Frappáns cím nem jut az eszembe, így csak annyit írok: ezt el****tuk

Lovifotós felvételén a Tábor szép megemlékezése a kezdő sípszó előtt. (Fotó.: Lovi-1909foto.hu)
Lovifotós felvételén a Tábor szép megemlékezése a kezdő sípszó előtt. (Fotó.: Lovi-1909foto.hu)

Hát, valahogy így. Álmodozhatok én döntő Lanza-gólról, ha sokadjára is elgörcsöljük a Grupamás vendégjátékot. Pedig most aztán nálunk is volt titkos fegyver, odaát meg nem épp csúcsforma, eltiltott védelem-fél és Doll mester. Persze hogy roller lett a vége. Még ha a végét cizelláltuk is.

Pedig annyira-de-annyira adott volt minden egy csodásan emlékezetes naphoz. Kora délután kivirágzó napsütés Budapest felett, egy régi csoporttársam esküvője a Városliget szélén, a melóhelyem mellett, a templom fele igyekezve a sárga levélruhába öltözött Stefánia úti fák alatt csapatva, aztán el a Thököly vendéglő mellett, majd a szertartás után ugyanez visszafele, közben peckesebb vagyok a fancy dresszemben, mint Lanzafame ha elhúz két tuskó fradivédő mellett, mondogatom magamnak, azt a nárcisztikus mindenemet, lassan én leszek a korzó Hemy ura. Aztán gyorsan hazaautózni, onnan meg rohanni a Kökire, sajnos átöltözni nem maradt idő, dehát nehogy lemaradjak a buszokról, takkra 16.50-re beesek, már csak egy csuklós áll benn, de Ábel, Dzsordzsi és Viktor, Végh “Buszra én nem ülök” Hanta úr vezetésével még nyugodtan söröznek délczegen a lépcsőlejáró alatt, érkezésemre pedig produkálnak egy hanyattesést az outfittől, “Nézd már, megjött a Doktor úr” indít erősen Hanta, aztán elcsorgunk a buszok felé.

Amik még 20 percet várakoznak a tervezett starthoz képest, Hanta látványosan tüntet, hogy ő majd metróval megy, le is száll a buszról, aztán mégis visszatér, egy Kőbabával és egy zacskó köményes tallérral, mert megint bélpoklos a jó Fanta úr, imádjuk!

[Miközben itt írom a posztot, a TV-ben elindul a meccsünk felvételről, mondja is a riporter, hogy ez a legerősebb Kispest-Honvédja az elmúlt éveknek, így most nem esélytelen a Kispest, talán először szezonok óta. Yeah, mi is ezt hittük 3 órája.]

A buszozás zseniális. A többiek szakadnak mellettem rajtam, hogy “a bejáratnál simán Kubatov emberének néznek majd, hajbókolnak majd a szekuk“, Ábel úr meg folyamatosan olt, hogy a “zakó alsó gombját csak a prolik hagyják begombolva“. Proli nem vagyok (bár ha az lennék, nem szégyellném), ellenben kurva vékony, “és fázom ha nem vagyok begombolva“, ellenkeznék, de Ábelünk ekkor már a “Hiányzol Prikk, térj vissza óóóóó Prikk, hozd el nekem a boldogságot” vernesiánus refrénű saját szerzeményt rikoltja az éterbe, ami nála sztenderdprogram 3 Kőbi után.

A stadiba érve tényleg egy vállveregetéssel átenged a testőrgárda, úgy látszik a híresztelésekkel ellentétben igenis a ruha teszi az embert. Ennek örömére gyorsan kifüggesztjük az Ábelmade molinónkat (kissé nagyzoló ez a megnevezés rá, de minidrapit mégse írok), előbb oldalra, majd csak találunk lenn is egy üres korlátrészt, így ide kerül fel-, azaz átoktrojálásra remek matrózcsomókkal a cucc, majd irány sörökért, Gyuri úr 3:1-et jósol ide, vagy egy végén elbukott 1:1-et, én még tartom a múltheti tippem a 89. perces Lanza dugóval idegösszeomlásba taszított kurzusfradisták látványának vágyával a lelkemben. A sor közben nagy, inkább vissza a lelátóra, hisz mindjárt kezdés.

