Mastodon

Kordé ALERT

cordeNo szerencsére nem nálunk, de úgy fest, a négy kedvenc európai csapatom közül a Honvéd után még egyet készül leamortizálni a derék ex-direttore. Fabio barátunk a hírek (nso, meg gondolom gianlucadimarzo meg tuttomercatoweb meg stb.) szerint sportigazgató lesz a Zebráknál, persze a kattintásvadász cikkcímet követően a részletesebb anyag azért szemérmesen bevallja, csak az USA régióira korlátozódnak majd az egykori kispesti közönség-kedvenc vezető Juve-mahinációi.

Így is sok.

Ezért viszont kár…. – rövidhír.

A Bp. Honvéd FC a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott Bajner Bálinttal.” – adja hírül a hivatalos klubhonlap. Rufino vagy Rouani még tagja a keretnek, a 2008-as U19-es EB kerettagjáról viszont lemondunk – hát, nem tudom. Bajnert még a Tréner hozta, alatta mutatkozott be a Vasas ellen először pozitív (gól) majd negatív (kiállítás) hőssé avanzsálva. Tavasszal Morales rotációjában kábé gyakran szerepet kapott, ezen az őszön már a talján is mellőzte, Supkánál enyhén szólva nem kedvenc. Én nem tartom magam elszállt fiatalítás-pártinak és a jó légiósokat is kedvelem, ha a kezemet a szívemre teszem, hát Danilo némely bohóckodásait Bajner is tudja hozni, hogy a fentebb említett 2 delikvensről ne is szóljunk. Fejlődőképes srácnak tűnt, kicsit korainak érzem a bizalommegvonást. Persze ki tudja, mi zajlik a backstage-ben.

A szokásos verkli tehát megindult, valszeg várhatjuk a további változásokat a keretben…

Fotó:honvedfc.hu