Nem így terveztem az utolsó harmincas napomat. Tudtam, hogy vasárnapra fog esni, a vasárnapok pedig a fakó meccseire esnek, tehát egészen sokáig jogosan számolhattam egy nagyjából fix társasággal, némi sörözgetéssel, céltalan bambulással egy omladozó stadionban, vagyis egy kicsit sem másképp, mint a fociba való végleges oda- és beleszocializációval telt korszakomban, a megboldogult kilencvenes években.
Buja aljnövényzet és mindenféle vegetáció a beton nem szándékolt térközeiben, mosdó a kandaláber tövénél a félhomályban, kinyitható kempingasztalról árult szotyi és tökmag, büfésnéni, műanyag pohárban alsópolcos, közepesen hideg sör. Erről szóltak a tízes éveink, mégis valahogy belerázódtunk, ottragadtunk, és ma is itt vagyunk.
“Ja, ez a poszt igazából nem szól semmi érdekesről, viszont a végén találtok egy erősen elgondolkodtató játékot” bővebben