Mastodon

Semmi különös: megint egy komoly potenciállal bíró játékosunk igazolt fiatalon az MTK-hoz

Nyers @ MTK.

Napok óta lehetett hallani, hogy a 18 éves Nyers Ádám az MTK-ba igazolhat. Ma hivatalosan is bejelentették, hogy négy évre írt alá. Abszurd esetben akár már a második fordulóban egy Kerezsi–Átrok-Nyers támadóhármassal is felállhatnak a kékek ellenünk.

Az MTK azt írja, hogy négy évet írtak alá, a Kispest pedig azt, hogy bár a szerződése jövőre járt volna le, és a klub szerette volna megtartani, a játékos mégis távozni akart.

„Semmi különös: megint egy komoly potenciállal bíró játékosunk igazolt fiatalon az MTK-hoz” bővebben

Zuigeber, Varga érkezett, Bévárdi távozott, bónusz grafikon a bérköltségekről

Napikispest 2025/06/20

Tegnap elkezdte a felkészülést a csapat, és erről egy galériát is kitett a Honvéd a Facebookra. Két apró érdekesség, hogy feltűnik a képeken Pinte, akiről egyelőre nem tudni, hogy megy vagy marad (kölcsönben volt nálunk Nyíregyházáról), valamint a tavasszal Budafokra kölcsönadott Dúzs is.

Valamint végre beindultak az igazolások: Átrok és Bévárdi távozott, Varga és Zuigeber érkeztt, vagyis jól láhatóan, a keretünkön megfigyelhető némi ABC vége felé tolódás.

„Zuigeber, Varga érkezett, Bévárdi távozott, bónusz grafikon a bérköltségekről” bővebben

Szijjártó Péter, játékoskeringő, Bévárdi

Hetikispest 2025/06/17

_edzőmeccsek

A Honvéd egyelőre semmiféle dátumot nem publikált, így azt sem tudjuk, hogy egyáltalán a felkészülés mikor kezdődik, nemhogy az ellenfelek listáját. Amit viszont másoktól lehet tudni:

  • 07/05 @ Telki, Kecskemét
  • 07/12 @ Komáromszentpéter (Szlovákia), KFC Komarno
„Szijjártó Péter, játékoskeringő, Bévárdi” bővebben

Ne járj meccsre, magyar!

A Vasas némi huzavona után inkább úgy döntött, hogy lezárja a jegyértékesítést, minthogy nézők legyenek egy NB II-es rangadón.

És nincs vele egyedül. A vírus elszabadult, és rohamos tempóban terjedni kezdett az egész országban. Sőt, a vírus közben meg is erősödött, és mindenféle törvényekre, illetve kormányrendeletekre kezdett el hivatkozni, azok részletes ismertetése nélkül.

„Ne járj meccsre, magyar!” bővebben

Napikispest 2024/07/09

MTK, edzőmeccs, Nagy Geri

szombati edzőmeccs // 18 órától játszunk az MTK-val az MTK akadémiáján. A mérkőzés a téli edzőmeccsünkkel ellentétben: nyilvános! (via mtkbudapest.hu)


Nagy Geri csak beöltözött lilába // nem friss hír, viszont eddig elfelejtettük kitenni: Nagy Geri a szlovák egybe frissen feljutott KFC Komarnoba, leánykori nevén a Komárom FC-be igazolt. Itt linkelnénk a klub honlapjának vonatkozó anyagát, azonban ilyesmivel nemigen rendelkeznek, ezért marad a Facebook.

  • megvalósult // a magyar kormány támogatásával, Bethlen Gábor alap, miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és természetesen a MOL. A külsőségek alapján ismét egy csinált klub a határokon túl. (Demagóg rész: a Honvéd eközben szponzor nélkül az NB II-ben rohad. Nesze neked nemzetpolitika.)
  • sajnálatos trend // hogy egyre több klub engedi el a saját honlapot, illetve a saját honlapra gyártott tartalmak fejlesztését. A kötelezőt letudják: a mindenféle beszámolók publikálására kell egy hely, azonban a szurkolók tájékoztatása (hahahahaha) egyre inkább átkerül a Facebookra.
„Napikispest 2024/07/09” bővebben