Ha valaki úgy dönt, hogy ma mégis a tévét választja

hosegmert van esetleg légkondicionálója (jégkondija), sötét verme, borospincéje, árnyéka, netán hüllőmódra hidegvérű, akkor itt lehet majd kidumálni az MTK elleni mérkőzésnek csúfolt aszalódást, amit a szurkolók érdekében maga a közmédia hozott létre.

Én például könnyen előfordulhat, hogy sűrűn átkozódni fogok mindenre és mindenkire, és még az sem kizárt, hogy a niksici túrán kissé megviselt szalmakalapomat is bevetem. Mondom, nem jó ez így, de persze én vagyok a hülye, hogy mindezek ellenére mégis hajlandó vagyok fogyasztani az úgynevezett terméket. Például konzerv körömpörköltet nem eszek, ahogy tandemugrásra sem szoktam jelentkezni, cserébe ennyi hülyeségem hadd legyen már.

Az egészben amúgy igazából egy dolog zavar, de az nagyon. Ilyen időben fokozottan ajánlott a rendszeres és bő folyadékbevitel, valamint a viszonylag kevés napon való tartózkodás. Előbbi ugyebár csak térítés ellenében megoldható egy meccsen, mert a bejáratnál mindent elvesznek, ami palack, így a vizet is. Bent viszont csak büfé van. A tető fájó hiánya szintén rendszerszintű probléma, és bár lennének rá megoldások, félek, szurkolóink büszkesége nem engedi meg, hogy például kedves kis esernyőkkel jelenjenek meg a kanyarban. Pedig kuncognék egy nagyot, ha mondjuk kétszáz szalmakalapos arc bambulná onnan a pályát. (Megjegyzés: sapka és naptej használatára természetesen felszólították társaikat a mindig felelős ultrák!)

Mindegy, volt már rosszabb, és még ez is lehet, ha például nem nyerünk és hasonlók.

  • vass gábor

    A Vidi ellen a védelem jól együtt volt,szerintem Bobál is bent marad (Lovricnál egy tízessel fiatalabb,így a nagy hőséget is jobban viselheti). A középpályán Vécsei halványabb volt,neki előre felé javulnia kell.Kanta semlegesítését Nagy Gerire bíznám,KisKokót jól kikapcsolta múlt héten.Hidi alapember,a jó indítások mellett,egy-két távoli jó lövést várok tőle.Kambert most kihagynám,azért hogy 3 csatárral tudjunk támadni,az MTK védelme a kupameccseik alapján sebezhető.Youla jó formáját ki kell használni,a 2 gyors szélsőnk,Prosser és Holender jól tudnák őt segíteni.

    Kemenes–Botka,Ignjatovic,Bobál D.,Baráth–Nagy G.,Hidi,Vécsei–Prosser,Youla,Holender

    Így a kispadon is elég jó erők vannak:Horváth-Lovric-King (vagy Csábi)-Kamber-Gazdag-Délczeg,Vernes

    CSAK

  • Escape

    Én is azon hülyék egyike vagyok aki a légkondicionált lakásból kimegyek, hogy élőben lássam a meccset.
    Remélem megéri :)

    • Vércsoport: XIX+

      szerencsere egesz sokan voltunk ilyen hulyek ;)

  • Döme Sanya

    Ahogy elnézem a felhőket, lehet hogy előre nyafogtunk, mert vizilabda mecs lesz belőle.

  • Player

    Családbarát időpont. Nem kívánom, hogy ilyen történjen, de kíváncsi lennék hogy ki lenne a hibás ha egy idősebb esetleg gyengébb szívű szurkoló rosszul lenne.

  • Cha-b

    Grat a csapatnak, jó a kodink, amitől nem is féltem, mert Rossinál mindig jó….
    Mi jöttünk ki jobban a melegből, pont emiatt, gyorsabban reagáltunk, több párharcot nyertünk.
    Grat Ricsinek, de azt nem értem miért került Prosser elé, át lehetett volna szervezni.
    A támadók keresztváltását valahogy át kell variálni, mert nekünk az nem jó ha Gyula keveredik a szélre, neki van esélye érkezni, mind fejjel, mind testtel a védőt elnyomva.
    A kapott gólunk az a vkp-oké volt, “elhervadtak mint tök a mezőn” már a passzoló játékost le kellett volna ütközni, de sehol senki, bár tudtam, hogy gólt kapunk, mert mi szakadtunk szét az MTK nem.
    Vécsei a “gólpassza” ellenére nincs magánál, ő sokkal jobb ennél, bár tavaly már a sérülése elött sem volt meggyőző. Nagy G. remélem nem sérült meg, korai volt a csere gondolom kijött még, hogy bírja-e.
    Ricsi rugta a gólt, de az a Youláé volt nálam, rosszul vette át, kicsi szerencse is volt benne.

