Mai fodball-közhelyünk: a csapategység diadala.

Tegnap az idény eddigi legfontosabb győzelmét arattuk, aminek jelentősége a Fradi elleni mivolton túl abban is áll, hogy egy nehéz sorozat első elemének tekinthető (már ha az erős középcsapat Hali ellenit nem vesszük amolyan pre-nyitánynak). Ez a Fradi idén bajnokesélyes, bár nem lesz az szerintem, de attól még a dobogó egyik elvitathatatlan várományosa. Őket verni mindig nagy dolog, dobogóesélyest pedig dettó – így szinte csak dicsérhetnénk. De nem mehetünk el szó nélkül egy-két dolog mellett.

 

 

Erős ellenfél? Legjobb!

Ismét bebizonyosodott a tavaly már helyt állt axióma: a jó, vagy azt ne mondjam, nálunk erősebb keretek ellen mindig partiban vagyunk, sőt, nem meglepetések az ekkori győzelmeink sem. Ilyenkor nem nekünk kell kezdeményeznünk, dominálnunk, eszesen és kreatívan támadást építenünk, hisz ezekhez a skillekhez Vécsein kívül nem nagyon van emberünk: Lőrinczyt hanyagolja újabban Rossi sajnos, Vernes meg egy sorral előrébb mozog. Diarra, Godoy vagy Hidi pedig inkább egydimenziósan védekező-arcok, még talán Anibálban mozog némi előrefele is használhatóság, de (még) ő sem az igazi. Mondjuk az kétségtelen, a Fradi vezetése után nekünk kellett menni az eredmény után, tehát annyira azért nem az elejétől nyomható kontrajáték volt ez, de alapvetően e meccsen is kijött, hogy kissé egyprofilú gárda vagyunk.

Persze a Bohócban ezzel is meglehet élni, a tavaly példa mutatja, hogy nem is rosszul. Azonban kicsit már várnám Rossitól az alternatív taktikát, mert bár igaza van, hogy a játékot – taktikát a mindenkori keretre kell szabni, azért egynél több szabásminta nem ártana, feldobná kicsit a néhol sematikus kispesti ruhatárat.

A nap hőse? A CSAPAT.

Egyénekre bontva a tegnapot? – nincs értelme így szemlélődni. Tegnap igazabb volt az eddigieknél “bármikorabban”, hogy a csapat nyerte a 3 pontot. Ha kérdeznétek, hogy ki volt a man_of_the_match, hát nehéz lenne döntenem (aztán Vécseire böknék). Igen, Bálint. Az első huzamosabban játszó akadémistánk volt ő, s lőn az eredmény: fáziselőnnyel a többiek előtt, ő már idén beállt a viszonylag stabil szintre, rosszul nem nagyon játszik, s a szürkébb performanszai mellett egyre több a remek mutatvány (Újpest, Kaposvár, Haladás, Fradi). Tegnap is remekül harcolt, egyre kevésbé tudják elnyomni, jól használja fizikumát, passzai pedig hájjal kenegetik szívünket! Ezt várjuk rövidesen, ezt a stabilizálódó formát Ricsitől, Nagy Geritől is. Baráth Boti egy nüansszal van Bálint mögött, neki a káprázatos első féléve után tavasszal néhány kisebb, idén több sorsdöntő hibája is volt, de nem irigyeljük szegényt, Rossi meccsek között és alatt is ide-oda teszi, ahelyett, hogy hagyná szerintem a neki legjobban álló szélső-hátvédben. Tegnap Boti is a jobb kűrjeinek egyikét hozta, minő meglepetés, főleg a második félidőben, mikor kikerült balra a megsérülő Alci helyett.

A látható légió.

A légió – ez a másik örvendetes pont a tegnap kapcsán. A DVTK ellen a debüt minden gyermekbetegségét felmutatta mind Daud, mind Job, ráadásul csereként érkeztek akkor, beleszippantva a Bohóc áporodott levegőjébe és tüsszögtek is rendesen. A Hali ellen már mindkettő biztatóbb volt, főleg Job, tegnap viszont Daud hozta a nagyobb show-t, góllal és szinte csak jó (nem zseniális, de jó) labdába érésekkel. Kár, hogy kissé kákabelű a srác – technikailag viszont nem rossz, remélem úgy járunk vele mint Martinezzel, aki szintén a megkapott játéklehetőséggel együtt lendült be. Job ugyan nem hozta a Hali elleni alacsony hibaszázalékát, különösen Gersonnal bírt nehezen (illetve inkább sehogy) az első félidőben, hogy aztán gólpasszt adjon és egyre több jó csellel alázza a zöld védelmet a másodikban. Iyock barátunkon látszik a rutin, olyan Genito kalibernek gondolnám így első (azaz harmadik) blikkre, nem lesz egy Zelenka/Warzycha, de Geni/Miro még lehet. És az sem utolsó dolog. Godoy pedig Kapos után most játszott a második legjobban, mióta itt van, voltak hibák is, de ezeket nem egyszer maga is javította ki, alapvetően jó a passz-százaléka, és gondolom tavasszal már nem fárad el a meccsek végére, bár lehet, az a jó ha elfárad, hisz az azt jelenti, hogy szárnyal a válogatottjával, és állandóan hívják haza. És ne feledkezzünk meg a gólszerző Alciról, akit annyit ütöttünk, hogy -bár tegnap se volt egy Pesotto, azért – most jár neki egy baráti barack. Fradi elleni gól az sok mindent feledtet.

Védelem, most fókuszon.

Még egy örömteli tény: Ignja és most Lovresz ügyeskedése mellé végre Szabi is felnőtt, az első gól előtti, Mezőkövesdet idéző szerencsétlenkedést leszámítva 2-3 biztonsági mentés mellett Holmannra végre remekül jött ki, szóval nála is kezd megkerülni a fonál, ami nagyon fontos dolog, hisz a csékánk akkor az igazi, ha optimista és duzzad az önbizalomtól, ahhoz meg kellenek ezek az apróbb és nagyobb védések.

És ennyi.

Ez volt a tegnap osztályzókönyvet helyettesítő retrospektíviája, a csapatnak és Rossinak adva ki egy szép 8-ast a fegyelmezett játékért, nem elfeledve, hogy a tavaly tavaszi sikersorozat közelébe kerülésig egy ilyen meccs és egy taktikai séma nem elég, tovább kell dolgozni, keményen. Az más kérdés, hogy végre ez a hét vidáman telik majd a Bozsikban – jogosan!

Fotók: Babar – 1909.hu.