az utolsó cseppek egyike

vajon mi vesz még mindig rá erre az egészre? hétről-hétre szembeköpnek, kibasznak velem, érzékeltetik, egy utolsó senki vagyok, és ha tehetik személyre szabottan üldöznek el. mert én, te, ő, mi || vagyok, van, vagyunk a szurkolók.

elvárják, hogy ugorj, ha füttyentenek, legyen az kötelező gyülekező különbuszhoz, hogy eljuss a város egyik végéből a másikba, vagy szabadnapért sírni, hogy eljuss egy másik városba, megnézni a tévébe sosem kerülő meccsedet – amit eredetileg a te városodban rendeztek volna.

elvárják, hogy adatokat adjak meg mindehhez magamról, elvárják, hogy soha nem részletezett szavakat és rigmusokat ne használjak, elvárják, hogy mi legyen, vagy ne legyen rajtam.

elvárják, hogy jó képet vágjak ehhez az egészhez, és elvérják hogy

megmaradjak

de mire fel? mi folyamatosan csak adunk, cserébe pedig kapjuk a basztatást, a költözéseket, a tévés meccsek megszűnését, az erősen bundaszagú eredményeket, a rémesen gyenge futballt, a félhülye bírókat, a mindenért büntető fegyelmi bizottságot, az alkalmilag betartott szabályokat, a szekukat, a megfigyelőkamerákat, a kártyát, a politikumot, és az ígéretet, hogy majd te is kapsz stadiont.

mert a stadion és a családbarátság maradt a két hívószó,

azt hiszik, majd ez a kettő lesz a csodafegyver.  

innen szeretném jelezni, hogy nem, nagyon nem. épülhet bárhány és európai szintű stadion, ha közben minden szempontból szarunk az egész értelmére: a nézőre. ki a franc fogja legalább részlegesen megtölteni ezeket a lelátókat, ha nem azok, akik még ma is kijárnak? az új tömegek – egyrészt nincsenek, másrészt láttuk: azonnal elkopnak, amint elmúlik az újdonság varázsa.

a türelmünket kérik, de mire fel? az egyetlen ígéretük az új székek, a fedett lelátó, mert mást nem tudnak, vagy mernek mondani. viszont ha mégis döntenek valamiben, akkor az

vagy garantáltan a saját szabályaikkal lesz ellentétes, vagy ab ovo nézőtaszító baromság

fussuk végig az elmúlt éveket, és mutogasson ujjal rám, aki szerint nincs igazam. minden egyes jobbító szándék után kimutathatóan csökkent a mérkőzések látogatottsága, így eljutottunk oda, hogy 

rutinná vált nem foglalkozni a nézőkkel

és ezt mind a klubok, mind a szövetség előszeretettel ki is használja. olcsóbb a stadion dunaújvárosban, mint kispesten? akkor legyen ott a meccs, minden más le van szarva. kettőkor tombol a hőség júliusban? az egyetlen tévé sorsolást közvetítene inkább, majd legfeljebb átrakjuk a meccset, az aszalódó néző meg le van szarva. kimennél egy válogatottra? meccsnapon nincs jegyárusítás, mert a néző le van szarva. kimennél egy meccsre vendégként budapesten? várd meg a különjáratodat, hogy személyesen mutathassuk meg neked: nézőként le vagy szarva!

ilyen a modern magyar futball – egy ígéret, hogy kapsz stadiont, és egy valóság, ahol belédverik: hagyd a picsába az egészet, keress jobb szórakozást.

és figyeljük meg, egyre többen keresnek, mert elegük lett.