    • Döme Sanya

      Szerinted Nagy mitcsinált? Ne nagy vonalakban, hányszor szerlt mennyi jó passz mennyi a labdabirtoklas. Gazdag sokkal használhatóbb .

      • Cha-b

        Gazdag tkp, Nagy Vkp. ne keverjük a kettőt. Nagy nem volt rosszabb mint Hidi vagy Kamber, már ami a védekező feladatokat illeti, mert egy vkp-nak az az elsődleges feladata!
        Lemaradt, hogy grat Kamber első KISPESTI góljához!

        Szerk.: + ha megnézed nem is magasztaltam az egekig Gerit, csak remélem nem sérült meg mert Tihian’ nemtudom leírni elég durván beleszállt, az volt a szerencse, hogy befért a lába a 2 nyújtott láb közé, különben baj lehetett volna.

        • Sanzi

          Kambert ne hasonlítsd Nagy Gerihez, Nagy a romboláson kívül semmi, addíg Kamber drál, hajt, és az előre játékból is magasan ki veszi a részét.

          • Pelso

            ma valóban gyengébb volt Geri, Kamber viszont mindent megmutatott, amit várhatunk tőle. szerintem alapból sok a szűrő a kezdőben…

          • Sanzi

            addíg amíg dominálunk, addíg nálam rendben van.

          • Cha-b

            itt nem volt dominálás, meddő mezőnyfölény, a dominálás nálam más, ugyanolyan “esetlen” a támadójátékunk mint volt.

          • Cha-b

            Azért Kambertől se ájuljunk már el 2 meccs után… Ő is csak rombolni tud, Godoytól pl. sokkal gyengébb előre… Ez a mi szegénységi bizonyítványunk , hogy ilyen játékosoktól várjuk el az előrejátékot, és nem a játékos érdeme, mert nem is ez a dolga….

      • vass gábor

        Gazdag jól szállt be,jól pörgött és jól is passzolt,ez volt az eddigi legjobb nb1-s szereplése,biztató a jövőre nézve.

    • vass gábor

      Hidi jó indítása után,Youla a legjobb ütemben passzolt,viszont szerintem Vernes nem vette át rosszul.Sőt éppen hogy remekül ,finoman a lába mellett tartotta a labdát,majd egy újabb okos mozdulattal elküldte a hátulról berobbanó blokkolni próbáló védőt,és biztos lábal rúgta be a ziccert.Szerintem nagyon okos gól volt Ricsitől,remélem a továbbiakban is sok ilyen higgadt megoldása lesz.

      • Cha-b

        Igen, egy másik hírnél már le is írtam visszanézés után, hogy rosszul láttam. :)

  • Csaba Horváth

    Gratulálok a Csapatnak! Jó volt látni, hogy végre van egy igazán szerethető Csapatunk, van hangulat a meccsen, és már a második – papíron sokkal erősebb, és jobban szponzorált – Csapat darálunk be. Mert a helyzetek alapján ma az MTK-nak sansza nem volt a győzelemre. Bobál, Baráth nagyon megbízható volt hátul, Youla, Holender életveszélyes volt elől és a cseréink is új lendületet tudott vinni a játékba!! Összességében mindenki nagyon odatette magát. Nagy boldogság volt ez a mai délután!!! CS.A.K.

    • Sanzi

      László Csaba egy egészen más meccset nézett… szerinte 3 pontot hagytak kispesten… Muhaha!

      Végre a hajrában képesek vagyunk gólt szerezni, ma pedíg olyat tettünk amit nagyon ritkán! Nyertünk az MTK ellen és hátrányból!!!

      Vécse ma szvsz. válogatott formában játszott! Gyulának meg egy nagy RESPECT!

