Mastodon

A szinuszgörbe aljáról jelenleg örülök, hogy vége az ősznek

Bp. Honvéd – Újpest 0-0 // plusz osztályozókönyv

Az a helyzet, hogy sanyarú párhuzam ugrott be a posztírás kezdetekor a csapat őszi teljesítménye és a blogon való recens jelenlétem között. Mindkettő erősen hullámzó. Az első miatt pedig a második eredményeként ritka felbukkanásom hangulata is hullámzik: míg legutóbb, a DVTK elleni hazai után arról értekeztem, hogy én – némi költői túlzással – ettől az idénytől (kerettől és klubvezetéstől) kb. csak az aranyat tudnám igazi örömmel fogadni idén, addig most megint ott tartunk, hogy langyos középmezőnyben evickélve eresztjük el hétről-hétre az esélyt, hogy legalább a dobogóra felzárkózzunk.

Mivel félszezoni utolsó meccsen vagyunk túl, érdemes kis összegzést is vonni az őszről (ami persze nyáron indult – vezetőedzőnk úgyis ezt mantrázza minden egyes nem jól sikerült meccs után, legalább igazodok az irányvonalhoz. Az előző idény fékezett habzású keretminőségéhez képest vállalható eredmény volt tavasszal az MK-döntő (mondjuk, ha nincs az a sorsolás… haj-jajj), mellé sajnos az újkori Supka-éráknak megfelelően eltökölt dobogós harc érkezett. Ettől még alapvetően nem teljesített rosszul a közönség fele szerint az akkori edző, a tábor másik fele viszont eleve előítéletes volt Supkával, értelemszerűen őket nem hatotta meg az NB2-es/NB3-mas skalpokkal tűzdelt MK-menetelés sem. Új vezetés jött, Attila ment, Sannino jött, meg egy adag profizmus az eseményszervezések, kommunikáció, körítés terén, ami, valljuk meg, valóban hiánycikk volt a vén czukknál.

Sannino tehát jött, látott, edzőtáborba ment, majd a régi Rossit idézően emelt fővel zuhant ki az EL-selejtezőkből, és ezt nem gúnyosan írom. Az akkor még szedett-vedett, kb. csak Lefkovits-csal erősített keret a régi bútordarabokkal és ifikkel kiegészítve nem vallott szégyent és a talján default faék-taktikához nyúlva (ezt is kellett akkor és ott) valóban nem égette rommá a Honvéd nevet. A kezdeti hajmeresztőnek érzett igazolások aztán részben hajmeresztőnek bizonyultak (Moretti a legszebb Hemy-hagyományokat idézte, Egerszegi minek), Kesztyűssel szemben azonban én is Mea culpázhatok, mert hasznos futóember lett középen. Niba még talány, de aztán a Zsoldos visszahozatala (még úgy is, hogy félő, hogy utolsó, igazi tesztoszteronbomba évét Mordorra pazarolta, de őbenne legalább benne van, hogy rám cáfol, bőven), majd Vadi hosszabb távra (?) hazaigazolása, és a kapusmizériák itthoni legjobb forgatókönyvvel való megoldása már olyan húzások voltak, amire nem lehet húzni a szájat.

Kispest - Újpest 0-0
Ők valamelyest mentettek az őszön

A 4 bajnoki vereséggel indítás rémálma nem csak az eredmények, hanem az abszolút koncepciót vesztettnek tűnő kispad miatt is vészterhesnek tűnt, aztán az Újpest elleni sikert és a Videoton elleni peches szopót követően kiegyenesedni látszottunk. Mezőkövesdi bravúr (bazz, ezt így leírni… Honvéd bravúrgyőzelem ’kövesden, Tállai kéjesen tempózik a feszített víztükrű májashurkamedencében), Fradi elleni kissé túlbiztosított iksz itthon, majd zsinórban 5 siker az alsóháziak ellen (közte egy kivétel, a dobogóért menő tolvajok elleni csúti meccs Gazdi varázslatával). Itt én is kezdtem elhinni, hogy igaza van a szkeptikusabbakat, köztük engem is lehurrogóknak, és Sannino nem csak jó arc az öltözőben, ahol a városi legendák szerint imádják őt a játékosok, hanem érti is a szakmát, és az eddigi 100 csapatából, 98-ból 2 hónap utáni távozás csak a meg nem értett zseni tragédiája volt, és ő lesz a mi Ranierink. (Már ha mi a Leicester vagyunk és nem a Juve vagy a Roma).