Amit szép, ideillő kiírással és Himnusz-énekléssel ünnepel a Tábor, azt kell mondjam, ez itt és most nagyon ült a holnap kapcsán (lásd: címkép). Kevésbé igaz ez egy hazai megoldásra. A szünetben ugyanis a szipi-szupi-szuper vásárolt szurkerek felé dobtáras pólóágyúval (kvázi egy gigantikus “davaj gitárral”, ha ez mond a töriben otthon levőknek valamit) lövik az ajándék tísörtöket a helyi rendezők, gusztusos.

Jól kezdünk, a csapat támadásokat szövöget, Zsótér felrúgása után Laza szabadrúgásból büntetne, de a lomha Dibusz most sajna jó oldalra helyezkedik. Támadásszervezési fölényünk úgy-ahogy tovább él, a Fradi fantáziátlan, szürke. Sajna ebben mi is hozzájuk idomulunk, hogy aztán a 30. percben a semmiből a Bűzös verjen egyet a hazaiaknak. EZ MI VOLT?

Ötletgazdagságunk nem sokat fejlődik, Lanza sem túl hatékony elöl, de az látszik, hogy mindig benne van a villanás (ez ma is jön majd, bár későn). Holender sajnos nagyon gyengusz e meccsen is, de a fő gond hátul van. Lovrics kriminális napot fogott ki, Hajdú szokásához híven vérszegény, Boti sem igazán oktat középen, egyedül Endit dicsérhetem remek előretörései és most jó bepasszai (második félidőben pedig hősies mentései) miatt. Meg a szurkolóinkat, simán letorkolljuk hangban a hazaiakat.

Ők viszont gólokban minket. Újabb védelmi hiba hátul, és az utolsó percben a másik irritátorral, Hajnal Tomival is rúgatunk egy gólt, még jó, hogy a Nagy Dominikot majdnem likvidáló Grófot nem szórta ki a szándék miatt Karaköszörcsög. És milyen kár, hogy a lest elengedte az idült partjelzője, csókolom a kezeit…

A második félidő előtt szkeptikusak vagyunk, Rossi sajnos nem a felrázási képességeiről híres, inkább hisztijeiről érkeznek a zuhanypletykák, s félek, egy toporzékolás most nem segít majd sokat. Az még kevésbé, hogy Kamber teljesítménye is lezüllik Lovrics mellé, és olyan ütemben adogatják el hátul a labdákat, mint Komora a kulcsembereinket 1995 nyarán. Ennek eredménye, hogy a Bűzössel még adatunk egy gólpasszt Djuricinnek, az év elején még impotens szőrmók így újfent betalál. 3:0, mehetünk haza.

Ezt csak a csapat nem gondolja így. Mikor PistiUltra bejelenti, hogy akkor most már csak érezzük magunkat jól szurkolásilag a hátralevő 20 percben, bemelegítve a jövő heti #Kanyar25 évfordulóra, a játékosok lenn végre ledobják a görcsöt, és előbb Kamber csúszik-mászik össze egy szépítőt, kozmetikázva bizonyítványát, majd jön a menetrend szerinti Lanza villanás, szóló, felbasszák, tizi, bevágja, na, lesz még jó 10 percünk. A szurkolás, nos, az 10/10 lett ekkorra, az adrenalin belém is úgy jött, mint  Véber lábába a boogie, ha Lehel téri talponállót szimatol a közelben, már-már extázisban üvöltünk, hajtjuk a srácokat az egál felé, de hiába, későn ébredtünk, ebben ma ennyi volt.

