Mastodon

Alter rajtok

thinkSzombaton ismét indul a szezon és beindul a csakblog-verkli is, beharangokkal, értékelésekkel nagyüzemben, szóval lesz majd pörgés, mint Szmicsó bácsiék karibi egyenlegein a Supkahalánték-megőszítő 2008-as tavaszon. Mi már készen állunk, látjátok: Hanta közvéleményt kutat és igényt mér fel, Viktor és Lovi tisztogatják a lencséiket a fotóapparátokon, RW posztokon zongorázott végig, Viercho mester pedig vagy végleg elkezdi leépíteni renoméját, vagy hoz egy Aldói csodát, meglátjuk. Azt tehát tudjuk mi van most. Ezen nagyon nem is lehet már mit matekozni. Kínunkban így gondolatkísérletezünk, milyen igazoláspolitikát látnánk, ha nem VW ülne a padon, ha nem Cordella lenne direktor, hanem a korábbi csillagállások virítanának a Bozsik fölött? Akkor most hogy néznénk a szezon elé?

1) Klubigazgató – Kozma, edző  – Mezey.

A blog közönsége elégedetten nyugtázta az újságokban és a klubhonlapon olvasott, szakadatlanul érkező híreket a szégyenteljes 2014-es tavaszt követő megújulásról. A kispad új ura Mezey doktor lett, aki miután ránézve a 2013-14-es csapatképre, elhaló hangon közölte: “Kurva gyenge…”,  rögvest 9 válogatott(közeli) játékos igazolásával nyitott. A kapuba érkezett az Angliából hazatérő Bogdán, a védelem közepére a legutóbb Vidis Juhász Roland (őt a kispesti Ultras Trógers csoport egy vörös-fekete top-pal fogadta ajándék gyanánt, amit Roli meghatottan fogadott), illetve a paksi Szabó-Heffler kettős. A középpályán Koman és Selim Bouadla jelentettek komoly erősítést, míg az egy éve még igen harmatos csatársorban a holland kalandot megunó Németh Krisztiánnal, a szerb Mariccsal és Eppel Mártonnal erősített a klub. Mezey jelezte, a saját nevelésű fiatalokra is nagy erőkkel számít, és várhatóan a Bogdán – Baráth, Ignjatovics, Juhász, Szabó- Hidi, Bouadla, Koman (Godoy) – Vécsei- Németh K., Marics kezdőcsapattal indít a keret a Dunaújváros elleni rangadón. Kozma klubigazgató kiemelte, 1991 óta nem dolgozott együtt olyan alázatos szponzorral, mint GFH, így a cél egyértelműen a bajnoki cím.

2) Klubigazgató – De Vries, edző  – Davidovics.

A haloványabb tavasz után komoly erősítéseket tervezett és valósított meg a kispesti klub. Hazaért a gárdához a külföldi profiskodás éveit követően Vadócz Krisztián, és igazoltak egy rutinos középső védőt a Sionból Vanczák személyében. Őt lila múltja miatt többen féltették a kispesti kalandtól, ám végül a Kanyar is elfogadta a depardieu-i orrszerkezettel rendelkező hátvédet, miután az megígérte, hogy bőrfestőművész ismerősével, “Doctor Ink”-kel  szövetkezve, egy “Nőt-kocsit-cserélhetsz-klubot-soha” feliratot tetováltattat a rendszeresen Inknél varrató, szeptemberben gyanútlanul kínai nonfiguratív ábra felhegesztéséért előjegyzéssel érkező Kabát homlokára. A további három új érkező az új vezetőedző honfitársai, az irányító Szinisa Szaveljics a Radnicski Nisből, és a csatárduó, a komoly karriert magáénak mondható, Atletit és PSV-t is megjárt, most Kínából érkező  Mateja Kezman és a tankcsatár Tomiszlav Budics a Nagoya Grampus Eight-ből; utóbbit maga Zoran Milinkovics korábbi kispesti légiósidol ajánlotta egykori klubjának. Az ő játékosmegfigyelői alkalmazásáról egyébként a napokban dönthet Hemingway tulajdonos. Davidovics szerint nehéz dolga lesz csapatának, de igyekeznek megszorítani az anyagilag jóval előrébb járó Győr-Vidi-Loki triót. Várható kezdő: Kemenes – King, Ignjatovics, Vanczák, Baráth – Vadócz, Hidi, Godoy – Kezman, Budics, Bobál.

3) Klubigazgató- Komora, edző – Török Péter.

