Új fiúk a keretben

navarro
Godoy mester haverja, az pedig akár jó pedigré is lehet

Rég volt ennyire nyugodt téli szezonunk. Megtörni látszik egy évek óta tartó hagyomány, hogy a három hónapos nagyszünetben (is) teljes vérátömlesztésen esik át a keret. Tavaly óta alig igazolunk, akik pedig jönnek, azok – az egy szem Kovács János kivételével – játszanak is, vagy Testardi, esetleg egy kedves ismerős fia.

Szinte hihetetlennek tűnik a korábbi tapasztalatok alapján, hogy az eddig lejátszott kilenc felkészülési meccsen összesen két (kettő, 2, zwó) próbajátékos szerepelt nálunk (Bonazzolit nem számítva), abból is egy, Francoise csak egyszer, pedig nem tűnt rossznak. Navarro sem magaslott ki igazán, de úgy nagyon rossz sem volt, ráadásul még fiatal, középhátvéd (nyártól hiányposzt lesz, mert Lovric biztosan, Ignja pedig szinte biztosan távozik), lehet benne perspektíva. Alá is írtunk vele három évre.

A másik változás, hogy újabb akadémisták tűntek fel a nagycsapat környékén. Közülük egyelőre csak Gazdag Danit jelentették be, merthogy Kozma, Prosser már tavaly is a bővebb kerethez tartozott, és játszottak is elvétve. Az MLSZ-el egyeztetett listán (mindegy, megszereztük valahonnan) szerepel még Sundas és a visszatérő Kapacina neve is. Az első felkészülésiken jól játszó, és gólokat lövő Daruról egyelőre nincs semmi infó, de nem lenne nagy meglepetés, ha szintén felkerülne, viszont játszani – szerintünk – egyelőre még az NB III-as csapatban fog csak.

Ennyi. Nem rossz egyenleg.

  • jött: Bonazzoli, Navarro, Gazdag (MFA)
  • ment: Perea
  • Labdarugas

    Nyilván azért volt kicsi a mozgás mert nincs pénz… Sztem Kovács Jani van olyan jó, mint a leigazolt Navarro. Focihoz értők azt szokták mondani, hogy a védelmet illik megoldani saját nevelésű játékosokból. ( különösen egy ilyen színvonalú bajnokságban).
    Külföldön, ( a top ligák, top csapatait leszámítva) saját nevelésű játékosok a védők.
    Gazdag Dani-nál meg a “szokásos” módszert látom.
    Mozgolódna, van rá érdeklődés. Hopp, gyorsan aláíratnak vele egy 3 éves (örökké tartó) szerződést havi 30e-el.

    • Értékvédelem, teljesen érthető, hogy aláírnak vele.
      Amúgy furcsa, de az MLSZ-nél lévő listán meglepő nevek vannak nálunk “utánpótlás” kategóriába sorolva. Baráth nem, de Vécsei igen. A fene se érti a teljes rendszert :(

  • Labdarugas

    Újabb “új fiú”?
    Arturo Lupoli is megjött.

  • Pingback: Új fiúk a keretben vol.2 | Csak a Kispest!()