Az egymillió eurós játékos

Felröppent a hír, és már nem először, hogy a Videoton vinné Gazdag Danit, amihez most a 24-hez került rangadó valahonnan egy árat is társított:

egy teljes millió eurónak megfelelő forint.

Plusz ÁFA, gondolom.

Állítólag már tárgyalnak, állítólag az Öreg ennyit kérne, és állítólag a Videoton valóban nagyon szeretné.

Ér ennyit? Érdemes elengedni ennyiért? Most akkor mi van? Tényleg nevelőegyesület leszünk, és ha valakit felépítünk, akkor az nem külföldre, hanem itthon vált csapatot, és mozdul a feltőkésített klubok irányába?

Amúgy személyes véleményem, ha Gazdiért egymilliót adnának, és Gazdi is menne, mert lát perspektívát és karriert, akkor kutya kötelességünk elengedni. Ennyiért meg pláne.

Amúgy van ún. slusszpoén is: a klub ma reggel jelezte, hogy szó sincs semmilyen tárgyalásrólEgy gondolatkísérletnek azonban jó volt.

“Az egymillió eurós játékos” bejegyzéshez 30 hozzászólás

  1. Nem kötekedni akarok veled tényleg, de ird már le, hogy kit hagynál ki a középpályáról, hogy stabilan játszhasson?Ugye, igy kezdtünk: Kamber, Geri, Herjeczki. Herjeczki ugye a fiatal. Tehát?

    1. szerintem 3-5-2-ben vagy akár 4-3-3-ban simán befér középen a “Nági”, Kamber, Gazdag hármas

      1. Jár.Ez biztos. És látod, ezért engedném el Gazdit és ezért érthetö, hogy elment a másik nagy kedvenced, Koszta. És ezt úgy mondom, hogy mind a kettöt magyar szinten kiemelkedö játékosnak gondolom. Legalább is az lehet belölük.

      2. Biztos jár, különben egyszerre kettő lenne a pályán. Sőt, én úgy olvastam valahol, hogy ha minél fiatalabb valaki, annál több pénz jár érte. Ergo idén 97-est kéne játszatni, mi meg 98-asokat játszatunk. Szerintem 1 db 98-asért jár annyi kb,, mint 2 db 97-esért.

    2. Biztos, hogy jár a pénz az egy u20-as játszatásáért, különben szerintem nem kezdene. Tuti, h Hemi nem engedi el ezt a bevételi forrást…

    3. Egy u20ert jar a stabil penz, a masodikert is valami, de joval kevesebb. ezert jatszik csak egy nalunk. En igy tudom. 4-3-3 at vagy 3-5-2 ot jatszat EvM, ö az edzö, szerinte ez a legjobb, tehát ezekbe rakjuk be Gazdit. Igy is mindig a széleken bukunk,szinte az osszes golt onnan kapjuk. Ha Lackóra gyorsan tudnák ráhozni a szélen…. Jobb bele sem gondolni.Most a felcsut ellen 3-4 olyan szituacio volt, ahol bejatszottak Laczko moge, es csak a szerencsenek koszonhettuk, hogy megusztuk. kell a szelso kozeppalya, hogy fekezze az ellenfel tamadasait, foleg, ha gyors spilerjeik vannak.Nem hiaba jatszatta azt Rossi es EvM is.

      1. Igen, ez igy van. De Rossinál King es Holander szelso futo volt, ahogy te is irtad, tehát szélsö vedo es kozeppalyas is. Ehhez irgalmatlan gyorsaság, kondi es futomennyiseg kell. Laczko ezt nem tudja, Latfu nem tudom, hogy tudja e. És ezért maradozik ki Boti is ,mert ö sem sajnos. Tényleg, Holanderröl tud valaki valamit?

