Mastodon

Korrektség. Nagyvonalúság. Sportszerűség.

felcsut_unneples_babarRitka az olyan alkalom, amikor már meccs közben csörög a telefon interjúért. Eleve a magyar online tér csak marginálisan érzékeny az NB I. eseményeire, kivéve ha valami igazi balhészagot érzékelnek.

Félidőben hívott az origo, a lefújás körül már címlaposak voltunk, estére a szombati nap legjobban pörgő cikke lettünk a portálon. Hamarosan rácuppant az esetre a 444, és Erdélyi Peti egy igazán vicces anyaggal köszöntötte a felcsútiakat, majd jött sorra az index, rangadó, Nemzeti Sport és a franc tudja még ki. Kedd reggel pedig a Digisporton nyilatkozik majd valaki a táborból. Egyedül Felcsútról nem szólalt még meg senki.

Foglaljuk össze a dolgokat.

Nehéz szakasz következik, a

felcsútiak úgynevezett korrektségéről fogok írni (első rész)

[Hétfő, 14:33] Lassan 44 órája vége a fehérvári gyalázásunknak, de a felcsútiakhoz ezer szállal kötődő FourFourTwo magyar kiadása még mindig nem számolt be az eseményekről. Egyetlen nyamvadt eredményt sem közöltek, miközben egész héten arról cikkeztek, hogy szívük szerint nem jutnának tovább zöldasztal mellett a Vasas ellen a Ligakupában, hanem újrajátszanák az egyik játékos jogosulatlan szereplése miatt utóbb nekik adott meccset.

screenshot 2014_03_10 14_32 002

Hogy mindez mennyire álságos, azt mindenki döntse el magában. Ugyan, ismerve olvasóinkat, nincs rá szükségetek, azért mégis segítenénk egy kicsit.

  1. A magyar kiadású FFT főszerkesztője Szöllősi György.
  2. Az FFT szerkesztősége Felcsúton, az akadémia épületében található.
  3. A felcsútiak kommunikációs igazgatója is Szöllősi György.
  4. Az MLSZ egyik versenykiírása sem ismeri az újrajátszás fogalmát ilyen esetekre.
  5. Arról cikkezni, hogy legyen mégis nem más, mint nettó hazugság. Parasztvakítás, bizonygatva a saját sportszerűségünket, miközben röhögni az egészen, pontosan tudva esély sincs rá.
  6. Természetesen minderről hírként és hosszan csak az FFT oldala számol be.
  7. Cseppet sem véletlen az összefonódás.

Mindegy. Eközben mi gurítottunk egy polgári négyest, a pályán helyre téve a dolgokat.

Természetesen a felcsútiak legendás korrektsége nem ér itt véget,

megyünk tovább (második rész) – A Molinó-gate

Nyilván mi vagyunk a hülyék, hogy feltételeztük, Puskás Ferencre jogunk van emlékezni.

Tavaly, a Vojvodina elleni meccsre elsők közt mentünk be a stadionba, pont akkor, amikor a helyiek a drapikat nézték át. Emlékszem, egy ötven körüli, magyarul beszélő hölgy fordított a biztonságisoknak, aki ártatlan arccal kérdezte meg az egyik Puskás nevét tartalmazó drapiról, hogy az mi. Angol-magyar keveréknyelven érkezett a válasz: a világ valaha volt egyik leghíresebb játékosa, aki történetesen a Honvédban tolta. Vicces, hogy a hölgyön lassabban ment át (amíg lefordította szerbre), mint a szerb biztonságisokon, akik viszont tudtak róla, tudták klubhoz kötni a nevet.

Valahol elképesztő, hogy a világon másodszor fordulhatott elő, hogy valaki egyáltalán megkérdőjelezi Puskás nevének használatát a Honvéddal kapcsolatban.

Puskás ikonikus arcképe évek óta kint van a kerítéseken, bármerre járunk, ráadásul egy kicsi drapival együtt, aminek a felirata: Puskás, Kispest, Hungary, és ami nem egészen véletlenül erősen hajaz a néhány éve forgatott Puskás Hungary c. életrajzi filmre. További szépség, hogy ennek a filmnek a szakértője a Puskáshoz köthető jogok tulajdonosa(?) Szöllősi György.

Nagyvonalúság? Sportszerűség? Korrektség? Láthatjuk mit jelentenek ezek a szavak, ha a felcsútiakkal kapcsolatban használjuk.

És azt hinnénk, ennyi az egész, de nem, mert

egészen véletlenül pont ezt a meccset nem közvetítette egyetlen televíziós sem

Lehet, összeesküvés-elmélet az egész, de képzeljük el, ha mégis leadják, mi lett volna akkor? Kilencven percen át behallatszik a zajmikrofonba (feltételezve, hogy kihelyezik egyáltalán), ahogy néhány száz vendégdrukker élteti Puskást? Jajj, ilyet még sosem csináltak Kispesten, skandallum.

