Mastodon

Az ilyen meccsek miatt mondják azt, hogy a foci sokszor igazságtalan

ETO–Kispest 3–2

Ahogy az várható volt, egy ritka gyenge ETO ellen játszottunk. Konkrétan az első 60 percben veszélytelenek voltak a kapunkra, összefoglalóba kívánkozó próbálkozása addig csak nekünk volt, majd

majd félpályánál Somogyi Tamás labdát szerzett, azonban érdekes körülmények között elválasztották tőle (még a tévé ettől a pillanattól ismétli az ETO gólját), indítás, lesvonal, gól. Hosszasan vizsgálták, és végül megadták. Nem volt les. Elhiszem, a lesvonal elméletileg egy objektív dolog, ha nem volt, hát nem volt. Viszont a körülmények így is érdekesek.

„Az ilyen meccsek miatt mondják azt, hogy a foci sokszor igazságtalan” bővebben

Mezszámok és napok

Eddarrajon debütált a 80-as mezszám.

80 – Reda Eddarraj

Huszonegy idény óta, egész pontosan a 2006-07-es bajnokságtól követjük nyomon a kiosztott mezszámokat, és ez idő alatt Reda az első, aki a 80-as számot választotta/kapta.

Kérdés: Nem tudjátok, Kispesten mikortól vannak viszonylag fix mezszámok az idény során? Olyanok, ami nem 1-től 18-ig (23-ig) terjednek, hanem akár 99-ig. Puskás 10-es mezét 2000-ben vonultattuk vissza, vagyis egy szám akkor már tuti kiesett. Feleslegesen nem állnánk neki az adatbázis visszamenőleges frissítésének, ugyanis nem olyan egyszerű végigvezetni az év során kiadott összes mezszámot, illetve azok változásait.

„Mezszámok és napok” bővebben

Sűrű augusztus

Nekünk a Kispest podcast S02E04

Utoljára a bajnokság előtt jelentkeztünk, azóta viszont nagyon, de nagyon sok minden történt. Játszottunk négy meccset, és bár egyet se nyertünk meg, három döntetlen azért összejött. Az új igazolások folyamatosan érkeznek, az más kérdés, hogy erősödtünk velük, vagy sem. Közben távozott az ügyvezető, érkezett egy új szponzor, a meccsek időpontjait továbbra sem ismerjük akár csak két hétre előre, szóval tényleg történnek rendesen a dolgok, volt miről beszélgetni.

„Sűrű augusztus” bővebben

Reda Eddarraj varázslatos karrierje

Négy év alatt a svájci kilencedik vonaltól az NB I-ig.

2023. április 15., Collina d’Oro községe (több település közös önkormányzata) a svájci-olasz határon, Luganótól délre, a luganói tó partján. Az időjárás a tavasz közepén errefelé megszokott. Festői látkép, a városkák fölé emelkedő focipálya. Részletesen ugyan nem jártunk utána, viszont feltételezzük, hogy a község neve (Aranydomb) nem Pierluigi Collina (Collina: domb olaszul) egykori többszörös világ legjobbjának választott focibíró vezetéknevének és az arany (oro) szavak összetételéből származik.

Szóval 2023. április 15., svájci amatőrliga (ötödosztály), negyedik csoport. Az FC Mendrisio simán vezeti a bajnokságot, a regionális ligából, vagyis a hatodosztályból frissen feljutott FC Collina d’Oro a középmezőny elején, óriási meglepetésre realitás a bronz, azonban ehhez győzni kellene hazai pályán a kieső helyen álló FC Hergiswil ellen.

„Reda Eddarraj varázslatos karrierje” bővebben