Csakhogy jött az utolsó 3 meccs. Várda, DVSC, UTE. Elnézve a szezont, nem a verhetetlen trió címet akasztottam volna egy előzetes beharangozó címének ezek elé, erre lett 2 pont, és a győzelmi szériába valamiféle belelátni akart elképzelés végleg szertefoszlott. Mit játszunk? Sok kommentár még mindig védi a maestrót, hogy pl. Supkával szemben ez mennyivel nézhetőbb, meg látni, mit akarunk. Tényleg, mit? Én ugyanazt a szenvedést látom –egyúttal is jelezném, hogy nem a vissza Supkát mozgalom elnökeként tartom itt a székfoglalót. Gy.k..: Ha kritikát fogalmazunk meg a jelennel szemben, az nem azt jelenti, hogy az előzőt vissza. De ha az elődöt azzal vádolták sokan, hogy előrebaszkozott labdák lejért fociját nyomatja, akkor a mostani meccseken a meccsvégi Kamber és Lovrics ívelések miért jönnek ugyanúgy? Ki magyarázza meg a szezonban Supka másik kritikus pontját, Ben Hatirát? Már én is elvesztettem a fonalat, hogy most akkor akarunk e tőle valamit, vagy sem? Végül sem, de hol bekerült, hol nem, Kisvárdán pl., több forduló után, hatalmas ötletként, teljesen ad-hoc ismét be. El is ment egy pont a várdai emberelőnnyel. Egyre fájdalmasabban körvonalazódik tehát a gondolat, hogy a nagy győzelmi széria és a tágabban vett kiegyenesedés nem inkább azért történt, mert befutott a Tékozló, és befutott az Ázsiai Vándor, akik 2016-18 között majd 2018 őszén voltak egyenként a szellemi vezérek? És láss csodát, Gazdi, és egy kisebb periódusra Geri is ismét a 2018 őszi fordulatszámra pörgött.

Rajtuk szokás szerint nem múlt semmi

A másik dolog ez a kispad melletti produkció. Az első sárgáknál még a bírókat szidtam, nem igaz, ahogy Rossinál, úgy most sem tudják kezelni a toplák magyar sípmesterek az olaszos temperamentumot. Az 5. sárgánál már felszaladt a szemöldököm, eltiltás, nem jó ez. Utána a visszatérő meccsen rögvest kiszóratja magát Száni úr, igaz, Feczkóval párban, még ez is elmegy bírói túlkapásnak, bár már kezd necces lenni a helyzet. Emberünk leteszi a nagyesküt, ezután majd vigyáz. Erre tegnap, ezen a semmi extra feszkót nem hozó meccsen megint besárgul, anyám, és nem, nem áll le, pörög tovább az újabb lapért. Mellettem egy lelátói kollega ismét a bírót szidta teli torokból, nem álltam meg, hogy „minden magyar bíró hülye, ilyen a világon egy bajnokságban nincs, itt minden edzőt basztatnak” jellegű sirámához ne szóljak hozzá: bocsánat, de akkor hogy van az, hogy pont a mi edzőnk az az egy, akit minden héten basztatnak? Ismét a nagy Kispest-ellenes összeesküvése a szabadkőműveseknek? Ennél még Rossinak, a másik hisztipápának is több esze volt – szomorú fej ikon. Kicsit olyan érzésem van, mint Kukocsnál, aki a showmankedés és bájos arcoskodás talán tudat alatti erőltetésével terel el a figyelmet a képességbeli deficitekről. Remélem, Beppénél nem a szakmai nagyágyúságot pótolják a havi videókban előadott, amúgy tényleg szimpatikus és vicces bohóckodások és a kispad menti őrületek. Sisa óta tudjuk, hogy szimpatikus edző nem eszik meg sok sót Kispesten, az utóbbi 20 év két legsikeresebb itteni edzőjének egyike sem volt az a könnyű és egydimenziós személyiség.

