Mastodon

Meccstől meccsig kikapcsolt aggyal – kell a feltöltődés

Egyedül annyi jutott el hozzám, hogy Bardeát és Galét kitettük a keretből. (A napokban, legalább magam miatt, mármint a képbekerülés végett, mindent bepótlunk egy monstre #hetikispestben.) Tényleg sikerült annyira kiszakadni a mindennapok verklijéből pár napra, hogy a Kispest csak érintőlegesen[1] jelent meg benne. A pléhállamalapítót és a turultájt, vagy mifenét is csak az imént láttam. Zseniálisak.

Szóval nem tudok semmit, amennyire lehetett, nem is gondoltam a Honvédra egész héten, viszont két óra múlva Honvéd-Paks, vagyis újra a reménykedők magabiztosságával, az egyszerű szurkolók rajongásával mehetek meccsre. (Jó, ebben nyilván benne van a fáradtság is, hogy mindössze ma hajnali háromkor indultam haza egy átmulatott éjszaka után, és mindenféle átszállásokkal volt vagy kilenc óra az utazás.)

Parádés lesz, hiszen meccsnap van.

“Meccstől meccsig kikapcsolt aggyal – kell a feltöltődés” bővebben