Mastodon

Gólösszefoglaló a tegnapi meccsről

Orenburg – Bp. Honvéd 2-1

Tegnap még csak tippeltük, hogy (a videón 70-es számmal látható) belsővédő esetleg Jackson Mendy lehet, azonban ma már szinte biztosak vagyunk benne. A transfermarkt szerint 192 centi magas, ez nagyjából stimmt, és a fizimiskája is hasonló, mint az ott látható aprócska képen.

Az első orosz gólt róla fejelték, és volt egy csúnya labdavesztése is a tizenhatosunkon belül. Egyébként fogalmatlan szaladgálást láthattunk tőle, de inkább nem merünk általánosítani, mert a videó ugye erősen vágott.

Sajnos Sambo és Abraw rejtélyéhez nem kerültünk sokkal közelebb.

Mendy, Sambo és Abraw

Újraindítjuk kedvenc holtszezoni játékunkat, az össznépi tippelgetős ki kicsodát!

A Honvéd csak egy keresztnevek nélküli összeállítást közölt az Orenburg elleni ausztriai edzőmeccsünkről, nem könnyítve meg a hírekre éhes szurkolók dolgát:

Gróf – Heffler (Kovács), Cukovic, Mendy (Temesvári), Kukoc – Nagy G., Bamba (Szendrei), Guttier (Sambo), Pölöskei (Májer) – Silvio (Lukács), Abraw (Cipf)

(megjegyzés: a pályára lépő 18 játékos között mindössze két bajnokunk neve olvasható.)

Silvio és Guttier okés, ők már játszottak a Partizan ellen is, Cukovic – a közben eltűnt Lippaival – itt van már egy ideje, Bambát leigazoltuk, Kovács, Temesvári (igen, Temesvári Miklós unokája), Szendrei és Cipf saját nevelésű fiatal, azonban Mendy, Sambo és Abraw új, és egyben teljes homály.

Nekik próbálunk utánajárni.

“Mendy, Sambo és Abraw” bővebben

Odáig süllyedt a Honvéd, hogy úgy játszik edzőmeccset, hogy arról semmiféle hírt nem hajlandó adni a szurkolóinak

Honvédvalóság és honvédprofizmus, 2018.

40. perc könyékén jár valahol Ausztriában az orosz Orenburg és a Honvéd edzőmeccse, 1-0-ra mennek az oroszok – derül ki az eredménykövető oldalakról.

A Honvéd oldalán ugyanerről mindössze ennyit találunk“A felkészülési időszak harmadik meccsét játssza ma délután a Bp. Honvéd a Szombathelytől 50 km-re fekvő Stegersbachban (Szentelek). Supka Attila csapata erős ellenfelekkel készül az Európa Ligára, illetve a bajnokságra. A kínai Jiangsu és a szerb Partizan után az orosz FC Orenburg vár a mieinkre. Olaszország és Szlovénia után ezúttal Ausztria ad otthont a mérkőzésnek.”

A Honvéd Facebookján még ennyit se.

A mérkőzésnaptárból kiderül, hogy a mecs zártkapus, de hogy még egy szöveges élőzésre se fussa, miközben Ausztria is EU-s tagállam, vagyis nincs roaming-díja a mobilnetnek, ahhoz már csak gratulálni tudunk.

Értem, hogy nincs pénz valóban minőségi játékost igazolni, vagy megtartani, de kérem szépen, egy 2000 forint környéki (6 eurós) internet-csomagra se futja már?

Napikispest 2018.06.28 #2

  • játékoskeringő // Bamba érkezett, Eppel távozott (a klubhonlapnak nagyon szépeket nyilatkozott).
  • aktuális keretünk // frissítettük, ahogy a nyári játékoskeringős posztunkat is.
  • sorsolás @ 2018/19 //
    • az MTK-val ellentéteset kaptunk, ami azt jelzi, hogy valamikor elég valószínű, hogy lesz költözés.
    • az MLSZ nem nagyon bízik a nemzetközi kupaindulókban, mert egyetlen nyári meccset se tette vasárnapra.
    • a Fradival egy napon játszunk egymástól pár villamosmegállóra a következő fordulókban (zárójelben, amikor még valószínűleg a Bozsikban vagyunk): (1., 3., 5.), 10., 13., 15., 22., 23., 25, 27., 32., vagyis a 17 hazai meccsünkből nagyjából 8 alkalommal. Szurkolói szempontból nem a legidálisabb, hogy sokan ugyanazt a népligeti metrómegállót, vagy metrópótlóbuszmegállót fogjuk használni, mint a fradisták.
    • amúgy kiszámoltam, hogy 2018/19-ben összesen 3704 kilométert fogunk utazni, és 39 óra 50 percet töltünk majd kocsiban csak a bajnokik miatt.
  • Orenburg – Honvéd edzőmeccs // ne nagyon reménykedjünk élőb videóban, mert az Orenburg honlapján az előző meccs is csak azért van fent, mert a macedón Vardar közvetítette. Talán a Honvéd adja majd szövegesen. Talán. (Itt jegyezném meg, hogy akik hőbörögtek, hogy Szkopjéban miért a helyi szövetség edzőközpontjában, egy 2500 fős ministadionban játszunk, hogy a városi rivális ausztriai meccsét élőben lehetett nézni a YouTube-on. Szóval nem a harmadik világba érkezünk, pláne nem Kispestről nézve. Uff.)