      Grat az egész csapatnak, a tabella élén!

      • Pelso

        sőt még mi ketten is más meccset láttunk :) , szerintem Vécsei volt az egyik leggyengébb ma is… :/

        • Sanzi

          Ma a kp.n, a támadó sorbanés a pressingben is kivette a részét… tényleg másmeccset néztünk!

          • Pelso

            tök mind1 hol játszik, a hiba százaléka ma kb, mint Nagy Gerié :/ pontatlanabb indításai voltak , mint pl. Botinak

        • Dagiiron

          Gólpaszt adott, mi kell még?

          • Pelso

            ha nekem nem hiszel, olvasd a többieket…:) lehet, hogy nem a tuti posztján látszik, de egyelőre árnyéka önmagának, több támadás akadt el rajta… nem azért kritizáljuk, mert nem szeretjük! ellenkezőleg…tudjuk, hogy sokkal többre képes

        • vass gábor

          Vécsei a gólnál jól oldotta meg a dolgot,de abba a pozícióba mint középpályás is odaért volna.Mert szerintem a gond az volt,hogy gyakorlatilag 3. csatárt játszott,volt hogy jobbszélsőt,de sokszor centerben állt.ami nem az ő posztja.Bálint persze hajtott,de nem ment neki.Lassú az induló sebessége ,ezért nem is lehetett egy csomó szituban beindítani az üres területekre,Prosser vagy Vernes is veszélyesebb,hasznosabb tudott volna lenni a kezdőcsapat harmadik csatáraként.Vécseinek is van helye a csapatban,a középpályán,ahol a Nagy G.,Hidi,Kamber trióból ketten elegek lennének a csapatba.

      • Cha-b

        Vécseivel nagyon nem értek egyet, el volt tünve, ennél ő sokkal jobb! Ne legyen már elég ennyi tőle, láttuk őt rendszeresen sokkal jobban játszani… Nem bántani akarom, de azért na, ő ennél jobb, és remélem ő is így érzi, lesz ő ennél sokkal jobb remélem.

        Úgy néz ki nagyon együtt van a csapat , és ez jó!

        • Kertész Péter

          Vécsei egy fék jelenleg…

          • Cha-b

            Jelenleg kb. igen, de ő sokkal jobb ennél, szóval nem félek, Rossi összerakja majd, és olyan lesz mint régen.

          • Attila Fejér

            ma nem volt annyira tragikus mint a vidi ellen, de még sokkal többet kéne kihoznia magából.

      • Csaba Horváth

        László Csaba szerint az MTK saját magát verte meg. Független attól, hogy 1-2 kapuralövésük volt félidőnként, szembe velünk akik folyamatosan nyomtuk az MTK-t.
        Vécsei nem játszott rosszul, de kétségtelen ennél sokkal többet is tudna. Ha a Csapat nem szalad bele egy sérülés- (vagy eltiltás) hullámba és sikerül Youa mellé egy hasonló gyorsaságú és technikájú támadót idehozni, akkor komoly meglepetéseket is okozhat ez a Csapat. :)
        Apropó…Vadóczról van hír? Mert úgy olvastam a héten, hogy még mindig Kispesten van….

      • Vércsoport: XIX+

        Egyetertek veled, de Vecsei ma -sajnos ma IS- lefele logott ki nalam. Vissza kell majd neznem de emlekeim szerint tobb tamadas is elhalt rajta. Azonban amig nyerunk, minden szep :)

        Gazdag es Bobal D ma oktottak,hogy ne mondjam azt Bobal es Ignja neha szinte alaztak.

        Nagy meccs,jo teljesitmenyek,vegig enekeltunk,buzditottunk,mumus megcsapva,Kanta -atok mar tavalyi ho,vezetjuk a tabellat, jovo heten megcsapjuk a Lokit is!!!

        CSAK!

  • Pelso

    végre VAN CSAPATUNK…!! már csak 1 irányító kellene és jobban tehermentesíteni Gyulát! Bobál ma is nagyot játszott, több szerepet adnék Prossernek, de brutál kezdés volt srácok!! óriási grat!! CSAK!!

