Besültünk a végére – Kispest-Újpest beszámoló

Nem sok pozitívum juthat eszünkbe a tegnapi meccsel kapcsolatosan. Ami ténynek látszik: valóban véget ért jó áprilisi periódusunk, a szerdai győri zakó – úgy tűnik – nem kisiklás, hanem egy folyamat része volt. Annyira leeresztett a csapat, hogy mi most már nagyon várjuk a szezonvéget és az átigazolási ablak megnyílását, szinte alig maradt motivációnk leutazni Siófokra (ettől függetlenül persze ott leszünk).

A rangadó előtt jó egy-másfél órával a Bozsikba érkezve szokatlan dologra lettünk figyelmesek: akivel csak találkoztunk a klubház környékén (a biztonsági embertől a sajtóreferensen át a műsorközlőig), mindenki könnyed győzelmet, örömjátékot tippelt a szerdán csupán kivételes lengyel bírói segítséggel nyerni tudó lila csapat ellen. Aztán valamiért nem úgy alakultak a dolgaink, ahogy azt szerettük volna.

Bár három és fél perccel least favourite fradista bírónk, Vad II kezdősípszava után Zelenka kiugrásával megszerezhettük volna a vezető gólt, a cseh mestert Achilles-problémái hátráltatták az amúgy sem túl acélos végsebessége elérésében, így az agyunkba önmagát örök Rákóczi-bérencként bevéső Balajcza menteni tudott. A kihagyott helyzet rányomta a bélyegét a prágai profi játékára, a játékrész hátralevő részében két kapu előtti szituációnál is rossz megoldást választott, a félidei levonuláskor pedig megkapta a Rob kollégánk riportja által ihletett „Igyál egy sört!” utasítást a korzóról. A rendkívül ingatag, keveset mozgó, a lestaktikát többször hibásan alkalmazó védelmünk eközben három gólt szedett be, elől pedig még péntek 13., vagy a fagyos szentek szellemei kísértethették támadóinkat. Volt Danilo-ziccer és –ollózás, Hidi-löket, Ivancsics-kapufa, okos Nagy Gergő-kísérlet, gólt azonban az istenért sem sikerült elérni.

A fordulás után megint a mi perceink következtek, azonban az újpesti védelem körbeadogatásán kívül nem sokra mentünk a meddő mezőnyfölénnyel. Azért egy szép akciót követően az 57. percben összejött a szépítés, bár a Nagy Gergő gólpassza után elért Danilo-találat nem volt csattanós válasz a vendégtábor huhogására, valamint arra, hogy következetesen afrikainak titulálta a lila szurkersereg brazil támadónkat. A gól után úgy éreztük a pálya szélén, hogy lehet keresnivalónk, azonban egy Lovric- és egy Botis-fejesen kívül nem tudtunk veszélyeztetni, a végén pedig a kegyelemdöfést is megadta az állítólag sérülten játszó Rajczi Péter, ami azért ciki.

Nem gondoltuk, hogy így lesz, de a szezon elején jól teljesítő védősorunk a bajnokság végére teljesen összeomlott, az elmúlt hét napban összesen kilenc gólt szedtünk be (ez így nem nézne ki rosszul, de hét napból csupán 270 percet töltöttünk a pályán…). Támadásban sikerült feljavulni, azonban összességében azt kell mondani, hogy jól fog jönni a szünet a csapatnak (és a szurkolóknak is).

Ez utóbbi megállapítást a sajtótájékoztatón a mester is megerősítette, ismét a kispad rövidségére hívta fel a figyelmet. Szerinte a távozók listája rövidebb lesz, mint az érkezőké, így csak remélhetjük, profi szemléletű spílerek érkeznek nyáron a Bozsik környékére. Jövő héten a tegnap bennmaradt, ma pedig másnapos siófokiakhoz látogatunk. Eredményességünk nagyban függhet a Balaton-parti mentalitástól, hiszen ha ők is ennyire kiengednek az NB I-es tagság megőrzése után, mint mi, akkor szar meccsen bár, de törve nem, lehet esélyünk a három pontra.

fotók: babar