        1. Jól van, öreg, nem fogok ezen vitázni. A szélsö futónak pontosan az a lényege, hogy bejátsza, védöböl indulva a pálya teljes hosszát, ezáltal helyettesitve a szélsö közzépályást is. Ezáltal a védekezöbb 5-3-2böl pillanatok alatt válthat a csapat 3-5-2es támadó alakzatra.Tehát védö és középpályás feladatai vannak. De én nem akarlak meggyözni semmiröl, mindenkinek lehet saját véleménye.

  2. ez azt jelenti, hogy a videotonnal nem targyal….nem vagyok benne biztos, hogy massal sem….Gazdag nem jatszik es annyira nem vagyunk erösek, hogy vegig padoztassuk….vigyazunk ra, hogy meg ne serüljön az eladas elött. Ha az 1 milla jön es azt jatekosra, jatekosokra forditjuk akkor fajo szivvel, de elengednem….

  3. Én elengedném, de lenne egy olyan záradék, amennyiben a Vidi három éven belül eladja külföldre, a mostani vételár feletti rész x% még jár nekünk.

    1. Abban biztos lehetsz hogy ez benne lesz, eddig mindenkinél benne volt.

  4. A tabella is beállt a szokásos rendbe. Honvéd az első, névrablók utolsók.

    1. Az eleje és a vége maradhat is a bajnokság végéig! A kettő közt cserélődhetnek a csapatok, hogy ne legyen unalmas a bajnokság.

    1. A madarak szépet álmodhattak.
      El kell osztani kettővel és megvan a helyes szám.
      Sztem ez is jó pénz érte.

  5. Mindenkinek más a véleménye.Az enyém ez, tessék tiszteletben tartani :
    Ha a felröppent pénznek csak felét odaadja a Videoton akkor el kell engedni Danit. Amikor a klub azt kommunikálja hogy semmi nincs történés alatt, na akkor köttetik pont meg az üzlet.
    Dani tvaaly a fiatalszabály miatt játszott leginkább. Volt pár jó meccse és rengeteg pocsék.
    Erényei hogy kigyóként tud átszlalomozni 2-3 emberen és jól véd területet , de abszolut nem agressziv, hiányoznak a gólok, pedig egy középpályástól KÖTELEZŐ éves szinten a 3-4 gól !
    Fejjátéka átlagos, dribbling kiemelkedő , jól tör be a 16oson belülre, sok 11-est adtak nekünk ezekből.
    Viszont képtelen kiradírozni a rá kioszott embert , sokszor el tud tűnni fél órákra a pályán.
    Mindezeket figyelembe véve magyar szinten egy közepes labdarúgó. Mi azért tartjuk értékesnek mert saját nevelés.
    De általában véve nem kapkodnak érte a klubok, ugyanúgy mint Kosztáért sem. Ez a két játékos többször játszott jól,de emlékezetes meccset egyik sem játszott (Talán Koszta Debrecenben)
    Akkor kell eladni amikor jó pénzt adnak érte. Nyugiban elpadozhat a Vidinél.
    Sokkal nagyobb érvágás lenne Bobál Dodi , aki egyszerűen imád játszani, védő létére megcsinálja a pimasz cseleket, jópár gólja van már védő létére és rengeteg kimagasló , emlékezetes meccse volt.
    Egyébként az MTK szurkolók sem siránkoznak hogy az egész NB1 tele van az általuk nevelt játékosokkal.
    Engem egy érdekel : ha ránézek a tabellára hol áll a csapat ?
    Ha a tabella végén akkor sikertelen a csapat. Ha a tabella elején akkor meg sikeres és jól managelt.
    Az ÖReg meg van annyira jó üzletember hogy tudja mit csinál, mivel a saját pénzével játszik.
    Nem lennék meglepve ha Gazdi eligazolása után egy nemzetközileg jegyzett középpályást hoznánk.
    A hollandnak lehetnek kapcsolatai, Latifu is gyors és jó vétel volt !
    Nyugi mindenkinek !
    És a szokásos vesszőparipám : A csodatehetségnek kikiáltott Daru Bence továbbra is nulla gólos !
    Illetve a futballkurva Jelena aki ki akarta zsarolni nagy pénzért hogy tavaly ő legyen a futballfiatal itt aztán elzavarták, nos jelenleg 19 évesen megvan a 7. csapata is ahol végre betalált.Igaz most NB2-es csapathoz szerződött mert Paksról is elzavarták egy év után….

