Teljesen mást kerestem, valójában az egykori Erdős Café történetét, amikor a következő szövegrészletbe sikerült belefutni a Józsefvárosi Újság archívumában:
„A rendszerváltás környékén a Tilos az Á Belső-Józsefváros megkerülhetetlen intézménye volt. A zenés szórakozóhely a hajdani Bakony étterem helyén működött a Mikszáth tér és a Szentkirályi utca sarkán – ma a Zappa Bistrót találjuk itt. 1989 novemberében az alapítók – egy végzős bölcsész egyetemista, egy könyvkötő, egy másik egyetemista, aki később diplomata lett és egy műszaki mérnök – elindultak moziba, megnézni a Brian életét. Előtte betértek a Bakony étterembe egy sörre, ahol rajtuk kívül csak a két felszolgáló ücsörgött, akik elpanaszolták, hogy hamarosan el fogják őket bocsátani, mert a Kelet-pesti Vendéglátóipari Vállalat nem kívánja tovább üzemeltetni a Bakonyt. Az akkor 27 éves Németh Vladimír másnap ellátogatott a magyar származású amerikai milliárdos üzletember, George F. Hemingway – aki később a Honvéd FC tulajdonosa is volt – által frissen alapított Orient Rt.-be, ami a rendszerváltás környékén száznál több egykori vendéglátócéget privatizált, és két nap alatt üzletet is kötöttek. A négy alapító letett százezer forintot, amit felújításra fordítottak. Kalákában nekiálltak székeket festeni a haverokkal, ácsoltak egy galériát, és külföldi példák – leginkább az amszterdami de Kroeg kocsma – alapján kialakítottak egy helyet, ahol hideg a sör, meleg a kávé, jók az italok, és izgalmas kulturális kezdeményezéseknek ad teret. Ez lett a legendás Tilos az Á, ami szilveszterkor nyílt meg.”
„Minden körbeér” bővebben