Utolsó forduló az évben, számunkra ma befejeződik a pályán 2019, az új magyar labdarúgás néhányadik éve, és megkezdődik az új magyar labdarúgás néhány érdemének egyike: a rettenetesen rövid téli szünet. Alig öt hétvégét kell kihagyni, amiből egyet-másfelet úgyis a bejgli (bájgli) és a székely- vagy töltöttkáposzta/halászlé bűvöletében töltünk, plusz angol foci a tévében, hamar eltelik – valahogy.
De ha már téli szünet, új versenynaptár, miegymás, pont a héten került elő egy beszélgetésben a téma, és csináltam is rá gyorsan egy kimutatást az 1989/90-es bajnokságtól. Illetve nem csináltam, mert már megvolt tavalyelőttig, vagyis valahova, talán egy cikkhez kellett, így csak be kellett frissíteni.
Mutatok pár érdekességet:
- az idei téli szünet mindössze 41 nap lesz. Tavaly 49 volt, előtte 77, és a korábbi évek átlaga: 89 nap. Hogy érezzük a másik végletet, 2005-ben 104 napig, 1996-ban pedig rekordhosszú, 110 napig maradtunk foci nélkül.
- a rajt előtti 76 napos nyári szünet ezzel szemben az elmúlt évek leghosszabbja lett, pláne a tavalyi és tavalyelőtti 49 naphoz képest. Az elmúlt harminc év átlaga egyébként 56 nap, vagyis itt buktunk egy húszast, miközben télen nyertünk ötvenet.
Ezek után azt gondolhatnánk, hogy az idények hossza megnyúlt, de valahogy mégsem, mert
- amíg az elmúlt harminc évben az első és az utolsó meccs között átlagosan 309 nap telt el, addig idén mindössze 287. Tehát később kezdünk, rövid téli szünet, majd korábban fejezzük be a bajnokságot.
- az egészben egyébként az a legjobb, hogy a futballal hasznosan eltölthető napok száma, vagyis az első forduló első meccse és az utolsó őszi forduló utolsó meccse között eltelt napok száma, plusz ugyanez tavaszra együtt 246 nap, ami 25 nappal hosszabb, mint a korábbi évtizedek átlaga. Egy időben nem volt ritka a 188-192 napba belesűrített bajnokság sem.
Viszont, mert olyan nincs, hogy ne legyen viszont. Hiába emeltük 33-ra a fordulók számát a korábban bevett 30-ról, ha a hasznos napok számát elosztjuk a fordulók számával, akkor 7,4 napot kapunk, vagyis nagyjából ennyi idő telik el egy csapat két bajnoki mérkőzése között.
- ez akkora terhelés, hogy azt már bírni nem lehet. Bezzeg a kilencvenes években, amikor igazán mélyen volt a magyar labdarúgás, akkor még simán lehetett 5,9-6,6 naponként játszani! Pláne azokon a traktornyomos pályákon, a fedetlen nézőterek előtt. És még a cipő is fekete kellett legyen, mert sehol sem árultak rózsaszín magasszárút!
Ahhoz azonban, hogy a kimutatásokból valóság legyen, mindenképp szükség lesz egy Bp. Honvéd – Újpest bajnoki labdarúgó mérkőzésre, amit szükségszerűen a magyar élvonalban kell megrendezni. Ha minden jól megy, akkor ma, vagyis szombat délután, vagy talán koraeste, kinek mit jelent a fél nyolc, a Hungária körúti MTK-stadionban egy bíró belefúj a sípjába, és útjára indul a labda, hogy két félidő, egy szünet, és némi hosszabbítás után befejezzük 2019-re a pontok gyűjtögetését.
Apropos, van az a rész, hogy “egy bíró belefúj a sípjába”. Nem olyan kicsit, mint amikor Rorschach narrálja a naplóját? “Péntek este New Yorkban meghalt egy komádiás.”
Az apropos lényege amúgy annyi lenne közszolgálatilag, hogy ha valaki követi az HBO GO-n a Watchmen-sorozatot, akkor itt szólnék, hogy a nyolcadik, tehát az utolsó előtt rész végén, a végefőcím után van még egy négy perces jelenet!
De vissza az Újpestre.
Tavaly is ilyentájt játszottunk velük utolsó őszi fordulót, és ugyanúgy Solymosi fújta. Úgy látszik valamiféle hagyomány kezd kialakulni, mint a február elején esedékes idegenbeli Fradi, vagy a május végén valamiről döntő Videoton.
Itt jönne a bla-bla rész, hogy fontosak a pontok, igazi hatpontos meccs, hogy az Újpest ellen általában megy otthon, hogy jó lenne a fa alá, boldog szurkolók, mondjuk azt, hogy ezzel le is tudtuk, a francnak van kedve minden héten ugyanazt megismételni, ha egyébként szidhatja-szapulhatja az új magyar futballt, a labdarúgó szövetséget, a klubvezetést, a nemzetközi szövetséget, a Felcsútot, a kormányt, a mindent és ezek bármilyen kombinációját. (Most persze ezt sem teszem, hiszen mégiscsak hatpontos mérkőzés következik.)
