Szódával vagy pálával?
Szódával elmegy, mondogatjuk, ha valami oké hogy van, de nem az igazi. Szódával elmegy -sóhajt az ember egy alsóörsi Motörhead koncertet látva, ha már a Metallica úgyis csak 10 évente jön el hozzánk. Szódával elmegy, sóhajtunk, ha a főtéri boltban elfogyott az Urquell és már csak valami hazai kukoricagrízes csoda van raktáron.
Szódával elmegy, mondom én, ha Ivancsics passzait nézem és közben a Zelenkás szentképet szorongatom a korzókorlátnak támaszkodva. SZÓDÁVAL ELMEGY! – mondjuk kórusban a blogszerkesztőségben, ha a holnapi meccsre gondolunk: ez még nem a bajnokság, na de végre van hova menni másfél hónap szünet után.
Szódával, de legalábbis pálesszel, vagy forralt borral vagy valami melegítővel/gyorsítóval az biztos. Valljuk meg, edzőmeccseink nem azok az élmények amikről évek múltán is órákat beszélgetünk, 1-2 kivételt leszámítva – pl. az NB1B előtt valami német csapat rommáveréséről, amiről idősb Babar anekdotázott nekünk Győrből hazafelé, amikor a 3:1-es vendégsikerünk mámorában pörögtünk a bábolnai pihenőnél. De azért ez kivétel. Az általános helyzet inkább az, hogy ezek a pótlékok arra jók, hogy újból összeverődjön a szurkersereg, végigdumáljuk a 90 percet a tavaszi esélyeinkről, elmantrázzuk a kötelező „Szedlacsektől Burzi-ig” NB1-es szaknévsort, majd átfagyva hazacsullogjunk a vasárnapi levesért.
Holnap is ez lesz, két meccs, atya ég, egyet is sokszor kemény végigállni, itt nincs a bajnoki- és kupameccsek tét-izgalma, itt csak valami borzadályos ellenfél van, meg a mi útkereső csapatunk, renyhe iram, 3-4 edzőmeccsenként talán 1-1 remekbe szabott gól, mozdulat. Tavaly ollózott Dánielünk, és remekelt a Sós, Nagy Geri kettős, hogy aztán a brazil egész tavasszal puskázza el a helyzeteket (még jó hogy most őszre beérett a munkája), Gergő lámpalázas legyen, Sóst meg eltanácsoljuk. De hát valahol ez a szép is az edzőmeccsekben, ebben a külön állatfajban: mond is valamit a jövőre meg nem is, van értékelhető tartalma meg nem is, meccset is látunk meg nem is. Szódával elmegy.
Mondjuk, ha szóda helyett ide egy jó félbarna cseh sörcsodát írhatnék, és a Hrabal Pivnice kiköltözne a Puskin utcából a Puskás Ferenc utcába, vagy a Hengersorra, valahova a gyár tövébe, és a Kölesd és a Tököl közt ki lehetne csorogni egy jó borostyánszínű csapolt Gyöngéd Barbárra, aminek úgy áll a habja mint egyszeri U20as világbajnoknál a belőtt séró, hát mindjárt szebb lenne a helyzet. No de – mondhatjátok erre- ha Del Piero (vagy a cseh példánál maradva egy csúcsformás Nedved, hadd örüljön Hanta kolléga a Juvés hasonlatnak, hehe) játszana nálunk akkor meg még szebb lenne a helyzet, de maradjunk a realitás talaján. Maradjunk! Holnap edzőmeccs-duó, a korlátnál mindenki rádőlhet a törzshelyére, és megnézzük ezt a Dinu-Dinát, a Faggyas gyereket (ha már az idő nem lesz annyira faggyos), a sokadjára szemrevételezendő akadémikereinket, no meg egy-két bónusz próbázót, mert azok valahogy mindig jönnek.
Én pedig próbálok nem szétesni teljesen a ma esti colorStaron a Gödörben, mert a másnapos interjúink tavaly rendre katasztrofálisak lettek, csúcsként talán azzal, amikor a felkészülési periódus kezdetén, a tétmeccsvégi interjúink beidegződéseként és az előző napi Hrabalos elhajlás eredményeként olyan nyugodtan kívántam sok szerencsét Supka mesternek a magamsemtudommihez, hogy azt már az edző sem bírta ki kuncogás nélkül…
