Mastodon Mastodon

Nem tudom melyik a jobb: állandó hazudozáson, vagy totális hozzá nem értésen kapni a Honvédot?

Így vegyük komolyan bármilyen kijelentésüket.

A Honvéd állításával szemben semmiféle mai edzőmeccsünk nem marad el, ugyanis szó sem volt arról, hogy ma a román FC Arges ellen játszanánk! A románok ugyanis nem tudtak róla. Pár apró jel a Számítógépes Világhálón elérhető nyilvános adatokból:

  1. Január 25-én, az edzőtábor kezdetén kitették a négy törökországi ellenfelelük nevét, és ezek között nem szerepelt a Honvéd. (A program amúgy már január 20-tól fix volt, és abban semmi olyasmiről nem volt szó, hogy január 31-re ellenfelet keresnének.) A Honvéd ugyanezen a napon jelentette be végleges programként mindhárom ellenfelét, közte a Jedinstvo Ub szerb, és az FC Arges román csapatokat. A Jedinstvóról idő közben kiderült, hogy nem szerb, hanem montenegrói, és nem Ub, hanem Bijelo Polje.
  2. Az FC Arges honlapján nulla, azaz nulla találat van a „Honved” keresőfeltételre.
  3. Az FC Arges – ahogy azt előzetesen tervezték – tegnap játszott a dán Koldinggal, és kikapott 1–0-ra. A beszámoló posztban egyértelműen írják, hogy a következő mérkőzést február 2-án játsszák a kirgiz címvédő ellen. Szintén pontosan úgy, ahogy eredetileg tervezték.
  4. A Prosport.ro FC Arges felkészülésével foglalkozó mai cikke sem tud semmiféle Honvéd elleni meccsről. A másik négyről igen, elmaradtról viszont nem.

Ne csodálkozzunk, hogy elmarad valami, ami valójában a Honvéd kommunikációján kívül sohasem létezett.

„Nem tudom melyik a jobb: állandó hazudozáson, vagy totális hozzá nem értésen kapni a Honvédot?” bővebben