Napikispest 2018.06.28.

  • edzőmeccs // az orosz Orenburggal játszunk ma edzőmeccset, és reggel kilenckor a következő apróságokat nem ismerjük még:
    • kezdési időpont // a Honvéd oldala 17:00-t ír, az Orenburgé 20:00-t, ami persze lehet valami fura helyi idő
    • helyszín // a Honvéd így fogalmaz: “Olaszország és Szlovénia után ezúttal Ausztria ad otthont a mérkőzésnek.”, ami egybecseng az Orenburggal, mert ők is csak Ausztriát adnak meg. (Ausztria területe 83 879 000 000 négyzetméter, ami megfelel 20 710 864 darab 90×45-ös, vagyis 4 050 négyzetméteres futballpályának. Nem lesz egyszerű megtalálni egymást a mérkőző feleknek.)
    • játékosok // vajon kik alkotják a keretünket?
    • pro tipp // az amatőr oroszoknak van egy YouTube-csatornájuk, ahol ha más nem, az összefoglaló fent lesz valamikor. Addig pedig marad a VK (vagy leánykori nevén: vKontakte, becenevén az orosz Facebook), hátha megtudunk valamit.

Napikispest 2018.06.26.

  • játékoskeringő // ismét jólértesült az NSO:
    • Lanzafame // nem játszott a Partizan ellen, amit annak tudnak be, hogy távozik Kispestről. (Nem, a legjobb tudomásunk szerint még mindig sérült. – vh)
    • Eppel // állítólag a kazah Kajrat Almati félmillió eurót (mintegy 163 millió forintot) fizetne Marciért.
    • Ignjatovic // “jó esély van a visszatérésére” – nem írják, honnan veszik az infót.
    • Zivanovic // “jó esély van a visszatérésére” – és természetesen nála sem írják, honnan az infó.
    • Vadócz // viszont “információink szerint” (mármint az NSO információi szerint) amíg nem talál csapatot magának külföldön, addig egy rövidebb időre nálunk szerepelne.
    • Arabuli, Bacsana // “érdeklődünk iráta” az NSO szerint,. Jelentsen ez bármit.
    • Adric, Nemanja // szintén érdeklődünk, vagyis csomagban hoznánk a kiesett Balmazújvárost.
    • ezzel szemben a szomorú valóság // Lippai, Cukovic, Guttiner és Silvio a Partizan ellen, valamint egyéb, sorsukra váró próbázok a klubházban. (Ezt már én tettem hozzá.)
  • Hemivlog // mindegy. Pár általános téma mellett szóba kerül a válogatott is, de nem gratuálál Rossinak, vagyis egyértelmű, hogy hetekkel ezelőtt felvett anyagról van szó.
  • Hegedűs Márk // az NB II-es Doroghoz került egy évre kölcsönbe. (via NSO)
    • Tavaly az NB III-as csapat csapatkapitánya volt, mellékesen 23 meccsen 13 gólt lőtt, valamint Pécsett csereként bemutatkozott a felnőttben is egy kupameccsen.
  • sorsolás @ NB I. // tényleg a Mezőkövesd Facebookjáról tudja meg az ország, hogy szerdán 14:00-tól sorsolják a következő idényt?

“Napikispest 2018.06.26.” bővebben

Napikispest 2018.06.23.

  • felkészülési meccsek //
    • Partizan // nagyon titokban akarta tartani az ellenfél, mégis kiszivárgott, hogy hétfőn, Szlovéniában felkészülési meccset játszanak velünk. Már a csakfoci is megírta.
    • Orenburg // csütörtökön ismét útra kelünk, és Ausztriában játszunk az orosz kettőt nyerő Orenburggal. A meccsről egyelőre ennyit tudni. Nálunk a szokásos semmi információ, az ellenfélnél pedig dettó.
    • Nagyon menő, hogy az első három felkészülési meccsünket három különböző országban játsszuk, nézők nélkül, és totális információhiányban.