Az ugye nem lehet kérdés, hogy a Fradi, az MTK és az Újpest mellett/mögött a Honvéd (Kispest) a negyedik legjelentősebb magyar klub. Egyszerűen mert vannak olyanok, hogy történelmi tények, és ezen belül rovar-bogár módjára sporttörténelmi tények. Például az egy tény, hogy Szent István király volt a natív történelemben, és Pisont István szintén, csak sport előtaggal. Ahogy a római birodalom elbukott a történelem ítélőszéke előtt, ugyanúgy 54-ben mi is elbuktunk, csak épp Ling sporttárs ítéletei alapján. Marx szerint az emberiség története osztályharcok története, a Haladás drukkerei szerint viszont osztályváltások története. Sport és történelem egy és ugyanaz, bár ezt most nem bizonyítjuk, hanem megelégszünk annyival, hogy finoman érzékeltettünk két párhuzamost, amik a végtelenben találkoznak Vanczák érdem nélküli válogatottságainak számával.
Ami viszont ebből az egészből kiemelten érdekel minket, az egy svéd fószer általunk nemrég fellelt statisztikai kimutatása, és az ott szereplő furcsaság, miszerint nála minden idők harmadik magyar csapata a Honvéd! Nem csinált semmi extrát, mindössze annyit, hogy az első magyar bajnokságtól kezdve fogta a csapatok neveit (kinyomozta melyik melyik éppen mikor), majd összeadta az év végi eredményeiket. Így kapta meg azt a hatalmas táblázatot, amelyben összesen 105 csapat örökmérlege szerepel.
Egy ilyen méretű vállalkozás természetesen soha nem lehet hibamentes, és épp itt kell keresni magunkat. Érdekes módon az MTK-t, az MTK-VM-et és a VM Egyetértést három különböző csapatként szerepelteti az adatsorában, vagyis elveti a hazai sportstatisztikusok alaptételét, hogy az MTK-VM az Egyetértés beolvasztása után az MTK eredményeit vitte tovább, majd a profiltisztitás után újra MTK lett belőle. Ennek a megoldásnak a következménye pedig nem más, mint hogy az MTK egyszerre foglalja el – saját jogon – a 4., és a VM-mel közösen a 21. helyet, amiket pedig ha összeadnánk, akkor több mutatóban is elénk kerülnének. Lelke rajta, nekünk ez így azért tetszik.
Ha félretesszük az iménti bekezdésben foglaltakat, akkor akár neki is láthatunk az egyes számok, érdekességek nézegetésének. Félretettük.
96 idény. Kiírom számmal is, mert nem kevés, tehát kilencvenhat idényt töltöttünk el eddig az első osztályban. 1916-ban kezdtük, vagyis éppen 96 éve, tehát valami nem stimmol. A mi számításaink szerint a 96 még úgy is csak 94, hogy abba beleszámítjuk az 1956-ban félbeszakadt, és végül soha be nem fejezett bajnokságot is. Mindegy, ezen sem fogunk fennakadni, bár jó lenne tudni, hogy kivel vont össze minket véletlenül, vagy milyen egyéb ok állhat a háttérben.
A 96 ettől még egy szép szám, és nem csak Kiss Balázs atlantai aranya miatt, hanem mert 100 fölé (vagy akár a közelébe) sem szokás nagyon menni Európában. Itthon ez mindössze két (három) csapatnak sikerült csak: FTC – 107, Újpest – 106, (MTK – 101). Gyorsan fussuk is végig, hogy kik ennek az elitklubnak a további kontinentális szereplői:
- Ausztria: Rapid Wien – 101
- Anglia: Everton – 109, Aston Villa – 101
- Észak-Írország: Cliftonville – 111, Glentoran – 111, Linfield – 111, Lisburn Distillery – 105
- Skócia: Celtic – 115, Rangers – 115, Hearts – 111, Hibernian – 106
- Svájc: Grashoppers – 108, Servette – 106, Young Boys – 104, Basel – 103, Zürich – 103, Lausanne – 100
És ennyi. Összesen 20 egyesület mondhatja el magáról, hogy egy évszázadnál is több időt töltött el hazája élvonalában, 20 egyesület, akivel egyáltalán szóba állnának Rejtő Jenő Serény Múmiái, vagyis név szerint Nagy Bivaly és Piszkos Fred. (Igen, szánom-bánom, de lusta voltam összeadni a prágai Sparta és Slavia idényeit, de ezek annyi bajnokságot neveztek sajátjuknak, hogy már maga az is rekordszámba menne.) A 96 szereplésünkkel (amiről persze mi tudjuk, hogy csak 94) nagyon-nagyon közel vagyunk ehhez a bandához, nagyjából a Liverpoolal és az Arsenallal egy szinten, egy szolid tízessel verve a Manchester Unitedet, húszassal az Inter, Milan, Juventus fémjelezte olaszokat, és amúgy mindenki mást, aki ma topligának tartja magát azt nagyon.
Más.