    • Cha-b

      Én sem értem a Prosser Vernes hierarchiát, tavaly sokszor elkényeztetett minket, persze voltak gyenge meccsei is, de tavaly robbant be igazából, az idei lenne/lehetne a szezonja, de nem nagyon fog szóhoz jutni ami nekem fájó.
      Remélem Hemi nem hiszi most azt, hogy kész vagyunk, mert nem… hosszú a bajnokság, mindenképp kell egy jó támadó, és itt a hangsúly a jó-n van mert töltelék ne jöjjön.
      A 2. félidő elején volt egy szitu, amikor youla lekészitette Filipnek, ha azt egyből visszatette volna befele csel helyett mehettünk volna a kapuig. De még nem tudnak gyorsan gondolkodni… az első félidőben is gyula lövése után mikor fekszik a kapus és kúszik a kapufához, ha belső csűddel kicsit alálöbből, ez is a hirtelen helyzet és a megijedés szindróma… ez az a szitu mikor a felsőléc alá lövöm és bárhova megy gól, de ez mind olyan dolog amit tudnak ők is, csak még nem elég higgadtak. Remélem együtt lesz a csapat akkor is, amikor ez már zsigerből jön majd.

      • Escape

        Prosser ügyben egyet értek!
        Ha most elveszik a kedvét ezzel a padozással + utolsó 5 percre beállítással, szerintem elmegy a francba, – máshol meg majd felfuttatják.

        • Cha-b

          Ő nem fog elmenni, legalábbis remélem, Vernesnél sokkal jobb lesz.

          • Jozef

            Proszival elfogult vagyok! Előttem nőtt fel, lett NB1-es játékos és mindig is szerettem a stílusát,de csak 11 játékos lehet a pályán! Most kialakult a csapat (a Vidi és az MTK ellen is megegyezett a kezdő csapat) így nem könnyű változtatni! Ilyen alapon nemcsak őt, hanem Göblyös Danit vagy éppen Erdélyi Lacit is örömmel látnám a csapatban, Gazdad Daniról és Csábi Misiről nem is beszélve (és az előttem felnövő akadémistáinkat)! De egyenlőre csak 11-en lehetnek egyszerre a pályán!

          • Cha-b

            Utálom a közhelyeket, és a világ legnagyobb közhelye a “győztes csapaton ne változtass”.
            És nincs is miért amíg megy a csapat. Prosi nálam Vernes elött van, ezt még most is tartom.

          • vass gábor

            Mind a ketten jól szálltak be,megmutatták ,hogy lehet bennük bízni.Prosser több játékpercet érdemelne,ahogy beállt egyből volt egy jó megindulása,több embert is kicselezve,majd pár perc múlva a remek léc alá tartó lövése.
            Ha már 3 csatáros felállás van,mert az volt,akkor legyen mind a három valódi csatár,mert Vécsei nem az,túl lassan indul,nem lehet beindítani üres területre.Vécseinek a középpályán van a helye,hátrábbról indulva hasznosabb,van ideje felgyorsulni,jobban tud érvényesülni.

  • maroscup

    Amit műveltek a gyerekek…én majdnem elérzékenyültem :)
    Bobál Dávid ááááá nem is tudom, hogy milyen szót írjak a teljesítményére talán : baszottulkurváradeténylegnagyonnagyonszupppppperjó!

    Gyula az év végi meze lassan 50eFt-ot fog nekem érni :D
    De nem tudom kifejezni eléggé az örömöm! amit csak az árnyékol be egy picit, hogy én nem tudtam kimenni :(
    De a Debrecen ellen már holnap megveszem a jegyem :)

    Köszönöm a csapatnak!!!!

    • Pelso

      brutál ez a Dávid gyerek a védelemben… olyan higgadt megoldásai vannak és úgy olvassa néha a játékot, mint Garaba vagy Nagy Anti.. csak dolgozzon tovább ilyen alázattal és szép időszak elé nézünk.

  • Kertész Péter

    Mészölyösre véve: hát mi a kurvaanyját tudott az a sok külföldi, amit ezek, a mieink nem???