Pénteken egy rövid beugrás erejéig belátogattam a Futball Házba a díjátadóra. Nagyon szimpatikus módon Sannino is eljött, minden díjazotthoz, még az ifikhez is volt egy-két jó szava, majd elviharzásakor még hozzánk is odajött, engem is meglapogatva, Bon Giornó-zva, Ciaó-zva, tiszta olyan volt az egész, mint a Becstelen Brigantyk feledhetetlen olasz jelenete. Tényleg kedves fickó, így még inkább nem jön össze ez, és amit a pályán látok (vagy épp játékban nem látok). Mondtam is a mellettem Fantázó Hantának (nem vicc, tényleg Fantát szürcsölt a blogajatolla): „te, én egyszerűen nem tudom hova tenni ezt a palit”. „Én igen” –jött a klasszikus válasz. „Egyenruhában félmeztelen csendőrlányokat üldöz a St.Tropez-i Riviérán.” Nem tudok mit hozzá tenni.

Eleinte vicces volt, de most már elég lesz a kispad-showból :(

Szomorú hiányérzetem van így az ősz végén. Hemy távoztával egy profi külcsínt és az Öreghez képest jó két testhosszal jobb igazolásokat hozó új vezetés, igaz sok felmerülő kérdéssel a fenntarthatóság kapcsán, de a szakmához a háttér jelenleg biztosítottnak tetszik. A nyár eleji átgondolatlanabb kapkodásból viszonylag jól kijöttünk, az őszeleji korrekciós igazolások nagyjából rendbe tették a keretet, sőt. És hiába szidják felindultan a játékosanyag minőségét, ez a készlet igenis minimum a dobogóra okés, és mivel a Videoton ingadozik idén (vagy ingadozott? – Carillótól tartok), a Fradi mögött, vagy kis önbizalommal, a Fradival párban bármi is lehetne. Lehetett volna… Pedig itt van az elmúlt 2 év gólkirálya. Itt van az egyik leggyorsabb csatár az NB1-ben. Leszarom, ki mennyire szidja a saját nevelésűeket, de a középpályánk az egyik legerősebb lehetne papíron, Gazdi kezd is felnőni a feladathoz már csak Gergőnek kéne formát visszanyerni, Vadival egyetemben. Van 2 remek kapus. A sokat gyalázott veterán védelmet nem sokra cserélném el az NB1-ben, Batik meg épp most nyert díjat, ami nem azt jelzi, hogy lyukas a hátsó sor.  Van tartalék is a padon, csak nem használjuk, nem rotálunk. Szóval messze erősebb ez a keret ahhoz képest amit Beppe előad a meccsek után, azt sugallva, hogy mi erőn felül teljesítünk, vagy a másik kedvenc panelem, hogy Kisvárda óta nincsenek indokolva az eredmények, csak „lássuk be, zsinórban 5 győzelem volt itt, azért az nagy eredmény” Kisvárdán „akár bele is férhet egy vereség ez után” (WTF???!!! – Supkát egy ilyen kiszólásért keresztre feszítették volna a Swan előtt, hehe), nem tudom, ez elkeserítő.

Ami viszont nem elkeserítő: még állunk a kupában, a Fradi és a létavértesi buszvezető csapata kiírták magukat idénre, a Dózsa és a Vidi egymás közül üt ki valakit, megint tisztul az út egy menetelés előtt, csak ehhez nem az a játékkép kéne, amit mostanában tolunk.

A „tavasz” pedig 5 hét, és itt van, ne feledjük. Most nem jön edzőtábor, nem jön hosszas gyakorlás, ebben a hangulatban, ezekkel az ötletekkel és taktikai elképzelésekkel (?) folytatjuk, nem tudom, ez mire lesz elég. Kicsit félek, hogy ez az idény is a nagy elpazarolt lehetőségek oldalain kerül be a kispesti annalesekbe, 1991-92, 1993-94, 1994-1995, 2011-12, és 2017-18 mellé. Aztán simán lehet, hogy Száni végre rám cáfol és februártól csak olyan meccseket nyomunk, mint idén Zalától a Dió elleni hazaiig. Mármint eredményben, mert a játék ott se volt mondjuk Rossi-éra végi. Ha ez bekövetkezik, személyesen keresem fel év végén Kopinnyót egy pezsgővel, nem viccelek és ismét nem gunyoroskodok. De valami azt súgja, nem kell a fogadalmam betartásán görcsölnöm.

Szép és pihentető szünetet kívánok mindenkinek, aztán a Monoron fagyottan a földön koppanó prosztatáink kiolvasztása után találkozunk január végén. Nem mondom, hogy most annyira várom.

Fotók: Lovi – 1909foto.hu


Osztályozókönyv //