2012. téli felkészülésik
# Téli játékoskeringő.
# Téli felkészülésik.
# Próbázók listája.
01.18. Bp. Honvéd – Vecsés 7-0
01.21. Bp. Honvéd – Kölesd 14-0
01.21. Bp. Honvéd – Tököl 6-0
01.23. Bp. Honvéd – Vecsés 5-1
01.25. Bp. Honvéd – Ruzomberok 3-2
01.25. Bp. Honvéd – Ruzomberok 3-0
01.28. Bp. Honvéd – Győr 4-2
01.28. Bp. Honvéd – Pécs 0-1
02.01. Bp. Honvéd – BKV Előre 1-2
02.04. Bp. Honvéd – Dunaszerdahely 1-2
02.08. Bp. Honvéd – Haladás 3-2
02.08. Bp. Honvéd – Haladás 5-1
02.11. Zlate Moravce – Bp. Honvéd 3-1
02.15. Bp. Honvéd – Tatabánya 4-1
02.18. Bp. Honvéd – Tiszafüred 1-1
02.18. Bp. Honvéd – AS Trencin 1-1
02.25. UT Arad – Bp. Honvéd 2-1
# összesen 17 10 2 5 58-21
2012.01.18.: Bp. Honvéd – Vecsés 7-0 (4-0)
Bozsik-stadion, műfüves, nem nyilvános, előre nem bejelentett
Bp. Honvéd, 1. félidő: Sánta – Moga, Lovric, Botis, Hajdú – Faggyas, Hidi, Németh, Czár – Délczeg, Dina
Bp. Honvéd, 2. félidő: Kemenes – Moga, Marshal, Baráth, Czár – Vernes, Vécsei, Ivancsics, Tchami – Erdélyi, Dina
gól (gólpassz): Hajdú, Faggyas (Délczeg), Czár (Dina), Délczeg (Németh), Ivancsics (11-es), Dina (Erdélyi), Erdélyi (Ivancsics)
Összefoglaló: klubhonlap.
2012.01.21.: Bp. Honvéd – Kölesd 14-0 (5-0)
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd: Kemenes – Lovric, Debreceni, Marshal, Hajdú – Nagy K., Tisza, Németh, Tchami – Vécsei, Erdélyi
gól: Németh (5), Erdélyi (3), Nagy K. (2), Tchami (2), Vécsei, Debreceni
Összefoglaló: klubhonlap, csakblog.
2012.01.21.: Bp. Honvéd – Tököl 6-0 (1-0)
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd: Sánta A. – Baráth, Botis, Nathan*, Szala – Faggyas, Ivancsics (Vernes), Hidi, Vernes (Miskovicz**) – Dina, Délczeg
gól: Délczeg (2), Hidi, Miskovicz, Dina, Vernes
Összefoglaló: klubhonlap, csakblog.
A mérkőzés után kiderült, Dinára nem tart igényt Supka mester.
* Natanael Costa, brazil próbajátékos. (talán ő? transfermakrt.de) (Később Natanale néven említik.)
** Miskovicz Roger, korábbi ifijátékosunk.
2012.01.23.: Bp. Honvéd – Vecsés 5-1
Bozsik-stadion, műfüves, nem nyilvános, előre nem bejelentett
2012.01.25.: Bp. Honvéd – Ruzomberok 3-2
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd: Tóth I. (Kemenes 81’) – Moga, Natanale, Bjelkanovic, Szala – Faggyas (Nagy K. 46’), Deák, Ivancsics, Miskovicz – Hadzic, Danilo (Baráth 46’)
gól: Danilo, Hadzic, Natanale
Összefoglaló: klubhonlap, videó, csakblog.
2012.01.25.: Bp. Honvéd – Ruzomberok 3-0
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd.: Kemenes – Lovric, Botis, Trninic, Hajdú (Tchami 53’) – Pandza (Nagy K. 46’), Hidi, Németh, Tchami (Tisza 33’) – Délczeg, Burgar
gól: Délczeg (2), Botis
Összefoglaló: klubhonlap, videó, csakblog.
A mérkőzések után Nathant (Natanelét), Burgart és Pandzat nem marasztaltuk, Deák, Hadzic és Trinicic szombaton a Győr ellen újra próbálkozhat.
2012.01.28.: Bp. Honvéd – Győri ETO 4-2
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd: Sánta – Moga, Botis, Trnicic, Bjelkanovic – Ceolin (Tisza), Hidi, Ivancsics, Tchami – Hadzic, Délczeg
gól: Ivancsics (2), Hadzic, Délczeg
Összefoglaló: klubhonlap, videó.
2012.01.28.: Bp. Honvéd – Pécsi MFC 0-1
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd: Kemenes – Lovric, Debreceni, Navarrete (Szala), Hajdú – Porcari (Miskovicz), Deák, Németh, Vécsei, Erdélyi – Burgar (Baráth)
Összefoglaló: klubhonlap.