Mellettem közben Dzsordzs mester újabb két sörrel fojtja le bánatát: “Ikszelt az Arsenal, ez a szar fradi megint megver, nem bírom, ha nem iszom“. Nem tudok vele vitatkozni. Idén másodszor szívunk le a zöldektől, de úgy, hogy mindkétszer formán kívüli a tavalyi bajnok. Mi meg olyan szépen rémülünk meg az esélytől ellenük, mint a legszebb 1992-1995 közötti időszak  Kispestjei, amikor én azt hittem, a Fradit lehetetlen megverni, hiába jobb 10-szer a keretünk, mindig összecsináljuk magunkat tőlük. Most nem 10-szer jobb a keretünk, ellenben lassan közelítjük az övékét, de minek, ha még mindig begörcsölünk, csak nem tudom mitől, ettől a 4000 díszkubatovista korzójellegű létformától és a kivezényelt iskolás kislányoktól? Kár érte.

Kár bizony, ezért a mai estéért. Csodásan emlékezetes napnak indult, csodásan átlagos lett a vége, s amikor a Kósról tovagördültem a 148-assal, a leszálló wekerlei ultrasüvölvények “CsakaKispeeeeest” és “Dávideeeee Lánzáfámeeeee” rigmusai elhaltak a telepi éjszakában, én jöhettem haza írni ezt a szomorkás beszámolót, ahelyett, hogy az idei tavasz után újfent azzal fáraszthatnám a fradista ismerőseim, hogy “köszönöm Istenem, hogy Kispestinek születtem!

De tudjátok mit? Utóbbi tényt tényleg köszönöm.

[Ennél már csak az volt a szebb, hogy a végén a drapi levételekor az egyik felerősítéskori csomónk túl erősre sikerült, így egy adag szeku fitymálása és “takarodjatok már haza a k…. anyátok” fogak között sziszegett jókívánságok közepette műtöttük le a korlátról a kis lepedőnket, Ábelünk izzadó homlokkal, én meg az elvarázsolt, Deloitte-tanácsadói öltözékemben, amit látványosan nem értett a szekuritádé csapat, ellenben Hanta fekvőtámaszozott a könnyes röhögéstől fölöttünk 10 sorral.]

“Frappáns cím nem jut az eszembe, így csak annyit írok: ezt el****tuk” bejegyzéshez 28 hozzászólás

  1. Micsoda hős lehetett volna Tömösvári… Nekem a 2. és 3. gól is gyanús meg Eppel elleni fault…

  2. Kevés a középső védő,ha megsérül egy ( Bobál ) nincs igazi helyettese.Rossi akart még egy középső védőt,de Hemi nem engedte,ill. nem találtunk.Ott van az MFA-ról Szilvási Debrecenben,Mahalek DVTK-nál,Bora Dorogon stb ,Gengeliczky.Sajnos kapussal is gyengén állunk,van 3 nagyon középszintű kapusunk rutin nélkül és az ifi Vajda. Meg lehetett volna szerezni Nagy Gergelyt,Poleksicet,Tujvelt,Horváth Tamást,talán még Jovát is Hegedüst is..Egy rutinos jó kapus sokat jelent,mi a rutinos de sokat bakizó Kemenes helyett egy rutintalan közepes kapust hoztunk.
    Lanza ragyogó,minden mozdulatán látszik,hogy nagy klasszis és most még nagyon alázatos is,nem reklamál,nem játsza meg magát,nagyon nagy érték,tud focizni,fejjel lábbal.A középpályán is van lyuk
    Kamber nincs valami jó formában vagy beleszürkült, Hidi nem tudom mit játszik,régebben védekező középpályás volt,most a védekezésnél nincs ott elöl kódorog minden eredmény nélkül.Sajnos Gazdag sem lép előre,sokat gürizik de csak szürke eminenciás,nem tudja kapu közelben feltalálni magát,nem lő kapura,nem tör kapura,nem lő gólokat.Ez a három középpályás kevés,kevés segítséget kapnak tőlük a védők és kevés támogatást a csatárok.Elől Holender nagyon visszaesett,valamikor nagyon jól cselezett,gyors volt,veszélyes volt kapura,gólokat lőtt.Lanza mellett Koszta sokat fejlődhetne,Eppel kinőhetné magát válogatott csatárrá,Prosszer talány ügyes de súlytalan.