Egy rekordot még ezzel a harmadik-negyedik helyünkkel is mi tartunk Magyarországon, mégpedig azt a kétes dicsőséget, hogy nálunk többször senki sem hagyta el vesztesen a pályát az élvonalban. 824 gyufánk nagyjából annyi, ahányszor a Békéscsaba vagy a Pécs egyáltalán hallhatta a spori kezdést jelző sípjelét. Ha átszámítanánk a manapság szokásos 30 meccses idényre, akkor ez annyi, mintha 27 éven át nem nyertünk volna egyet sem. Szép.
Persze azért a világ nem ennyire sötét, hiszen mi tudjuk, hogy a korai időkben, amikor még csak simán Kispestnek hívtak minket, akkor a 12-14 csapatos bajnokságban általában az alsó harmadban tanyáztunk, a kiesés bármiféle veszélye nélkül, igaz, a dobogó alkalmankénti lőtávolba kerülésének hasonló reménye nélkül is. Mi voltunk a két háború közötti Paks, netán Siófok. Szóval nincs baj, mert valakinek ki is kell kapnia, és teljesen jó dolog, hogy 1950 után – a Honvéd beházasodásával – mi szépen, lassan kezdtük elhagyni ezt a rossz szokásunkat.
Ha egy csapat vereségben az első, akkor adja magát, hogy nagyon valószínűleg a kapott gólok számában is az élmezőnyben találjuk. Nálunk ennél valamivel egyszerűbb a képlet, és vezetjük mindkettőt. Évente átlagosan 40 gólt kapunk, ami nem rossz, bár nagyon messze van a Fradi 30-as értékétől, de pont annyi nagyjából, mint a Videotoné vagy a Siófoké, és messze jobb a századelő olyan stabil kutyaütőihez mérve, mint a VAC 50-e, vagy az ESMTK 63-a. Ilyen az, amikor egy statisztikai értelemben vett kiscsapatnak és egy statisztikai értelemben vett nagycsapatnak közös a történelme.
Ha valahogy mégis meg kellene egyszer majd fogalmazni, hogy pontosan mi is a Bp. Honvéd a magyar futballnak, akkor talán a légüres tér a legközelebbi definíciós formula, ami képes az eszünkbe jutni. Nem vagyunk 100 éve a csúcson, vagy annak közelében, mint a Fradi, MTK és az Újpest, de nem vagyunk annyira sem közepesek, mint egy Vasas, vagy egy Győr; nem tűntünk el a süllyesztőben a Csepellel vagy a BTC-vel; nem vagyunk újnagyok a Loki és (majd meglátjuk) a Vidi mintájára; de nem is vagyunk egyszeri csodák, hogy egy Nyikos legenda lehessen Vácott, vagy Koplárovics Egerszegen, netán Szerethető Sándor Dunaferrben. Mi csak lebegünk, mert korszakunkból több volt, hiába mondják kritikusaink, az végig ugyanaz az átkos rendszer, és felejtik el, 1950-ben, vagy 1991 után összesen (és legalább) három bajnokságot már saját jogon húztunk be.
Amióta van magyar futball, mi nagyjából mindig ott voltunk az élmezőnyben, csak épp nem mindig élcsapatként. Hiába a centenáriumon túli történelem, a Kispest sokaknak még mindig csak Puskás, Bozsik, Tichy, Détári és talán kicsit Pisont, pedig annál jóval többek vagyunk. Láthattuk a poszt korábbi részeiben, a hosszan tartó gyengébb időszak ugyanúgy a történelmünk integráns része, mint a bajnoki címek, vagy a kupagyőzelmek, és ugyanúgy büszkének kell lenni rá, mert nem kis dolog az eleinte amatőr, majd professzionális körülmények között mindvégig megragadni az első osztályban. Érdemes megnézni, a korszakban ugyanez talán csak a három nagynak sikerült rajtunk kívül. Van kérdés?
És még egyszer a légüres térről. Az egyértelmű, hogy nem vagyunk egyívásúak az imént mögénk soroltakkal, mert annál azért tényleg többek vagyunk, a nagyobb kérdés, hogy mérhetjük-e magunkat az előttünk állókhoz, akik azért hajlamosak voltak kétszer annyi bajnokságot nyerni történetük során, mint mi. Őszintén? Fogalmam sincs. Ha emberöltőre nézzük, ha csak az 1945 utáni történelmet vesszük alapul, amikor pedig fenekestül forgatták fel a régi erőviszonyokat, és konzerválták hosszú-hosszú időre, akkor igen, sőt, nagyonis. A modern(nek nevezhető) futball korszakában bizony ott álltunk velük együtt, és kicsit néha még előttük is. Vagyis van nézőpont (ahogy a svéd srácnak is, úgy nekünk is), ami alapján a Honvéd bizony egy a Fradi, MTK, Újpest hármasából négyeséből!
Igazából persze a fene tudja, lehet mindenen gondolkodni, meg beszélgetni róla, a lényeg úgyis a lényeg marad, márpedig az csak annyi volt, hogy akartam linkelni egy táblázatot, aztán elkanászodtam, és lett belőle valami sefüle-sefarka poszt.
Sebaj.