2012.02.01.: Bp. Honvéd – BKV Előre 1-2
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd: Sánta (Kemenes) – Moga, Navarrete (Debreceni), Bjelkanovic, Hidi – Porcari (Hadzic), Tisza, Deák, Czár – Aziz, Alekseev
gól: Czár
Összefoglaló: klubhonlap.
2012.02.04.: Bp. Honvéd – Dunaszerdahelyi AC 1-2
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd, 1. félidő: Sánta – Lovric, Botis, Debreceni, Vygantas – Ceolin, Hidi, Németh, Faggyas – Diaby, Alekseev
Bp. Honvéd, 2. félidő: Kemenes – Moga, Debreceni, Bjelkanovic, Vygantas – Porcari, Ivancsics, Németh, Czár – Diaby, Aziz
gól: Faggyas
Összefoglaló: klubhonlap.
2012.02.08.: Bp. Honvéd – Haladás 3-2
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd: Kemenes – Baráth, Navarrete, Bjelkanovic, Vygantas Zubavicius (Vernes) – Faggyas (Porcari), Németh, Czár, Hajdú – Diaby, Délczeg
gól: Hajdú, Délczeg, Czár
Összefoglaló: klubhonlap
2012.02.08.: Bp. Honvéd – Haladás 5-1
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd: Sánta – Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic – Ceolin (Bobál), Hidi, Ivancsics, Tchami – Apostu, Hadzic
gól: Ceolin, Hadzic, Apostu, Ivancsics, Horváth A. (öngól)
Összefoglaló: klubhonlap
2012.02.11.: Zlate Moravce – Bp. Honvéd 3-1
Aranyosmarót, Szlovákia
Bp. Honvéd: Sánta – Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic (Hajdú) – Ceolin (Faggyas), Hidi, Ivancsics* (Porcari), Tchami (Czár) – Hadzic (Joel), Délczeg (Diaby)
gól: Ceolin
Összefoglaló: klubhonlap
* Ivancsics megsérült.
2012.02.15.: Bp. Honvéd – Tatabánya 4-1
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd: Sánta (Kemenes) – Lovric* (Marshal), Botis, Debreceni, Hajdú – Ceolin, Hidi, Németh, Tchami – Hadzic, Délczeg
gól: Debreceni, Délczeg, Hadzic, és egy tatabányai öngól
Összefoglaló: klubhonlap
* Lovric megsérült.
2012.02.18.: Bp. Honvéd – Tiszafüred 1-1
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd: Sánta – Remes, Navarrete, Bjelkanovic (Botka*), Juhász (Szala) – Marshal, Vernes (Miskovicz), Porcari, Kapacina (Rasztovits**) – Diaby, Joel (Nagy K.)
gól: Marshal
Összefoglaló: klubhonlap, csakblog | Összeállítás: nso.hu
2012.02.18.: Bp. Honvéd – AS Trencin 1-1
Bozsik-stadion, műfüves
Bp. Honvéd: Kemenes – Horváth (Moga), Botis, Debreceni, Hajdú – Ceolin (Baráth), Hidi, Németh, Tchami (Czár) – Délczeg (Erdélyi), Hadzic
gól: Czár
Összefoglaló: klubhonlap, csakblog
2012.02.25.: UTA Arad – Bp. Honvéd 2-1
Makó, műfüves
Bp. Honvéd: Sánta (Kemenes) – Lovric (Marshal), Botis, Debreceni, Vidovci (Hajdú) – Faggyas (Vernes), Ivancsics, Hidi (Horváth A.), Tchami (Czár) – Délczeg (Németh N.), Hadzic (Bozovic)
gól: Ivancsics (11-es)
Összefoglaló: klubhonlap
Próbázók: második eresztés
A decemberi négy próbázó hamar hozta a múltidőt, így rájuk nem is pazarolnánk többet, mint a szikár tényeket: ketten el sem jöttek; a finn Puustinen egy edzés után annyira elfáradt, hogy hazafáradt; a továbbra is felfedeztlen maradó osztrák tehetség, Pötzl pedig köszönte szépen és szintén távozott.
A játékoskeringő azonban a döcögős kezdés ellenére sem áll le, a gépszíj elkapott minket, és máris itt vannak az újabb próbálkozók: Faggyas Milán és Mihai Dinu (sic!). A tovább után róluk.
Faggyas Milán
A diósgyőri nevelésű, jelenleg 22 éves csatár legutóbb az osztrák élvonalbeli SV Mattersburg állományához tartozott, de pályára csak a második csapatban, az arrafelé Oberligának nevezett harmadosztályban léphetett. (Mind a négy szereplése becserélés volt, fél óránál többet egyszer sem játszott. Gólt nem lőtt.)
