11 forduló telt el a szezonból, azaz durván a bajnokság harmadánál járunk. Itt az ideje az első mérlegmegvonásnak – ami most esetünkben nem is olyan könnyű. Hol a helyünk a nap alatt? Mire számíthatunk a bajnokság végén?
Ezt persze lehetetlen pontosan megjósolni, magam is hiába kérdezgetem naivan bármely játékosunkat interjúinkban – honnan is tudnák… de mi honnan tudjuk? Hogyan érezzük ezt mi, szurkerek? Fáradt szerda reggeli gondolatébresztés, majd várjuk a véleményeiteket.
A szezon elején ugye azt jósoltam(/tuk többen is) hogy ez a keret, mint az utóbbi évek egyik legjobban összeválogatottja, végre hozhat egy pozitív szezont. Az utóbbi éveinkhez képest jól igazoltunk, jött emblematikus saját nevelés (Németh Norbi), magyar szinten nem ismeretlen légiós (Tchami) illetve meghatározó NB1-es arc (Délczeg), vállalható pótkapus (Sánta). Kosztolányit és Szekulicsot hagyjuk, náluk már akkor éreztük mi, szurkolók, hogy ők a kötelező sorja – igazunk is lesz, úgy fest. Saját akadémisták sora a keretben, míg a tavalyi gerinc (Kemi-Hajdú-Botis-Debrő-Zeli) együtt maradt. Jó lesz ez.
Nos, a kezdés ugye egy remek 30 perc majd vereség a Győr ellen – jöttek is a borús hangok. Melyek elcsitultak, hisz győzelmi sorozatunk következett. Sajnos magam is hajlamos vagyok még így, 20+ év bohócliga-tapasztalat után is szélsőségeskedni (Hanta szerzőtárs sokszor meg is fedd érte, hogy utána persze ő lökjön be egy fogak közt átszűrt, szoftosan nonpíszí alapvetést) – így a Halitól a Fradi-ig tartó szériában már kezdtem merészeket álmodozni. Kecsó se sokáig józanított, hisz a Vidit is elkaptuk itthon. Danilo gólkirály lesz, mi bronzosok 1992 után először, és behúzzuk az MK-t.
Aztán jött Pápa, ahol megint a kecskeméti recepttel szívtunk, majd egy Újpest elleni -azt kell mondjam kisiklás, a következő hetek teljesítményeit nézve. A csepeli szégyent Siófokon követte egy tompulat, majd a Paks bizonyult itthon nehéz falatnak.
Pedig a keret is szépen alakult szertehetőségileg. Hanta már megénekelte hogy vannak arcaink: egy Kemenesért, Zelenkáért tényleg lehet rajongani, egy Debrőt, egy Németh Norbit sosem szidunk – egy pár korzós posszanóbárót leszámítva. Torghelle Sanyit is megkaptuk – mégha csak kis időre is – mi kell még? No, a 3 afrikai skac egyszerre talán nem. Sokan nem értettük, minek egyszerre 3 új arc a gárdába. Ikande kell, a posztja szerint, ráadásul ő több helyen használható. No de plusz tankcsatár és plusz középső-középpályás, így egyszerre, egy jól működő csapategységbe – lehet hogy sok a jóból – főleg a fekete srácok klikkesedési hajlamát tekintve. Aki ismer, vagy olvasta az írásaim tudja, hogy annyira vagyok afroellenes, mint az Ajax utánpótlásának vezetői a ’90es évek elején… Itt is fő problémám a csomag-effektus. Remélem nem lesz igazam és hosszú távon ez nem fogja éreztetni a hatását. És akkor még nem is beszéltünk a baljós hangzatú Zelenka-hazaautózásról a Paks meccs előtt. Morális válság? Ha kérhetem, ne.
Mégsincs azonban végletes tragédia szerintem, ha nem ássuk bele magunkat -csapat 
és drukklerek egyaránt- a pöcegödörbe, mint 2008 tavaszán. Ha sokat mantrázzuk, hogy most megint jön a félévig tartó 0:1-ek időszaka, az be is következik. No nem akarok Ikandésodni, ahogy majd a hamarost a klubhonlapra felkerülő interjúnkból láthatjátok, a derék Harmony szerint ha fejben oké vagy, határ a csillagos ég… – de míg ezt neki Ronaldinho suttogta a fülébe, addig nekünk éveken át a Bánföldi Zoltán-Edouard Ndjodo-ManoMano művészekből álló három tenor harsogta hallószerveinkbe a „Kispest faktor, szopó traktor” című kantátát. Szóval alapvető pesszimizmusunk megérthető, de hosszabb távon nem elfogadható.
Hogy állunk tehát? Év eleji jövendölésemből az MK siker lehetősége úgy elszállt mint Puhl önkontrollja az utóbbi években humor terén. Az akadémisták előbb kapnak lehetőséget a kezdőben, mint Paolo Sousa egy önéletrajzi ihletettségű sorozat megírására az NS hasábjain. A bronz meg valljuk meg, távolodik.
Ha negatívok akarunk lenni, mondhatjuk, hogy eddig a nagy győzelmeinket iszonyat rossz formát futó csapatok ellen hoztuk (Zete, Fradi, Vasas, UTE), s ahol igazán kellett volna villantani, pl. Kecsó, Pápa, ott nem jött össze a show.
Ellenérv is van: pont a már felfutó formát hozó Vidit vertük itthon hősiesen és megérdemelten, persze a szerencsével sem hadilábon állva. Akkor mégis cél a bronz? Az MK-égés és a siófoki kiruccanás fantáziátlansága nem egy hosszú távon stabil csapat képét tárja elénk.
Nagy szakértelem kell ide a jósláshoz, láthatjuk. Úgyhogy át is adom a terepet. Szerintetek milyen év vár ránk?
