Összetett nap lesz a mai

Bp. Honvéd – Kisvárda @ Hungára, 19:30

Először is először játszunk relatíve hazai körülmények között az idényben, az augusztus 3-án esedékes 110. születésnapot tehát ma, ‘gusztus 17-én ünnepeljük meg, és nem is akárhogy. Egy Ákoshoz mérten ugyan sokadvonalas, de azért a régi érdemei elismerése mellett (István király, Európa), vagyis egy igazi kurzusklasszikus, Varga Miklós fellépésével. (Is.)

Mondjuk korábban láttuk Kispesten a Pa-dö-dőt (Esterházyék búcsúmeccsén), járt itt Erox (“Csókó Kispest!”), Lakodalom Lajos, meg még ki tudja kifélék, igazán nagy meglepetés nem érhet már minket a következő évtizedekben beugrós haknifronton. Persze ha letolja a Hölgyválaszt, vagy a Halálkatlant, talán még be is ugrok meghallgatni. (Igen, ha P. Box, akkor nekem Varga és nem Vikidál.)


Amúgy visszatér Lanzafame is.

Azt még nem tudjuk, hogy elkönyveljük egy újabb Bárányosnak (“nem akarok a másodosztályban játszani”), vagy ő lesz a Tékozló Fiú, és akkor hazatérés a címsor, netán belépünk a kőkemény profivilágba (“Dús hajába tép a szél, Kék szemében ott a szenvedély.”), és elfogadjuk, játékosok jönnek-mennek, mindig ott játszanak, ahová hívják őket, ahol meg tudják fizetni az általuk képviselt szintet (vagy hitelbe, kölcsönbe, hozomra, csak jöjjön, illetve lehet, esetünkben: menjen). Vagy valami ilyesmi.

Persze tagadhatatlan, baromira hiányzik egy Lanzafame ebből a csapatból. Láttuk tavaly, láttuk tavalyelőtt, hiába a rendszer, hiába a tudás, hiába próbáljuk meg továbbvinni a stíluselemek némelyikét, ha azt érezzük, az egész egy játékos köré, egy szerep köré lett építve egykor. És mindez úgy is igaz, hogy az egykori csapatból alig maradtak páran hírmondónak. Rossi hagyatéka valahogy beleivódott a közegbe.

Maradt az 5-3-2, egészen Moutariig (és EvdM ámokfutását leszámítva) nagyjából a szisztémához igazoltunk. Sokan kényelmesen feloldódtak benne (Batik), páraknak nehezére esett (Heffler, Kukoc), valóban szokatlan az itthon unalomig ismert négyvédős megoldásokhoz képest. A rendszer kispesti variánsába viszont nagyon kell egy vezérbika, mert pont a középpályán vagyunk a legtöketlenebbek. Fájó kimondani, de sem Gazdi, sem Nagy Geri, sem – és itt sorolhatnám a neveket – nem lesz soha alkalmas arra, hogy maga után rángasson egy csapatot. A tisztes iparosmunkát letudják, viszont nincs bennük sokkal több

ha(!) maguk vannak. És ez itt a lényeg. Lanzafame mögött/mellett látszik igazán, mennyi van bennük, ellenben az is látszik, vezérnek alkalmatlanok. (Zárójelbe: a bajnokcsapatban ott volt Vaszke is, ha minden kötél szakadt.)

Nekem speciel maga a szerep hiányzott leginkább a csapatból, és ha megnyitjuk ezt az aktát, mármint létrehozzuk a szerepet, akkor a betöltésére Lanza tényleg alkalmas lehet. Tavaly meg sem próbáltuk, igaz, kivel és milyen esélyekkel? Maradt a távolról szürkének tűnő, és valóban úgy is viselkedő megbízhatóság, alig lecsúszva a dobogóról.

Nem a góljai, nem a gólpasszok, nem a játéka hiányzott, ezek mind pótolható elemek (l. tavaly Holender pont ugyanannyit lőtt, mint Lanzafame, vagyis darabra egy-az-egybe sikerült pótolni), hanem a vezérszerepe, ahogy a pályán hozzáll az egyes meccsekhez, a csapathoz.

Apró nüansznak tűnhet egy ember, és lehet, pont ez a kis apróság hiányzott. A keret nem nevezhető gyengének, itthon egész biztos benne van az első három-négyben; a gerinc adott; Sanyibát majd meglátjuk, azonban most a lényeg, hogy újra itt az olasz, és újra lehet vezére a csapatnak. (Mielőtt kamberezni kezdene bárki, fontos értelmezési keret: vezére a pályán.)


Személy szerint elvárom, hogy megverjük a Kisvárdát. Úgy nagyon más eredményt el sem tudok képzelni. Két vereséggel indítottunk, szokatlan ez mifelénk. Utoljára 2016 májusában zárt alsóházban fordulót a Kispest, egészen elszokott a nyakam attól, hogy az oldal aljáig kell lehajtanom, ha meg akarom találni magunkat. (Gondolom innen ered az emelt fővel járás fogalma is, vagyis amikor az ember nyaka beleáll a lap/tabella tetejébe.)

Úgy nincsenek igazán komoly vágyaim a győzelmen kívül, és finoman jelezném, az sem vágy, hanem sokkal inkább elvárás.

Gondolom 19:09-kor koccintok az éppen körülöttem, egységsugarú körben, tehát koccintási távolságban állókkal az árnyasban, vagy a Netovábban a 110. születésnapra, azt mondjuk egymásnak: Boldogat!, majd kissé kacsázó léptekkel elindulunk a stadion felé.

Szerintem én köpni is fogok egyet, hegyesen, oldalra, a villamossínek felé, amikor a stadion felé kacsázás közben eszembe jut a százplusz év történelme, és az, hogy perceken belül a Kisvárda lesz az ellenfelünk. Értitek, a minekvan Kisvárda. Egy Kispestnek. (vö.: Aquila non captat muscas, vagyis a sas nem vadászik legyekre – kivéve amióta a természetes élőhelye egy bűzlő pöcegödörre kezdett el hasonítani, és ahol az élővilág további pár sasra és sokmillió légyre szűkült le.)


Nem hagy nyugodni a nap kérdése:


címlapkép: az 1. 2. 3… Start sorozat keretében megjelent Popmajális c. album lemezborítójának részlete.