Az NB1-ben viszonylag korán, 2006-ban mutatkozott be Diósgyőrben. A következő évben 16 szereplésével szinte állandó cserének számított, és hogy mutathatott valamit, azt bizonyítja egy debreceni szerződés. A Lokiban ugyan végül egyszer sem játszott, igaz ebben egy komoly sérülés is hátráltatta. Vissza Diósgyőrbe, másodosztály és az első gól: 14/4-es mutatóval segíti a visszajutást, de az állandó csereszerepből nem tud kitörni. Nyáron mégis viszi a Mattersburg.
Mihai Dinu (Dina)
A román Dinu egy igazi talánynak indult. A klubhonlap szerint attól az Universitatea Craiova együttesétől érkezik, amely jelenleg nem szerepel egyetlen ligában sem, mivel a szövetség tavaly kizárta tagjai közül. A máskor remek segítség transfermarkt.de oldal szintén nem tud Mihai Dinu nevű játékosról, és ha csak a „Dinu”-t adjuk meg keresési feltételnek, akkor egyik találatra sem illik, hogy tavaly az „U” Craiovában játszott volna.
Utolsó kísérletünk a google és a „mihai dinu fotbal craiova” szavak maradtak, de sikerrel így sem jártunk. Ekkor gondoltuk azt, biztosan egy gépelési hibáról lesz szó, és nézzük meg mondjuk Mihai Dina néven.
… és milyen jól tettük! Mihai Dina egy 26 éves támadó középpályás inkább csatár, aki valóban játszott a Craiovában, és valóban a román élvonalban, ráadásul nem is keveset: 130 mérkőzésén 33 gól ért el.
Tavaly, klubjának kizárása után a CS Mioveni együtteséhez igazolt, ahol (többnyire csereként) 10 meccsen lépett pályára az amúgy tökutolsó csapatban.
Jelenleg szabadon igazolható.
További góljai a youtube-on.
Korábbi próbázók:
- Francis Doe: időközben Malajziába igazolt.
- William Jebor: meg sem jelent.
- Jami Puustinen: egy edzés után elfáradt, majd hazament.
- Stefan Pötzl: két edzés után úgy döntött, máshol folytatja.
A legszebb mezben is beindult a tavaszi nagyüzem
Már javában tart az alapozás, úgyhogy itt az ideje, hogy hallassák hangjukat kézilabdázóink. Először itt a csakblogon, és reméljük ezentúl rendszeresen, nemkülönben állandó jellegű tettestársunk, Lovi tollából.
Egy igencsak felemás féléven vagyunk túl, a lányok a sok öröm mellett, sajnos szomorúságot is okoztak, ami mindenkit arra ösztönzött, hogy kettőzött erővel vágjon neki a tavaszi szezonnak. A cél a csapat történetének legsikeresebb szereplését elérni, és az NB1/B-ben a dobogón végezni, valamint szombaton „csodát tenni” a Magyar Kupában.
A keretben télen csak annyi változás történt, hogy leigazoltuk a 2000-ben Európa bajnoki címet szerző Brigovácz Nikolettet, aki rutinjával sokat segíthet a csapatnak. A felkészülést igen korán, január legelején kezdtük meg, hiszen 21-én a tavasz egyik legfontosabb mérkőzése vár ránk a Főgáz ellen. A tét a legjobb 8 közé jutás a kupában, ami hatalmas eredmény lenne egy másodosztályú csapattól. (Fontos: a mérkőzésre a kispesti szurkolók belépőjegyét egy 200-as keretig a klub állja! Regisztrálni itt lehet.)
A háttérben is komoly munka folyik, aminek tavasszal már kézzelfogható jeleit is láthatják a kerületi lakosok. Több általános iskolával folynak tárgyalások, hogy a gyerekekkel megismertessük, és megszerettessük a kézilabdát, szeretnénk nekik heti foglalkozásokat tartani. Emellett nagy álmunk megvalósulásának első lépései is mindenki szeme előtt történik, hiszen elkezdődnek a Kispesti Sportcsarnok építési munkálatai!
Nagyon izgalmas időszak elé nézünk, és köszönjük a kerület támogatását, sok erőt ad a munkához. Továbbra is várjuk az érdeklődőket, és ugyan nem hazai környezetben lesz, de a Főgáz elleni kupameccsünknél jobb alkalom kevés lesz, hogy megismerjék csapatunkat.
foto: 1909foto.hu