Napikispest 2018.06.28 #2

  • játékoskeringő // Bamba érkezett, Eppel távozott (a klubhonlapnak nagyon szépeket nyilatkozott).
  • aktuális keretünk // frissítettük, ahogy a nyári játékoskeringős posztunkat is.
  • sorsolás @ 2018/19 //
    • az MTK-val ellentéteset kaptunk, ami azt jelzi, hogy valamikor elég valószínű, hogy lesz költözés.
    • az MLSZ nem nagyon bízik a nemzetközi kupaindulókban, mert egyetlen nyári meccset se tette vasárnapra.
    • a Fradival egy napon játszunk egymástól pár villamosmegállóra a következő fordulókban (zárójelben, amikor még valószínűleg a Bozsikban vagyunk): (1., 3., 5.), 10., 13., 15., 22., 23., 25, 27., 32., vagyis a 17 hazai meccsünkből nagyjából 8 alkalommal. Szurkolói szempontból nem a legidálisabb, hogy sokan ugyanazt a népligeti metrómegállót, vagy metrópótlóbuszmegállót fogjuk használni, mint a fradisták.
    • amúgy kiszámoltam, hogy 2018/19-ben összesen 3704 kilométert fogunk utazni, és 39 óra 50 percet töltünk majd kocsiban csak a bajnokik miatt.
  • Orenburg – Honvéd edzőmeccs // ne nagyon reménykedjünk élőb videóban, mert az Orenburg honlapján az előző meccs is csak azért van fent, mert a macedón Vardar közvetítette. Talán a Honvéd adja majd szövegesen. Talán. (Itt jegyezném meg, hogy akik hőbörögtek, hogy Szkopjéban miért a helyi szövetség edzőközpontjában, egy 2500 fős ministadionban játszunk, hogy a városi rivális ausztriai meccsét élőben lehetett nézni a YouTube-on. Szóval nem a harmadik világba érkezünk, pláne nem Kispestről nézve. Uff.)

“Napikispest 2018.06.28 #2” bejegyzéshez 6 hozzászólás

    1. Botrány, szégyen, elvtelen világ. Lélekromboló fekete nap a Kispesti szívekben, de nekünk még ezt is el kell viselnünk.

      1. Nem elvtelen. Érdekelvű.

        A Kispest (no meg nekünk, a szurkolóknak) az érdeke az volna, hogy a jelenlegi tulajdonos, aki képtelen magyar szinten élcsapatot összehozni és fenntartani, szabaduljon meg ettől a tehertől, mert a szurkolót baromira nem érdekléi, milyen ügyesen gazdálkodik kevés pénzből, és a hülye rinyálása sem az “egyetlen szponzor nélküli bajnokcsapat”-ról. A szurkolót a csapata sikerei érdeklik.

        Ha valami hatalomközeli szarházi akarja megvenni a csapatot, hát annak adja el. Legalább lenne pénz és bajnokesélyes csapat. És az sem érdekel, kikből áll a csapat. Felőlem jöhetnek zulukafferek, eszkimók, távol-keleti ferdepofájúak, csak nyerjenek bajnokságot a Kispestnek.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.