Mastodon

Akkorát nyilatkozott Lanzafame, hogy azt vétek lenne elsüllyeszteni egy napikispestben

Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy az aranyérem megszerzése erőn felüli cselekedet volt a klub részéről, boldog lennék, ha ezt mások is elismernék. Hatalmas értékei vannak ennek a csapatnak, sokan sokat tettek azért, hogy a Honvéd huszonnégy év elteltével újra bajnok legyen. Örömmel látnám, ha George F. Hemingway kapna némi segítséget, mert akkor Nagy Gergővel, Bobál Dáviddal és Patrick Ikenne-Kinggel az élen talán könnyebben Kispesten lehetne tartani azokat a futballistákat, akik beírták a nevüket a klub históriás könyvébe. (via NSO)

Igen, igen, a bajnokcsapat három alapemberének jövő nyáron lejár a szerződése, ami azt jelenti, hogy ha a Hemingway-féle fizetési limit környékén járnak, akkor vagy ugyanannyiért hosszabbíthatnak, vagy további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk. A 24 éves Nagy Geri 2010. november 26-án, a 26 éves Ikenne-King 2012. október 5-én, a 22 éves Bobál Dávid pedig 2014. május 31-én mutatkozott be a nagycsapatban, vagyis simán törzsgárdának is hívhatjuk őket. Sőt, Gerinél régebben a Kispest jelenlegi keretéből csak Danilo debütált. King az ötödik legrégebbi, Dávid pedig a kilencedik.

Az interjút persze nem csak a kiragadott részlet miatt érdemes elolvasni, tipikus Lanzafame, minden képzelt disszonancia ellenére pont ezért szeretjük.


Ha már felmerült, hogy ki mikor debütált, itt a tavalyi bajnokcsapat legtöbbet játszó tizenegyének adatsora (félkövérrel a saját nevelések):

Gróf (2016) – Baráth (2012), Lovric (2011), Kamber (2015), Bobál (2014), Holender (2013) – Hidi (2009), Gazdag (2014), Koszta (2014) – Eppel (2016), Lanzafame (2013)

továbbá // Ikenne-King (2012) Nagy Gergő (2010), Zsótér (2016), Botka (2014)

Év szerinti bontásban //

  • 2009 // Hidi
  • 2010 // Nagy Gergő
  • 2011 // Lovric
  • 2012 // Baráth, Ikenne-King
  • 2013 // Holender, Lanzafame
  • 2014 // Bobál, Botka, Gazdag, Koszta
  • 2015 // Kamber
  • 2016 // Eppel, Gróf, Zsótér

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||