Három évesek lettünk

Tényleg. Három évesek. Nem sok, de nem is kevés.

Például a Kispest 104 éves történetéhez képest semmi, de még a magyarországi internetezés 18 évéhez képest is csak egyhatodnyi idő.

(Nyitóposztunk, első szülinap, második szülinap.)

Ellenben ha azt nézzük, hogy letoltunk együtt olyan 120 bajnokit, másfél tucat kupameccset, ligakupát, nemzetközi kupát, edzőmeccset, játékosok jöttek-mentek, Moralessel nyitottunk, azóta újra olasz az edző, hogy közben elkoptassunk másokat is. Középmezőny, negyedik hely, bronzérem – stabilan araszolunk felfelé a tabellákon. Utaztunk együtt vagy tízezer kilométert, jártunk vagy harminc stadionban, ittunk vagy ötven kocsmában, megismertünk egy sereg új embert, és ha mást nem is történt, mi mindenképp többek lettünk általuk, általatok egy kicsit.

És közben összehoztunk 700 posztot, vagyis a közösen eltöltött 1095 nap hetven százalékára jutott valami olvasnivaló. És azt ki merjük jelenteni, hogy valóban olvasnivaló, mert tényleg olvassátok is. A Google statisztikai rendszere szerint épp annyi időt töltötök el az oldalon, ami nagyjából szükséges egy poszt végigolvasásához, és ennél szebb visszajelzést talán nem is kaphatnánk.

Miközben a remek kezdeményezés Népsport kiszolgálója, a blogmotor haláltáncát járja alattunk. Sajnos tényleg az van, hogy napról-napra mindig kicsit rosszabb a helyzet, de ennek ellenére próbálunk kitartani, mert tudjuk, voltak idők, hogy a csakblog volt sokak egyetlen és nagyjából hiteles információforrása a Honvédról. (Jelenleg épp a kármentés fázisa történik a lapcsoport szintjén, és reméljük tartós lesz a megoldás, de ha nem, akkor ott van a másik szerelem, a nyáron indult taccs.hu, ahová bármikor lehet menekülni.)

Vicces, és valahol furcsa helyzet, hogy alig három évről beszélünk, de mégis mennyire hosszú időről a blogműfajban. Miközben az indulás környékén még úgy álltak a magyar blogok, hogy mondjuk nem volt Facebookos like-gomb, amit ma olyan sűrűn szeretnek nyomogatni az emberek, addig ma már elképzelhetetlen nélküle egy-egy oldal. Vagy nem volt elterjedt a remek Disqus-kommentmotor, ami itt nálunk debütált, és ma már szinte standard megoldásnak számít a Népsport blogjain (köszönhetően a saját kommentmotor korai elhalálozásának is). Egyetlen fájdalmunk mindössze az, hogy nagy kedvencünk, a twitter (még?) nem ért el itthon akkora áttörést, mint a világ más részein, pedig ragaszkodunk hozzá, próbálunk ott gyorsak lenni. Például #csaklive néven már egy jó ideje mindent élőzünk, amit nem ad a televízió, de mi ott vagyunk, hogy legalább ezen a csatornán keresztül, akár a mobilotok kijelzőjére befutó értesítésekkel, de azonnal mindenről tudjatok. Nem sokan csinálják itthon, főleg nem a sport területén.

Mellékes projektnek ott volt a többi magyarfocis bloggal közösen üzemeltetett Parasztbelső podcast, ami egy fél évad után most épp átmeneti álmát alussza, de tervezzük a felélesztését.

Nagyjából ez a három év arról szólt, hogy a korábban lézező labdabiztos és NST mellett megjelenjen, és széles körben elterjedjen a sportblog műfaja. Mára talán elmondható, hogy kialakult egy közeg, aki rendszeres olvasója, követője a tartalmaknak, aki a napi hírek darálásán túl szeret véleményt is olvasni, esetleg hozzászólás formájában saját véleményt formálni.

Szóval a maga módján minden szép és remek. Akadozó technikai feltétekkel, változó kedvvel és intenzitással, de rw-vel toljuk a szekeret, babar és lovi fotóz szüntelen, alapvetően van minden, amire szükségünk lehet, hogy életben tartsuk az ország egyik legfaszább sportblogját.

Három év az már pont annyi, hogy az életünk részének nevezzünk valamit, ami annyi ideig folyamatosan történik velünk.

Folytatjuk.