    Hemingvéj, te befolyásolható kutya, akit Kordella megvett kilóra, úgy sütkérezz a mostani fényben, hogy az előző sötétséget is te hoztad mindnyájunkra, ehhez pedig semmi közöd!
    Ha az MLSZ nem hozza a légiós rendelkezést, most 0 ponttal állunk az utolsó helyen, 500 légióssal a keretben!
    Jó, hogy így alakult, jó, hogy ezek a gyerekek (az MLSZ-nek hála) képbe kerülhettek és megmutathatták, hogy vannak olyan jók, avagy jobbak, mint az a 10 konténernyi néger meg szerb…
    Hemingway, amikor blogolsz, erről is emlékezz meg, kérlek még egyszer, mert ha rajtad múlott volna, most is koromfekete a csapatunk és tépjük a hajunkat!
    Bobál über, és most mondjam azt, hogy egy Kosznics játszott a helyén, meg ilyenek…? KÖPNI KELL!
    Gyerünk, gyerekek, tiétek a pálya, királyok vagytok!
    Szerethetőek ugyan nem vagytok, de imádni valók igen! :)

    • Cha-b

      Ezzel kb. nagyjából egyet is értek, de most talán mintha Hemi is próbálna nyitni, szóval inkább felejtsük el mi volt, és hátha jobb lesz a jövő, sztem most csak a csapat dicséretével kellene foglalkozni, mert megérdemlik.

      • Kertész Péter

        Persze, csókolom a bokáját neki is, minden szép, megbocsájtok, de nem felejtek.
        Túl közel még a “tavalyi” hó…

        • Cha-b

          Felejteni nem is kell, sztem mindenki emlékszik a “hülyeségeire”, voltak jó dolgai ezt sem lehet tagadni, de ezek vannak kisebb számban. CSAK nem kell ezt fírtatni, túl kell lépni mindenen, és reméljük minnél tovább megy a csapat. Engem nem részegített meg ez a 2 győzelem, nincsenek nagy elvárásaim, csak jól esett ez a 2 meccs. Az meg hogy a kanyar kezd feléledni talán még jobban esik/esett, mert hiányoztak.!

    • Pelso

      ha nem hiszik el, hogy királyok, övék is lesz a pálya!! ;)

  • Kicsipest

    Szép volt Fiúk! Ezért örültem Rossinak! Lehet, hogy nem mi játszuk a legszebb, leggólratörőbb (a helyzetek ma megvoltak) focit, de nála felszántja a csapat a pályát! Bobál fantasztikus, Kamber is megmutatta, hogy érdemes vot szerződtetni. Jó, hogy újra van hangulat a Bozsikban! Jövő héten mi is megindulunk Pécsről, már a jegyek is megvannak! Csak így tovább!

    • Kertész Péter

      Riszpekt! :)

    • Cha-b

      Én is örültem Rossinak, sőt majd most kapom a minuszokat, de nálam Moralessel sem volt baj, olyan kpás védekezést, védekezést egy magyar edző nem rak össze… labdaszerzés után meg földön párpasszal már a kapu elött voltunk. Nálam Aldo Marco Morales jó edzők, csak vérhód lóg ki az olaszok közül. Ellenben Sisától rosszul voltam a kakaspörköltjével, meg a beszariságával, csak a szövegével vett meg sok embert… Pölöskeyről ne is beszéljünk…

      • Csaba Horváth

        Hogy lehet mínuszt adni valakinek? :P

        • Pelso

          így… : ) lefele nyíl

        • Cha-b

          Én még sosem nyomtam senkinek, mert ha nem is értek vele egyet ő így gondolja… :) de ahogy van a felfele nyíl ott van egy lefele is gondolom azzal. :)

      • Döme Sanya

        Egyetértek Moralessel kapcsolatban. Abból a játékoskeretből amit ki lehetett hozni, kihozta. Rossi is hasonló.

  • misike

    Ma mindenki oda tette a magáét vécseit nem szabad bántani ez a srác erösödött testileg a legtöbbet a honvéd utánpotlásból épp abban a folyamatban van amikor egy kicsit lassul darabosabb lesz de biztos hogy ki fog alakulni a játéka nemzetközi szinten kell egy olyan akin nem lehet csak ugy átszaladni ő az lesz . Hamár valami negativumot kell keresni minden áron egy jól játszó csapatban akkor hidi eladott labdái sokkal feltünöbbek voltak ma. De amugy a jó isten tartson minket ezzen a szinten mind csapat mind szurkolok terén és akkor minden szuper lesz.