    1. 2013-ban ott volt az Ignjatovic – Tandia védőpáros az olyan volt mint a betonfal. Tandiától szabályosan féltek. Az ilyen bödefélék is leperegtek róla. Megkellett volna tartani Ignjatovicot meg Tandiát, de nálunk mindig vannak problémák. Martinezt is vissza csábitanám, de akkor meg már sok a légiós…….

      1. Ignjárol azt hallottam több helyröl is (nem tudom igaz e) hogy papír alapon is űzte a játékot….utólag visszagondolva voltak is érdekes meccsei. Martinez jó lenne

    2. pont ezt mondtam én is tegnap meccs közben! Bobál Dávid mellett Mahalek és Szilvási megoldaná azt, amire Boti alkalmatlan és amihez Lovric már lassú… és hogy nem tudtunk 1 Hajdú’ kalibert kinevelni balbekkbe ?? akkor most kéne becsukni az akadémiát!! Kíváncsi lennék, hogy kik döntik el, kiket tartunk meg a saját nevelésből…amit a kapusokról írsz, majdnem szó szerint írtam le tegnap.

    3. Lanza a NB1 legjobb legképzettebb játékosa. Valahogy kamatoztatni kellene , mert akkor a bajnokság se lenne messze. Eppel nagyon hiányzott, nem volt csatár aki lekötötte volna a védőket. Tudom sokan leüvöltenek de Balázs is hasznos lenne, csak össze kellene szoktatni elől 3-4 embert.

  3. Végignéztem a meccset. Hajdú, Baráth, Gróf valóban nem állt a helyzet magaslatán. A mérkőzés egyetlen pozítivuma pusztán az volt, hogy 3:0-n sem adta fel a Csapat.
    Egyébként Tömösvári, és Eppel becserélése határozottan jót tett a Csapat teljesítményének. Lehet egy kicsit progresszívabb csapatösszetétel szorosabb eredményt hozott volna. :(

  4. Az előttem szólók negatív kritikájával teljesen egyetértek !
    És akkor most nézzük a pozitívumokat : A lukas védelmünk megmutatta hogy Bobál Dávid mára tényleg kulcsember.Nélküle foghíjas a hátsó alakzat. Botiról kaptuk a gólok zömét, de ha kitesszük balvédőbe ott válogatott szintet tud nyújtani. Lanza ha sz@rul is játszik azért mindig van benne gól. Eppel Marci végre visszatért. A bemutatkozó újonc Tömösvári jelezte hogy nem statisztának szállt be.Bátor volt, odaért a kapu elé. Rég láttam így berobbanni akadémistát.

    1. Anno volt egy Holender Filip nevu akademista is,aki a Szepesi Nikisics elleni kupa meccseken robbant akkorat,mint egy atombomba,aztan azota latjuk hetrol hetre,h mar akkorat se szol,mint egy puki.

      1. Nosi igen, a jó bemutatkozás nem mindig hoz későbbi sikereket. Lásd Lörinczy, aki a debrecenieknek lőtt egy parádés gólt, most pedig sehol sincs. Vagy Göblyös aki tavaly a Pápa ellen mutatkozott be, szépen játszott, azóta meg a kispad közelébe se került.
        Holender azért más eset, hisz neki nagyon hullámzó a teljesítménye. Neki voltak nagyon jó időszakai (pl. az említett meccs), sőt utána is volt nem egy olyan mérkőzése, ahol a 2. félidőbe beállva nagyon megpörgette a játékot. (félpályán végigvitt góljáról, vagy az utolsó percben rúgott góljáról nem is beszélve). Filipet nagyon szeretem, mert robbanékony, technikás játékos, de valahogy képtelen tartós jó teljesítményre. :(

        1. Tipikus magyar focista (mégha ő nem is az), ügyes, technikás, mellé 0 alázat párosul.

        2. Holendert én is hullámzónak látom, hol rosszul játszik, hol pedig még rosszabbul. :)

      2. Kár, hogy azokról a meccsekről már rég kiderült, hogy direkt álltak félre előle a védők. :)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.