elleni oda-vissza hozott nagyobb védéseket (igaz e meccspáron sajnos mind a Puskásban, mind a Bozsikban volt aggasztó gólbenyalás is). És ez egy általunk nem jó, hanem remek kapusnak tartott Szabitól ez kevés volt. Szóval valami nem klappolt, ezt éreztük idén. Romló összteljesítmény, lelazulás, vetélytárshiány.

Tényleg, ez az utóbbi a fő probléma? Valószínűleg igen. Én magam Szabi idei teljesítményét, bár sokat cinkelgettem finoman, azért ezek – szerintem mind láttátok, sok esetben egyet se értve velem – inklább „érted beszélek, nem ellened” típusú észosztások voltak. Szabit csípjük, és ez most nem a szokásos „emberileg nagy kedvenc” szöveg, hanem kapusként is, és csapatemberként is, ikonikus-szerű figurájává érett a csapatnak az elmúlt években, és eddigi 4 és fél éve alatt, amiből az első fél évben nem védett még, mínusz a Fradi elleni debüt; szóval az igaziból számító 4 évében volt egy remek, önfelépítő szezonja (2010-11), egy alapemberré érő, és komoly vetélytársát kiszorító (2011-12), egy ihletett tavasszal megkoronázott kiváló (2012-2013), és az idei felejtős idénye. Nos, 4 idényből 3 kiváló/vállalható, 1 rosszabb – ez alapján vegyük le a keresztvizet egyszer és mindenkorra? Nem hiszem!

A vetélytárs viszont érdekes kérdés. Én sokszor pedzegettem már ezeken az oldalakon, hogy Szabi lelkis típusú játékos, amolyan bizalomszomjas arc: kell neki, hogy érezze a biztonságot. Hogy tuti ő véd, ő a No1. Amikor Supka Tóth Ivánnal vagy Sántával bohóckodott helyette, mindkét esetben egy jó formában lévő Szabit ültetve padra, az újra bekerüléskor mindig kellett 2-3 meccs, amíg belendült a borostás kedvenc. Erre mondtam én akkor: ha van egy jó kapusunk, ne szórakozzunk már a fölös helyettesítgetéssel. Erre mikor a Czuczi-Szemerédi tarcsikapus éra megindult, tényleg látunk egy olyan tendenciát, hogy Szabi egyre lazább, egyre kényelmesebb – mert tuti nem jön a váltás. Na akkor mi a jó megoldás? Egy rutinos helyettest hozni? Talán.

Talán, de nem biztos. Ad 1), úgyse hozunk, ez Hemyiéknél nem policy, hacsak Cordella csatárt keresve nem talál jövő héten egy akciós, 45 éves kapushavert Dél-Tirolban, akit el kell helyezni. Csak nem… Ad2) Egyébként most komolyan: mire tartjuk Czuczimarcit és Szemerédit? Urambocsá Vereckeit (az urban legendek szerint ő Tóth Iván favoritja, ami jót is jelenthet, hisz ő dolgozik vele a legtöbbet, és rosszat is, ha Iván őt is leszoktatja a kijövetelekről, mint Szabit). Örökös padozásra? Miért nem kapnak ezek a srácok is egy-egy esélyt, akár 2-3 meccsre is, amikor Szabi látványosan leereszt? Ez talán a csékát is összekapná fejben (nem talán, biztos), és jót tenne a süvölvényeknek is, több okból: tapasztalatot is szereznének, a semmivel sem helyettesíthető meccsrutint; másrszt érezhetnék, hogy van értelme itt üllni, nem csak biodíszletek az éveleji csapatképeken. Mi meg nyernénk 2 tehetséges, bármikor bevethető cserekapust és visszanyernénk a bravúrkapust is egyúttal. Optimista forgatókönyv, de van alapja szerintem.

Amúgy meg szentségtörés, vagy sem, én egy új kapusedzőn is elgondolkoznék. Ivánt imádjuk, fékezett habzású klublegenda-szerűség is már a szemünkben, de kijönni sose tudott, és alatta a kapusainkon is veszélyesen eluralkodni látszik e negatívum.

Hát ennyi. Egy poszt, ahol vannak kisebb-nagyobb hibák, gondocskák, de egyik sem orvosolhatatlan, ráadásul mindez házon belül, simán elintézhető, vagyis ezt a részt pipálhatjuk, gond nélkül.

Már csak azon izgulhatunk, hogy vajon a szakvezetés is észreveszi a nyilvánvaló megoldást, és lépjen. Ahogy mi is lépünk – tovább, a védelemre a következő részben.