Vagy, hogy nem törődve a klubot érő esetleges büntetésekkel, folyamatosan szidalmaznak bizonyos embereket, akiket nemes egyszerűséggel hullarablónak tart majd’ minden tisztességes magyar futballdrukker? Nem kell félni, a választást meg fogjátok nyerni, nem kell félteni a nyelvmelegítőnek használt segglyukat, ugyanúgy bele tudod fúrni magad, ahogy eddig, nem ezen a kilencven percnyi kormányellenes(?) kiabálósdin fog múlni a folytatás.

Térjünk csak vissza az előbbi három szóra: a korrektség kilőve, láttuk; a sportszerűség dettó, most pedig a nagyvonalúságot is elfelejthetjük. Nem akarok nagy szavakat használni, de Puskáshoz valahogy pont ezeket a szavakat társítja az utókor. Ergo a hagyomány(ápolás)t is tessék csak takarékra venni a kommunikáció szintjén, mert az bőven kimeríti a méltatlanság fogalmát.

screenshot 2014_03_10 16_07 001
Részlet a pfla.hu tudósításából

Persze az egészben az a legszebb, hogy

a kommunikációs zsenik okoskodásának a vége az lett, hogy ország-világ megtudta a kicsinyességüket, a fél magyar netet bejárta a Molinó-gate. Ha hagyták volna kitenni, ma senki sem tudna róla. Tévé nem adta, összefoglalóba nem került bele.

Parádé.

Ha nem lenne totális hülyeség, még azt is mondanám, köszönjük, mert így újra ránk figyelnek néhány napig.

Közben a Honvéd is kiadott egy közleményt, benne egyetlen mondattal: az MLSZ szabályai szerint a rendező klub eldöntheti milyen drapik kerülhetnek ki. (Tartalmi, nem szöveghű idézet.)

Röhögök.

Szerintem csodálatos válasz. Egyetlen mondat, szépen áttolva a felelősséget a felcsútiakra, mind az eseményekre nézve, mind erkölcsileg. Ennél jobban lenullázni a másik felet szinte lehetetlen. Mondom, csodálatos a klubtól. Nem kell több, ennyi. (Plusz Ignjatovic.)

A legnevetségesebb az egészben viszont az, hogy

az évek alatt nem fogták fel, Puskás miatt nekünk mindig jó sajtónk lesz

Egyszerűen, mert ahova érdemes, oda már rég beettük magunkat, alapvetően velünk szolidarít az online média Felcsúton kívüli része.

Ha csinálnak valami elképesztő baromságot, az pillanatokon belül címlap, ideig-óráig hőbörgő emberek tömege. Túl lehet lépni rajta, de ahogy a téli náthás slejm, ezek az apróságok is felhalmozódnak, felgyűlnek az emberekben, és valamikor, de akkor biztosan felszakadnak, és egyszerre törnek felszínre.

Nem dolgom tippeket adni, mert nekem valahol boldogság minden ilyen öklös, de ha nem basztatnának minket, nekik is jobb lenne. Így is médiapária az egész közegük, széles ismerettségi körömben talán még olyan ember sincs, aki csak semlegesként nyilatkozna róluk.

Kinek jó ez így? Ha már ez a helyzet adott, nem igaz, hogy valahogy ne tudnánk egymás mellett élni békességben. Ennek persze szükséges, de nem elégséges alapfeltétele, hogy mindkét fél enged valamennyit, azonban nulladik lépésként minden ott kezdődik, hogy nem kérdőjelezzük meg a kispestiek ősi jogát a saját kispestiségükhöz.

Innentől viszont nincs több kérdésem.

Nekünk tiszta a lelkiismeretünk. Mert van.

[frissítés 19:30]

Egy viccesnek gondolt írás a FourFourTwo honlapján, amelyből megtudjuk, hogy Rákosi Mátyásnak köszönhetjük, hogy egyáltalán van Honvéd, amelynek mára már se hagyománya, se szurkolója, és amely színeiben Puskás nem ért el sikereket.

nem kommentáljuk

Aztán itt van egy közlemény a felcsúti akadémiától, amelyből meg kiderül az, hogy nem lehet Puskást kisajátítani, valamint nem engedélyezték senkinek Puskás neve használatát (ellentmondás? az!), kiváltképp nem névtelenségbe(???) burkolózó politikai provokátoroknak.

ezt sem kommentáljuk

Szerencsére megtette helyettünk a 444-en Haszán Zoli egy kielégítően vicces írásban. Sőt, azóta az index.hu is.

Ezek után kíváncsian várjuk, hogy az FFT-Felcsút-vonalról névtelenül kiadott anyagoknak, valamint a szombati botrányos eseményeknek lesz-e valaha nevesített felelősük, valamint az illetékes helyeken levonják-e a megfelelő személyi konzekvenciákat.

nincsenek hiú ábrándjaink (ez egy kommentár volt)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||