Címszavakban az egri labdarúgás elmúlt néhány évéről

Nem római kori amfiteátrum, stadion Egerben. (fotó: magyarfutball.hu)

Az egri csapat összesen öt idényt töltött el története során az élvonalban. 1961-ben, amikor mesterségesen gyúrnak össze egy Dózsa néven futó egyesületet, még a harmadosztályban élik mindennapjaikat, ám egy idénnyel később már az Nb2-ben találjuk őket. Olyan, és egyébként korrekt névválogatottakba illő arcokkal, mint Várallyai, vagy Üsztöke.

Egy csoporttal feljebb hamar megszilárdítják a helyüket, az első idényes 9. helyezést két ezüst és a feljutás szándékának kimondása követi. Egy év Nb1/b (mert átszervezős MLSZ-elnök mindig volt és mindig lesz), majd jöhetett a nagy ugrás: Szentmarjai Tibor csapata Heves megyébe csábítja a Ferencvárost, ráadásul tétmeccsre, nem a már akkor is divatos hírverőre. Az idény talán legnagyobb sikerét épp ellenünk érik el, ahogy Supka csapata is képes volt Tatabányán három gólos előnyről kikapni, úgy Komoráéknak sem esett nehezükre. Igaz, akkor még Bochum sem volt.

Idény végén kiesés, de a klubvezetés nem fárad, cél az azonnali visszajutás. Mivel nem esnek abba a hibába, mint Kutas Róbert és a REAC, Mátyus Jani helyett egy tapasztalt szakvezetést visznek le a megyébe. Turai Andrással megvan a feljutás, az idénynyitón azonban mégsem ő, hanem Szusza Ferenc dirigál a kispadról. Hiába a veretes játékosmúlt, az első osztály ismét csak egy évig tart.

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján kicsit eljátszanak a Haladás-féle irányvonallal, és minden Nb1-es évre ráhúznak egy másodosztályost. Hogy milyen a megszokás hatalma, ékesen bizonyítja egy újabb kiesés, ezúttal viszont hosszabb erőgyűjtésre.

1977-ben újabb egyesülés, ezúttal a Dózsa és a Vasas szerelméből (valamint a helyi pártbizottság akaratából) jön létre az Eger Sportegyesület. Az újabb élvonalbeli idény (és kiesés) azonban még mindig várat magára.

Új célokhoz új arc dukál: Csank Jánost szerzik meg mesterüknek, és indítják el a váci bajnoki cím és a jugók elleni egy-hét felé ívelő pályáján. 1984-85-re össze is jön a negyedik bepróbálkozás, a fedélzeten Aranyos, Megyesi és Smuczer matrózokkal. A siker elementális, a stadiont bővíteni kell (lám, hol tartott alig negyedszázada a magyar futball, azóta olyan híreket hallani, hogy a Juventus kisebb stadionba költözne). A bennmaradás ezúttal sem sikerül, de annyi vigasz azért éri az egrieket, hogy ezúttal nem csontutolsóként búcsúznak, hanem az igen előkelő 15. helyen.

Csank mester idény végén Békéscsabára távozik megágyazni Pásztornak és a Szarvas-Kulcsár támadósornak, érkezik helyére Kiss Tibor, és vele egy újabb évnyi Nb1. Mindmáig utojára.

1987. március 7-én találkoztunk utoljára bajnoki tétmeccs keretében az Egerrel, és Döme kései góljával idegenből hoztuk el a két pontot. A két csapat a következő felállásban szerepelt a mérkőzésen:

EGER: Bodolai- Lengyel, Méhesi, Varga, Jávorszky- Barabás, László, Csepregi- Szilágyi, Fodor A., Kiss Gy. Edző: Kiss Tibor

BP. HONVÉD: Andrusch – Sallai, Csuhay, Garaba, Sass – Sikesdi, Fitos, Détári – Fodor I., Dajka, Kovács K.. Edző: Komora Imre.

A rendszerváltás után, valamint a Dohánygyár kivonulásának következtében az egri labdarúgás megbicsaklik, 1995-ben Csuhayval a padon még az Nb2-ből is kihullanak. A következő évben sikerül visszajutni (ismét felejthetetlen nevekkel: Bezzegh, Hompoth, Kiskapusi, Klátyik), majd némi jóindulattal ráfogni a szereplésükre, hogy középcsapat. Közben olyan játékosok fordulnak meg az Egerben, mint az egykor nálunk is éveket ellébecoló – és méltán elfeledett – Cipf Zoltán. Év végén azonban ezúttal nem a megszokott kiesős móka, hanem az akkoriban divatos megszűnős scenárió játszódik le, a szintén akkoriban divatos megoldással: Agria FC néven vásárolnak Nb3-as indulási jogot. Az ötlet nem jön be, egy 14. helyezéssel kombinált ismételt megszűnés, és két év futballmentes elvonó következik.

Az Eger FC legújabb kori története 2005-ben, a megye II-ből indult, és a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének Honvéd elleni meccse jelenti mindmáig a legnagyobb sikert, valamint egy újabb üveg bikavér ünnepi felpattintásának apropóját.