Azzal kell ugyan főznünk, amink van, de mégsem ledegradálóan értem mindezt – kezdte székfoglalóját a róla már-már lemálló, 30 éves kockás zakójában Török Péter 1996-os MK-győztes tréner Kispesten. – Sok fiatalt hoztunk fel a kerethez, hisz sztárjaink távoztak (Hidi a Videotonhoz, Kemenes Pécsre, Ignjatovics a Ferencvároshoz Lovrics pedig Diósgyőrbe igazolt, a szerk.) és nincs sok pénzünk külső erősítsekre, de bízom az ifjoncokban“. 3 érkező azért akadt, így Erdélyből szerződött a csapathoz Kató Béla csatár és Mikó Károly balszélső, míg a szerb Marjanovics a támadósorban kaphat szerepet. Meglepő hír ugyanakkor, hogy az utolsó pillanatban a klub mégis megszerezte a tavaly remek idényt futó Diósgyőrből Futács és Gohér Gergő játékjogát (igaz, Futács augusztus végén tovább is áll Törökországba). Török a Dunaferr ellen várhatóan a Szemerédi –  King, Baráth, Alcibiade, Fejes – Csábi, Nagy G., Mikó – Holender (Kató), Vernes, Futács összeállítással számol.

4) Klubigazgató: Piero Pini, edző: Aldo Dolcetti

A Marco Rossit váltó Aldo Dolcetti nagy visszatérő Kispesten, és bizony a Cordella helyére ülő egykori szalámipápa Pinit sem kell nagyon bemutatni a kispesti Kanyarnak. A klubnál nem volt egetverő népvándorlás a nyáron: csupán Lovrics, Bonazzoli, Lupoli és Perea távoztak a kezdőemberek közül, az új igazolások listáján pedig a Pininél nagy kedvenccé váló Ikenne-King 5 öccsét találjuk: Oliver, Yobo, Doulala, Bwana és Asaf Ikenne-Kinget, Doulala azonban csak az U-11-ben kap majd lehetőséget. Állítólag a talján klubdirektor nyáron úgy küldte haza a kis Uralkodót, hogy hozzon magával magából még legalább 5-öt. King komolyan vette az ukázt. A hivatalos bemutatáson még egy 6. testvér is feltűnt, a mélynövésű, SunBo Ikenne-King néven bemutatkozó csatár, ám róla kiderült, hogy SunnyBoy próbálkozik ismét kispesti szerződéssel, így őt rövid úton Holé Sándor kikísérte a stadionból. Pini elmondta, nem szól bele az összeállításba, ennek ellenére némileg javította a Dolcetti által felskiccelt, Dunaferr ellen várható 11 névsorát, valahogy így: Kemenes – Baráth, O. Ikenne-King, Ignjatovics, Alcibiade, P. Ikenne-King – Hidi, Y. Ikenne-King, Mancini, A. Ikenne-King, Godoy – Youla, Traore, Holender B. Ikenne-King.

5) Klubigazgató: Gács Pál, edző: Supka Attila

Látni kell, hogy a mai magyar piacon nehezen lehet jó áron felnőtt labdarúgót igazolni – kezdte tájékoztatóját a hétvégi nyitányt felvezetendő ankéton Supka vezetőedző a Bozsik-stadion nagytribünjén – így mi is nagyban támaszkodunk olcsóbb, ám olyan légiósokra, akik segíteni tudnak nekünk“. Itt egy magyar költő, Kosztolányi neve hangzott fel a szurkolók közül, minek következtében a biztonsági szolgálat kivezettette Gy. Sándor szurkolót a rendezvényről. A delikvenst később 3 Duslo Sala elleni edzőmeccstől tiltotta el a kispesti klubvezetés. “Természetesen azok a fiatalok aki segíteni tudnak nekünk, esélyt kapnak majd tőlem” – folytatta Supka. Ekkor egy folytott “Anyád…” hangzott fel a széksorok közül, minek következtében a biztonsági szolgálat kivezettette V. Richárd labdarúgót a rendezvényről. Az új igazolásokról Supka elmondta, örül, hogy Hemingway úr segített hazahozni olyan kispesti legendákat, mint a ma még kissé véleményes megítélésű Torghelle, vagy az Odenséből hazatérő Vadócz, akik alapjai lehetnek a követekző idény csapatának, együtt az ő kezei alatt Sopronban pallérozódó Erdélyivel vagy Czárral, illetve a grúz-marokkói-német hármas állampolgár Garjavilivel, valamint a Supka által Cipruson felfedezett Aposztolakisszal. “Rohamnégert idén nem hozunk?” -hangzott fel a hátsó széksorokból, minek következtében a biztonsági szolgálat kivezettette V. Hanta bloggert a rendezvényről. A várható kezdőcsapat Supka szerint Kemenes – Baráth, Aposztolakisz, Ignjatovics, King – Hidi, Vadócz (Godoy), Garjavili, Holender –  Torghelle, Vécsei, és az edző bízik benne: a dunapenteleieket “góllal, gólokkal verik itthon“.

Breaking: szeptember elsejével Vécsei Bálint a Cataniához igazol, ahonan rögvest a Bursasporhoz kerül kölcsönbe, míg Vadócz a klubvezetéssel való konfliktusa miatt a Győrben folytatja pályafutását. Torghelle? Ő meg se jött, igazolása kacsa volt.

+1) Nemzetközi igazgató: Cordella, edző: Vierchowod.

Ezt meg tudjuk.

Hát valahogy így….