A lábak rutinból lehozták a sztenderdet, így teljesen tiszta, hogy a fejekben van a probléma

Bp. Honvéd – Debrecen 0-0

Horváth – Baráth, Lovric, Bobál – King, Nagy Geri, Gazdag, Heffler(!!!), Kukoc – Eppel, Lanzafame

majd a második félidő közepétől:

Horváth – Baráth, Lovric, Bobál, Heffler – Danilo, Nagy Geri, Gazdag, Holender – Eppel, Lanzafame

Azt kell mondjam, hogy ez szép volt Supi, az egy szem Laczkó/Holender kivételével felraktad a tavalyi védelmet, elé Gerit és Gazdit, Kamber helyett Hefflert, igaz, Kambi ekkor már inkább belsővédőt játszott, de darabra, posztra nagyjából azok, akik képesek lehozni kapott gól nélkül egy meccset szinte bárki ellen.

Ahogy tegnap is történt.

Rendben, hogy a hozzánk hasonlóan rettenetes formában vergődő Debrecen fakója ellen, de akkor is. Látszott, a rutin és a megszokás még benne van a lábakban, nagyobb a nyugalom, és a nagyobb nyugalom kihat a játékra, van valamiféle stabilitás. Esküszöm, egy pillanatra sem lehetett azt érezni, hogy gólt kaphatnánk, szóval nem értem, Herczeg mire fel érzett a levegőben vérszagot, és hozta be Varga Kevint és Bódit?

A 3-5-2 hozta azt, amit vártunk tőle, és amiért sírt mindenki. A keret magja erre alkalmas, erre lett kitalálva, erre lett kondicionálva, és ezt tudja álmából felkelve is. Kingnek és Kukocnak kevesebbet kell védekeznie, ami nem feltétlen baj, mert egyiknél sem vagyok túlzottan nyugodt. A középpályán ugyanúgy ott a három belső ember, Gazdi több szabadsággal, Nagy Geri több lehetőséggel, ha csak öt méterre is, de a tutit letegye – miután valahogy hozzá került a labda. Ha játékból nem tudunk dominálni a középpályán, akkor oldjuk meg darabszámbanTegnap valami ilyesmi történt, és működött.

Ami viszont nagyon hiányzott, az szélsőjáték. Ez a 3-5-2 egy jóval biztonságibb játék volt, mint a tavalyi, de első lépésnek nem rossz. A csapat nagyjából ismeri, Supka is vélhetően a könyvekből, mert papírja azért van arról, hogy edző, igaz, soha és sehol nem játszatta, neki is meg kell tanulnia, meg kell értenie, és saját képére formálnia, hogy magabiztosan mozoghasson benne. Ha tényleg elindul Supi ebbe az irányba, akkor minden támogatást megérdemel. Már csak azért is, mert én – és akkor őszintén elnézést kérek – Supit egy valódi fejlődésre már képtelen edzőnek tartom, vagy remélem mondhatom: tartottam.

Persze azt se felejtsük, hogy ez csak egy kupameccs volt, miközben ki lett mondva, idén azért komoly cél a kupa. Vagyis játszhatott a nyáron lejáró szerződésű Bobál és King, akik ebben a játékrendszerben kulcsszereplők. Kukoc megoldja a balt, és ott van Holender is, azonban Heffler tipikusan egy négyvédős rendszerbe illő jobbfutó, akit – mint a mellékelt tegnapi ábra mutatja – akár középen, a középpályán is lehet nyugodtan játszatni. Vagyis a jobbszél üres, a három belsővédőre azonban ott van még a sérült Deák, a frissen igazolt Kosút, és a bármikor bevethető Kamber. Béna lenne, ha ezen a mintegy másfél poszton adnánk fel azt a játékot, amit annyira jól tudunk.

Rosszul játszottunk, de legalább rutinból, és ez jó, mert láthattuk, még élnek a régi reflexek. A nagy kérdés azonban az, hogy szombatra maradhat a kezdő, vagy Bobál és King ott már nem játszhatSupka nem hülye, és ha azt látja, valamilyen irány működik, akkor ragaszkodni fog hozzá, akár az edzősége utolsó napjáig. Mindig ezt láttuk tőle, most sem vártunk mást. Nem véletlen írogatjuk, hogy vereség, vereség, döntetlen, döntetlen, vereség az általános kispesti sormintája az első meccsein, mert neki is meg kell találnia a csapatát, ami magától is képes működni, akik olajozottan képesek lehozni egy alapot. Tegnap ezt kellett látnia a pályán, és csak reménykedhetünk, hogy szombaton is megnézi. Hidd el, Supi, nem fogsz csalódni, és egyáltalán nem lesz ciki rád nézve a fordulat, ha működik. Sőt, maga az edzői nagyság, ha elismerjük az előd munkáját, és abból próbálunk meg fokozatosan továbblépni – legyen akár a cél a saját mániánk.

Egy nem is olyan apró dolog mellett viszont nehéz elmenni, ami pedig a fejekben uralkodó nemtudommi. Danilo (Balmaz), Lanzafame (Fradi) és most Eppel hagy ki egy tizenegyest – ám ez csak a csimborasszója az önbizalomhiánynak. Félelmetes, hogy mennyire nem mernek sokan vállalkozni, hogy mennyire görcsösek és hitehagyottak tudnak lenni. (Pláne, ha egy szabályos gólt nem adnak meg nekünk, de ugye teher alatt nő a pálma.)

Lehet szidni Lanzát, hogy mindent ellő, hogy önző mostanában a hozzáállása; lehet szidni Nagy Gerit, hogy az égbe lövi tizennyolcról a labdákat, de vegyük észre, hogy ők legalább próbálkoznak, be merik vállalni azt, ami korábban olyan sokszor bejött. Kell, mert kapura lövés nélkül nem lehet győzni, és más nem nagyon meri és teszi.

Ezért is volt duplapluszjó a tegnapi 3-5-2. Hozta azt a nyugalmat, amit szeretünk, és a csapat is szeret, és teremtett egy olyan alapot, ahol bátrabban lehet vállalkozni. Ha pedig vállalkozni merünk és nyerünk, akkor jönnie kell Önbizalom Tábornoknak is, mert így működnek a csapatsportágak. Egymást erősítik és kényszerítik fokozatosan magasabb szintre az eredményességet.

A kapaszkodót megragadtuk a síkos kádban, most már csak az a kérdés, hiszünk-e annyira magunkban, hogy felálljunk, és ki merjünk lépni a szőnyegre? Vagy marad a kiabálás, hátha valaki meghallja, és fokozatosan átépíti körülöttünk a fürdőszobát, kiflexeli a kád előbb falhoz közeli, tehát értelmetlen oldalát, majd ajtót vág a helyes irányba, de mi csak kuporgunk, már a kapaszkodót is elengedtük, félünk, semmit sem merünk csinálni, hogy jöjjön a végén az önszuggesztió, és megpróbáljuk megmagyarázni: mi nem is ragadtunk egy síkos kádban, minden a legnagyobb rendben, célunk a nemzetközi kupaszereplés.

// Amúgy ha érdekel titeket a Lokiblog kicsit népsportszagú írása ugyanerről a meccsről, akkor azt itt találjátok.


A többi negyeddöntő eredménye //

  • Felcsút – Diósgyőr 0-1
  • Újpest – MTK 2-1
  • Balmazújváros – Békéscsaba 5-0

címlapkép: 1909foto