Csak Karácsony…

Hó most csak a képen (szerencsére - nem kell lapátolnom). Forrás: panoramio.com.
Hó most csak a képen (szerencsére – nem kell lapátolnom). Forrás: panoramio.com.

A fenyőfa alatt üldögélve, halászlémámorban és csillagszóró-illatban ezúttal egy rendhagyó, kissé melankolikus, kissé elmélkedős poszttal kívánunk mindenkinek szépeket az ünnepekre.
Nem vagyok egy megrögzött temetőbejárogatós, szomorkodós arc (szomorkodós, nem, tényleg nem, dehogy… röhögnek most a barátok teli szájjal gondolom), de Karácsony tájékán azért elő szoktam fordulni a Kispestiben, ha Apu megy ki Nagypapámékhoz, megyek én is, és hiába szól rám a bejáratnál hogy ne vegyek saját koszorút persze úgyis veszek, és persze piros gyertyával, aztán ő meg itthon meséli Anyunak hogy „na a gyerek megint vett sajátot, fölösleges, de azért milyen szépet választott”, és persze jól esik neki hát így megy ez… szóval ez valahogy így megy Karácsony tájékon, évek óta, elsétálunk a virággal a kihalt Bozsik háta mögött, ott, ahol, amikor még nem Bozsik volt, és nem a mai stadion, hát valamikor a ’20as években itt futott a Papa a KAC színeiben a Sárkány utca végén a leventebajnokságokban, és így ő volt a családban az első Kispesti, így nagy betűvel, , KAC-os, szó szerint, tőle indult tehát minden, még ha a focit annyira nem is kultiválta, csak távolról, és azt is csak az ’50es évek végéig, mert „Puskásék után már mindenki hülye volt a focihoz”.

Emlékszem gyerekkoromban, amikor a Cseh-Csepregi-Csábi-Csehi kezdetű gombcsapatommal pöckölgettem a konyhaasztalon, meg néztem az összefoglalókat hétvégente, és menthetetlenül estem szerelembe a Honvéddal, Papa már akkor is mindig azt mondta hogy ezek kutyaütők, és el is hittem (de hát igaza is volt), aztán ma már persze Csehi Tibiék a Puskások Vernesékhez képest, csak egy valami nem változik, „én már csak maradok Honvéd drukker” mondta Fater is mielőtt kislisszolt a táncterem közepéről a Doki barátom esküvőjén és hát ez igaz rám is.

Ilyenkor karácsonykor általában az ember fúj egyet, megpihen, örül, hogy van egy kis pauza, ami a melóban, de bizony Honvéd téren sem árt, főleg mióta blogolunk a Hantával, tényleg beharang-meccsbeszámoló-meccsarc-meccstéma, és mire megírtad a posztokat vége is a hétnek és jön minden elölről, szóval szinte felüdülés a tél, de persze mégse mert már hiányzik az embernek de hát ezt már ezerszer leírtuk.

Idén fura éven vagyok túl. Voltak jó, voltak nem annyira jó dolgok, történnek meglepetések és váratlan negatívumok, jöttek nehéz hónapok (amit az olvasók is simán lekövetnek, csak nézni kell, mikor mennyit írok) és jöttek könnyebb szakaszok is, de tényleg csak egy dolog állandó: a Bozsik mindig a helyén van, a Kispest mindig a helyén van, és mindig ott is marad.

Előfordult már, hogy feltettem magamnak a kérdést, mit keresek itt, miért járok még ki, miért csinálom? Vannak fontosabb dolgok is… sokkal fontosabb dolgok is. Aztán telnek a hetek, hónapok és ugyanúgy állok én is a korlátnál, és nem hagyom abba, már nyilván sose fogom, max amikor majd amikor az eggyel a Bozsik mögötti intézménybe veszek bérletet, a papa melletti páholyba, de remélem az azért még messze van, bassza meg, egy bajnoki cím legalább legyen meg addig újfent.

Végül letettük a koszorúkat Apuval, letisztogattuk a sírt, eldumáltunk picit a téliesítés nyűgeiről, aztán kisétáltunk, végig a ködbe borult stadion mellett, fura hangulat lengte be a kis közt, meg az egész tömböt, de ez valahogy most nem szomorú volt, be is sétáltunk az ajándékboltig, szeretek oda betérni, mert öregBabarral mindig úgy elkvaterkázunk, mintha én lennék legalábbis egy helyi Szuri, pedig nem, és nem is vagyok egy jattkirály, de néha ezt is el tudom viselni és ez épp ilyen szitu volt.

És dumálunk és belép egy fazon, mezt venne, mert unokaöccse (vagy ki) lassan kezdi megszeretni a focit „és a Ferencvárosban nő föl, hát nehogy elcsússzon a gyerek és ezeket a hülye zöldeket szeresse meg” „Hát nehogy, Isten őrizz” bólogat Laci és én is, hát tényleg Isten őrizzen ilyen skandalumtól, „érti uram, én kimentem innen nagyon régen a vörösök elől, külföldön élek, de Honvédos maradtam mindig is, és mondják még ma is nagy az ellentét a Fradival?” „Naná”-mondjuk kórusban Lacival, és már vigyorgok én is, és ha néha el is gyengül az ember, ha néha fáj is a szív, hogy katasztrófák vagyunk, ilyenkor mindig tudom, hogy jó helyre tartozom.

Aztán szépen kisétáltunk a kocsihoz és hazagurultunk a Vas Gerebenen meg a Nádasdyn, a megszokott „kertek alatt” utunkon, és magamban azon gondolkoztam, hogy nekem még azok a napjaim is a Honvédról szólnak, amik nem is, és hiába keresek néha görcsösen új hobbikat, annál sose lesz jobb, mint ami ott van az orrom előtt, még ha egyszer a korlátnál kapok is szívrohamot amikor kiesünk a BLASZ IV-be, a Fradi meg már 40szeres bajnok lesz, a Hanta meg közli, hogy „miért, BLASZ IV, a legnemesebb bajnokság”, Ábel pedig megint összecsuklik a röhögéstől, kisBabar megszokásból elküldi az egész keretet a ….ába, Gyuri meg kínjában lejátszik egy újabb focimanager szezont, ahol Giroud-t és Özilt is Kispestre igazolja, vagy kik játszanak majd 20 év múlva az Ágyúsoknál, tudja fene.

Hát ez történt jó három napja, Boldog Karácsonyt mindenkinek.

Jut eszembe, ki lesz az első aki elkészíti a félig mákkal, félig vörösáfonya lekvárral töltött bejglit? Az ajándékboltban biztos lenne rá kereslet 