    • Cha-b

      Senki nem bántotta Vécseit (nekem a kedvenc akadémistám, bár kb 1 éve nem találja magát, már a sérülése elött sem volt rendben valami) , de becsapni se kell magunkat, ő ennél sokkal jobb ezt mi is tudjuk ő is tudja hajrá, Rossi rendberakja majd. De ha tudom, hogy sokkal többet tud, mert láttam nemegyszer, akkor egy félgőzre nem fogom halálra dicsérni, mert az neki sem jó, de nem is bántotta senki.

  • Zso

    Kedves Hanta! Lehet, elnèzèst kellene kérni az m4-től, hiszen köszönettel tartozunk azért, hogy meccs után (közben) nem áztunk xarrá, hanem a Gurigában, sör mellett ünnepelhetjük az újabb győzelmet. :)

    • Pelso

      semmit nem kell nekik mondani, már lenyilatkozták, hogy a szurkolókért tették, csak senki nem tudta, hogy ilyen “remek időjósok”… :)

  • Pelso

    Ha hinni lehet a jeleknek, akkor végre most kezdenek beérni az akadémikusaink olyan arányban, ami már a jó irányba tudja billenteni a kritikus helyzeteket ! Tavaly az a rengeteg döntetlen már részben magában hordozta egy jobb eredmény lehetőségét, de ehhez az előrelépéshez mindenképp kellett az is, hogy maradt a csapat gerince. Úgy tűnik, végre megtalálta Rossi azokat a srácokat, akik tényleg akarnak és tudnak is tenni ezért a csapatért…végre eltűnt a sok hulladék légiós… fejlődőképes fiatalok, stabil légiósok, akik szinten alázattal állnak a csapathoz és a játékhoz! Közülük is ki kell emelni Gyula urat, aki korát meghazudtoló módon ingázik az ellenfél kapuja és akár a saját 16osunk közötti távon, igény esetén visszalép védekezni, aztán,akár egyedül elindul 2-3 védővel szemben,idén már az összjátékban is korrektebb, mint korábban és szerencsére egyre jobban megérti magát a fiatalokkal! De a jó indulás ellenére én fontosnak érzem, hogy minél inkább 3 csatárral játszunk, mert ez a mostani felállás eléggé leamortizálhatja Gyulát… Kemenes jobb időszakait idézi, a védelmünk talán Tandia idején volt ilyen stabil utoljára, de Bobál Dávid játéka még azt is felülmúlja, csak maradjon meg az alázat és a korrekt munka az egész csapatnál! A legnagyobb öröm az egészben, hogy végre azok a srácok akiket öröm volt nézni az up. csapatokban, végre közelítik azt a játékot, amit a korosztályos csapatokban produkáltak! Még 1 jó, kreatív Lőrinczy hozzá tudna tenni a középpályánkhoz,de már az eddigi kezdés is óriási öröm nekünk ! Főleg a nagyon elcseszett év után különösen szép élmény, hogy ez a 2. olyan hétvége, amikor jók vagyunk győztünk és fotelből szemlélhetjük a következő ellenfeleket! :) még1X köszönet srácok ! CSAK így tovább !!

    • Cha-b

      A keresztmozgásoknál még mindig figyelni kéne, hogy ne Gyula ragadjon a szélen, mert csak ő képes fejelni, a védőket testtel megverni és helyzetbe kerülni (ez nagy hiba, sőt butaság). Lőrinczy játékát nem ismerem, de ami késik nem múlik.

    • vass gábor

      a 3 csatár megvolt,mert Vécsei egyértelműen csatár poszton volt,hol jobbszélsőt,hol centert játszott.nem az ő posztja,vissza kell vinni a középpályára.A Loki ellen elől a Vernes-Youla-Holender trióval kezdenék,középpályán pedig Hidi,Kamber,Vécsei lehetne.

  • Vércsoport: XIX+

    Egyebkent azt megfigyeltetek,hogy az anno legendas es itt a blogon is megenekelt Cs-betus vedelmunk utan kezd itt Kispesten osszeallni egy igen pofas B-betus hatso sor? raadasul itt felnott gyerekekbol! Ignja tanar ur log csak ki,cserebe oktatja a mennyei csatarait…

  • A69W

    Sajnálom,hogy nem lehettem ma kint,de innen Törökországból is a legnagyobb GRATULÁCIO a csapatnak!