idén már valószínűleg nem leszünk bajnokok, de valami jó azért még kisülhet egy kis mázlival

a győrnek van 23 meccsen 52 pontja, nekünk 24-en 36. a különbség 16, de vesztett pontokra vetítve még lehet bármi, azonban reálisan nézve nem fogunk 16 pontot behozni úgy, hogy az legfeljebb 18 lehet, a győrnek pedig 21. ez a hajó idénre elment. (húsz alatt huszadszor)

a második helyen álló videoton azonban csak hatra van, ami hat forduló alatt körönként egy. ha mondjuk forma1 és szujó zoltán, akkor artikulálatlan visítozást hallunk most, jön föl raikkönen, egy másodperccel gyorsabb mondjuk buttonnál, még öt, még négy, még három kör a végéig, az új tévé hangot normalizál, a régi előtt ülők hangerőt csökkentenek, szujó egyre jobban ordít, aztán raikkönen nem jön be. azt hiszem ez a hajó is elment.

harmadik az mtk, öt egység (egység: a sportújságírók így írják a pontot, ha már nem akarják többször leírni, mert valaki beléjük verte, a szóismétlés ördögtől való bűn, ha megteszed, hatalmas lánggal kipattan a gép dvd-tálcája, hogy kénköves gyehennával szórja tele a szerkesztőséget) fórral, és eggyel kevesebb meccsel, így félő, a komplett dobogó hajója viszlátos. vagy valami hatalmas mázlival.

a fradi látótávolság, hárommal megy előttünk, a loki pedig még annyi sem, mert pont ugyanannyi, mint mi. mögöttünk hárommal egy haladás, néggyel egy diósgyőr és egy paks, legalább öttel pedig sokan. az van, hogy előre három pont vállalható, viszont amilyen a középmezőny idei széljárása, hátrafelé az öt is semmi lehet könnyedén. mi azonban ne nézzünk hátra.

számolni viszont szabad.

forduló Videoton (42) MTK (41) FTC (39) DVSC (36) Honvéd (36) Haladás (33)
25 FTC Diósgyőr Videoton Siófok Pécs Kaposvár
26 MTK Videoton Paks Diósgyőr Pápa Kecskemét
27 DVSC Paks Győr Videoton Újpest Pécs
28 Kaposvár FTC MTK Paks Győr Pápa
29 Kecskemét Győr DVSC FTC Eger Újpest
30 Pécs DVSC Kaposvár MTK Haladás Honvéd

nincs rossz sorsolásunk. sőt az van, hogy akik előttünk állnak, azok a meccseik felét épp egymással játsszák, vagyis a vesztett pontokra, és a nekünk még jobb döntetlenekre simán lehet bazírozni. három pont így pont semmi. jó, van még egy győrünk, de az van az mtk-nak és a fradinak is. tényleg szabad számolgatni. (tavaly bejött)

hogy rögtön eszünkbe jusson megnézni az őszi hasonló köröket, hátha mutat valamit. inkább ne. vagyis mutat, csak ne vegyük nagyon figyelembe.

ott ugyanis azt olvashatjuk, hogy a honvéd a hat meccsen hat pontot szerzett (csak az egert vertük, újpest, győr, hali döntetlen), brutálmód elhasaltunk a péccsel és a pápával szemben, amit talán nem kellene hasonló szituációban. eközben a videoton és az mtk 10-10, a fradi 8, a hali és a loki pedig 6-6 pontot szerzett. vagyis ha idén ugyanaz, akkor minden marad úgy, ahogy most, mi pedig hatodikak. (vagy még az sem, mert a kecskemét és a rákóczi ilyenkor szokja megrázni magát, pontszámban pont beérnének minket, és kettejükből csak a kaposvár ellen van pozitív mérlegünk, a kecsó előzne.)

inkább legyünk valamivel realistábbak. a vidi szerintünk sok pontot szerez valahol 13 és 16 között, tehát reménytelen. az mtk-ban már nem vagyunk ennyire biztosak, talán nekik van a legnehezebb sorsolásuk, és ismerve őket, vagy legalábbis a közelmúltjukat, nem lenne meglepetés ha a hét meccsükből (+újpest) összesen 8-10 pontot kaparnának csak össze. a fradi egy lufi, kiderült ellenünk és a dió ellen is, a menüettjük szintén kemény, bemondom a 8-10 pontot ide is. a loki se panaszkodhat, de egy siófoknál azért illendő jobbnak lennie, 8-10 pontra jók lehetnek. a hali kiszámíthatatlan, maradjunk náluk is ennyiben.

vagyis az van, hogy a videoton elszállt, az mtk 49-51, a fradi 47-49, a loki 44-46, a hali 41-43, tehát nekünk kellene legalább 15 a vérmesebb, 12 a normáliisabb és 7-9 pont a nagyjábóli reményeinkhez. ugyebár az első eset akár az éremre is elég lehetne, a második a negyedik-ötödik helyre, a harmadik pedig szerencsétől függően az ötödik kötőjel hetedikre.

ez a hajó most már nem úszhat el. a pécs verhető idegenben is, ahogy a pécs is képes volt nyerni a bozsikban; a pápa otthon kötelező kell legyen, hiába szerzett négy pontot a debrecen és a győr ellen; újpesten bármi lehet; a győr érkezik, talán már bajnokként, pontot simán elcsíphetünk tőlük, láthattuk, idén alig találtak fogást rajtunk; az eger otthon kötelező házi; és végül megyünk szombathelyre egy igazi lutrira. vélhetően minden ott fog eldőlni.

mondom, én tudok most optimista lenni. 10-12 pont simán benne lehet ebben a csapatban, ebben a mezőnyben, ilyen sorsolás mellett. az pedig sok mindenre elég, ha úgy alakulnak a dolgok.

nyitókép: pixabay