Igazából az van, hogy ez lesz 2019-ben a negyvenötödik tétmeccsem a Honvéddal, és azért csak ennyi, mert ez lesz a Honvéd negyvenötödik tétmeccse 2019-ben. Ennyi idő és tétmeccs pont elég ahhoz, hogy nagyon, de nagyon várós legyen nekem is a téli szünet, mert hiába volt olyan hosszú a nyári, számunkra a kupadöntő és az Európa-liga között mindössze másfél hónap telt csak el. Nyilván, már január negyedikén lesni fogom a naptárat, hogy mikor és hol lesz egy jó kis felkészülési, de legalább addig hadd hitessem el magammal, hogy kell, nagyon kell most egy kis szünet.
Belefáradtam én is.
Viszont ezt nem szabad leírni, majd mondja úgyis valaki, mert mi van, ha olvassa netán egy játékos, és akkor azt érzi, belefáradt ez is, belefáradtam én is, minek hajtsak ma, ha mások is csak túl akarnak lenni az estén?
A meccs mindig ünnep, a meccsen lenni jó, sajnálom, hogy most 41 napig nem mehetek, és kicsit irigykedek a diósgyőriekre, hogy a 41 nap nekik csak 40, mert holnap játszanak a Fradival.
Mindegy.
Azt akartam csak mondani, hogy nagyon jó lesz ma még egy nagyot mókázni, hiszen ki tudja mikor találkozunk újra. Simán lehet, hogy csak Videotonban, január 25-én (ha az időjárás is engedi).
Például csinálhatnánk ma olyat, hogy
- elmegyünk egy kocsmába, ott iszunk sört bent, vagy iszunk sört kint, ahol dohányozni is lehet;
- pisilhetünk bokorba, ha nagy bent a tömeg;
- foghatunk kezet más emberekkel, és kérdezhetjük meg tőlük: hogy vagy? mit vársz ma? (természetesen a válasz nem érdekel minket, hiszen pontosan tudjuk, ugyanannyi ráhatása van a kézfogás túlvégén álló embernek a mérkőzés végkimenetelére, mint nekünk, vagy mint N’Gognak.)
- aztán mondhatjuk nekik nagy viccesen például azt, hogy: végre egy verhető ellenfél.
- később bemehetünk a stadionba is, leülhetünk/odaállhatunk a kedvenc helyünkre, és kiabálhatunk mindenféle szurkolást a levegőbe;
- a meccs unalmasabb perceiben aztán odafordulhatunk a közvetlen környezetünkhöz, és a beszélgetés nevű dolgot művelhetjük, ami abból áll, hogy mondunk valamit, amire a másik vagy figyel, vagy nem. A másik félnek, a társadalmi együttélés szabályait betartva kötelessége (hiába nem figyelt!) vagy mosolyogni a mondandódra, hiszen feltételezhető, hogy vicceset mondtál; vagy jelentőségteljesen a távolba néznie, és valami olyasmit válaszolnia, hogy “nem tudom, lehet” (hiszen nyilván fogalma sincs, hogy mit mondtál neki).
- a nagy baj olyankor van, amikor értelmes választ kapsz, mert akkor bizony a beszélgetés könnyen átalakulhat kommunikálássá, és ahhoz a francnak van kedve meccsen, hiszen bármikor kellhet pisilni, elfogyhat a söröm, vagy ami szintén előfordulhat, hogy a pályán helyzet alakul ki, netán egyenesen gól esik. (A gólok vajon miért esnek?)
Valahogy nem tűnik túl csábító szórakozásnak a magunk felé őszintén lecsupaszított várható kronológiája egy mérkőzésnek. A hideg és a meleg természetesen szorzóként van jelen, ahogy a kilátástalanság is, valamint az idő előrehaladtával az esetlegesen bekövetkező reménytelenség érzése.
Egyébként van bennem annyi kíváncsiság, hogy szeretném tudni, minek csináljuk mi mégis ezt az egészet? Miért vagyunk ott hétről-hétre, mert hogy nem a játék minőségéért az biztos, ahogy nem az remek eredményekért, netán a példás kiszolgálásért mind a meccs körítésében, mind a büfékben. Akkor talán a hangulat miatt, amit vagy megteremtünk magunknak, vagy nem? Vagy kötelezőnek, netán valamiféle elvárásnak érezzük, hogy megjelenjünk a kötelező hétvégi pofaviziten, parolázzunk pár emberrel, hogy aztán majd valamikor, a távoli jövőben valakinek eszébe jusson, igen, Géza ott volt, emlékszem rá.
Sosem fogom megérteni a szurkolók motivációját, és bár elemészt a kíváncsiság, nem fogok utánajárni, mert félek, megölné az egésznek a varázsát, ahogy már hétfőn várjuk a szombatokat.
frissítés // Solymosival tizenhárom mérkőzés, vagyis 2014 májusa óta veretlenek vagyunk!
| Solymosi | m | gy | d | v | pont/meccs |
|---|---|---|---|---|---|
| a Kispestnek | 38 | 17 | 11 | 10 | 1,63 |
| az Újpestnek | 50 | 25 | 12 | 13 | 1,74 |