    1. nem tudom, hogy te amúgy komolyabb szinten foglalkozol-e labdarúgással, de 99%-ban fején találod a szöget

      1. Errol jut eszembe, hogy milyen mazlink van, hogy a holland nem hoz ide holland masodosztalyu jatekosokat, mint Doll (?) a fradiba…

      2. Egyetértek, szerintem is tök jókat írsz, szinte várom az elemzéseket. Viszont a bírói összeesküvésről szőtt mendemondát marhaságnak tartom, amire sokan vevők, de csak magunkat csapjuk be vele. Van den Meer jó csóka, Hemi meg okosan és sikeresen vezeti a klubot! (és nem én vagyok :-))

    2. Komoly tehetség sajnos nem igazán van, csak annak kikiáltott.
      Tulajdonképen azok a felelősek akik pl. itt is ajnározzák őket mert kétszer egymásután eltalálta a kaput. Sztárt, tehetséget sugallnak nekik, pedig csak sztár allűrjeik vannak.

    3. Nem akarok az ördög ügyvédje lenni, de az lejön, hogy neked Daru és Jelen valami miatt az elsőszámú futbalközellenség szerepében van:

      Csak a tények:

      Daru: NB2-es gólkirály, majd sérülés. A szezonban az 5 forduló 450 percéből 34 percet volt a pályán!! Valóban igazad van 34 perc alatt nulla gólt lőtt…

      Jelena: NB2, Két meccs/1 gól.

      Szerintem várjuk ki legalább a szezon felét és utána beszéljünk róla:)

      1. Nem kell fél évet várni.Tavaly mindkét játékosnak egy teljes szezon állt rendelkezésre. Ezalatt ketten összesen NULLA gólt termeltek csatár létükre.
        Jelenleg Daru nem véletlenül csak 34 percet kapott , sérüléséből már tavasszal felépült.Jelenleg NEM tudja beverekedni magát a csapatba. Olyan klasszisokkal kell megküzdeni mint PappKristóf vagy Hahn János.
        Jelena pedig az elrettentő példa.19 évesen a 7. csapata ahol játszik.
        Azért írom le mindig ezeket hogy a nálunk nevelkedő fiataloknak elrettentő példája legyen.
        Csak és kizárólag úgy tud normális karriert csinálni egy játékos az akadémiáról, ha végigmegy a lépcsőkön, bemutatkozik nálunk az NB1-ben. Ott lejátszik legaláébb 2!!! jó szezont. Ha kimagasló volt akkor automatikusan viszik külföldre. Ha szimplán jó volt akkor megy egy magyar nagycsapathoz.Ha pedig szar volt akkor szerencsével egy Balmaz vagy Kövesd még mindig megveheti hogy ne kelljen az NB2-ben játszania

        1. Térjünk vissza decemberben erre a témára:) és nézzük meg ki, hogy áll!

  6. Amúgy tudja valaki, hogy most működik-e az inStat rendszere vagy mi van? :O mert amikor én megnézem, akkor még mindig a tavalyi bajnokságot mutatja :O

  7. Az MFA névrablók elleni meccsét 16 órától adja a Sport2 (ha már valaki írta, elnézést kérek…).

  8. Emberek!
    Senkinek nem fura az, hogy a Vidi hallgat az üggyel kapcsolatban? Nem erősítik meg, de nem is cáfolják!
    Botkánál is ezt csinálták, kihozták a közleményt hogy nem igaz, közben volt..
    Gazdagot eladjàk szerintem maximum nem a Vidinek

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.