döme ötven

azt mondják, tegnap új korszak kezdődött amikor a bayern ronggyá alázta a barcelonát. lehet, biztos igazuk van, de minket ez most némileg hidegen hagy, mert a magyar futballban valóban új korszak kezdődött. döme félévszázados lett, ötven, ami szép és kerek, csak épp ne feledjük, ő volt az utolsó valamirevaló játékos ebben az országban, és mától ő sem fiatal.

basszus, döme öreg lett (öreg: dőlt betűvel). illetve nem, csak átlépett egy határt, ami fölött a legendai lét teljesen mást jelent, mint alatta. ötvenig egy kalap volt a kis csitri messivel, a biciklicselekbe belelhízott ronaldóval, és zidane is visszategezhette az illem szabályai szerint.

csak épp döme mától ötven, ami ugyebár egy teljesen másik kaszt. maradona, pelé, beckenbauer és a hasonló nevek, meg persze a haverok, nyilasi, törő, és a többiek felmenő rendszerben.

ötvennek lenni felelősség. ilyenkor szokás összefoglalni az addigi ötvenet, egyenleget vonni, emlékezni a szépre-jóra, tanulni a hibákból, tapasztalattá formálni, átadni másoknak. ha valaki csak tizedannyira lesz ötven, mint döme, az már VALAKI! döme az én egyik hősöm, akivel bár a pályán épp elkerültük egymást, de azért még pont elkaphattam belőle annyit, amiért kéthetente követtem később a szőnyi útig.

ez van, ötven lett az utolsó valamirevaló, és innentől nincs kecmec, nem lehet vitatkozni, jár neki: legenda. még nem lajos bá’ (az maradjon csak szurgent), talán sosem lesz az, de ahogy az egykori miniszterelnököknek is jár hivatali idejük után az elnök úr megszólítás, úgy dömének is jár: legenda.

szülinapot, döme!

más: döme óta volt egyáltalán olyan magyar játékos, hogy ha odamennénk az utca átlagemberéhez, és megkérdeznénk, ennek és ennek mi a beceneve, akkor tudná? ugye, hogy nem? döme univerzális.