és most már azokról a tömegek helyetti tucatokról beszélünk, akik a végsőkig kitartottak, akikről azt hittük, soha nem fogják feladni.

bevallom, idén én is meginogtam – és mint látni fogjuk, el is dőltem. egyszerűen tényleg tele lett a tököm. nem akarok mást, csak jól érezni magam – ha hagynák.

tényleg nem tudom miért csinálom az egészet? mi a fenének járok még meccsre? mi a fenének foglalkozom egyáltalán azzal, hogy legyen ezen a blogon poszt? tényleg egyre kevésbé látom az értelmét.

most fáradtam bele, a szélmalom erősebb volt

akar a fene rosszat, sőt. a jót keresem, a jót akarom, mert a legjobban a saját szórakozásom érdekel. ehhez pedig meccsek és emberek kellenek.

téphetem itt a számat, és bár nem érdekel, hogy meddig jut el, azért azt látom, a szövetség, a hatalom, a klubok, és úgy szinte az egész közeg tojik mindenre és mindenkire, teljesen más mozgatók vannak a háttérben.

én nem a bundás álláspontot viszem, hanem a stadionosat, a hatalmi centrumosat, a nyalizósat és a zsarolósat, mert ezek mind-mind jelen vannak a focinkban. “kapsz majd stadiont, lesz benne százalék, addig majd játszol máshol, de addig se ugrálj, mert akkor majd jó messzire teszünk.”, “igen osztunk pénzt, azt, ami korábban alanyi jogon járt, de tőled ezért több dolgot is elvárunk cserébe” – hogy lehet így létezni a futballban? ha véletlen valahol normális klubmodell állna fel, akkor azt is ellehetetlenítik, bedarálják.

és ők várják el tőlem a lojalitást, a szurkolást, a fogyasztást, a nekik való megfelelést, azt hogy

én igazodjak hozzájuk, és nem ők hozzám, pedig ők vannak értem, nem én értük

ugyebár.

lélekben is kezdem feladni ezt az egészet. nem pillanatnyi a megfáradás, hanem egy jó ideje tartó folyamat. minél jobban beleásod magad a dolgok hátterébe, annál inkább nyilvánvaló, hogy

nincs esély a jobbra

mindenki ugyanúgy szarni fog a fejedre, ahogy eddig is tette.

elképesztő, de a múlt heti kispest-fradi szinte lázba sem hozott. nem vártam különösebben a meccset, nem törtem magam a megelőző sörözésért, nem éreztem sem ott, sem a stadionban igazán a hangulatot, és a meccs utáni szokásos kibeszélő is olyan volt a reflexből kirendelt sör mellett, hogy örülök a barátoknak, de nem volt bennem a maradhatnék – így amikor bezárt a kocsma, egykedvűen hazaindultam. 

ez van.

nem elveszett belőlem a lelkesedés, hanem szívós munkával kiölték. nem fogom magamban keresni a hibát, mert – amennyire lehetett – mindig becsülettel próbáltam körbejárni az egyes témákat, és utána meghozni a döntést, majd írni belőle valami véleményfélét. egyszer-másszor nyilván tévedtem, csúnyán benézhettem dolgokat, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy tartósan, éveken át és minden egyes alkalommal – mert ez próbálják elhitetni velem.

a magyar futball szereplői szerint még soha nem volt igazam!

hiába a tények, hiába a valóság, itt szép és okos nem lehetsz – és ahogy látjuk, szurkoló se nagyon.

~~~

a dunaújvárosba átrakott mtk-kispest nagyjából az utolsó szögek egyike lett a kitartásom koporsóján. elegem van jófej módon elengedni magamban, hogy újra és újra kibasznak velem. miért tegyem? mit adnak cserébe? mi garantálja, hogy legközelebb nem fognak kérni majd megint valamit? már így is túl sok volt a kérésekből.

a blog marad, a kontent marad, az aktivista hozzáállás is marad, nem tudom mi fog változni, de én összezuhantam, azt tudom. akartam hinni sokáig valamiben, hogy talán majd jobb lesz – de látom, nem lesz, nem lehet. a hiba a rendszer szintjén van, és ott kezdődik, hogy 

nagy ívben szarnak a szurkolókra.

ez pedig egyhamar nem fog megváltozni.

(nem, nem az mtk-ra vagyok dühös, ők nem tehetnek arról, hogy az utolsó előtti cseppig tele lévő poharamba beletoltak egy marmonkannányi folyadékot. magamban éreztem, hogy a következő lesz az egyik utolsó, ami után valóban el kell gondolkodnom az egészen.)