Hogyan futballozzunk? (1938) // 2. rész

Kiss Gyula gondolatai nagyon rosszul örögedtek.

Egy apró adminisztrációs hiba miatt tegnap véletlenül a századelőn dolgozó szövetségi kapitány, Minder Frigyes meglátásai kerültek ki elsőként a magyar futball 1938-ban aktuális problémáiról, miközben Az Est sorozata nem vele, hanem a húszas évek kapitányának, Kiss Gyulának a véleményével indult.

Talán nem is baj, hogy így történt, legalább el tudjuk helyezni a kor futballgondolkodásának mentális térképén a most következő anyagot, amelyben Kiss Gyula kétszeres szövetségi kapitány konkrétan tagadja a taktika fontosságát a labdarúgásban. Sőt, a taktika tanítását, gyakorlását kifejezetten káros jelenségnek tartja, ami csak arra jó, hogy megzavarja a csapatok játékát. Arra sajnos nem tér ki, hogy egy alapvető taktikai elemeket nélkülöző játékban egyáltalán mit tarthatunk játéknak?

Tényleg rosszul öregedett a mester mondandója


HOGYAN FUTBALLOZZUNK?

Írta: Kiss Gyula, volt szövetségi kapitány

A futball legfontosabb része a technika, ezért legelőször is azt vizsgáljuk meg, hogy állunk ezen a téren! Egyfoma technika mellett véleményem szerint az a csapat bír nagyobb győzelmi eséllyel, amely technikáját nagyobb gyorsasággal tudja párosítani. Szerintem ez az, amiben elmaradtunk. Kevés atlétát látunk a futballistáink között, trénereinknek tehát az volna az első feladata, hogy az arra termett játékostehetségekből jó atlétákat is neveljenk.

Sokat panaszkodnak nálunk a szakemberek arrólk, hogy a magyar csatárok nem elég gólképesek. Őszintén megvallva, én erra alig találok megfelelő magyarázatot, hiszen a gólhelyzetek értékesítése, azaz a lövőtechnika, a labdarúgó játék legelemibb feladatai közé tartozik. Lehet, hogy a gólképtelenségnek lélektani okai vannak, de az is lehet, hogy a magyar csatárok lábtartása körül vannak bajok. Igen nagy hiba, hogy nálunk a közönség akarja megjátszani a mérkőzéseket. A nézők olyan mértékben befolyásolják állásfoglalásukkal a játék menetét, hogy ebből a sport számára csak károk származhatnak.

Áttérve a taktikára, azt tartom, hogy a futballjáték meglehetősen egyszerű és nincsen annyi problémája, mint ahogy azt általában hiszik. Véleményem szerint a futballra születni kell és a trénernek csak az a feladata, hogy ezekből a születetett tehetségekből kihozza azt, ami kihozható, mert aki nem született futballra, abból a legkiválóbb oktató sem fog klasszisjátékost csinálni tudni. A futballtaktika ösztön kérdése, azaz nem más, mint alkalmazkodóképesség. Ezt nehéz megtanulni, ha általános irányelvek követését figyelmébe is ajánlhatja a tréner a játékosoknak.

Előre elhatározott taktika szerintem nincsen, met azt mindenkor az ellenfél szabja meg. Ha gyönge az ellenfél, akkor rögtön kialakul a jobb csapat taktikája és azt ki is tudja használni. Ha azonban egyforma erősek a csapatok, úgy megszűnik minden taktikai fortélynak a hatása, mert ebben az esetben az erő és a lendület küzdelme dönti el a mérkőzést. Van olyan eset, hogy előre ismerjük az ellenfél gyengéjét és egyes játékosainak képességeit, mely esetben előírhatjuk egyes játékosok részére, hogy ellenfeleik közül kikre vigyázzanak különösen. Azt azonban hamis felfogásnak tartom, hogy előre betanultassunk valamilyen csapattal egy bizonyos játékrendszert.

A mi időnkben, a régi 33-asoknál például Gillemot Ferenc vezérlete alatt úgy akartuk megoldani a játéktaktika problémáját, hogy minden játékosnak száma volt és Gillemot mint centerhalf próbálta dirigálni, hogy példul 1-es szám adja a labdát 3-asnak, a 2-s az 5-ösnek és így tovább. Ez könnyű ellenfelekkel szemben még félig-meddig keresztülvihető volt, de amint erős csapatokkal kerültünk szembe, nem jutottunk hozzá, hogy alkalmazzuk ezt a gyakorlatot, met a küzdelem hevében egyszerűen megfeledkeztünk róla. Még arról is, hogy milyen számunk volt…

A futballban a tudás olyan, mint az életben a gazdagság. Ha van, akkor minden rendben van és minden jól megy. Ha nincs, akkor arra hasonlít a helyzet, mint amikor a szegénység veszekszik és lázasan keresi a szegénységet előidéző okokat. Nálunk a modern futballban az okok keresésének olyan irodalma támadt, hogy félő, hogy azt a keveset is elfelejtik majd a játékosok, amit eddig tudtak.

Kiss Gyula, Az Est, 1938. december 30.


Kiss Gyula két ciklusban, 1921 és 1924, valamint 1926 és 1928 között, összesen negyven mérkőzésen volt a válogatott szövetségi kapitánya. Nevéhez köthető a válogatott máig rekordnak számító, 13-1 arányú győzelme Franciaország ellen, valamint az 1924-es párizsi olimpián az egyiptomi csapásként elhíresült Egyiptom elleni 0-3-s vereség.

címlapkép: fortepan 23127

“Hogyan futballozzunk? (1938) // 2. rész” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Mi az oka, hogy egy 1938-as szöveg a fociról egy kommentet generál a nap folyamán(konkrétan ezt, bár még van pár perc)?
    A személyes emlékeken kívül létező futballnak, vagy az arról létrehozott szövegnek nincs jelentősége?
    Egy 1938-as politikai jellegű szöveg ma is képes lenne óriási vitát generálni.
    Fene tudja…

    1. Gondolom azért, mert a múlt a látszat ellenére kevéssé érdekli az embereket. Sokan megmaradnak a felületes történelemismeretnél, a nosztalgiánál, a részletek nem érdeklik az embereket. Ez nem csak a futballtörténelemre, hanem általában is igaz. Pedig, ezek a szövegek (is) segítenek megérteni, hogy milyen volt az a futballvilág, amit mi nem láthattunk soha…

  2. Ez a Kiss Gyula rettenetesen buta embernek tűnik. Talán szamarat vezethetne, de egy válogatottat…

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.